Anonymus és honfoglaláskori temető Kenézlőn II. (Szabolcsi Hirlap, II. évf. 79. sz., 1913. október 1., 1-3.)
Anonymus és honfoglaláskori temető Kenézlőn III. (Szabolcsi Hirlap, II. évf. 82. sz., 1913. okt. 11., 3-4. l.)
Jósa 565.
Anonymus és honfoglaláskori temető Kenézlőn I. (Szabolcsi Hírlap, II. évf. 75. sz., 1913. szept. 17., 2-3.)
Anonymus és honfoglaláskori temető Kenézlőn II. (Szabolcsi Hirlap, II. évf. 79. sz., 1913. október 1., 1-3.)
Anonymus és honfoglaláskori temető Kenézlőn III. (Szabolcsi Hirlap, II. évf. 82. sz., 1913. okt. 11., 3-4. l.)
ANONYMUS ÉS HONFOGLALÁSKORI TEMETŐ KENÉZLŐN.
I.
Megjelent: Szabolcsi Hírlap, II. évf. 75. sz., 1913. szept. 17., 2-3. l.
Béla királynak “Anonymus” néven ösmert Névtelen jegyzője, legrégibb magyar történetírónk, bizonyára nem az ujjából szopta azt, amit írt, hanem részben azóta eltünt írott forrásokból, részint pedig hagyományokból.
Tévedhetett egyben-másban, de hiszen Marczali hírneves történészünk is - aki Anonymust mesemondónak bélyegzi, - talán inkább tévedett, mikor honfoglaló őseinket Anonymussal szemben nem a Vereczkei szoroson, “Hanem Erdélyen át” vezeti be mai hazánkba, amit régészeti alapon azzal támogat, hogy Erdélyben, Alsófehérvármegyében, Gombáson egy koronatanút, egy honfoglaláskori kardot találtak.
De azért nem lehet sem Marczalit, sem Borovszkyt és másokat mesemondónak bélyegezni, mert amit állítottak, azt jóhiszemüleg tették.
Nem lehet mindenkinek mindent tudni. Az Anonymust gáncsolóknak semmi tudomásuk nem volt arról, hogy Beregben, Zemplénnek bodrogközi részén és a Nyirben, ahova keletről a Vereczkei szoroson vezet az út, Lehóczky Tivadarnak munkácsi, Dókus Gyulának sátoraljaújhelyi és a Szabolcsvármegyei muzeumnak annyi itteni lelhelyről került és annyi honfoglaláskori lelete van, mint amennyi hazánknak egyik hasonló területéről sem tudnak felmutatni.
A lényeges a dologban nemcsak mi soviniszta “Nyiri pajkosok” tartunk Anonymussal, hanem az én igen tisztelt néhai Thaly Kálmán barátom is egy hozzám intézett s kegyelettel megőrzött levelében örömét fejezte ki afelett, hogy a hazánkban eddig talált összes honfoglaláskori leleteknek általam összeállított statisztikájával Marczaliéknak téves állítása helyesbbítve lett.
Thaly is Anonymusnak adott hitelt, mikor a honfoglalás ezredik évének emlékhelyéül a Zoborhegyet, Zemplén és Szabolcsvárát, Zimonyt stb. jelölte ki.
Szegény Anonymust, akinek Ferencz József őfelsége, - aki pedig osztrák császár is - Bpesten egy III. Béla király idejében készült fénykép után emlékszobrot állíttatott fel, bizonyára nem tette volna ezt, ha Anonymust hazugnak tartotta volna.
Hogy azonban szegény Anonymus egészen ne legyen habilitálva, én is mondok róla - mint fogadatlan prókátor - valamit; de azért a döcögés végén még is csak ki fogok lyukadni a kenézlői honfoglaláskori temetőig; tehát ne tessék neheztelni a fecsegés miatt.
