Ásatások a gávai Katóhalom és környékén. Grabfunde au dem Katóhalom und in dessem Umgebung in Gáva. (térkép – vázlattal és 4 táblával a szövegben) Archaeologiai Értesítő XXXV: 3-5. 1915. 197-210., 27-33.
ÁSATÁSOK A GÁVAI KATÓHALMON ÉS KÖRNYÉKÉN.
(Egy térképvázlattal és négy képtáblával a szövegben )
Szabolcsban, a Tiszának balpartján, vagy annak közelében fekvő Berezel, Gáva, Vencsellő, Balsa, Szabolcs, Timár, Rakamaz, Nagyfalu, Tiszaeszlár községek határából számos leletet őriz a Szabolcsmegyei Múzeum, részint a nagyfalusi, részint a rakamaz-timár közötti több száz méter hosszú, a Tisza áradásai alkalmával omladozó őstelepek szélének aljából, melyek a csiszolt kőkorszaktól a honfoglaláskorig terjedő különböző kulturáknak hírmondói.
Mindezeknek legtöbbjéről részint a «Nyirvidék»-ben számoltam be múzeumunk pártolóinak érdeklődése iránti hálából, részint pedig az Archaeologiai Értesítőben és a Múzeumok és Könyvtárak Értesítőjében, valamint Szabolcs vármegye monográfiájának őstörténelmünkre vonatkozó fejezetében. Ez adalékok kiegészítéséül most főképen a gávai Katóhalommal összefüggő és a közvetlenül mellette lévő sírokról óhajtok beszámolni.
Mivel bármilyen lelkiismeretes leírás után a tárgyakat egészen híven magunk elé képzelni lehetetlen, tehát a czéltalan leírás helyett a közölt hű rajzok beszéljenek.
A Katóhalom, mint a mellékelt kis térképrészleten látható, Gáva községtől keletre, mintegy másfél kilométer távolságra esik, közvetlen a gáva-berczeli útnak déli oldalán és kb. hat kilométernyire a buji Feketehalomtól, mely a szabolcsi – mintegy hatvan – őshalom közül a legnagyobb volt. Ez is, mint az általam megásott és többnyire közölt többi tizenhét őshalom, egy ember emlékének megörökítésére emelt sírnak bizonyult.
A Feketehalomban tizenhárom és fél méter mélységben durván faragott tölgyfagerendákból készült, bolygatatlan, szűk sírban egy kistermetű elporlott csontváz feküdt, oldalt fekvő zsugorított helyzetben, minden legcsekélyebb sírmelléklet nélkül. A halomnak függélyes tengelyében öt méter mélységben egy Marcus Aurelius (Antoninus Philos. Kr. u. 161–180) képére vert ezüstérmet találtunk, a mely azt bizonyítja, hogy a halom előbbi időből nem származtatható, tehát nem tartozik az ú. n. La Téne kultura körébe.
Az óriási sírhalom, melyet nem árokból vett, hanem a környezetből lehámozott földből emeltek, csakis igen hatalmas egyén sírjának tekinthető. Kincseket nyilván azért nem tettek sírjába, hogy ezek miatt síri nyugalmát valaki meg ne háborítsa. Úgy lehet, a halom Kniva gót fejedelemnek Osztrogotha fiának hamvait fedte, a ki Kr. u. a 250. évben a Tisza vidékéről 70,000 harczossal vonult a Balkán-félszigetre, a hol Decius császárt és fiát Decius hadvezért Philippopolisnál tönkre verte, a mikor mindketten halálukat lelték.
A Feketehalomnak fele magasságában egy valószínűleg áldozatúl leölt egyénnek csontvázát találtuk, mindkét füle mellett egy-egy 14–15 mm. átmérőjű 5 gramm súlyú ezüstszínű fémből készült fülbevalóval. (31. ábra.)
A tiszaeszlári Pótyhalomban is ezekhez teljesen hasonló fülbevalót találtam, a bal fül mellett, csakhogy ez kívül sűrűn egymás mellett lévő harántos hornyolatokkal volt díszítve. (30. ábra.)
A Fekete és a Pótyhalomban talált két fülbevalónak csaknem azonossága a két halomnak egykorúságára vall, bár egyéb leletkörülmények egymástól eltérők.
