A gávai Katóhalom és környéke. (Nyirvidék, XIX. évf. 47-49. számából, 1898. november 20. 2. l., november 27. 2. l., december 4. 3. l.) (Jósa 210)

Jósa 210. A gávai Katóhalom és környéke. (Nyirvidék, XIX. évf. 47-49. számából, 1898. november 20. 2. l., november 27. 2. l., december 4. 3. l.) A GÁVAI KATÓHALOM ÉS KÖRNYÉKE A szabolcsmegyei őshalmokról az Archeologiai értesítőben és a “Nyirvidék”- ben 1897. évben megjelent közleményemben beszámoltam azon tíz őshalom felkutatásának eredményéről, melyeknek megásatásában részt vettem. A nagy-kállói határban levő Nagy-Korhánynak kincsásás szempontjából negativ eredménnyel történt átkutatását dr. Bleuer Miklós 80 éves bár, de erélyes, és minden szépre, jóra lelkesedő, ifjú erőben levő barátom 200 forintnál több áldozattal tette lehetővé. A régészeti kutatásoknak nem kincskeresés lévén feladata, henem az, hogy a koromsötét multba, ha nem is ívlámpával, de legalább is méccsel bevilágítsunk; kívánatos, hogy őshalmaink - melyek nálunk minden eddig ösmert esetben egy hatalmas embernek, és pár esetben a halomnak fele megasságában eltemetett másik egyénnek, valószínüleg áldozatul leölt rabszolgának szolgált sírul - sorban és gondosan átkutattassanak. A megélhetés nehéz küzdelmei nem engedik meg magánosoknak az eféle kutatásokat. Nagy köszönet illeti tehát Wlassics miniszter urat, hogy a vidéki muzeumok fellendülésének érdekében többek között vármegyénk muzeumát is 400 frt. segélyben részesítette. Hogy ezen összegből - mely október közepén jutott kezemhez - mennyit fogunk az idén felhasználni, az időjárástól és a kutatásokra fordítható üres időmtől függ. Mint magyar ember, első sorban a honfoglaláskori emlékekre fordítván a legnagyobb súlyt, a karászi Gara halmot kutattam át, a melyről a “Nyirvidék” hasábjain számoltam be, miután ezen ásatás megyénkben általános érdeklődést keltett. Ha az “Arch. Értesítő” szerkesztője dr. Hampel József úr érdemesnek fogja találni, az eredmény szélesebb (egy sor itt hiányzik!!!!!!) Az, hogy f. hó 3-án és 4-én miért ásattam fel a gávai Katóhalmot - melyről tudtam, hogy jóval a honfoglalás előtti időből való - bővebb indoklásra szorul. Gencsy Albert országgyűlési képviselő barátomnak nagy-halászi határban fekvő “Homoki tanyájáról” a múlt évben két honfoglaláskori fokos, két kengyel és egy bronz szíjdíszítés került muzeumunkba, ezen tárgyak ember és ló csontvázak mellett találtattak. Igen valószínű tehát, hogy ott egy honfoglaláskori temető van. Gencsy Albert megengedte, hogy a kérdéses területet akár legyen az búzával, repczével bevetve, vagy dohánnyal beültetve, tetszés szerinti időben felásathassam. A kállói Nagy-Korhány halom megásatását 50 frt-ért a tulajdonos csak azon feltétel mellett engedte meg dr. Bleuernek, ha a kihányt földet megint visszahordatja. Örömmel nyugodtam tehát a Komlóssyné által megszabott feltételekbe, és nem vettem zokon, hogy másfél napon át Árgus szemekkel leste a felszínre kerülő kincseket. Gáva község, melytől keletre a berczeli országút baloldalán a Katóhalom fekszik, még ember emlékezet szerint is közvetlen a Tisza bal partján több kilométer hosszúságban elnyúló 5-6 méter magas régi tiszapartnak egy részén fekszik, szorgalmas, jómódú értelmes lakossággal. A Tisza folyó jelenleg majdnem két kilométer távolságban van a községtől, mint a többi folyammente balpartján fekvő községek is, mint Vencselő, Balsa, Szabolcs, Timár, Rakamaz,Nagyfalu, Tisza-Eszlár, Tisza-Lök stb. Ezen magas partvonal kincsesháza azon ősidőknek, mikor a népvándorlás hullámai, a kő-, bronz- és vas-korszakot rövid századok alatt amalgamizálták. Ezt látszik bizonyítani az 1888. évi Tisza árvíz által okozott rakamazi, mintegy 500 méter hosszú partomlás után visszamaradt iszapnak felületén Szelóczky Géza rakamazi gyógyszerész, Fábry Károly és általam talált számos