1896-ban az u.n. millenáris cécók alkalmával (amikor csak úgy be lehetett volna fejezni a magyar nemzetnek történetét, mint az arra való öntudatlan törekvést ma a legfényesebb világításban látjuk; aminél fényesebben még a leggondosabban puczolt zsandár és bakaszurony sem tündöklött Bpesten,) a közlekedési és kereskedelemügyi miniszter Bartalos Gyula történészt, aki most czímzetes egri kanonok és akinek gazdag ősi és honfoglaláskori gyűjteménye kiváló okmánytára Eger nagy vidékének, és engemet, mint aféle kocza régészt kért fel arra, hogy Szabolcsvezér földvárát felkutatva, véleményt mondjunk felőle.
Az ott töltött három nap könnyű volt Bartalosnak, aki bele volt gyakorolva a böjtölésbe és a breviarium olvasásba, de nekem, akinek a nagyanyja juhhústól csömörölve halt meg, zokon esett az, hogy a mészárszékben csakis juhhúst lehetett kapni. Juhhúson kellett tehát élnem és breviariumot olvasni úgy, mint azt a kaszárnyában olvasni illik.
Szegény soviniszta magyar pap azt találta írni, hogy “Communi consilio sociorum suorum fossatam magnam fecit, - et aedificavit castrum fortissimum ex terra, quod nunc castrum Zobulchu nuncupatur”.
Magyarul “Közös tanácskozás alapján nagy árkolást végzett és igen erős várat épített földből, melyet most Zobulch várának neveznek”.
Több helyen átvágtuk a nyugoti oldalon, tizenhárom méter magas tojásdad sánczot, mely mintegy harmincz holdnyi (most temetőnek használt) területet kerít be.
A sáncznak 1000 év alatt ugyancsak lekophatott orma, fekete, 1-2 méter magas földtömegből állott, mely a sánczokból került iszapnak tekinthető.
A sáncznak ezen felső rétegektől élesen határolt zöme, világos homokos anyagból lett felhalmozva, még pedig nyilván azért, hogy meredekebb maradjon és így nehezebben legyen ostromolható, levágott nagy élő fák lettek köröskörül függélyesen felállítva, ugyan ilyenek küllő irányban és mint koszorú köröskörül lefektetve.
Ezen óriási földtömegben itt-ott mindenütt, de rendetlenül szétszórva, igen különböző nagyságú, nem faragott rhyolit-trachyt tömböket találtunk, melyeknek legközelebbi lelőhelye Keresztur határában a földvártól egyenes irányban 11 kilóméter távolságra esik.
Azon ösmeretlen népet, amely ezen hatalmas földvárat emelte, egy másik ösmeretlen kulturnép előzte meg, mely talán az akkor ottan folyó Tiszának áradásai ellen ezen kőzetet védgátul használta.
Hogy ezen földvár a környezetből sokkal magasabban emelkedett ki az őskorban, biztos lehet következtetni abból, hogy ott létünk alkalmával, a vártól párszáz lépésnyire, Bihari András gazdának beltelkén nyolcz méter mélységből, egy gyönyörű spirálisokkal díszített cserépedény, szép bronztűvel együtt találva került muzeumunkba.
A sáncz ormokon igen sok La Tene izlésű, tehát a Kr. e. évezred II-ik feléből származónak látszó cserépedény töredékeket találtunk. Valószínű tehát az, hogy a földvár ezen időből származik.
A várnak belterületén Bartalos egy bronzcsörgő pitykét is talált, amilyenek honfoglaláskori leleteink között gyakoriak. Ezen pityke azt bizonyítja, hogy őseink is tanyáztak itt.
Szabolcs vezér bizonyára nem sassirozott el a földvár mellett, hanem annak megvizsgálása után, esetleges menedékül hatalmas árkolást végzett, tehát nem épített ugyan alapjából, de a viszonylagos gyengeségből erősséget létesített.
Anonymus tehát nem mondott mesét, hanem csak a dolgot egy kissé szépítette, amit pedig néha mai napon nem subventionált ujságlapok is megtesznek. A subventionáltak pedig tessék kitalálni mit csinálnak. Nyalnak.
Ez a mesemondónak bélyegzett Anonymus azt is állítja, hogy Szabolcs vezér két évig időzött a Bodrog közön, mielőtt Rakamaznál a Tiszán átkelt volna. Valószínű, hogy ezen idő alatt a szükséges előkészületeket kellett végezni a földvárnak elfoglalhatására.