A Pótyhalomban a sírt a dombnak függélyes tengelyében a fekete és sárga homok határán nyugat felé vájva találtuk. A lazább sárga homokrétegnek felülete 3–4 ujjnyi vastagságban oly kemény – a Tiszából került – sárga agyaggal volt fényesen kitapasztva, a milyent vidékünkön kásamalmoknál alsó malomkő helyett szoktak használni.
E síkon egy 170 cm. hosszú és 71 cm. széles négyszögű terület árkocskával volt határolva, melynek szélessége 20 cm. mélysége tekenő alakulag vájolva 5–8 cm. volt és arra szolgált, hogy a sír egy feneketlen, mintegy 30 cm. magas és 5 cm. vastag deszkából készült ládával legyen köríthető, a mely ládának alsó széle a vályúba illett. A deszka azonban már vörhenyes porrá vált és abból egy szilánk sem volt eltehető. A ládát hasonló vízszintesen elhelyezett deszkázat fedte. Vasalásnak nyoma sem volt. Az agyaggal kisimított sírfenéknek az árkocskákon túl minden irányban még 25 cm. folytatása volt.
A sírban egy nagy termetű férfinak a csontváza feküdt, összekuporodott helyzetben, jobboldalán fekve, fejtetővel nyugatnak, arczczal délnek. A föld súlya alatt az egész csontváz össze volt nyomva és a koponya az állkapocscsal együtt annyira összelapítva, hogy csak szétporlott töredékeket gyűjthettünk össze, de egyetlen ép csontot sem. Ezek is olyan könnyűek voltak, mint a szivacs.
A csontváznak a balfüle tájékán 11 mm. átmérőjű, köpczös kifli alakú, nyitott, hegyes végű, talán sok ónnal vegyített rézből (bronzból) készült, kerületén sűrűn hornyolt fülbevaló volt, (L. 30. a. b. sz. ábra.), mely, sajnos, azóta egy betöréses lopás alkalmával tárczámmal együtt eltűnt. Egyéb emberi készítmény a sírban a leggondosabb kutatás daczára sem került napfényre.
A halomnak közepe táján, a leírt sírtól mintegy két lépésnyire északkeletnek, egymástól egy lépésnyi távolságban két gyermek, hamu és szénnel vegyes égetett csontvázának némely részét két kis rakásra hányva találtuk. Egy-egy rakás egy marékban könnyen elférhetett volna. A csontok között csontból vagy csigahéjból (Tridacna gigás) készült 4 mm. hosszú és széles égetett gyöngyök feküdtek.
A tulajdonképeni sírtól délkeletre, egy méter távolságban és 60 cm. magasságban, de már a felsőbb kemény fekete földben, egy a földnek súlya által széttöredezett, szájával felfelé álló, nem korongon és rossz anyagból gyarlón égetett, 1 ½ cm. vastag falazatú, 20 cm. átmérőjű, az összenyomottság miatt meg nem határozható magasságú, kőkorszakinak látszó hamvveder volt elhelyezve, melynek fenekén kevés égetett embercsonton kívül egyéb nem találtatott. Ez az edény teljesen hasonló volt a nyíregyházi különálló sírokban talált hat urnához, a melyek égetett embercsontokat, vaskéseket, karikát, kék és fehér körökkel diszített, félig megolvasztott narancssárga színű pasztagyöngyöket tartalmazván, La Tėne ízlésre vallanak.
Ezen urnákat a méltán híres paleokeramikus, a berlini Museum für Völkerkunde őre, Hubert Schmidt is kőkorszakiaknak tartotta, míg a bennük talált tárgyakat és a mindegyik mellé támasztott magasra felnyúló fülű, finom szilkéket La Tėne izlésűeknek fel nem ismerte.
Ebben a halomban 1914-ben földhordás alkalmával egy szintén kőkorszakinak látszó, két fülű, kívül rücskös, de igen fényesre csiszolt cserépedényt (33. ábra.) találtak, melyet Liptay Jenő földbirtokos ajándékozott múzeumunknak. Az edények már csak azért sem tekinthetők kőkorszakinak, mert a csontváz füle mellett talált öntvény-fülbevaló édes testvére a Feketehalomban találtnak.
A nyíregyházi különálló hat La Téne-kori urnatemetőben csupán égetett embercsontokat találunk, csontvázas sírt pedig egyet sem. A Pótyhalomban egyidejűleg mindkét temetkezési mód szokásban volt.
