Adatok a Szabolcsmegyei őshalmokról. (Nyirvidék, XVIII. évf. 26. szám, 1897. junius 26-án, 1-2. lap.) (Jósa 176b.)

Jósa 176b. Adatok a Szabolcsmegyei őshalmokról. (Nyirvidék, XVIII. évf. 26. szám, 1897. junius 27. 1-2. lap.) ADATOK A SZABOLCSMEGYEI ŐSHALMOKRÓL (Folytatás) A geszterédi ásatások eredménye folytán vérszemet kapva, Röntgen sugarakkal minden ősdombban hun sírokat láttam. Miután azonban tévedni emberi dolog, természetes dolog, hogy én is nagyot tévedtem. A kunhalmok rögeszméjébe belovalt engemet Jerney Jánosnak nagy becsű munkája is, melyet a magyarok ősfészkének kikutatása czéljából tett utazásáról közzé tett, és a melyben többek között azt mondja, hogy Oláhországban és Moldvában a mieinkhez hasonló Mohila. - Dél-Oroszországban pedig a Káspi tengeri Kurgán elnevezésű számtalan halmok vannak szétszórva, a melynek tudományos átkutatására a barbárság gyanúja alatt álló orosz kormány évenkint 20-30 ezer rubelt áldoz és a melyekben, - ha olyan tárgyakat találnak (Kameni baba) melyek emberi ábrázatot mutatnak, azok olyanok, hogy magyar typusra vallanak. De mégsem meri ezeket magyar síroknak tartani, hanem inkább kun síroknak, mert tudomása szerint hazánkban számtalan Kunhalomnak nevezett dombok vannak, a mely nép pedig köznézet szerint a magyarral rokon volt. Szeget ütött fejembe az, hogy Nagy-Kálló határában van egy halom, melyet Nagy-Korhány-nak neveznek, és a mely szó hasonlít a Kurgán szóhoz. Ki kellett tehát tudni azt, hogy azon elnevezés véletlenül hasonló-e a Kurgán szóhoz, vagy collectiv elnevezésnek tekintendő. - Az utóbbi nézetet kell vallanom, mert Oros község határában is van egy - és Kis-Korhány, Békésen, Henczidán, FüzesGyarmaton, és a Császár-Szálláson egy K...a halom, a mely szó még közelebb áll a Kurgán szóhoz, mint a Korhány. A dél-oroszorszégi kurgánok nem egy korból származnak ugyan, de vannak közöttük olyanok is, melyek a hun korra vallanak. Első sorban tehát megyénkben a Kurgánokhoz hasonló elnevezésű halmokat kellett volna megásni. A hun birodalomnak keleti határát meg lehetne vonni, ha a mi halmaink is kurgánoknak bizonyulnának, még pedig olyanoknak, a melyek Kriszt. u. IV-ik és V. századból származnak. Ezen óhajnak teljesülése dr. Bleuer Miklós úrnak köszönhető, aki a szabolcsmegyei kórházegylet, a nagy-kállói takarékpénztár, a nagy-kállói reáliskola, a reáliskolai segélyegylet, a nyiregyházamátészalkai vasut létrehozásában a legtevékenyebb részt vette, és aki a közélet terén hazafias érzelemmel, önzetlenül, buzgalommal és eredményesen működött. A nagy-kállói Nagy-Korhánynak 200 frt-nál többre rúgó ásatási költségeit nagy részben sajátjából fedezte. Mielőtt azonban a Nagy-Korhánynak - kincskeresés szempontjából tekintve negativ eredményéről beszámolnék, a chronologiai sorrendben három nagyobb őshalomnak megásásáról kell megemlékeznem. 1889. szeptember hónapban gróf Pongrácz Jenő úr. mint tudományos törekvéseknek bőkezű és lelkes pártfogója - megboldogult apósának, id. gróf Dessewffy Miklós úrnak tisza-eszlári birtokán fekvő teljesen ép, mintegy 36 méter átmérőjű, 8 méter magas kupola alakú u.n. Poty-halmot kérésemre megásatta, azon reményben, hogy abban esetleg hun nyomokra fogunk akadni. Öt napon át ifj.Desewffy Miklós úr és az én jelenlétemben húsz ember dolgozott a halomnak feltárásán. A halom a Tiszának maiglani árterében fekszik, minden nyoma nélkül ároknak, vagy mélyedésnek, melyből a domb felhalmoztatott volna. A behatolás az északkeleti oldalról radiális