A mesemondó abban is igazat mondott és nem volt olyan szemtelen hazug, mint én voltam egyszer megboldogult dr. Hampel tisztelt barátommal szemben, akit a nemzeti muzeumban Budapesten megfordultamban mindannyiszor meglátogattam tőle tanulni és a Nyirben szerzett régészeti tapasztalatomról referálni.
Egy alkalommal egy nagy rakás színaranyból készült honfoglaláskori arany boglárokat és egyéb értékű tárgyakat tálalt elém, melyeket szemeimmel csaknem felfaltam.
Ugyan kérem tisztelt barátom, honnan szerezte ezeket.
Hát ha tudni akarja kedves bátyám, hát bizony Tokaj vidékéről, a maga vidékéről.
Kitől vette kérem? mondám olyan hamiskás pofával, mintha úgyis tudnám.
Azt meg nem mondom, mert megígértem annak akitől vettem és akitől többé semmit sem szerezhetnék, ha nevét elárulnám.
Most jön részemről a hazugság!
Kérem, ezen tárgyakat nekem a Kupfer nevű tokaji aranyműves megvételre felkinálta, de miután bankóm erre nem vala, Öcsém uramhoz utasítottam.
Így hát csakugyan nincs okom titkolni a dolgot, tőle vettem.
Miután minden szentnek, minden kereszténynek, sőt még néha-néha néhány ritka zsidónak is maga felé hajlik a keze, egyszer kivételképen keze kifelé is hajlott, mikor ezen ügyre vonatkozó kérdéseimet magától elhárította.
Alapos a gyanúm, hogy ezen dúsgazdag honfoglaláskori aranylelet Zalkodról az u.n. Szegfarka dűlőről került.
Azt is megmondom, hogy miért.
A többé kevésbbé homokos, a Nyirséghez azonban hasonló területnek magaslata, mely a Tisza és Bodrognak egyesüléséhez közel fekvő Kenézlő, Viss, Zalkod, Bodrogzsadány s a községeknek határában fekszik, legszélső nyugoti, élesnek mondható csúcs 4-5 kilóméter távolságban Tokajtól a Zalkod határában fekszik ott, meddig a tiszaszabályozás után gyakran, az előtt pedig a Tiszának Bodrognak tavaszi árja minden évben felhatolt és a Bodrogközi homok fennsíknak szegalakú csúcsából, farkából évenként le-le ontott egy darabot.
Ezen “Szegfarka” dűlőnek nyugoti csúcsán fekszik ma a különböző felekezeteknek temetője. A legvégén a zsidő temető van, ahol a partomlás oldalán gyakran sírok tünnek elő.
Miután a tisza-bodrogi tavaszi áradás nemcsak ma (amint azt minden évben látjuk) hanem tavaszonként századok óta osztja a tisza-bodrogi egyesülés felé nyúlt homok fennsíkot.
Még mielőtt nálunk a régészet iránti érdeklődés nemcsak bóbiskolt, hanem mélyen hortyogott, Dombrády Zoltán zalkod lakos földmérő barátom 29 év előtt honfoglaláskori szíjdíszítéseket ajándékozott nekem a szegfarki osztásból, közvetlen nyugotra a mai vízáradások által pusztuló félben levő zsidó temetőtől.
Szabolcs vezérnek ez volt a legközelebbi pontja a rakamazi átkeléshez; tehát valószínű az is, hogy esetleges tiszai átkelése végett ezen ponttól nem a legmesszebb, hanem a legközelebb álló helyet választotta tartózkodási helyül, míg tiszáninneni u.n. hadműveleteit megkezdheti.
Hogy a régi időkben miféle honfoglaláskori tárgyak kerültek napfényre, “Szegfarkáról” csak az Úristen tudná megmondani. Az újabb időkről azonban főképen Kupfer úr tudna referálni, akire azonban nem haragszom, mert néhány év előtt - talán nem engesztelésül - egy gyönyörű szarukőből készült vésőt ajándékozott.
