Könyvtár

Könyvtár

Jósa András könyvforgató ember volt. Tudósként és a magánéletben is. Ez egyrészt emberi habitusából fakadt, hiszen nyitott, kíváncsi természetű, önmagát mindig fejlesztő tudós ember volt. Ahogyan fogalmazott:

A világegyetem azon elenyésző parányi kis porszemének felületét, a melyet földgömbnek nevezünk és a melynek én is egyik parazitája vagyok, mindég szerettem volna ösmerni, még mielőtt Gábriel arkangyal trombitája összerakandott volna, hogy az utolsó ítélet alkalmával mai épségemben jelenhessek meg a legfőbb birónak itélőszéke előtt.

Hivatása, az orvostudomány, illetve hobbija, a „régészeti sport” iránti elkötelezettsége révén a könyv a tudás, az új ismeretek forrását jelentette számára. Ennek az elemi szükségletnek lett az eredménye saját könyvgyűjteménye, ez volt a motorja annak, hogy a múzeum könyvtárát létrehozza, és ez késztette arra, hogy a végsőkig támogassa egy kultúrpalota felépítését Nyíregyházán.

Szerző neve, cím Teljes szövegű elérés linkje
Somogyi Rezső: Kisvárda monographiája rövid kivonatban. Kiadó nélkül, Kisvárda 1896.
Czóbel Imre: Anarcs monographiája. Kiadó nélkül, Hely nélkül 1896.
Darnay Kálmán: Sümeg és vidékének őskora. Különlenyomat az Archaeológiai Közlemények XXII. kötetéből. Kiadó nélkül, Budapest 1899.
Divald Kornél: Magyarország csúcsíveskori szárnyasoltárai. Pátria, Budapest 1911.
Emlékkönyv a nagykállói Ev. Reform. Egyház 1892. évi november. 6-án tartott hála- és örömünnepélyről. Összeálíltotta Görömbei Péter. Jóba Elek, Nyíregyháza 1893.
Györgyényi Ignácz: Kisvárda városának örök emlékül. Schwarz Zsigmond, Buda 1872.
Végh Kálmán Mátyás: Hortobágyi apátságaink. Érseki Lyceum Nyomda, Eger 1903.
Magyarország vármegyéi és városai. Szabolcs vármegye. Apollo Irodalmi Társaság, Budapest év nélkül
Balogh Pál: Népfajok Magyarországon. Magyar Királyi Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium, Budapset 1902.
Malonyay Dezső: A magyar nép művészete I-III. Franklin Tásulat, Budapest 1907-1911.