Jósa 476/2.
Csevegés Muzeumunk érdekében II. (Nyirvidék, XXIX. évf. 6. sz., 1908. február 9., 2-3. l.)
Családi ügyekben néhány napig vigéczkedvén, a “Nyirvidék” olvasói megmenekültek a mult vasárnapi számban megkezdett beszélgetésnek unalmas folytatásáról.
De hát senki sorsát el nem kerülhetvén: ide oda barangoló természetét meg nem változtathatván; a soha ki és be nem tömhető, négyszázéves szörnysasoknak szárnyaitól élvezett enyhe legyezgetés alatt kiérdemelt birka türelemre szoktattatván, az opportunitás nyomása alatt mi magyarok következetesek nem mindég vagyunk; még azok sem a kik azt hiszik magukról, hogy honfoglaló őseink leszármazottjai.
Az átöröklés törvénye alapján tehát már vérünkben van az ide oda kapkodás, a mit egyik magyar a másiktól zokon nem vehet.
Jogos tehát a besztereczi vártól a Zabolch vezér várához is visszakapaszkodni, mielőtt a Beszterecz környéki ősemlékekről megemlékeznénk.
Okoskodni, következtetni csak alólról lehet. A felülről való okoskodás más szóval egy légből kapott tételnek erőszakos bebizonyítgatása, csak merénylet a józan ész ellen.
Bartalos Gyulával előzetes nézetet nem állapítottunk meg, mikor a millenáris kiállítás alkalmával a kereskedelemügyi miniszter által Zabolch várának átkutatására lettünk felkérve, hanem azt tettük, hogy a 30 holdnyi területet körítő - némely helyen 13 méter magas meredek sánczot öt helyen alapjáig átvágtuk, és csak ezután követketettünk.
Azt tapasztaltuk, hogy az óriási sánczoknak két egymás felett levő rétege van. Az alja a környező homokos agyagból van felhalmozva, a mely nem látszhatott alkalmasnak meredek sánczoknak létesítéséhez.
Hogy ezen czélt elérhssék, kivágott élőfák lettek galyastól függélyesen sűrűn egymás mellé elhelyezve, mielőtt a földet oda hordani megkezdték volna és a felhordás ideje alatt.
Ezzel nem érték be; hanem a függélyesen elhelyezett gallyas fák közé, a mennyiben csak lehetett - harántfekvőleg - mint koszorút is helyeztek el ilyeneket; sőt még kellő irányban is; tehát háromféle képen.
De ezen kívül még egyéb rejtélyes körülményt is állapíthattunk meg, t.i. azt, hogy a közvetlen környékről felhordott földtömegben mindenütt számos ökölnyi és sokkal nagyobb alaktalan ryolith (darázskő) darabokat szétszórva, a melyek a várnak külön czélzatos organikus alkatrészét nem képezték és csak annyi szolgálatot tettek, mint ugyanannyi földtömeg tehát csak ráadásként szerepeltek.
Ezt a kőzetet a Nyirben darázskőnek nevezik és Keresztúr határában bányásszák, a mely bánya Zabolch várától egyenes vonalban 11 kilométernyi távolságra esik. - De még nagyobb utat is tehettek, mert a kövek nem repülnek olyan egyenesen, mint ahogy osztrák testvéreinket innen kirepíteni szeretném. Csípje meg őket a darázs.
A sánczoknak 1-2 méter magas felső része nem sárgás színű homokos földből áll; sem gallyak vagy darázskőnek nyomait benne nem találni, hanem ugyancsak iszapos fekete földből áll, tehát későbbi erődítés. Az elmondottakból jogosan lehet következtetni azt, hogy azon népet, amely egy óriási meredek sáncznak építéséhez erdőt irtott ki és használt fel, már egy olyan nép előzte meg, amly előttünk teljesen ismeretlen czélból nagy mennyiségű darázskövet szállított Kereszturról, a későbbi Zabolch vár közelébe, de amely kő felhasználási czéljáról még halvány fogalmunk sincs.
