Tapogatás honfoglaláskori nyomok után Gégényben. (Nyirvidék, XXIV. évf. 48. sz. 1903. nov. 28. 2-3. 1.) / Tapogatás honfoglaláskori nyomok után Gégényben. Nyíregyháza, 1903. nov. 27. 5 lap Jóba-nyomda (Jósa 351.)

Jósa 351. Tapogatás honfoglaláskori nyomok után Gégényben. (Nyirvidék, XXIV. évf. 48. sz. 1903. nov. 28. 2-3. 1.) / Tapogatás honfoglaláskori nyomok után Gégényben. Nyíregyháza, 1903. nov. 27. 5 lap Jóba-nyomda Tapogatás honfoglaláskori nyomok után Gégényben Tévesen emlitettem a "Nyirvidék" utolsó előtti számában azt, hogy a Gégényben talált honfoglaláskori ezüst csésze, a milyenekből assyr dombormüvek után kiindulva, azt hiszem, hogy őseink áldomásukat itták, a három tojásdad esüst lemezzel, és a hét szijdiszitésül szolgált ezüst gomb félével a gégényi határban levő Ing dombon találtatott, ahol a néphit szerint a kincsekkel telt rézcsónak is el van ásva. Vas Mihály gégényi ev.ref. lelkész ur helyesbitése szerint azonban ezen tárgyak a Monok dülő vagy Monok dombon találtattak, mely mintegy 100 holdnyi természet alkotta pár méternyi magas homok emelkedés, mely a Tisza szabályozása előtt a Nyir felől az ártérbe benyuló félszigetet képezett. F. hó 11-én sürgősen kértem fel Vas Mihály urat, hogy legyen szives érettem másnap reggel a demecseri vasuti állomás-hoz fogatot küldeni. Sürgönyömet azonban feledékenységből fel nem adták és igy az egyedüli demecseri fiakkerel, egy zsidó talyigással döcögtem Gégénybe. A tiszteletes ur az oskola épités körü1 volt elfoglalva, de csakhamar haza került és igyekezett a tervezett ásatáshoz nap-számosokat keriteni, de a községek szorgalmas és jómódu lakosai, a kik épen a miatt a czuczistaságtól távol állanak, már pár hét óta káposzta termését hordták a demecseri állomásra, a honnan naponkint 3-4 külön tehervonat szállitja a káposztát a szélrózsa minden irányába. Plauka községi jegyző ur segitségével is csak délutánra lehetett négy napszámost keriteni. Na de a délelőtt sem veszett el, mint az alábiakban ki fog tünni, sem régészeti, sem más tekintetben. A községnek lakossága csaknem kizárólag ev. református. Az eléggé hosszu falunak husz év előtt 700, most ezerkétszásnál több lakosa van. Templomjuk, helyesebben kápolnájuk a község északi végéhez közel egy öt-hat méternyi magas, pár hold területü valószinüleg nem hordott, hanem természetes homokdombra lett épitve, az alap falak körvonalaiból következtetve a XIV. század vége felé. Ezen templomocska a hivők befogadására elégtelennek bizonyulván, Vas Mihály lelkész és Mezőssy Gusztáv egyházi gondnok barátom vállvetett törekvésének sikerült az egyházközséget oda hangolni, hogy a régi templom lebontatott, és a község közepe táján a kiszélesedett fő utcán 15000 forint költséggel olyan szép, izléses, modern templom épült, a milyent még Szabolcsban nem ösmerek és bármely városnak is diszéül szolgálna. A templomnak XVII. századból származó ezüst tálcája, ur asztal teritőinek leirására ez alkalommal ki nem terjeszkedhetem. A régi templom lebontásakor kriptára akadtak, mely már e régi időben ki lehetett fosztva, mert a csontok nem rendes fekvésben találtattak, értéktárgyak pedig hiányoztak, pedig az elég épen maradt selyemből vert csipkék, bársony és selyem szövet maradványok előkelő temetkezettekre engednek következtetni. A templom belterületén nem kriptában, hanem a talajban, melyre a templom épült volt, találtak egy bronz karperecet, melyet az első árpádházi királyok idejéből származónak tartok; - három ezüstből készült aranyozott gránát és türkisz kövekkel ékitett, apró csüngőkkel diszitett, kis dió mekkoraságu fejü hajtüt, a melyet a régészek a XIV. századból származtatnak. Nem csak a templom talajban, hanem a templom körüli területen is az u.n. cinteremben számos elkorhadt koporsókra és csontokra akadtak. A karperecről itélve ezen hely már jóval a templom épitése előtt temetőül szolgált. A talált tárgyakat, melyek