Dr. Jósa András.
ANONYMUS ÉS HONFOGLALÁSKORI TEMETő KENÉZLőN.
II.
Megjelent: Szabolcsi Hirlap, III. évf. 79. sz., 1913. október 1., 1-3. l
Biztosra vehető az, hogy Zobulch vezér nem hátulról taszította seregét előre, mint azt a mai babérkoszorúzott métermázsányi érdemrendekkel telerakott félistenek teszik, hanem sutra nem húzódva, a seregnek élén, a mai napon Szegfarkának nevezett tájon lobogtatta akkor még saját fiai által cserben nem hagyott zászlóját.
Szabolcs vezér a Bodrogközön azon törte sikeresen fejét, hogy miként szerezzünk hazát; ma pedig azon töprengünk, hogy miként kell azt a legsikeresebben szétmarczangoltatni. Elösmerem, hogy ez buta beszéd, tehát ezt ezennel ünnepélyesen visszaszippantom, mert hiszen vannak olyan praecedensek, amikor valaki azt mondja, hogy nem szándékosan bélyegzett valakit gazembernek.
A lovagias elégtételt méltóztassék részemről elfogadni. Anonymusnak azon állítását, hogy Szabolcs vezér két évig, tehát huzamosabb ideig tartózkodott seregével a Bodrogközön, el kell fogadni, mert ilyen aránylag kis területről - annyi honfoglaláskori lelőhelyet és leletet hazánkban nem ösmerünk.
Bodrogvécs, Karos, Kisdobra, Agárd, Nagykövesd, Dókus Gyulának öntötte honfoglaláskori kincseit. Újabb időben pedig Virányi János nászom éberségének és Fábry Károly zalkodi földbirtokos barátom szívességének köszönhetünk 33 különböző szíjdíszítést, 23 lencse alakú és mekkoraságú aklaszeget, amilyenek Dókus Gyulánál egy bodrogvécsi honfoglaláskori sírból került nyeregkápának bőrbehuzatát díszítik. Egy rossz ezüst szalagból készült karpereczet, két kengyelt és két zabolának töredékét.
Ezen tárgyak a “Szegfarkány” a homok fúvásban a talaj felületén szétszórva találtattak.
Azt, hogy a pásztorgyerekek mit és mennyit hurczoltak innen széjjel, kitudni nem sikerült.
Miután azonban itten több zöldrozsdával színezett ember és lócsontokat találtunk, az itt eltemetve volt vitéz sok rossz ezüstből készült tárggyal bírhatott.
A Nemzeti Muzeumba Tokaj vidékéről került aranyboglárok is innen származhatnak.
Referáljunk most már a kenézlői honfoglaláskori temetőről, melynek felásatása a rossz időjárás miatt már kétszer félbe szakadt.
F. év tavaszán Virányi János közjegyző, nászom, aki a régészet iránt melegen érdeklődik és évek óta a Bodrogköznek nyugoti részéről sok becses őskori és honfoglaláskori lelettel gazdagítja muzeumunkat, Haas Ignacz földbirtokos és nagybérlő úr gazdasági intézőjének Grünbaum József úrnak kereskedelmi akadémiai tanuló Hugó nevű fiától arról értesült, hogy a kenézlői Farkas Ferencz-féle birtoknak a községtől északra mintegy négy kilóméter távolságra eső Fazekas-zúgnak nevezett, a környezetből pár méternyire kiemelkedő 40-50 holdnyi magaslaton bükköny alá való szántás alkalmával Mokánszky Golez János béres gazda ekéje egymástól több méter távolságból három emberi koponyát és egyéb csontmaradványokat vetett ki, amely három sírnak kettejéből Virányi egy összetöredezett ezüst tarsoly-lemezt, egy ezüst és bronz csattot; egy ezüst és egy bronz nyelv alakú szíjvég díszítést, hat darab kétféle szív-alakú ezüst szíjdíszítést és egy vaskard-töredéket hozott és ajándékozott muzeumunknak.
