Csevegés Muzeumunk érdekében I. (Nyirvidék, XXIX. évf. 4. sz. 1908. január 26. 3. l.)
A napokban Dr. Horváth József barátomnak látogatására indultam az inci-finci-ici-pici-vicivel, Kállay András barátomnak Telektanyájára, amely állomás tízpercnyi távolságra esik azon páratlan besztereci földvártól, Józsi öcsém fészkétől, amelynek származási korát a történelem előtti legsűrűbb köd fedi.
De miután az inci-pici-vicinél következetesebb valakit vagy valamit csak bolond ember tud elképzelni, önként értetődik, hogy Bujon netto 180 percig kellett ácsorognunk, míg a mentőangyalként üdvözölt kisfüstös Dombrádról értünk érkezett. Tétlenségemben eszembe jutott, hogy ideje volna már egyszer a némaságot félrelökni, és egyebek között muzeumunkról is megemlékezni.
A beszterczei vársánczoknak alaprajza kobak alakú.
A felső, mintegy két holdnyi kisebb rész magasabb sáncczal van körítve, mint a déli, mintegy tíz holdnyi lejebb fekvő rész.
Ezen terület legmagasabb része volt a Tiszaszabályozás előtt, - tehát ember emlékezet szerint is - a több százezer holdnyi “Rétköznek”, mely most Kánaán földje, míg azelőtt csak pákászoknak nyújtott megélhetést a halaknak, csíkoknak özönével, mert hiszen ezen az óriás területen volt a Tisza halainak ívóhelye.
A Tiszának halbőségét a “Rétköznek” kiszárítása szorította a mesék országába.
Azt is tudom, hogy a pákászok egy darab óriási fatörzsből kivájt csónakukat vadkacsa és más vizimadaraknak tojásával töltötték meg.
A felriasztott sokféle vadkacsa, szárcsa, búvár; ezek között vadliba, daru, kócsag, gém, libuc stb. sötét felhőt vontak a föld és a nap köré. Pelikán sem volt ritka; hiszen Kállay András barátom is lőtt itt ilyeneket. A tisztásokkal tarkált nádrengeteg kimagasló szigetein ős tölgy, nyárfa, és fűzerdők árnyában hűsöltek a fáradt pákászok ideiglenes nyári kunyhóikban, melyeket a tavaszi árvíz mindannyiszor elsodort.
A multkor, mintegy 30-40 év előtt meglátogattam Kálóból Halászban Kállay András rokonomat és jó barátomat a széles paraszt szánon.
Te! Nem vinnéd haza ezt a kis tölgyfa deszkát a halászi erdőből, mert bajos szekeren elszállítani.
Tenyérnyi vastag volt és olyan széles, hogy a kas alá, a rakonczák közébe négy ember alig tudta elfészkelni.
Disznóöléskor feleségem ma is ezt szokta használni.
Még akkor is, amikor a Tiszaazabályozás végre lett hajtva, volt olyan idő, amikor csak csónakon tudtam Besztereczre jutni..
A besztereczi földvár, amelynek északi magasabb részén, - a Kobaknak felső kisebb végén - Horváth József öcsémnek kastélyszerű lakása tűnik fel, a Rétköznek legkiemelkedőbb pontja; tehát az ősidőkben a Rétköz királya lakhatott itt. “Donjon”-ja, Mentsvára lehetett az őskulturának is, mert bár a szomszédos Kék község határában, de a várhoz közel talált olyan bronzkardot ajándékozott muzeumunknak, amelynek az általam ismert európai muzeumokban szépségre és művészeti tekintetben páráját nem találtam.
Ez a bámulatos gyönyörű bronzkard pedig nem származhatik a Krisztus előtti II-dik évezrednek második felénél hozzánk közelebb eső korszakból.
A vár azonban a kard készítésének ideje előtt épülhetett, mert a várnak belterületéről eddig bronzkorszakra valló tárgyak napfényre nem kerültek.
Ezen a téren homályban tapogatózunk, épen úgy mint Szabolcs vezér földvárának kérdésében, amelyről Béla királynak névtelen jegyzője azt állította, hogy azt Szabolcs vezér ősünk létesítette, mondván “Communi consilio sociorum suorum magnam fossatam fecit, et aedificavit castrum Zobolchu nuncupatur”.
Magyarul: “Társaival megbeszélve, nagy árkolást végzett és földből igen erős váracsot épített, melyet jelenleg Zabolcs várának neveznek.”
Némely kákán csomót kereső, szőrszál hasogató történetírok Anonymust - a névtelen jegyzőt - mesemondónak igyekeznek bélyegezni, akik közül egyik, honfoglaló őseinket - régészeti bővebb ismeretek hiányában - Erdélyen át vezeti be elfoglalt hazánkba; mert Gombáson - Erdélyben - egy honfoglaláskori kardot találtak; de ezen kívül semmi egyéb honfoglalási emléket.
Thaly Kálmán tisztelt barátom is konyít talán valamit a mi történelmünkhöz, aki Anonymust - más forrásnak hiányában - hitelesnek ismerte el, és Anonymus után helyeztette el a honfoglaláskori emlékoszlopokat Munkácson, Zemplénvárán, Zoborhegyen, Dévényben, Szabolcsvárán, Eszéken. Jogosan tehette, mert a honfoglalási - beregi, zempléni, szabolcsi leleteknek, Lehoczky Tivadarnál Munkácson, Dókus Gyulánál S.-A.-Újhelyen és a Szabolcsvármegyei muzeumban őrzött honfoglaláskori emlékeinek számával szemben az egész országnak összes gyűjteményei eltörpülnek.
Az 1896-dik évi millenáris kiállítás alkalmával Bartalos Gyula mint történész és ezen soroknak szerény írója - mint koczarégész - lettünk a kereskedelmi minisztertől felkérve, hogy “Szabolcs vezér” várát felkutatva, derítsük ki azt, amit lehet.
Három napig ettük Bartalossal a juhhúst - mert másféle nem akadt., - A nagyanyám ettől halt meg, de az érdeklődés a ködmönszagú juhúst fáczánná változtatta. Az eredménynek parfüm szaga lett.
Miért!?
Azért, mert az ásatásnak eredménye az lett, hogy Anonymus nem hazudott; csupán egy szavában tévedett azzal, hogy nem “aedificavit”, építette, hanem csak “restauravit”, vagy “fortificavit” “kijavította”, vagy “megerősítette”.
Kifúrná az oldalamat, ha el nem mondanám a “Szabolcs vezér” várában tett észleleteimet, miután az összefügghet nyiregyházi Mezey György féle szöllőtelepen lévő, a thuzséri Tisza-part melletti, demecseri, Oros határában, a turai várhegy alatti, a pócspetri határban levő Ercsi-vár kérdésével.
Nincsen kizárva az, hogy “Szabolcs vezér” várának keletkezése, összeesik a többi szabolcsi földváraknak létesülésével.
A szabolcsi várról közreadott jelentés csak mint a féle napi hír jelent meg a fővárosi lapokban és szak iratokban, pedig érdemes lenne arról szélesebb körben is tudomást venni: mert esetleg tájékozást nyújthatna több földvárak átkutatásának alkalmával.
A jövő számban térjünk át a besztereczi földvár környékére, a mi azért is nevezetes, mert pompás nyiri vinkót terem.