cseréptöredék, bronzöntő kemencének nagytömegű vörösre égett agyagban talált töredéke, több kővéső, bronzfűrész, népvándorláskori jellegzertes bronz csatt sat. A még le nem omlott egy-két méter magas parrtoldalban azt tapasztaltam, hogy a kő-, bronz- és vaskorszakra valló tárgyak nem sorrendben egymás felett vannak elhelyezve, hanem vegyesen, mely észleletemnek helyességét úgy Pulszky Ferenc, valamint dr. Hampel József úr is különösnek és kétéségesnek találták, és azt tartják, hogy ezen különböző kulturára valló leletek egymásra voltak települve, a mely nagyon fontos kérdést azonban csak alapos kutatások dönthetnék el. Hiszen látjuk, hogy a villam és gőzkorszak mellett Új-Guineában ma is kőkorszakot élnek. A fiatalok már amerikai, német és angol aczél eszközöket használnak, míg az öregek ma is kőbaltákkal csinálják bámulatos csolnak díszítésüket és bálvány faragványaikat. Az ősidők művelődési viszonyait épen úgy nem lehet egy kaptafára húzni, mint a mait. A kincsszomjas rabló Rómától messze esett a mi halakban, vadakban, a laza homoktalajból könnyen kideríthető föld termékekben bővelkedő Nyirünk. Az itt-ott talált és mindig csak egyes római érmek azt látszanak bizonyítani, hogy csak szegény szökevények kuporgatásának maradványai, mert római műtárgyaknak mi nálunk még nyomai sincsenek. Nálunk tudomásom szerint egynél több római érem ugyanazon helyen együtt nem találtatott, és csak igen ritkán szórványosan fordulnak elő. A chablonszerű kőkorszakot muzeumunkban mintegy 80 balta, véső és sok száz obszidián és kova-kés, ilyennek töredékei, és nyílhegyek képviselik. Félben maradt nyél-lyuknak fúrása bizonyítja, hogy ilyen tárgyak nem csak behozattak, de itt is készültek. Érdemes volna meghatározni a kőzetenek legközelebbi lelhelyeit, ahonnan a vármegyénk területén készült kőeszközök anyaga származhatott. Világosságot vethetne e kérdés földerítése az akkori kereskedelmi közlekedés irányára. -------------- Az úgynevezett hallstadti kornak nyomai, a La Tene korszaknak pedig özöne van nálunk. Nyiregyháza belterületén és közvetlen közelében több négyszög kilométer területen alig van pont, ahol La Tene korszaki égetett csontokat tartalmazó hamvvedrekre nem akadnánk. Ezen úgynevezett La Tene kultura azonban az én szerény nézetem szerint nem a Neuchateli tó északi csúcsán Marin nevű falu közelében levő csekély víz tájékáról (a milyen természetű helyeket ott minden La Tene-nek, nálunk a Tiszaháton Langonak neveznek) került hozzánk, hanem megfordítva. Meg lehet, hogy ezen állításom nem igaz, de legalább is valószínű. A nyiregyházi közvágóhíd, az egy egész lovas ezred részére egy millió forintnál többe került laktanya, a Lichtmann Dezső által létesített sertéshizlaló, dr. Trajtler Somának a vasuti indóház közelében levő szöllötelepe, a pazonyi utczának északi vége egymástól több kilométer távolságban legalább is hat négyszög kilométernyi területen feküsznek, és e nagy területen mindenütt jellegzetes La Tene korra valló égetett embercsontokkal, vaskésekkel, fibulákkal, bronztárgyakkal telt urnákra akadtunk. A közvágóhíd nivellírozása alkalmával talált urnák közül ötvennél többet rajzoltam és írtam le. A többek között egyben 13 kaurit (Cypria moneta) találtam, tehát olyan kagylót, melyet az indiai tengerben halásznak, és a mely kagyló még pár évtized előtt is Kelet-Afrikában pénzül használtatott. Ezen kagyló nem nyugotról, Hallstadtból, vagy a Marin svájczi község közelében levő La Tene langóból kerülhetett hozzánk, hanem ellenkezőleg, innen oda, a keletről nyugot felé előrenyomuló kulturának. A Nyirvidék 48. számában a gávai Kató-halomról és környékéről akartam vármegyémnek a régészetet és muzeumunkat támogató művelt közönségét tájékoztatni, de bizony úgy bele találtam botorkálni a sötét multba, hogy a Katóhalomig még el sem juthattam, hanem