Jósa 476/3.
Csevegés Muzeumunk érdekében is III. (Nyirvidék, XXIX. évf. 7. sz., 1908. február 16., 2. l.)
Na most légy okos Domonkos!
De hát a ki András, az nem Domokos; tehát nem is lehet olyan okos mint a kos, a ki - vagy a fennhéjázó emberek szerint - a mi kérődzvén másodszor is megrágja azt, a mivel első szuszra is jól lehetne lakni.
A magyar ember - a kik közé engemet is sorolt Árpád apánk és a kinek főhibája az volt, hogy nem Olasz vagy Spanyolországban, vagy pedig Portugáliában telepedett le, hanem a tengertől, - tehát a világtól elzárt mai hazánkban, a hol a tél igen drága - nem birka, bár 400 év óta több birkatürelemhez van szoktatva, mint bármely tősgyökeres igazi birka.
Nem is merném pennámat kalamárisba mártani, és másokat untatni, ha ez nem így volna. Nem tudom, hogy kezdettem, mert hát a “Nyirvidék”-nek két előző száma rendes házi szokás szerint valamennyi több laptársaival együtt előbb kerülnek nálunk gerjesztőül a kályhába, mint szemem elé.
De hatalmas védekezés a zavaroskodásért azon dönthetetlen tétel is, hogy bolond magyar ember az, a ki következetességet követel attól, a ki “Csevegést” pingál cégtáblájára.
Egy dologban azonban a magyar mindig következetes volt - a királyhűségben - mert csak kétszer dugta az esztergomi érsek kezdeményezésére az alkotmánysértő Salamont és Zsigmond királyt dutyiba, de aljas királygyilkosságokra soha sem adott példát a portugáloknak, de nem is fog, mert nincs Frankónk.
Ühüm!
Hiszen a legboldogabb házasfelek között is merülnek fel hébe-hóba apró differenciák, de ha reggel a duplaágyból felkelnek, szent a békesség.
Az apró differenciák kámforrá, vagyis inkább néhány hónap multán összekötő kapoccsá változott.
Köd előttem, köd utánam! Derű után ború, vagy fordítva.
Nem ide valók vagyunk mi. Menjünk vissza Ázsiába, mert hiszen mi képtelenek vagyunk államegységet fenntartani.
Moslék államot kell itten alkotni, természetesen az erdélyi szászok suprematiájának elösmerésével, mert hiszen a paprika és betyár mocsárból csak ezek emelkednek ki.
Alaposan megvizsgáltam őket és azt találtam, hogy gyomortágulásban, de talán nagyzási hóbortban is szenvednek, még pedig részben a német Schulvereinnek suggestiója alapján.
Ez nem bolond beszéd!
Harmad éve Német és több országokban koborolva Leipzig közelében az akkor megkezdett óriási méretű “Völkerschlacht” emléket bámultam meg.
Azóta talán már fel is épült.
Ezen helynek közelében van egy gyűjetmény, a melyet egy márkának befizetése után mutogatnak.
Ennek a gyűjteménynek létesítője valami nyugalmazott katona, káplár vagy tábornok volt-e nem tudom, mert nem volt libériába bújva.
Soha annyi magyar huszár, gránátos és egyéb fajta magyar katona egyenruhát nem láttam, mint ott.
A hármas szövetség verte meg Leipzignél I-ső Napoleont.
Természetes dolog tehát az, hogy szemembe ötlött a hármas szövetség fejeinek több helyen feltüntetett festett és domborművű arcképe is.
De hát csak kettőt láttam, pedig ha be lettem volna rúgva, négyet kellett volna látnom; pedig mindig három volt az igazság, most pedig tán annyi sincs.
Szégyenkezve vallom be, hogy a történelmet nem kötöm királyoknak nevéhez, a kik mulandók, hanem csak rongyos népekhez.
Valamelyik porosz király is volt a három közül a bandában; de bizony ennek a nevére nem emlékszem, mert hát soha nem quaterkáztam egyikkel sem; de meg hát a népeknek sorsa sem is mindig a királyoknak akaratától függ.
Elég az hozzá, hogy a két potentát közül Ferencz császárnak - helyesebben mondva - királynak arcképe hiányozván a szentszövetségből, szemrehányást tettem a bakternek.
Erre azt válaszolta, hogy Ferencz Császár csak olyan lógókoma volt és hogy Ausztria csak egy zagyvalék, tehát nem is jöhet számításba. Annak császárja már t.i. Ferencz József idős ember lévén, nem háborgatják, de mihelyt szemeit be fogja hunyni, a német provinciákat be fogják kebelezni illető helyükre. A magyar vad nép pedig nekik csak egy reggelire való falat.
Harmad év előtt Londonban egy omnibusz tetején ültem, hat burkussal, tehát a német culturának legkimagaslóbb képviselőivel.
A Vilmos imperátornak egyik képviselője kivallatott, hogy miféle nátióhoz tartozom.
Magyar vagyok.
A vitéz burkus szememre hányta, hogy miért merem ezt bevallani, mert hát a paprika és betyár nemzetnek Európában létjogosultsága nincs - apropos paprika. Van egy német származású debreczeni civissé vált Münch nevű jó ismerősöm, a kinek Heidelbergben lakó nagyanyja mintegy nyolczvanra menő leszármazottjait pár év előtt meghívta születés napjára. Münch barátom magával vitte Olga nevű szép leányát is, a ki talán egy kukkot sem tud németül. Hogy milyen szívesen látták a magyar leányt, be akarták bizonyítani azzal, hogy Mainzból hozattak paprikát, mert Heidelbergben nem kaptak. Ezt adták fel reggel a kávéhoz és csudálkoztak, hogy miért nem issza a kávét paprikával, de hozzá toldotta azt is, hogy csak Ferencz József királynak halálát várják és úgy felfalnak bennünket, mintha soha nem lettünk volna.
Persze, hogy hat burkust nem vághattam pofon, mert ők csak egyet-egyet kaptak volna, én pedig hatot.
Magyar konzul sehol sincs; a kinek panaszkodhattam volna, az osztrák konzul pedig esetleg kidobatott volna.
Zsebre vágtam tehát a sértést és csak azt mondtam, hogy régóta ösmerem a német culturának magas színvonalát, és csak 72 éves korom miatt nem vállalkozhatom ökölviadalra.
Erre nem én, de ők szállottak le az omnibusz tetejéről.
Ennyi tisztességet nem vártam tőlük.
A politizálás nem tartozik ugyan mesterségemhez, de annyit mégis mondok, hogy dr. Samassa József mint esztergomi érsek még közelebb hozta volna királyunk szívét hozzánk, mint ezt eddig tették.
Menjünk vissza Ázsiába, abba a kulturképtelen világba, a honnan a kazárok és a bolgárok ide szorítottak bennünket, már hogy t.i. a mai nyugoti culturnépek nézete szerint.
(Megjelent: Nyirvidék, XXIX. évf. 7. sz., 1908. február 16., 2. l.)