között több bronz pityke is van, Vas Mihály ur a Szabolcsmegyei muzeumnak ajándékozta. Hogy mennyire képes rövid 17 év alatt, egy nagy tehetségü fáradatlanul folyton buzgolkodó férfiu valamely község erkölcsi, szellemi anyagi fejlődését magasra emelni, azt Vas Mihály mutatta meg, a ki Mezőssy Gusztávban hü segitő társra talált. A régi templom helyéről visszatérve, alkalmam volt a két ujonnan épült oskolában gyönyörködni. Mindkettő szilárdan épült, tágas, tiszta világos tanteremmel, tanitói lakkal és mellék épületekkel ellátva. Az egyikben már tanitanak, a másik pedig befejezéshez közel áll. A kissebik, a régi iskolában jeles tanitónő, az uj nagyban egy tanitó mutat fel jeles eredményt. A nagytiszteletü ur szives volt mindkét oskolába bevezetni. Az egyikben a gyermekek a Hymnus, a másikban a Szó-zatnak igazán megható összhangzatos eléneklésével fogadtak bennünket. Vas Mihály áldásos müködését nem csak az bizonyitja, hogy községében kifogás alá eső erkölcsü egyén alig akad, iskolája minden tekintetben például szolgálhat, de nagy tevékenysége kitalált egy módot, hogy miként lehet egy krajczár nélkül az egyházközség tagjainak anyagi megterhelése nélkü1 300 holdat venni, a melynek felesleg jövedelméből az oskolákat és templomot még jó részben terhelő adósságot is rövid néhány esztendő alatt törleszteni fogják és még ezen felől a jelenlegi szerény paplak helyett diszes parochiát fognak emelni az uj templom közelében. A birtok megvételére törlesztési kölcsönt vett fel, a melyre negyven éven át háromezer korona kamatot kell fizetni, csak hogy a parczellázott birtokon a községnek lakosai 8000 koronát fizetnek, tehát évenkint 5000 koronát az egyéb hasznos és szükséges beruházásoknak fedezésére. Ilyen Mózes tehetségü finánczminiszter kellene nekünk a ki a sziklából is forrást képes fakasztani. Csakhogy olyan segitőkre is lenne szükség, mint Mezőssy Gusztáv és a többi egyháztanács tagok. A délelőtt folyamán találkoztunk gróf Vay Gábor és neje gróf Zichi Mártha urnővel, kik a régi templom helyén talált régiségeket a paplakban megtekintették. A jóizü kedélyes ebéd alatt a közszeretet és tiszteletben álló grófi párról is megemlékezve egyszer csak nagytiszteletü urnak eddig még hallgatag kisebbik fia azt a megjegyzést tette: "Nem hittem, hogy az a grófnak felesége lett volna, hanem azt hittem, hogy ember". Kisült, hogy azért gondolta ezt, mert a grófnénak fején sapka szájában pedig szivar volt. Délután pedig kimentünk s nehezen szerzett négy napszámossal az ev.ref. egyház tulajdonát képező Monok hegyre kutató árkok megkezdése végett. Azon a ponton, a hol a lelet napfényre került, egy keletről nyugotra irányuló, méternyi széles és 40 méter hosszu ároknak ásását kezdettük meg. Ezen vonalra merőlegesen pedig északra négyet, délre hármat. Három ároknak végén egy ásó nyomnyira oly kemény őshalmokra akadtunk, melyet az ásó már nem fogott, és csak csákánnyal lehetett volna czéltalanul mélyebre hatolni, a többi helyen az ásó könnyen hatolt a talajba. Másnap pénteken és a következő hétfőn több mint 20 emberrel folytattuk a kutatást másfél, két méter mélységig mindenütt puha már a régi - meg nem határozhatott időben ki és ismét visszahányt földtömegben, a nélkül hogy a mélységben a kemény őstalajig értünk volna, mert a zimankós, esős, havazó időben az ásatást félbe kellett szakitani és jobb időre halasztani. A 40 méter hosszu vezér ároknak másfél ásónyomnyi felső rétege szélhordta sárga homok volt, ezalatt ugyan ilyen vastag, fekete hamus réteg mintegy husz lépésnyi hosszuságban, a minek képződése ilyen könnyü homoktalajban igen hosszu időt igényelhetett; ez alatt pedig még eddig ősföldig le nem hatoló átlagosan mintegy másfél méter - mélységben könnyen ásható, a felső rétegnél jóval sötétebb, kevert homok talajban dolgoztunk. Annak, hogy eddig fontosabb leletre nem akadtunk legfőbb oka az, hogy a föld nem üvegből lévén