a Felső-ausztriai sófőző Hallstadtban, és a svájczi Marin községhez tartozó langóban feneklettem meg a nélkül, hogy mentségül felhoztam volna azon kapcsolatot, mely vidékünket és különösen a Kató-halomét is az említett két világhírű lelhellyel összeköti. A jelen században a Hallstadti sóhegynek oldalán sírmezőre bukkantak, és itt nagy gonddal ezernél több sírt bontottak fel. - A leletekből megállapították, hogy azon időből származnak, midőn azon vidéken még a bronz általános használatban volt, de már a vasat is kezdették ösmerni, a mely ércz azonban ott még akkor annyira ritka volt, hogy például akadtak olyan kardra is, melynek pengéje bronzból és csak markolata volt vasból; már pedig, ha elegendő vassal rendelkeztek volna, inkább választották volna a keményebb vasat pengének, mint a sokkal puhább bronzot. Ezen Hallstadti temetőnek korát a szaktudósok a Kriszrus előtti évezred elejére helyezik, és nem állítják azt, hogy a vasnak használata másutt is azon időtájban kezdődött, mert hiszen Egyiptomban a vasat már azelőtt 3000 évvel ösmerték és használták. Így tehát a hasonló kulturára valló leleteket Hallstadt korszakinak nevezik, a mely kulturának nyomait azonban a Kaukázusban Kobánban, sok helyen másutt, de a mi vidékünkön is megtaláljuk. Ezen cultura azonban az én szerény nézetem szerint nem Hallstadt vidékéről nyomult hozzánk, hanem keletről Ung, Bereg és a Nyiren át nyugotra. Nem vagyok eléggé szakértő. hogy a Hallstadti cultura minden jellegzetes tárgyait Nyirünkön át a Kaukázusig nyomozhassam, de azért egy-kettőt még is ösmerek. Találtak Hallstadtban czitrom és narancssárga nem átlátszó üvegpasztából készült gyöngyöket, melyeknek felületén több helyen váltakozó fehér és kék körök látszanak, a melyek nincsenek a gyöngynek felületére rajzolva és beégetve, mert a kettétört gyöngyökön tisztán meglátszik, hogy a gyöngy sárga magjának peripheriáján laposra csiszolt több helyére, egymás fölébe rakott kobalt-kék és fehér lepénykék voltak odaragasztva, és ezen lepénykéknek szélei a gyöngynek felületén köröknek tünnek fel. Ilyen a Kaukázusban, Hallstadtban és Gyalun Erdélyben talált egészen sajátságú művezetű gyöngyök, nálunk a Téthen, Sényőn, Nyiregyházán és több helyeken, melyeket sajnálatomra fel nem jegyeztem - találtattak. Tőlünk délre vagy északra tudtommal ilyenek nem fordultak elő. Dr. Hampel József úr ezen gyöngyöket phoenicziai gyártmányoknak tartja. Addig azonban, míg tőlünk délre vagy északra hasonló gyöngyökre nem akadnak, jogosultnak vélem azon nézetet, hogy az nem a Balkán félszigetről, Uyriából, Etruriából, Hallstadtból, hanem keletről a népvándorláskori utakon került hozzánk. Azon általánosan dívó nézet, hogy a népvándorlás a nagy folyók mentén húzódik valahová, nem minden esetben válik be; mert hiszen az már csak történelmileg beigazolt tény, hogy legalább a mi őseink a vereczkei szoroson nyomúltak be, a hol pedig se Duna, se Tisza nem folyik. A Kobáni és Hallstadti gyöngyök sokkal nagyobbak, csücskösek, nem olyan porosusak és nem olyan szabálytalan alakúak mint a mieink, és ezért hajlandó vagyok feltételezni, hogy barbár utánzatai a phoenicziai gyöngyöknek, és így helybeli iparnak termékei lehetnek. A Hallstadti culturának nyomait megtaláljuk vidékünkön a bronz edényekben is. Hajdu-Böszörményben bronz kardokkal együtt találtak haránt hornyolatú, függélyes falazatú, lapos fenekű, valamint gömbszeletű kettős nyelű bográcsot, melyek szakasztott társai a Hallstadtiaknak. Ugyan ilyen jellegzetes bográcsról emlékeztem meg az Archeologiai Értesítőben, melyet a Nyirhez tartozó KántorJánosiban találtam és a mely bogrács csak abban különbözik a Hallstadtiaktól, hogy peremének díszítése valamivel kevésbé ékes. Ezen bográcsban számos szárnyas és tokos balta, s egyéb bronz tárgyak találtattak, melyeket muzeumunkban