A talált érem tanúsága szerint a Kr. u. első századnak 180-ik éve előtt a halom nem keletkezhetett. Ezzel nincs ugyan megczáfolva az a nézet, hogy minálunk a La Tène izlés a Kr. előtti évezredekben ugyancsak dívott volna, de bizonyos az, hogy ez az izlés nálunk átterjedt a Kr. utáni II. századnak második felére is.
A Nagykálló község kötelékéhez tartozó császárszállási, előbb Nyiri-, most Rosenthal-féle tanyának belterületén lévő Hármashalomtól pár száz lépésnyire déli irányban fekvő, hat méter magas Névtelen-halomnak fele magasságában, három méternyi mélységben – szintén találtam egy bolygatatlan, kinyújtóztatott helyzetben fekvő elkorhadt emberi csontvázat. Mellette egy hamuszínű, rostos foszlánytömeggé vált 10 cm. vastag tölgyfadeszkából készült, két méter hosszú, másfél méter széles, 30 cm. magas láda volt, mely hamu-puhaságú, sötétbarna színű földnél egyebet nem tartalmazott, míg a környezetből lehámozott földből összehordott egész halom igen kemény homokos agyagból állott. Azt, hogy ez a láda miféle tárgyakat tartalmazhatott, meghatározni nem lehetett.
A hat méter mélységben, fejjel nyugatnak, lábbal keletnek kinyújtóztatott, bolygatatlan helyzetben fekvő, de elkorhadt, 200 cm. hosszú egyén mellett, a kinek emlékét a halom volt hivatva~megörökíteni, sem koporsónak nyomait, sem más egyéb mellékletet nem találtunk. A középmagasságban fekvő csontváztól minden irányban 1–2 méter távolságban számos diónyi és kisebb krétadarabokat leltünk szétszórva, a mi pedig Szabolcsban és a Nyirrel határos helységekben nem fordul elő. Ugyancsak ezt a különlegességet találtuk a nagyhalászi Bálvány-hegyben is, a melynek megásatása még befejezésre vár.
A Névtelen-halomnak tömegében talált érczsalak csupán azt bizonyítja, hogy a halom keletkezésének idejében az érczet már ismerték.
A Tiszaeszlár kötelékéhez tartozó 8 méter magas és 60 méter alapátmérőjű Bashalomban, a gróf Dessewffy Miklós és neje mauzóleumának építése alkalmával a halomnak felemagasságában, valamint annak alapján szintén embercsontok kerültek napfényre, de az építkezésnek veszélyeztetése nélkül alapos feltárást végezni nem lehetett. Sem ennek, sem a Névtelen-halomnak származási korát sírleleteknek hiánya miatt meghatározni nem tudtam.
Az a körülmény azonban, hogy a halom fele magasságában egy-egy feláldozott (?) ember csontvázát találtuk, gyanítani engedi, hogy e két halom és a Fekete, valamint a Katóhalom között némi rokonság állott fent. Igaz ugyan, hogy a Katóhalomban az áldozat csontvázát már 50 cm. mélységben találtuk és ez alatt még az ősidőben egy dél felől meredeken behatoló aknán át – a teljesen kipusztított – faragatlan tölgyfából készült sír három és félméter mélységben volt, de ennek az a magyarázata, hogy a földtulajdonosnak és több munkásnak állítása szerint a meredek halomról igen sok földet hordottak le, hogy az könnyebben szántható legyen. A magas őshalomnak most már csak nyoma van meg.
Valószínűnek látszik tehát, hogy az áldozatul szánt egyént a temetés alkalmával akkor ölték le, a mikor a halom már félmagasságra emeltetett.
A Katóhalmi áldozat a környező fekete földtől élesen határolt hófehér csontlisztté változott, a mit az általam megásott igen sok őskori sírnak egyikében sem találtam ; olyan finom fehér porrá, hogy egy porczikát sem lehetett épen kiemelni.
