Bronz bogrács. Nyíregyháza, 1899. junius 11. (kézirat litografálva, 2 lap, rajzokkal, Máriapócs)
Bronz bogrács, a Krisztus előtti évezred első feléből, vagy talán még előbbi időből. Ilyeket találtak a hallstadti sirmezőn, vidékünkön Kántos Jánosiban és Böszörményben. Lelhely: Mária Pócs 1898. évben. Gergelyffy Ferencz urnak birtokán. Csak a napokban jutottam e leletnek tudomására, és Gergelyffy Dezső mária-pócsi szives közbenjárásával szerezhettem meg. A lelet körülményekről eddig még tájékozva nem vagyok.
RAJZ
Egyik guzsa hiányzik.
Szájadékának átmérője 26.5 ‒ hasátm: 31 ‒ magasság 17 ‒ Talpátm. 8,5 ctm. Feneke 1-2 mmeternyire élesen kiemelkedik. Közepe 4,5 ctm. átmérőben 3-4 mm mélyre be van homorítva. ‒ Az átellenesen elhelyezett, egy darabban öntött két egymás mellé helyezett kereszteknek felső vége az edénynek pereme felé emelkedik, és az egész öt akla szeggel van a bográcshoz erősítve. Az akla szegek 10-13 mm: kerekszélességre vannak kívül lapítva, míg az edénynek belső falán itt kevésbbe ellapitva átmérőjük csak 4-5 mmeter. A páros kereszteknek felső végei ‒ a guzsok végeinek befogadhatása végett karikának vannak öntve. Belső lapja ezen ráaklázott darabnak sik, külső felülete pedig domboru és éles szélű. ‒ A perem alatt 13 mm. szélességben egy bekarczolt szalagdíszítés vonul körül, mely öt párhuzamos vonalból és ezek alatt közvetlenül egymás mellett fekvő 63 v alaku sűrűn egymásmellé sorakozó bekarczolatokból áll. Ezen szalag nem trébelt, mert az edénynek belső lapján ilyen nyomok nem látszanak.
A gúzsot befogadó páros kereszt alsó végének magasságában, és ezektől oldalt 3-4 ctm távolságban belülről kifelé trébelt díszítés fut körül
Három párhuzamos kásaszem mekkoraságu gyöngysor között egymás felett két sorban 1 ctm átmérőjű kerek, féldomboru kiemelkedések képeznek gyönyörü díszt. Képünkön a jobb oldalon 20-20, a baloldalon 19-19 van egymás felében elhelyezve. ‒ Az edénynek színe szenynyes sütét zöldes nemely helyen elmosósott színű sötét zöld patinával.
Teljesen ép, és csak öt helyen lehet rövid és keskeny repedéseket észre venni, melyeken a víz kiszivárog. Sulya 1250 grm
Nyíregyháza 1899 Junius 11én
Dr Jósa András
Bronz bogracs, valószínűleg a Kr. előtti évezred első feléből- Lelhely Mária-Pócs. Gergelyffy Ferencz úr birtoka. A bérlő cselédjei találták 1898 évben. Gergelyffy Dezső m. pócsi földbirtokos urnak szíves közbenjárása folytán kerültek birtokomba. ‒ A lelet-körülményekről még eddig tájékozva nem vagyok. Gyönyörű szép fényes fűzöld nemes rozsda (patina) boritja mindenütt. ‒ Mind két gúzsa megvan.
RAJZ
Szájának átmérője 27,‒ Öblének ‒ közel a perem alatt ‒ legnagyobb átmérője 28,‒ magassága 12.5‒ Egy két millimeternyire élesen kiálló talpánal átmérője 10 ctm. Feneke 7,5 ctm átmérőben köldökszerűleg 1 ctm mélyre homorouan be van trébelve. ‒ Teljesen ép.
Az egy darabban öntött, egymás mellett fekvő két kereszthez hasonló ‒ a gúzsoknak befogadására szolgáló ‒ ráaklázott darabnak felső ágai karikát képeznek. ‒ Az edényhez tapadó felülete sík, külső felületei pedig , ‒ különösen a karikás végek ‒ élesen emelkednek ki. ‒ Az aklaszegek nincsenek laposra kalapálva, hanem domboruak vagy kupalakuak. ‒ Öt-öt aklaszeg szorítja ezeket a bográcsnak falához, a mely szegek közül csak egy hiányzik.
Az edénynek diszitése csupán közvetlen a perem alatt sűrűn egymás mellett karcolt három párhuzamos vonalból áll. ‒
Olyan ép, hogy a fenekén látható ujabb fényes füstlerakodás bizonyítja, hogy a találók a találás ideje óta is bográcsnak használhatták, de még is kímélettel bánhattak vele, mert igen szép világos fűzöld patinája sértetéenül maradt.
Nyíregyháza 1899 Junius 11én
Dr Jósa András
Sulya 1500 grmm