őrzök. Vastárgyak azonban sem a böszörményi, sem a kántor-jánosi-i lelet mellett nem akadtak. A magamféle vidéki régész-dilettánsnak csak szerény szakkönyvtár áll rendelkezésére, tehát határozottan nem merem állítani, hogy egy Hallstadti kondérban találtunk-e együtt szárnyas és tokos baltákat, vagy sem. A bécsi antropologiai muzeumban évek előtt láttam a Hallstadti gyűjetményt, nem emlékszem, hogy ott a jánosi-i kondérban talált tárgyaknak testvérei kiállítva lettek volna. Az, hogy a szárnyas balták a bronz kornak korábbi emlékei volnának, mint a tokos balták - mint az némelyek által állíttatik - nálunk nem bizonyult valónak. Több lelhelyről került nálunk együtt a két változat, vastárgyaknak nyoma nélkül. Ezen balták tudtommal tisztán bronz korszakinak és nem a Hallstadti vaskorszakba átmenő időszakból származónak tartatnak. Ha ezek állanak, akkor nem képzeleti, hanem a valónak megfelelő feltevés az is, hogy az úgynevezett Hallstadti cultura tőlünk - keletről áradt oda; a mi azonban nem zárja ki azon majdnem axiomává fejlődött állítást sem, hogy a culturának egy része Hallstadtba dél felől is hatolhatott fel. Hogy azonban ezen úgynevezett Hallstadti culturának terjesztői germánok voltak-e, vagy specialiter kelták, mint azt a német régészek állítják, csak akkor lesz bizonyítva, ha egy ilyen Hallstadti kondérba csömöszölt balták, lándzsák, karvédek sat. között egy kelta grammatikát is fogunk találni. A gyöngyön, vedren, kondéron kívül akad nálunk és Lehóczky Tivadar barátomnak beregi gyűjetményében egy más tárgy is, melynek analogiáját Hallstadtban is, de másutt is megtaláljuk. Ez egy bronzból öntött, kiürítertt fél czitrom alakú, egymással egy darabbá öntött, több tagokból álló kar, vagy boka perecz. A tagok száma igen különböző, valamint nagyságuk is. A záródást képező egyik tagja azomban külön van öntve, a melynek egyik oldalából egy kifelé hajló nyelv alakú 3-4 ctm. hosszú nyújtvány illik a szomszédos félczitrom szélén levő résbe. A másik oldalán rövid kát ágú villa alakú nyújtvány van, mely a másik szomszédos dudornak kifelé álló nyújtványát fogja közre. A három nyújtványnak mindegyikén egy lyuk van, a melyen keresztül dugott szeg az egészet egy darabbá kapcsolja. A félgömbök szövettel voltak bevonva, a mit a mi példányainkon tisztán fel lehet ösmerni. Ilyen dísztárgy kettő van muzeumunkban. Az egyiket Kállay András volt főispánunk ajándékozta Halászból és teljesen ép. A másik a Kató-halom aljától észak-nyugotra, mintegy 30 lépés távolságból körülbelül 2-3 méter mélységből került, és egy fejjel nyugotnak, lábbal keletnek kinyújtóztatott hanyatt fekvő csontváznak jobboldali bokája felett találtatott. A lelet ideje után pár héttel arra járván, a rézrozsdával áthatott két alszárcsontot muzeumunk számára magammal hoztam. A boka perecznek két tagját csak későbben kaptam meg Kömmerling Jánosné úrnőtől, a másik két tag Csoma József barátomnak már előbb birtokába jutott. Ezen gávai boka perecz édestestvére a halászinak, és teljesen mása a Hallstadtinak. Így tehát, ha a Hallstadti temetőben csakugyan germán faj aludta félbeszakított örök álmát, gründlich lehet következtetni, hogy azon időben is német volt nálunk az úr. ------------ La Tene korszaki, közép Europában a Krisztus előtti évezred második feléből származónak tartott számos tárgyaink és lelhelyeink bizonyítják, hogy vidékünk azon időben is sűrűn volt benépesítve. Cserepes-Kenézről Vidovich László főszolgabíró úrtól áttört (a` jour) végződésű tokkal ellátott hegyes kardnak jellegzetes töredékét, tehát a legrégibb alakot, - bronzból öntött apró ökört, kacsát, kutyát, madárfej alakú nagyobb bronz csattpeczket, két-serpenyős fínom kis mérleget, és egy a homlokon nyitott, a fülek felett erős védő ernyővel ellátott vas-sisaknak töredékét kaptuk. Téthről a mai juhnyíróhoz hasonló