A sánczoknak felső része Zabolch vezér munkájának tulajdonítható és bizonyára a sánczárokból került a talajra. Anonymus szerint kétévig időzött Zabolch vezér Bodrogközön, míg Rakamaznál a Tiszán átkelhetett; valószínüleg azért, mert Hübelebalázs módjára a várat nem támadhatta. Neki kellett gyürkőznie.
Mint előrelátó hadvezér nem tudhatta azt, hogy esetleg nem kell-e visszavonulnia, az elfoglalt várat meg kellett erősítenie, mielőtt tovább haladt volna.
Ezekbők kifolyólag bátran állíthatjuk, hogy nem Zabolch vezér építette ugyan a várat, de azt nagy küzdelemmel elfoglalva, hatalmasan megerősítette.
Anonymus tehát sokkal kevésbé tévedett, mint sok más legújabbkori történész, ha Zabolch váráról azt állítja, hogy “Communi consilio sociorum magnam fossatam fecit, et aedificavit castrum fortissimum, ex terra, quod nunc castrum Zabolchu nuncupatur”. - Magyarul: “Társaival tanácskozva, nagy árkolást végzett és igen erős várat épített földből, a melyet most Zabolchu várának neveznek”.
Ebben nem hazudott, csak kissé színezett, még pedig kevésbé, mint sok újabb történettudós. A várat nem Zabolch építette, hanem elfoglalása után hatalmasan megerősítette.
Némely történettudós úgy dobálózik a félnémet - mondjuk góth, - kun és besenyő nyelvvel, mintha soha nem udvarolt volna másnyelvű konyhaszolgálónak; kiváncsi voltam tehát, hogy vármegyénk helyneveit melyik nyelvre vezethetik vissza.
Az, hogy itten szlávok laktak, egészen kétségtelen hiszen Beszterez - Bisztricz = fényes; Bogdány = Isten adta; - Szakoly, Sokol = Sólyom; - Rád, Dombrád, Grad = vár; stb. szláv eredetre vallanak, mert hiszen a magyar nem magyar területet hódított meg. - De azzal, hogy helyneveink későbben leszármazott kun vagy besenyő eredetüek lennének, amely nyelvekkel némely tudósok dobálóznak, alig lehet megbarátkozni.
Miután pedig holtig tanul a jópap, felmentem egyszer Pestre, és megkértem Nagy Gézát, a nemzeti muzeumnak legszerényebb, de igen tudós őrét arra, hogy legyen szíves erngem egy kun nyelvtanárhoz utasítani, mert kuntudományommal az én kedves Dózsa József kunszentmártoni tősgyökeres kun plébános barátomnál egy kunmenyecskét sem tudtam meghódítani.
Nagy Géza - a nem talmi tudós - azt mondotta, “kérem én nem tudok kunul, hanm gróf Kun Géza, közzé tette, a velencei San Marco könyvtárban talált kun Codexet. Ebből alapos tájékoztatást szerezhet; de azt is hozzá toldotta, hogy az akadémia nem sokkal több példányt nyomat kiadványaiból, mint az akadémikusoknak száma, tehát csak antiquariusoknál lehetne kapható. Az akadémiától tudvalevőleg pedig potyára egy hazai cultur-intézet sem kap még egy gerjesztőre valót sem”. Felkajtattam hát az antiquariusokat és 12 frtért megszereztem a Hunfalvy Jánosnak hagyatékából származó példányt, a volt tulajdonosnak széljegyzeteivel.
Ebből aztán tökéletesen mgtanultam kunul, t.i. azt, hogy a kun nyelv nem egyéb, mint a török nyelvnek egy tájbeszéde (dialectus). Mikor aztán tehát kunul úgy tudtam, mint a karikacsapás, szerettem volna besenyőül is tudni.
