Szabolcs-megyei régiségekről. Archaeologiai Értesítő XVIII. 1898. 402-404. (Jósa 214)

Jósa 214. Szabolcs-megyei régiségekről. Archaeologiai Értesítő XVIII. 1898. 402-404. Dr. JÓSA ANDRÁS SZABOLCSMEGYEI RÉGISÉGEKRŐL. Október hó 19-én Okolicsányi Menyhért barátomnak kalászi birtokán levő nagyszabású Gara halmot kutattuk át. A karászi «Gara halom» a községtől nyugotra, Okolicsányi Menyhért urnák parkjától alig 100 lépésnyi távolságban fekszik, egy több holdnyi, a környezetből alig 1—2 m.-nyire kimagasló — homokos — alig észrevehetőleg lejtő talaj-emelkedésen. A halom sajátságos módon készült, mert az nem csak a Szabolcsvármegyében létező 50—60 mesterségesen készült halmoktól tér el lényegesen, hanem minden eddig ismert halmoktól is. A halom ugyanis körben futó árok által határolt szigetre van felhalmozva, amelynek alap-átmérője a körárok fenekének szintáján mintegy 40, a környező terület szintáján pedig 21 méter. Az árok külső kerületének átmérője 65 méter. A körárok felső peremének egymástóli távolsága 22 méter, fenék szélessége 4—5 méter síkot képez és szántóföldnek használtatik ; mélysége 4—6 méter. Az árokból kikerült rengeteg földtömegnek kiásása több ezer embernek napi munkájába kerülhetett és csak kevesebb része fért el a szigetre, a hol hatalmas dombot képezett ; míg a nagyobb rész kifelé hányatott és egyenletesen szétteríttetett. Ezen halmot Okolicsányi Menyhért barátom 1894. évben részben megásatta, kúpján mintegy 4 méter átmérőjű, lent 1 méterre keskenyedő gödörrel hatolván le 4 méter mélységre. A halom tetejéből — mely eredetileg magasabb lehetett — 2 méternyi mélységben, nem is egy egész négyszögméternyi területen egy mállott lófej, két rosz ezüstből készült szíjdiszítés, egy öt darabra tört kengyel, papirvékonyságu átlyuggasztott ezüst lemezkék, egy vasbaltának töredékei kerültek napfényre, mely honfoglaláskori. A monumentális Gara halomról tehát teljes jogosultsággal azt kell és kellett feltételeznünk, hogy alatta nem közönséges állású ember, hanem nagy tekintélynek örvendő hatalmas egyén lett örök nyugalomra helyezve. Miután első alkalommal (1894-ben) csupán lócsontok kerültek napfényre, emberi csontoknak pedig nyomára sem akadtak és miután nincs ösmerve olyan sír, melybe csupán lovat temettek volna el honfoglaló őseink, fel kellett tételeznünk azt, hogy az emberi csontváz és annak fegyverzete, dísztárgyai és egyéb sírmellékletei megbolygatva nem lettek, annál is inkább, mert Okolicsányi Menyhért a ló fejét megtalálván, a kutatást csak lefelé hatolva, de oldalt nem folytatta. Okolicsányi Menyhért, dr. Farkas Balázs, Vay Péter, Jármy Elek és saját felügyeletem mellett azon pont körül, a hol a lófej és egyéb tárgyak találtattak, 12 napszámossal 1 méter széles és 3 méter mély árkot huzattunk, mely egy minden irányban 5 méter széles földtömböt határolt, tudván azt, hogy az emberi csontváz mindég közvetlen a ló csontváz mellett keresendő, tehát a meghagyott négyszögű tömbben található. Az 1894-ki megásáskor a ló csontok a már akkor lekopott domb közepe alatt 2 méter mélységben találtattak. A mostani ásáskor ismét 2 méter mélységig mig mindenütt kisebb-nagyobb tömegekben vegyült, tehát hordott, sárga és fekete földből felhalmozott rétegben dolgoztunk. Ezen alul 1 méter mélységben bolygatatlan sárga homokot találván, a czéltalan lejebb hatolással felhagytunk. Az árok által határolt négyszögű földtömeget óvatosan hámoztuk le az eleven földig, de sem emberi csontokra, sem más tárgyakra, kivévén díszített cserép töredéket, melyet honfoglalás előtti korból származónak tartok, nem akadtunk. Hanem reá akadtunk egy, a sárga homokba behatoló mintegy 1½ méter magas és széles tárnára, mely a délnyugoti oldalról vízszintesen vonult azon irányban, a hol a lócsontok és egyéb tárgyak találtattak és a mely tárna fekete homok földdel volt eltömve, bizonyságul annak, hogy ezen az úton sírfosztogatók hatoltak be ösmeretlen régi időben és megfosztottak bennünket azon jogosan táplált reményünktől, hogy egyik honfoglaló vezérünk ereklyéit méltóan megőrizhessük és azon korra vonatkozó ösmereteinket bővíthessük. Ez ásatás alkalmával dr. Farkas Balázstól kaptam egy barna, fehér körökkel díszített üveg pasta gyöngyöt, a mely ugyancsak e halomból, a fentebb említett tárgyakkal, az 1894-ki ásatáskor került napfényre. (Vsdö. Nyirvidék 1898, okt. —,) Áttérek ezután a gávai Kató halomban talált régiségekre. A halom eredetileg 7 méter magas lehetett, de a melyből könnyebb szánthatás végett, özv. Komlóssyné tulajdonosnak férje 3 méternyit lehordatott. 50 cm. mélyen, tehát a mi eredetileg 3 méter 50 cm. mélységnek felel meg, az ide rajzolt kétfülü, csupán földdel telt csuprot találtuk. Ez alatt 10 cm. mélyen, egy teljesen fehér, porrá vált csontvázat, melyből egy kendermagnyit sem lehetett kiemelni. A csontváz kinyújtóztatott helyzetben, fejjel északnak, lábbal délnek, feküdt. Baloldalon a ma is szokásos helyen lapjára fektetve találták a kardot. Én ezen pillanatban a domb aljában az edény tartalmát kutattam és a mint jelezték, hogy valamit találtak, felfutottam a dombra, de már későn érkeztem, mert a kardot nem mozgatták ugyan el helyéből, hanem ásóval nyúltak alá a munkások és ezen feszegetéssel darabokra törték, egy-két kisebb darabot el is hánytak. A réz vagy rosz ezüstből készült tárgy a kardról félre dobott göröngyben találta meg Inczédy Lajos a «Nyirvidék» szerkesztője. Ezen tárgy a kard keresztvasának végét díszíthette, társát nem találtuk meg. Ezen sír a halomnak függélyes körvonalától 2—3 m. távolságra észak-nyugot felé esett és így kikerülte a régi fosztogatók ásóját, a kik a halom mai kúpjától kissé keletről egy meredeken, rézsútos, mintegy másfél méter átméretű aknával hatoltak le a tulajdonképeni fősírhoz, a mely az általunk talált sír alatt 3½ méter mélységben feküdt. Az aknát eltömő föld lazább és más színű volt, mint a halomnak többi része. A kifosztott alsó sírban csak elkorhadt, össze-visszahányt tölgyfa gerendák maradványaira akadtunk, de a melynek összes tömege nem volt több 1—2 köblábnál. Egyebet semmit sem találtunk. A halomban itt-ott kisebb cserép edénytöredékeket találtunk, melyek korongon készülhettek, de jellegzetesek egyáltalában nem lévén, azokat fel sem szedtem. Nyíregyháza, 1898 november 17-én. Dr. Jósa András.