ollót és hullámos, a bronzkoriakhoz hasonló vaskést, néhai Bónis Samu szolgabíró úrtól. Bájról bronz fibulát Tóth gazdatiszt úrtól. Újfehértó kötelékéhez tartozó Micske pusztáról Erdődy Miklós úrtól vas fibulát. Nyiregyházáról a közvágóhíd építése alkalmával ötvennél több, égetett embercsontokkal, különböző bronz tárgyakkal, vaskésekkel telt durva művezetü urnákat, melyeknek egyikében 13 átfúrt kaurit találtam, bizonyságául annak, hogy ezen cultura keletről hatolt be hozzánk. Innen mintegy ezer méter távolságban a nagy lovas kaszárnyának alapozása alkalmával, hasonló, de ezen felül római befolyásra valló, éles hasú edényeket, fejénél 3-3 haránt nyújtvánnyal bíró kengyeles kapocstűt (fibula), fémtükröt találtunk. Innen tovább dél felé 600 méternyire Lichtmann Dezső úrnak sertéshízlaló telepén hasonló korból származó urnákat. Innen észak-kelet felé 800 méternyire dr. Trajtler Soma érkert alatti szöllőjében urnákat és égetett ember csontok között bronz-tárgyakat. Ezen helytől észak-kelet felé mintegy 1800 méternyi távolságban a pazonyi utcza végén csatorna ásás alkalmával számos, a kövágóhidiakhoz hasonló urnákat, égetett embercsontokkal, vas késekkel, bronz kard tokvéggel, és egyéb bronz tárgyakkal. Találtatott itt egy vas fokos is, mely a pilinihez teljesen hasonló, és a melyet Dr. Hampel József úr a Krisztus előtti IV. századból származónak tart. Épen ilyen karcsú fokosok találtattak Farkas Antal berczeli főbíró úrnak, Katóhalomtól dél-keletre mintegy 1500 méter távolságban lévő földjén, melyeket az eke vetett ki több évek során. Állítása szerint eddig húsznál is több került napfényre, de miután azokra súlyt nem fektetett, a gyermekek játéknak használták és elhányták, úgy, hogy csak kettőt ajándékozhatott muzeumunknak; ezen felül egy jellegzetes vaskést, egy ép lándzsát, és egynek köpürészét.Ugyan ott a felszínen számos cseréptöredéket láttam szétszórva. Idő hiánya miatt a Kató-halom ásatásának alkalmával itt már nem kutathattam, mert Farkas úr távollévén, vele csak az ásásnak befejezésekor találkozhattam, mások pedig a lelhelyet nem ösmerték. A fokosok elárulják, hogy azoknak készítői a vasnak feldolgozását nagy tökélyre vitték, mely feldolgozási mód ma már ösmeretlen. A fokosok ugyan is egy papír vékonyságú réteggel vannak bevonva, melynek törési felülete fényes fehér színű, a mely körülményből vasöntvénynek tartom, még pedig antimon, czin, vagy más fehér érczel. A színből következtetve réz alig lehet benne. Ezen réteget a rozsda nem fogja, hanem teljesen épnek, csaknem fényesnek maradt. A lepattogzott helyeken azonban erősen megrozsdásodott, de azért fínom aczél hangot ad. Ilyen vékony lemezzel van borítva egy paizsdudorunk, egy lándzsánk és négy sarkantyúnk, melyek Mikecz Dezső főjegyző és Angyalossy Pál főszolgabíró urak szívességéből jutottak muzeumunkba és a melyek Nagy Géza úr által a Kr. u. II. III. századbeli góth tárgyaknak ismertettek el. A Kató-halom aljában a gáva-berczeli útnak mélyítése alkalmával, és a honnan a kikerült földtömeget közvetlen ezen út mellett vonuló tisza védgát építésére használták fel, találtatott azon csontváz, melynek bokáján a fentebb említett Hallstadti izlésű bokadísz került elő. Sajnálatomra csak az ásatás után tudhattam meg Zsoldos Ferencz úrtól, hogy a muzeumunkba állítólag a Kató-halomból kikerült gyönyörű, fejlett agyag ipart tanusító edények nem magában a halomban, hanem közvetlen a mellette vonuló útben találtattak, a mely tárgyak akkor még épek voltak, de vagy eltörtek vagy el hurczoltattak. A birtokomba került nevezetesebb négy edény a következő: Egy fél-magas csizmát ábrázoló, csakis díszül használtathatott edény, melyen a sarunak a lábhoz való erősítési módja is fínom bekarczolatokkal van feltüntetve, és a mely tárgy az Archeologiai Értesítőben közölve és lerajzolva lett. Ezen