Haas Ignácz úrnak szíves engedélye és támogatása tette lehetővé, hogy junius 27-én Kiss Lajos muzeumi őrrel kirándulva a szakadó eső alatt csak fél napig; az időjárás némi javulása után szept. 4-én a nagy esőzés miatt ismét csupán egy napig áshattunk.
Töröm a fejem azon, hogy az érdekes leletet kinek köszönhetjük.
Sorrend szerint Golesz szántotta ki az első sírokat, Grünbaum Hugó mutatta a csecsebecséket Virányi Jánosnak, aki avatott szemmel azokat nevezetes honfoglaláskori emlékeknek ösmerte fel és hozta be muzeuunkba. Haas Ignacz földbirtokos és nagybérlő barátom bízta meg Grünbaum József minden tekintetben magyaros és művelt intézőjét azzal, hogy az ásatáshoz szükséges napszámosokról gondoskodjék és aki igaz érdeklődéssel viseltetett törekvésünk iránt.
Annyi bizonyos, hogy azon esetben, ha Virányi János nászom a leletnek nagy, régészeti fontosságát fel nem ösmeri, nem referálhatnék most (e helyen csak dióhéjba szorítva) az igen nevezetesnek mondható temetőről és nem szolgáltathatnék újabb bizonyítékot Marczaliékkal szemben Anonymusnak, aki a Vereczkei szoroson át vezeti be őseinket új hazát foglalni. 1901. évben az addig tudomásomra hozott honfoglaláskori lelhelyekről és leletekről statisztikát állítottam össze. Itt csak a lelőhelyeket említem fel.
Bizonyára ott vonultak és tanyáztak őseink ahol legtöbb nyomot hagytak.
Beregben Szolyva, Beregszász, - Zemplénben, Tarcal, Bodrogvécs, Karos, Kisdobra, Agárd, Nagykövesd, Tokaj vidéke (valószínüleg a szabolcsmegyei Zalkod).
Szabolcsmegyében Anarcs, Bezdéd, Demecser, Karász, Balkány, Mándok, Tuzsér, Bököny, Hugyaj, Zalkod, Nyiregyháza (János bokortanya), Nyiregyháza (Mezei-féle szöllő), Nagyhalász (Homoktanya), Nagyhalász (Telektanya), Tiszaeszlár, Tura, Oros, Kótaj, Újfehértó és egy fel nem jegyzett hely.
Ezen 30 lelhellyel szemben hazánk területéről 1901. évig összesen csak a következő honfoglaláskori 46 lelhelyet ösmertünk.
Galgócz, Pilin, Szeged (Királyhalom), Szeged (Bojárhalom), Benepuszta, Neszmély, Csorna (Szilhegy), Csorna (Csatár), Vereb, Gödöllő, Eger, Arad-földvár, Bácskeresztúr, Batta, Berettyó Újfalú, Detta, Győr, Homorószög, Horgos, Kaba, Kecskemét, Kistengelicz, Oroszlámos, Mezőhegyes, Nagykörű, Nagyősz, Nagyvárad, Nagyteremia, Székesfehérvár, Szirmabesnyő, Nagyrév, Tolnaszántó, Törtel, Vácz-vidék, Jászdózsa, Csongrád-Petenczhalom, Monaj, Muszka, Pörös-puszta, Selyp-puszta, Szentes, Zalaszántó, Csúny, Kassa, Nemesócsa.
Erdélyből Gombás, (Alsó-Fehér) bugafővel állott.
Kiss Lajos muzeumi őrrel junius 27-én mentem ki Kenézlőre, de a szakadó eső csak fél napig engedett dolgozni.
Szeptember 4-én ismét kimentünk, ismét esőt vittünk magunkkal és kis híjja, hogy mint garaboncziás diákokat ki nem vertek bennünket a faluból.
Szeptember 22-től 29-ig az idő megbecsülvén magát, szép eredményt értünk el.
Előbbi ásatások alkalmával szerzett tapasztalatok alapján csakhamar megállapítottuk, hogy soros temetővel van dolgunk és azt, hogy úgy mint másutt a Nyirben, a dél-északi irányba vonuló sírsorok egymástól 3 méter távolságra, az egyes sírok pedig a sorokban 2 méternyire esnek.