irányban történt, még pedig úgy, hogy a dombból egy ékalakú czikkely hordatott le, a domb alapjának szintjéig, a hol az így létesített árok fenekének szélessége 7.5 méter, hosszúsága a domb középpontjáig 18 méter hosszú lett. A halom kétféle földtömegből állott, melyek egymástól egy vízszintes éles határvonallal voltak elválasztva. A felső rész öt méter mélységig dús humus tartalmú fekete rétegből, az ezalatt lévő rész pedig sárga sivár homokból állott, és csupán ezen utóbbi rétegben levő régi ürgemenetek voltak sötétebb színű homokkal eltömörülve. A dombnak oldalai azonban mindenütt évszázadok, vagy ezredek alatt képződött lefelé elmosódottan határolt humus réteggel voltak borítva, mely a környező lapálynak humus rétegébe észrevehető határ nélkül ment át. A dombnak függélyes tengelyén, a fekete és sárga homok határán a föld feketébb és lazább lévén, a tulajdonképeni sírt itt gyanítottuk, és pinczeszerüleg nyugot felé vájva, azt meg is találtuk. Itt a lazább sárga homokrétegnek felülete 3-4 ujjnyi vastagságban oly kemény - Tiszából került - sárga agyaggal volt fényesen kitapasztva, a milyent kása malmoknál vidékünkön alsó malomkő helyett szoktak használni. Ezen síkon egy 170 ctm. széles és 71 ctm. széles négyszögű terület árkocskával volt határolva, melynek szélessége 20 cm. mélysége teknő alakulag vájolva 5-8 cm. volt, és arra szolgált, hogy a sír egy feneketlen, mintegy 30 ctm. magas, és 5 ctm. vastag deszkából készült ládával legyen köríthető, a mely ládának alsó széle a vályúba beleillett. A deszka azonban már vörhenyes porrá vált; és abból egy szilánk sem volt eltehető. A ládát hasonló vízszintesen elhelyezett deszkázat fedte. Vasalásnak nyoma sem volt. Az agyaggal kisimított sírfenék az árkocskákon túl minden irányban még 25 ctm. szegélyzetet képezett. A sírban egy nagy termetű férfinak csontváza feküdt, oldalt összekuczorodott helyzetben, jobb oldalán fekve, fejtetővel nyugotnak, arcczal délnek fordulva. A föld súlya alatt az egész csontváz össze volt nyomva, és a koponya az álkapoccsal együtt annyira összelapítva, hogy csak szétporlott töredékeket gyűjthettünk össze, de egyetlen ép csontot sem. Ezek is olyan könnyűek voltak, mint a száraz szivacs. A csontváznak bal füle tájékán egy 11 milliméter átmérőjű köpczös, kifli alakú, nyitott hegyes végű, sok ónnal vegyített rézből - bronzból - készült, külkerületén harántul sűrűn hornyolt - valószínüleg - fülbevaló, mely egy betöréses lopás alkalmával birtokomból eltűnt. Egyéb emberi készítmény a sírban leggondosabb kutatás daczára sem került napfényre. A halomnak közepe táján, a leírt sírtól mintegy két lépésnyire észak-keletnek, egymástól egy lépésnyi távolságban két gyermek égetett hamu és szénnel vegyes csontvázának némely részét, egy-egy kis rakásra hányva találtuk. Egy-egy rakás egy marékban könnyen elférhetett volna. A csontok között égetett csontból, vagy csiga héjból (Tridacna gigas?) készült 4 mm. hosszú és széles gyöngyöket is találtunk. A tulajdonképeni sírtól délnyugatra egy méter távolságban, és 60 ctm. magasságban, de már a felsőbb kemény földben, egy a föld súlya által széttöredezett szájával felfelé álló, nem korongon és rossz anyagból készült, rosszul égetett 1 1/2 ctm. vastag falazatú 20 ctm. átmérőjű, az összenyomottság miatt meg nem határozható eredeti magasságu hamvveder volt elhelyezve, melynek fenekén kevés égetett emberi csonton kívül egyéb nem találtatott. A sírnak szintje alá még 3 méternyire ástunk, de miután itt