díszedény lehetett ősanyja azon tréfás ivó-edénynek, melyből nyakon öntődik azon bursch, vagy német, ki az ebből való ivásnak fotélyát nem tudja, és a mit Árpád nyelvén stiblinek ösmerünk. A másik egy fülecskével ellátott, és csak külső domború felületén ékesen díszített tálacska, mely a falra felaggatva az akkori nőknek jó izlésére vall, és a sévrei, vagy meisseni porczelánt pótolta. A harmadik egy fonott fogantyúval ellátott csupor, a minek társa tudtommal nem ösmeretes; valamint hasonló ékítéssel az előbbieknek is alig akadt még eddig mássa. A Kató-halomhoz való közvetlen közelségéből ítélve, valószínünek tartom, hogy úgy ezek, valamint a többiek is, - melyekkel nem akarom a türelmet próbára tenni - azon időből valók, a mikor a Kató-halom létesült. Ezen Kató-halomtól mintegy 2-3 kilométer távolságra, Gáva község belterületének nyugoti végéhez közel, meredek magas parton, melynek alját hajdan a Tisza nyalta, pár méter mélységben verem ásás alkalmával 1878-ban több egymásba nyíló szobácskákra akadtak, melyeknek ajtófelei még felösmerhetők voltak. Ezen szobákban találtak egy keleti ízlésű magas vassisakot, mely olyan forma csúcsban végződött, mint a herpályi, és a Szabolcsmegyei kékcsei paizsdudor. A sisaknak alsó szélét korona alakulag egy 4-5 ctm. széles pánt képezte, melynek felső széle nem egyenes vonalt képezett, hanem 8 félkörrel határolódott. A sisak csúcsától a félívek összeszögelléséhez egy-egy éles vonal futott le, mely a sisak oldallapjainak találkozási vonalát képezte. Találtatott itt egy léczfúró is, melynek a mai kulcsokéhoz hasonló fogantyúja egy darabban volt a fúróval kovácsolva. Pár decziliternyi megszenesedett rozsszem is találtatott. Ugyanitt leltek nyolcz különböző ép kályhafiókot is, mely közül az egyik domborművű, egymással viaskodó pávával van díszítve. Az egyik páva kétfejű, és miután hosszú farka a 20 ctm. széles kályha fiókra kinyújtva el nem fért volna, a művész azt két ágra osztotta és visszafelé hajlította. A tollak visszájára fordítva fedik egymást. A másik egyfejű, azonban álló pávának búbjáról, a madárral egy hosszúságú, gyöngyvirág alakú egy szál toll nyúlik hátra. A kályhafiók belül füstös, tehát használatban volt. Egy másik, belől nem füstös, szintén négyszögletű 18 1/2 ctm. széles, 20 ctm. magas és 5 ctm. mély kályha fiókon két domborművű stylizált szöllőtő három fürttel van alkalmazva. A két alsó végei között egy összenyomott M. alakú betüjegy van. Egy harmadikat, melynek szája négyszögű és 18-20 ctm. széles, mélysége pedig 9 ctm. kúpján pedig egy köralakú 84 milliméter átmérőjű síma lapu kúpban végződik, Dr. Rómer Flóris hamvvedernek tartotta, mivel Ipolyság és Békés vidékén is találtak hasonlót, melynek állítólag hamut tartalmaztak, az égetett csontokat pedig bele képzelhették. Rómert csak is a gávai kályhafiókok térítették el nézetétől. A negyedik az előbbieknél valamivel nagyobb és szintén négyszögletes, de laposabb és csupán közepén egy köralakú 5 ctm. átmérőjű homorú bemélyedéssel van díszítve. A többi négy mintegy 10 ctm. átmérőjű, külömböző alakú ökölnyi, a gömböt megközelítő formájú. Ezen tárgyak a dr. Rómer Flóris által rendezett régészeti kiállításon szerepeltek, de korukat sem a Pulszkyak, sem Rómer, sem Húnfalvy, vagy Finály megállapítani analógiák hiányában nem tudták, eltérő nézetök, ha jól emlékszem, a Xik századtól a XV-ikig ingadozott. A Kató-halom közelében van a Szöllős-domb a ref. lelkész birtokán; egy még közelebb a község felé a róm. kath. lelkész földjén; és egy őrhalomnak nevezett igen nagy mesterségesen készült domb a község belterületén, a melyek szinte nyújthatnának tájékoztató adatokat. ---------- Az elmondottak után nem volt tehát alaptalan azon reményem, hogy a Katóhalom érdekes leletet tartalmaz. Sovány eredményű kutatásunk a régi sírfosztogatók lelkét