A Golecz ekéje által felvetett két első sír északról délre vonuló barázdában egymástól 16 méter távolságra esett; itt tehát kilencz sírra lehetett számítani; azonban ezen vonalban újabb sírokat nem találtunk, még pedig azért nem, mint azt több helyen tapasztaltam, a sírokat igen különböző mélységre ásták. A futó homokban sekély mélységre ásott sírokat a szél már századok előtt elpusztította és a mély sírok voltak azok, melyeket az eke most dúlt fel.
Öt hézagos sírsorra akadtunk egymástól 3 méter távolságra, 2, 2, 2, 4 és 1 sírral.
Miután nyugotra 3 méter távolságra új sorra nem akadtunk, azt hittem, hogy a temető tovább már nem terjedt.
Virányi nem veszítette a kurázsiát, hanem nyugotra, másik három méter távolságra kutatva csontvázra akadt.
Ebben a sorban a sírok jóval mélyebbre lévén ásva, hézagok nem voltak és 14 sírt találtunk egymástól 2-2 méter távolságban. Ezek közt öt lovas, míg a temető másik részében csak kettő találtatott.
Úgy látszik, hogy a temetőt hat méter széles út osztja két részre, amely a szegényebbeknek sekélyebb sírjait a vagyonosabbakétól elválasztotta.
Hogy találunk-e itt több sírsorokat a beköszöntött zordabb idő miatt csak a jövő év fogja eldönteni.
A leleteket a Szabolcsi Hirlap egyik közelebbi számában fogom felsorolni.
Dr. Jósa András.
ANONYMUS ÉS HONFOGLALÁSKORI TEMETő KENÉZLőN.
III.
Megjelent: Szabolcsi Hírlap, II. évf. 82. sz., 1913. okt. 11., 3-4. l.
A temetőről felvett térképen a talált sírok a megásatás sorrendjében vannak számozva.
A temetőt az észak-déli irányban vonuló hat méter széles út két csoportra osztja.
A keleti részen öt-tizenhat méter hosszú sírsort találtunk, eredetileg 9-9 sírral, tehát 45 sírra számíthattunk volna. Miután azonban a sekélyebb sírok a szél által régen feltárattak és így el is pusztultak, a temetőnek ezen felében csak tizenegy sír volt, amelyek közül az eke hármat dúlt fel.
A temetőnek nyugoti felén csak a választó út melletti sort kutattuk át, melyben szakadatlan sorrendben, egymástól kétméter távolságra eső, az előbbieknél mélyebb 14 sírt leltünk.
Lehet, hogy itt több sírsor is van, amelyet azonban csak a jövő évi aratás után fogunk megállapíthatni.
Minden egyes sírról részletes jegyzéket, illetve rajzokat készítettünk, amelyek tiszta képet nyújtanak a sírmellékleteknek elhelyezéséről, de amelyek csak régészettel foglalkozók előtt bírnak értékkel; a nagyközönségnek azonban az ásítás kificamítaná az állkapcsát, amennyiben rajzok nélkül az egyes tárgyaknak leírása élvezhetetlen szóhalmaznál nem egyéb.
A talált tárgyak rendezése és kiállítása pár heti időt igényelvén, azok ennek befejezésekor lesznek láthatók szombaton és vasárnap d.e. muzeumunkban.
Tájékoztatásul szolgáljanak a következők.
Összesen 25 sírt találtunk.
A csontvázak fejjel nyugotnak, lábbal keletnek kinyújtóztatott helyzetben bolygatatlanul feküdtek. Némelyiknek egyik v. mindkét karja ölébe volt hajlítva.
A csontvázaknak némely része már teljesen megvolt semmisülve. Egyiknek a feje, másiknak bordái, csigolyái, többnyire a kéz és láb csontjainak legtöbb, de nem minden darabja. Ugyanezt tapasztaltuk a Nyirségnek több őskori csontvázánál is anélkül, hogy bármilyen zokon eső fejtöréssel is megtámadhatatlan magyarázatát tudnám adni.