alkotva, vaktában tapogatunk. Buzgalom hiányáról nem lehet panaszkodni, mert a napszámosok is melegen érdeklődve, pipára gyujtás, ásitozás és szünet nélkül vetették fel az árok mélységéből kikerült földtömeget a magasra halmozódott partok fölébe. Pénteken Gábor grófné is, - a kit cordialiter vidékünkön igy is neveznek; a ki jótékonysága mellett tudományokkal is alaposan foglalkozik; a ki neheztelni fog reám azért, hogy elárulom, miszerint pár év előtt bátor szivvel 30 lépésről, egy nálánál fejjel magasabb medvét lőtt sziven, mely a berkeszi kastély lépcsőházában kitömve tárja ki ölelő karjait. Elhibázott lövés esetén tehát komoly életveszélynek tette volna ki magát; mondom, a grófnő is beállott napszámosnak, kis részben azért, mert egy kissé megfázott, de főképpen azért, mert a régészet iránt érdeklődve muzeumunknak Maecenássa is. Nagyon megfigyeltem, hogy egy félórai férfierőt igénylő munkája, mellyel a kikerült földet ásta és magára hányta, tüntetés-e vagy sem? Nem szóllott mikor a munkába állott; nem figyelte meg, hogy nézi-e fáradtságos munkáját valaki, vagy sem; mikor pedig abban hagyta, sem szemére, sem nyelvére nem jött kérdés, hogy látta-e valaki, és miként vélekedik viselkedéséről. Sem Gábor gróf, sem Mezőssy Guszti, sem én sem a napszámosok nem látszottunk valamit észre venni, hanem kedélyesen megszalonnáztunk, jobb izüen, mint bármely szalonban. Azt mondja a nóta "Nékem ilyen asszony kell, sat." Honny soit qui mal y penae. Ezen kitérés után röviden fejezem be referádámat. Az eddig kiásott tömegnek különböző mélységeiben itt-ott őscserépedénynek sok apró töredékeit találtuk, melyeknek származási korát minden diszités hiánya miatt meghatározni nem lehetett, mert nem csak a kőkorszakban, hanem.a Krisztus előtti évezrednek, az előre haladottabb agyagiparnak idejében is készitettek durva edényeket a finomak mellett. Herend és Zsaluzsány-féle különbségek akkor is voltak. Honfoglaló őseink pedig egyáltalában agyagipart nem üztek. Szükségletüket a felföldi szlávoktól szerezték be, a mely állitásnak bizonyitékául fel lehet hozni azt, hogy honfoglaláskori sirokban u.n. hullámos fésü diszitésü edényeket is találunk, s melyeknek szláv eredetét a tudósok állitása szerint bebizonyitott dolog. Találunk cserépedény töredékeken kivül itt-ott szétszórva kisebb nagyobb töredékeit a tracchytnak, u.n. Andesyt-trachytot, áluminitot és rhyolitot; a mely válfajoknak legközelebbi találó helye Tokaj, Beregszász és Bodrogkeresztur. Olyan mélységben találtattak, hogy trágyával oda nem juthattak. Az ezüst lelettől néhány lépésnyi távolságban, ugyanazon mélységben, a mostani ásatáskor meg nem bolygatott földtömegben egy rossz ezüstből készült, domboruan köszörült egészen modenr alaku gyürüt találtunk. Örömömbe tárczámba borravaló után kutatva, az imént kapott gyürü leesett ujjamról. A grófi párral, Mezőssy Gusztival, Plauka jegyzővel egy óráig térdepelve, tiz körmeinkkel a homokot apránkint kapargatva még is csak Vas János lelte meg. Gróf Vay Tibor tisztelt barátom gunyja gondolkozóba ejtett, s ki azt mondotta; hogy ilyen gyürüt minden fonóba' látni. Beh szeretnék fonóba járni de én már öreg vagyok erre. Még azt is mondotta, hogy álljak be gyürüs zsidónak, faluról falura hangoztatva. "Gyürüt vegyenek! Van-e rongy, kapca, ruhadarab?!" Mérgesen néztem. Vonaton találkoztunk. Szerencsénkre nekem egy állomáson ki kellett szállnom, igy hát a párviadal el lett halasztva, de a gyürü zsebemben van. Másfél méter mélységből került egy vasbicska penge is, mely photografiája a mai két krajcáros bugylinak. Ez egy kissé lehütött, de hát hogy kerülne egy mai bicska másfél vagy két méter mélységre egy kultur réteg alá. Na de "Vederemo" a jövő tavasszal, ha ugyan Vas Mihály és Mezőssy Gusztáv tisztelt barátaim azon területnek jövő évre való kibérelését nekem szivesek lennének átengedni. Nyiregyháza, 1903. nov. 27-én. Dr. Jósa András