terheli. A Kató-halom Gáva községtől keletre, mintegy egy kilométer távolságban fekszik, közvetlen a Berczelre vezető útnak déli széle mellett, és miután itten az út 2-3 méternyire mélyítve lett, északi oldala ennyivel magasabbnak tűnik fel, mint a többi szántó földekbe elmosódott része. Eredeti magasságából, mely 7 méter lehetett, a mostani tulajdonosnőnek elhalt férje állítólag 3 métert hordott le a dombnak könnyebb szánthatása végett. Az ásatást Inczédy Lajos a “Nyirvidék” szerkesztőjének társaságában folyó év november 3-án és 4-én végeztem; 5-ére már csak az elegyengetésnek egy része maradt. Tapasztalatból tudom, hogy az ilyen halmoknak közép függélyes tengelye eredetileg nem minden esetben az volt, mint a miként az jelenleg látszik; mert az uralkodó szelek és az esőnek csapás-iránya, a szántogatás, kúpjuknak lehordása az eredeti alakot módosítja. De miután nem tudni, hogy melyik oldalról kopott inkább, a jelenlegi dombalaknak közepén nyugotról északnak vonuló kilencz méter hosszú és öt méter széles gödörnek ásatását kezdettem. Ezen ároknak észak-nyugoti szögletéből dél-kelet felé 3 méter távolságban, és a már 3 méterrel alacsonyabbra koptatott halomnak tetejétől mintegy 50 ctm. mélységben, egy csupán földet tartalmazó, átellenes két füllel ellátott, 12 ctm. magas, szájánál 12 ctm., a fél magasságban kissé élesen kiálló hasánál 15.5 ctm., fenekénél 8 ctm. átmérőjű korongon nem egészen fínoman készült, barnás-veresre jól kiégetett, teljesen ép cserépedényt találtunk, melyet átkutatás végett a domb alján felütött tanyára vittem. Alig kezdettem ehhez, midőn a “Tessék feljönni” kiáltásra felsiettem. Itt egy fejjel északnak, lábbal délnek fekvő, és a mennyire kivehető volt, - kinyújtóztatott csontvázra akadtak, a mely azonban annyira el volt málva, hogy abból egy porczikát sem lehetett kiemelni, még a fogakból sem. Az elhelyezést is csak a hófehér lisztté vált csontoknak színéből lehetett felismerni. A koponyának helyzetét is csak abból lehetett megállapítani, hogy ott a fehér csontpor egy koponya mekkoraságú tömegnek látszott. A csontváznak baloldalán, a ma is szokásos kardviselés szerint, egy vaskard volt, a melyet a kiváncsi munkások felérkezésemkor már feszedettek; tehát valószínüleg ekkor törték darabokra, de még helyzetéből el nem mozdították. Így tehát sikerült a kardnak hű képét nyernem. A kard egy darab vasból készült, és a markolattal együtt 50.5 ctm., melyből 37.5 ctm. a pengére esik,13 ctm. pedig a keresztvasra, a tulajdonképeni markolatra, és a markolat fejét képező karikára. Az egész kard igen el volt rozsdásodva. Pengéje két élű, hegyes, és a keresztvasnál 39 milliméter széles, 10 milliméter vastag. Rajta sem végigfutó hornyolat, kiemelkedés, vagy díszítésnek nyoma nincs, de úgy látszik, mintha a kard fatokjának hosszában futó rostjai itt-ott a pengéhez volna tapadva. A keresztvasnak hossza 5 ctm. 12 milliméter vastag, a penge felé nem hajlik, hanem egészen egyenes, és úgy látszik, mintha végei kissé vastagodottak lettek volna, és úgy tűnik fel, mintha a penge szélességének megfelelő hosszúságban a hengerded alakot közelítené meg. A markolathoz közelre kihányt egyik földrögből Inczédy egy kártya vastagságú, rossz ezüstből, vagy bronzból készült négyszögű teknő alakú, 22 mm. hosszú, 11 mm. széles, közepén 7 mm. mély, mind a négy széle felé lejtős oldalú dísztárgyat emelt ki, melynek homorú felületéből, sem akla-szeg, sem fülecske nem nyúlt ki, tehát sem szíj, sem szövet díszítés nem lehetett. Azt hiszem, hogy nem tévedek, ha azt állítom, hogy ezen tárgyacska a keresztvasnak végét díszítette, de azt, hogy miként volt az oda erősítve, nem tudom. Társát a nagy földtömegben megtalálni képesek nem voltunk. A tulajdonképeni markolatnak hosszúkás négyszögű átmetszete van. Laposabb oldalai a penge átellenes lapjai