Úgy látszik, hogy az elhelyezés foka az egyének korkülönbségével nem függ össze.
Lehetséges talán, hogy ott, ahol az eltemetés alkalmával a sírba hányt föld jobban meg volt taposva, a talaj nedvességének és a levegő behatolásának különböző váltakozása befolyással volt az egyén különböző csontjainak különböző fokú elkorhadására is.
Néhai Rómer Flóris és báró Vécsey József akkori főispánunk társaságában 1867. évben az ajaki határban hat vagy nyolcz kőkorszaki sírnak megásatásában vettem részt.
A csontokkal, melyek külső tulajdonságaikban az ásatag őslény csontokhoz teljesen hasonlóak voltak és 5-6000 évesek lehettek, az összes legválogatóbb legényekből álló dumaőrséget is agyon és széjjel verhettem volna, míg Hugyajon honfoglaláskori, tehát 1000 éves és Gáván kora-népvándorláskori tehát mintegy 2000 éves csontvázat, legfinomabb hófehér lisztté válva találtam.
Mosolyogtam, mikor az aradi vértanuknak azonosságát Tewrewk Aurél barátommal akarták, azok csontjainak physikai sajátosságaiból megállapítatni.
Közbeszúrva megemlítem, hogy pár év előtt az orvosok és természet vizsgálóknak Pozsonyban tartott vándorgyűlése alkalmával megtámadtam antropologus tudósunkat, hogy miért nem közölte velem véleményét azon hét tiszaeszlári honfoglaláskori koponyáról, melyet 1889. évben küldöttem fel neki.
Barátom! Topinard párizsi világhírű antropologusnak voltam assistense. Azóta mintegy 6000 koponyát vizsgáltam meg a legtüzetesebben, de őszintén bevallom, hogy az Europát ellepő fajoknak megállapításában éppen olyan tájékozatlan vagyok, mint mikor hozzáfogtam.
Nohát tisztelem a tudományodat! Nem egészen így, de ilyen formán mondtam.
Honfoglaláskori őseinknek egy általam a legnagyobb mértékben irigyelt csonttani sajátosságát érdemes felemlíteni, t.i. azt, hogy eddig egyetlenegy bármilyen vén-honfoglaló őseinknél sem sikerült foghiányt vagy lyukas fogat felfedezni, míg a petneházi gazdag vasleletben, mely a Krisztus előtti III-ik századból származik, a kovács-szerszámok közül a foghúzó sem hiányzik.
Koporsó-korhadéknak nyomait sem itt, sem másutt nem találtam, míg Kenézlőn nyílvesszőnek és fakardhüvelynek akadtunk maradványaira.
Egyik sírban a halott levágott fejjel és balkarral, egy másik levágott bal lábbal volt eltemetve. Ezek ütközeteknek lehettek tisztességgel elhantolt áldozatai.
Összesen 25 sírt találtunk, melyek közül tízben sírmelléklet nem volt.
Lovat hét vitéznek adtak.
Úgy látszik, hogy a lóval való temetkezés egyes törzsnek és egyénnek vagyoni állásához mérten különbözőleg történt.
Bezdéden tizenhét közül tizenegy lovas sír volt. A lovak élve lettek eltemetve, mert első, valamint hátsó végtagjaik közvetlen egymás mellett találtattak, tehát a temetéskor nyilván össze voltak kötve, a mi felesleges lett volna, ha már előbb leölettek volna. A lovak az ember lábai elé oldalukra voltak fektetve. Szegény lovak, felakarván tápászkodni, gerincz-oszlopuk meg volt csavarodva és levegő után kapkodva, nyakuk fügélyes helyzetben volt; fejük a csontváznak alsó végtagján vízszintesen nyugodott, orrukkal az embernek feje felé irányítva. Tíz esetben a lovakat az embernek baloldalán találtuk és csak egy esetben balról.
A bezdédi törzs vagyonosabb volt, mint a kenézlői, mert itt csak a lovaknak fejét és végtagoknak azon szárcsontjait találtuk, melyeken ennivaló hús nincs. A lónak húsát tehát a halotti torban fogyasztották el.