csak nyers földre akadtunk, az ásatást tovább nem folytattuk. A második nagytömegű, épnek látszó mesterségesen lehámozott földből felhalmozott dombnak, a tisza-eszlári határ kötelékéhez tartozó Bashalom pusztán fekvő NagyBashalomnak, mélyében ugyancsak gróf Pongrácz Jenő tisztelt barátom szívességéből, és áldozatkészsége folytán pillanthattam be, és a mely a Gróf úr díszes kastélyától északkeletre mintegy 150 méter távolságban fekszik. Az aljának kerülete az eső és a szélnek behatása alatt már elmosódott, eredeti szélességét azonban mintegy 60 méterre becsülöm, magassága, melyről néhány év előtt a környező lapályosabb helyek feltöltésére mintegy 2 1/2 méter lehordatott eredetileg 8 méter lehetett. A megboldogult Dessewffy gróf úr ezen helyet szemelte ki magának örök nyugalmul. Az elébb letompított halom hordottnak bizonyulván, a mauzoleum alapfalait 5 1/2 méterre kellett lesüllyeszteni, a mely alkalommal a dombnak közepe tájáról egy embernek csontmaradványai is kerültek napfényre. Rendszeres ásatást csak az épület szilárdságának rovására lehetett volna végezni, tehát meg kellett elégednünk a sírbolt-templom közepén ásott négyszögben 3 méter hosszú, és 180 ctm. széles, 5 1/2 méter mélységre hatoló függélyes aknával. Az évek előtt történt föld lehordás által sík felületté vált tetőtől 2 1/2 méter mélységben, az akna északi partjának közelében, valószínűleg nem a dombnak középpontján - kis termetű, de a diaphisiseknek az epyphisiseknek már nem porcos, de csontos összeforradásából következtetve - teljesen kifejlett lónak, és egy kecske csontvázának maradványaira akadtunk. Ezen csontvázaknak csak némely részei (koponyatöredékek, szárcsontok, pár csigolya, és lábtőcsontok) találtattak, és így nem természetes fekvésükben voltak, hanem összevissza voltak hányva. Valószínű, hogy itt több csontrészekre is akadtunk volna, ha az alapozási munkálatok veszélyeztetése nélkül a gödröt észak felé szélesíthettük volna, mert ott a földnek metszlapján még csontok állottak ki. Emberi csontváznak maradványaira itt nem akadtunk. Nem valószínű, hogy a domb - legalább felülről lefelé hatolva - valaha ki lett volna fosztva, mert a különböző színű földtömbök körülbelül egyforma nagyságuak voltak; pedig ha a halom valamikor ki lett volna ásva, a kiemelt és a magasból újra visszahányt földnek a nagyobb mélységben apróbb darabokra összevegyülve kellett volna feltünni, mint a dombnak még nem bolygatott részeiben. A most már felépült, és örök lakóját befogadott mauzoleum tornyának nyugati fala közelében 4 1/2 méter mélységben a szűzföldnek határán, egy emberi csontváz részeire, tibia, fibula, femur, calcaneus, astralagus és metacarpusokra akadtak, melyek rendkívül könnyűek és porlékonyak voltak. Hogy ezen csontváz részek természetes fekvésükben találtattak-e, nem tudom, mert akkor, amikor ezek napfényre kerültek, a helyszínén jelen nem voltam. Közvetlen ezen csontok alatt pár milliméter vastag, hamuvá (nem barna porrá) vált faréteg volt. A farostok fel voltak ösmerhetők, de a fának nemét felösmerni képes nem voltam. Ilyen hamuvá vált farostok a dombnak több - meg nem határozott - részeiben is találtattak. Emberi készítményre - kivévén egy látszólag korongon és durván készült edény fenekének töredékét - nem akadtunk. Az elmondottak után kétségtelen, hogy ezen halom is egy hajdan hatalmas főnöknek képezte síremlékét. Valószínű, hogy a fémek ismerete előtti korból, melyet mostmár csak az Isten tudna megmondani. (Vége következik)