helyzetének felelnek meg. A keresztvasnál 22, a karika alakú markolat fejénél pedig 12 mm. széles. Hossza pedig 76 mm. A markolatnak fejét képező karikának külső átmérője 43 mm., hengerded 11 milliméter vastag vasból készült, úgy, hogy a gyűrű lyukának átmérője 21 mm. Ezen karikán itt-ott 1-3 rétegű szövetnek nyomai látszanak, és a szövetnek szálaiból 5 milliméterre 8 esik. A kétélű pengének és a markolatnak rövidségéből, és a penge tövének egy centiméternyi vastagságából, tehát azon hasonlatból, mely a bronz kardokra emlékeztet, azon nézeten voltam, hogy ezen kard átmenetet képez a bronz korszakból a vaskorszakba, tehát a Krisztus előtti évezred első feléből származik. Dr. Hampel József úr azonban, kinek ezen kardnak tőlem telhetőleg hű rajzát és leírását megküldöttem, meghatározta, hogy az a Krisztus utáni IV-ik és VIII. század közötti időből származik, és hogy ennek analogját Hochenbergben és Szentesen megtalálták, tehát körülbelül 2100 vag talán 2500 éves is lehet. Dr. Hampel József úr a kardra vonatkozólag szó szerint a következőket írja: “Ami a gávai kardot illeti, ahhoz igazán gratulálok; az érdekes példány. Eddig a hochenbergi leleten kívül hasonló Szentesen is előkerült; kora a VIII. századot valószínüleg megelőzi, de későbbinek látszik a IV. századnál. Közelebbi megállapítása még kétes. De semmi esetre sem lehet szó, hogy praehistorikus legyen.” Ezen sír alatt mindenütt sárga és fekete föld göröngyökből álló, tehát mesterségesen összehányt földben hatoltunk le még három és fél méternyire, olyan mélységre, mint az általáunk talált csontváz a halomnak eredeti magassága alá volt elhelyezve. Már a domb megásásának kezdetén észre lehetett venni, hogy az általunk talált sírtól mintegy 2 1/2 méter távolságban egy-két méter átmérőjű hengerded aknával hatoltak le, majdnem függőlegesen, de egy kissé délnyugoti irányban, a halomnak hajdani közepére, egészen a bolygatatlan ősföldig, a mely akna sötétebb földdel volt eltömve és sokkal puhább volt, mint a halomnak többi része. Itt azonban nem találtunk teljesen elkorhadt, össze-vissza hányt, 10-20 ctm. átmérőjű, faragás nyomait nem mutató, tisztán felösmerhető tölgyfa gerendáknak maradványainál egyebek, összesen mintegy két köblábnyi mennyiséget. Az általunk talált sír nem esett a kirabolt fenéken levő sírnak függélyes tengelyébe, mert különben ezt is szétdúlták volna. Valószínű, hogy az általunk talált csontváz egy áldozatul szánt egyénnek volt maradványa, a melyhez hasonló temetkezési szokást az általam felkutatott Bashalomban és a császár-szállási névtelen halomban is találtam és a mely ásatásoknak eredményéről már más alkalommal számoltam be. Miután az ásatás alkalmával nem nyerhettem tájékozást arról, hogy a fentebb leírt díszedényeket a Kató-halomtól mily távolságban és mely irányban találták, valamint arról sem, hogy a La Tene izlésű fokosokat Farkas Antalnak a halom közelében fekvő több darab földjeinek melyikében lelték, a halom környékének magasabban fekvő részeit véltem hajdani temetkezési helynek. Így tehát a halomtól keletre pár száz lépésnyire, a község tulajdonát képező földön huzattam öt, egymástól 10 méternyire, átlagosan 40 méter hosszú, 1 méter mély és 1 méter széles kutató árkokat, de kormeghatározásra alkalmatlan durva cseréptöredékeken és egy 6-7 éves egyén csontvázának cseréptöredékekkel vegyült maradványain kívül semmit sem találtam. A halomtól délkeletre Farkas Antalnak egyik darab földjén szintén húztam kutató árkokat, eredmény nélkül, mert amint fentebb említém, Farkas Antallal csak az ásatás befejeztével találkoztam, ki ekkor az igazi lelhelyet megmutatta ugyan, de a mely területnek megásására már idővel sem rendelkeztem. 59 ember munkájának bár csekélynek látszó eredményével íme ezekben beszámoltam. Nyiregyháza, 1898. deczember 2-án Dr. Jósa András