A lónak feje és ezzel együtt az említett csontok három esetben a bal alszár mellett, orrával az emberi koponya felé irányítva, ugyan így, csakhogy a bokák között, a törzsnek jobb oldalán, jobbra a bal alszártól, a lábakon túl, orral lefelé, homlokkal keletre helyezve, tehát különböző helyzetben találtattak.
A nagyhalász-zomborhegyi szegény honfoglaló őseinknek lovuk nem volt, de közülük három halott, kisebb termetű kutyával volt eltemetve, félméternyire balra az ember fejétől.
Egy-egy pár kengyelt öt esetben találtunk, az ember lábainak közelében és csak egy esetben a két térden kívül. Heveder csattot is ötöt. - Ezüst vékony huzalból készült fülbevalója hatnak, kettős ezüst lemezzel borított bőrtarsolya egyiknek a jobb oldali ágyékán közel az ágyékcsigolyához találtatott, a másikat az eke vetvén ki, annak helyzete meghatározható nem volt. Zabola hét sírban, melyek közül egy a lófejen hosszában, egy a lónak orrán keresztben, a többi a lófejtől távol feküdt.
Ép kardot a 14-ik és 18-ik lovas, valamint a 25-ik gyalogos sírban leltünk, szép fokos vascsákányt pedig a 21-ik és a 25-ik sírban.
Öt sírból6, 7, 8, 7, 4, tehát összesen 32 nyílhegy került mindig egy rakáson, két esetben a gyomornak tájékán, három esetben pedig az övnek magasságában a csontváznak baloldalán.
A 11 sírban a nyíltartó puzdrának bokán felül talált alsó végét, sok bőrrétegből álló, ujjnyi vastag, 10 ctm. átmérőjű bőrkorong képezte, melyre a csak alig felösmerhető, valószínüleg hengerded puzdra 20 bronzszeggel volt odaerősítve, felső hosszúkás nyílását pedig két végén lecsonkított S alakú, kisujjnyi széles, vastag bőrrétegeket összeszorító két bronz lemez képezte.
A nyilak között a szokásos honfoglaláskori falevél alakú nyílhegyeken kívül, pánczél szúrókhoz négyzet átmetszetű, és igen karcsú, lándzsa alakú nyilak is voltak, két köpüs nyíl is akadt, melyekben a fanyélnek maradványai tisztán felösmerhetők.
Egynek a bokája felett és a két karján, egy másiknak ezeken kívül a nyakán is ujnyi széles, vékony papír vastagságú, nyitott karika találtatott. Az alvégtagokon levők olyan kis átméretűek voltak, hogy azokat a lába fején fel nem húzhatta, hanem csak széttágítva illeszthette fel. A karika felső peremének (szélének) átmérője nagyobb volt, mint az alsó széléé, valószínű, hogy a fínom szövetű gatyának és az ingujjaknak, valamint az ingnyaki nyílásának szegélyezését képezték.
A 11-ik sírban a lófejen és annak közelében talált 17 byzanti bractea (kártya vékonyságú csak egyik oldalán vert amulettnek használt ezüst érem) három helyen átlyukasztva, valószínüleg a kantárt és a kantárszárat borító szövetre voltak varrva.
A 14-ik sírban a bal alkar alatt három, a mellkasnak bal oldalán egy, többszörösen szövetbe burkolt dirrham (honfoglaló őseink által használt perzsa ezüstérem) találtatott.
Gróf Dessewffy Miklós tudós érmészünk, a magyar numizmatika társulatnak tiszteletbeli elnöke, ki az ásatásban szintén részt vett, gondoskodni fog a korhatározó érmeknek meghatározásáról.
Az igen sok ezüst, részben aranyozott réz szíjdíszítéseknek, szíjvég-díszítéseknek, gyöngyöknek és egyéb tárgyaknak tiszta képet úgy sem nyújtó leírásával, az olvasó türelmét próbára tenni nem merem.
Dr. Jósa András.