Ismét Nagy Gézához fordultam; ahhoz a szerény nagy tudóshoz, aki mindent tud, de nem henceg vele. Nagyon lehűtött, mikor azt mondta, hogy a besenyő nyelvből alig maradt ránk egy-két szónál több.
Ebből az egy-két szóból pedig egy tudósunk, akinek munkája az akadémia kiadványai között jelent meg, Szabolcsvármegyéből Besenyővármegyét csinált. Lelke rajta.
A legtöbb ember szégyenli azt, ha egy hozzá intézett kérdésre érdemleges válasszal nem felelhet. Nagy Géza barátom egyenesen felelt. Mint orvos sokszor kerültem olyan helyzetbe, hogy nagyokat nyelve, felelni nem tudtam. - Különösen zsidó patiensek hoztak kérdéseikkel gyakran zavarba, amiből egyszer megboldogult nyersmodorú, de aranyszívű Dr. Bleuer Miklós öreg barátomnak panaszkodva menekültem ki mindenkorra a hínárból.
A zsidó eszes és okos népfaj lévén, nem alkot magának vélményt addig míg tövétől hegyéig mindent ki nem kajtatott. Még a világnak legnagyobb tudósa - Humboldt sem tudott volna sok zsidó patiensemnek kérdéseire megfelelni.
Miklós bátyám tanácsára a túl kiváncsiakat a következő soha csütörtököt nem mondó csalhatatlan módon szoktam már évek óta elnémítani.
Tudja ön a Talmudot a melyben igen sok helyen nagy bölcsességek rejlenek?
(Sokat foglalkoztam vele, de alig akad ember, a ki az egészet tudná.)
No lássa! Én az egészet elejétől fogva végig a kis ujjamban hordom, (a mi pedig szín hazugság).
Egy helyen Majmonides - a híres tudós azt mondja: “Egy bolond 6000 kérdést tud felvetni, míg a bölcs 6000 közül egyre képes megfelelni”. Rögtön hozzá toldom, hogy ezzel nem azt akarom mondani, hogy maga bolond, hanem csak azt, hogy az Úristen nem köt mindent az orrunkra.
További kérdéseket egyetlen egytől sem hallottam.
Ajánlom én is ezen kipróbált fogást mindazoknak, a kik velem együtt keveset tudnak.
Némely történész egy-két helynévből, vagy régi görög, arab, latin történetírónak egy-egy kikapott mondatából, élénk képzelődésével kötetekre menő történetet ír, a mi szerintük szentírás; míg vagyun olyanok is a kik 6000 állításukból csak egyet hiszünk el.
Marczali híres történészünk szerint Anonymus - Béla királynak - valószínüleg a III-iknak névtelen jegyzője mesemondó, mikor honfoglaló őseinket a vereczkei szoroson vezeti be Kiev felől mai hazánkba és ezen állítását támogatottnak hiszi azzal is, hogy Erdélyben, Gombáson egy honfoglalási kardot találtak.
Egész Erdélyben sehol sem egyebet. De nem említi meg és egészen figyelmen kívül hagyja azt, hogy Beregben Lehoczky Tivadar gyűjteményében, Zemlénben Dókus Gyulánál és a Szabolcsvármegyei muzeumban majdnem több - sírokból kikerült - honfoglaláskori emléket őrzünk kegyelettel, mint a mennyi hazánknak többi területéről került.
Thaly Kálmán nagy kurucz történet tudósunk sem ment vaktában kolomp után, mikor a millenáris emlékoszlopok helyeinek megállapításával megbizatván, Anonymust, forrás műnek ismervén el, Munkácsot, Zemplén várát, Zabolcvh várát, a Zobor hegyet, Dévényt és talán Zimonyt sat. jelölte ki ezeknek helyéül.
A ki Anonymusnak hitelességében kételkedik olvassa el Dr. Posta Bélának régészetre vonatkozó művét, melyet a gróf Zichy Jenő társaságában tett ázsiai utazása alkalmával szerzett tapasztalatainak alapján írt.
A Volga mellett és Kievben a mienkhez teljesen hasonló honfoglaláskori sírleleteket látott gyűjteményekben tehát azon vidéken, melyen Anonymus őseinket a vereczkei szoroson át ide vezeti.
Van a történetírónak egy dogmája, a mely úgy szól, hogy az ősidőkben a népeknek vándorlása a nagy folyók mentén történt.
A Volgán, a Missisipin és a nyiri Érfolyáson így történhetett, de a Duna mentén hazánk területére a kapu zárva volt, míg Traján császár 100 évben Kr. u. 16 mérföldnyi hosszú Kazánszorosnak parttján - még pedig annak hosszában - palló utat nem készíttetett.
Ezen keskeny pallót aligha taposta más Trajánnál. Itt csak madár járt. őseink tehát csak hegyszorosokon hatolhattak be épen úgy, mint előttük és utánuk más keleti népek.
Bizonyára ott tartózkodtak legtovább,a hol legtöbb nyomaikat találjuk.
Ez pedig a mi vidékünk, a mely a vereczkei szoroshoz vezet.
De hát dogmák ellen nem lehet harczolni, kivált ha azok nagy hanggal és páthosszal kürtöltetnek.
Ezzel a papírossal discurálva, és talán nem egészen jogosult zavaros eszmetársulásból kifolyólag eszembe jut a sok közül egy találkozásom megboldogult aranyos kedélyű Beőthy Aldzsi testi lelki jó barátommal, a kinek csak az az egy hibája volt, hogy mamelukká változott.
Először történt képviselővé választása után, azon melegében elmondotta nekem, hogy megválasztatását egy hatalmas hangon, nagy lelkesültséggel hangoztatott dogmának köszönheti.
Nem emlékszem dictiójának szószerinti szövegére, de a kezdetére jól emlékszem, a mi körülbelül így hangzott:
Tisztelt választó polgártársaim! (Éljen) Vannak olyan érzemények, amelyek nincsenek! (harsány éljenzés). Ösmerve multamat és jelenemet, kötudomású, hogy választó polgártársaimmal együtt érezve hű tolmácsa leszek választóimnak. (Szünni nem akaró éljenzés után, egyhangú választás.)
Ilyen forma történeti dogma az is, hogy a magyarok ott jöttek be, ahol be nem jöhettek.
Hahnemann szerint az is dogma, hogy Donaueschingenben a Dunába egy liter bort öntenek, azt aki Galacznál Dunavizet iszik holtrészegen vonszolják lakására. Ha Kneipp szerint mint úr valaki mezitláb sétál, tovább él mint a czigány vagy a szegény paraszt, aki csak a lakodalomkor tánczol csizmában.
Mentül bolondabbat állít valaki, annál több hívője akad, csak erősen és kitartóan kell verni a dobot.
Ilyen dogma a nyugoti népek sok tudósának és tudákosának az a szünet nélküli dobolása, hogy a keleti népek cultur-képtelenek; azon népek tagjai akik még Tacitus idejében is csaknem egy színvonalon állottak a mai újguineaikkal és ausztráliai papuakkal és akik culturájukat nagy részben azon nyugalomnak kösznhetik, amelyet a legutóbb bevándorlók, a magyarok nyújtottak, azon szívos vitéz lovagias szabadságszerető népnek, amely kiterjesztett védőkarjaival a további keleti benyomulásoknak, töröknek, tatárnak, kimondhatatlan véráldozattal útját állotta.
Hála helyett harapnak!
Tisztelet a kivételnek, de ezek csak kevesen vannak!
Kemény csontunkban a töröknek, tatárnak, osztráknak, oláhnak, rácznak, tótnak, belénk tört a foga; a muszka pedig most plombíroztatja.
Mielőtt Ázsiába visszavernének, tekintsünk vissza kissé kelet felé.