A csontváznak baloldalán, ott a hol viselni szokták, egy 50 cm. hosszú, tehát eléggé rövid, két élű, igen elrozsdásodott és a szeles munkások által mielőtt odaszaladtam volna – sok darabra összetört, de helyzetéből ki nem mozdított vaskard feküdt. (9. ábra.) A markolatnak fején kisujjnyi vastag hengerded karika, mely 2–3 rétegű olyan szövettel volt körül göngyölve, a melyen öt milliméterre nyolcz szál fonal esett. Az igen rövid keresztvas végeit téglányalakú homorú bronzkupakok díszítették, melyek közül csak az egyiket találtuk meg. (9. c. ábra.)
Ehez hasonló kardot hazai leletekben sehol sem láttam. Nagy Géza a szili (Somogy m.) kardot tartotta rokon fegyvernek. Tudtommal azonban ez ismertetve nem lett. Hampel József hozzám intézett levelében a gávai kardra vonatkozó nézetét szószerint így mondja el: «A mi a gávai kardot illeti, ahhoz igazán gratulálok; érdekes példány. Eddig a hohenbergi leleten kívül hasonló Szentesen is előkerült, kora a VIII. századot valószínűleg megelőzi, de későbbinek látszik a IV. századnál. Közelebbi megállapítása kétes. De arról semmiesetre sem lehet szó, hogy praehistorikus legyen.»
A csontváz koponyájának baloldalán kétfülű, finom gyurmából készült, jól égetett szilke volt elhelyezve, mely földnél egyebet nem tartalmazott. (10. ábra.) Az ásatás alkalmával egy Nagy Constantin (Kr. u. 306–337) féle rézérmet kaptam, a mely állítólag a halom felső rétegéből került elő. Egyik lapján sisakos fej Urbs Roma körirattal, másik lapján Romulust és Remust szoptató farkas. Ha Hampel nézete, hogy a kard a Kr. u. IV. és VIII. század közötti időre vall, áll, akkor ezt az érmet korhatározónak kellene tekinteni.
A gáva-berczeli út a természetes kis magaslatra emelt Katóhalomnak északi tövében vonulván el, 1886. évben az útnak északi szélén elhúzódó tiszai védgátnak magasabbra emelése végett a földet részben az egy kissé meredek útról vették. Ez alkalommal igen sok cserépedény, ember és állatcsont került felszínre, melyeknek nagy részét a munkások rendes szokásuk szerint széjjel verték, csupán az itt a 2. sz. ábrán bemutatott edények voltak megmenthetők.
1889. évben ugyanezen a helyen a közlekedésnek még könnyebbé tétele végett, az útnak mélyítése alkalmával ismét sírokban talált számos edényt pusztítottak el és csak négy drb. (5., 6., 7., 8. sz. ábra) edény, valamint egy hártyavékonyságú bronzlemezzel bevont agyagból készült ép, – de későbben kis magasságból történt elejtés következtében izzé-porrá tört – négytagú bokaperecz (3. és 4. ábra) egy kinyújtóztatott csontváznak boka feletti részéről menekült meg az elpusztítástól.
Ehhez hasonló ép bronz bokapereczet adott Halászból Kállay András főispán, melyen szövetborítéknak nyomai láthatók. (32. ábra.)
1914. évben az útnak kőúttá való átalakításakor, a Katóhalom felé pár méterrel történt kiszélesítés alkalmával a kubikosok ismét sok sírt dúltak fel és csak a későn értesült Olchváry Pál főszolgabírónak köszönhetjük, hogy mihelyt e pusztítás tudomására jutott a megmenthető cserépedénytöredékeket összeszedve, azokat folyó évi július hó 16-án a Szabolcsi Múzeumnak beküldötte, melyekből Kiss Lajos múzeumi őrnek sikerült a 15. és 16. számú két edényt (bár sok hézaggal) rekonstruálni.
Ezekkel együtt kaptuk a 13. és 14. sz. ú. n. La Téne izlésű kard pengéjének és aczéllemezből készült hüvelyének igen elrozsdásodott két-két töredékét, valamint egy keresztalakú tömör bronzfüggőt, mely a kereszténységnek jelvénye is lehet, felül három kis lyukkal ; egyik szélsőben bronz, a másik szélsőben kis vaskarikával (12. ábra). A keresztezésnek közepén látható üres keretben valamikor ékkő lehetett.
Innen való még egy bronzkarikának rézrozsdával borított két drb. töredéke, mely 15 cm. átmérőjű lehetett. A bronzszalag, melyből a karika készült, két mm. vastag és huszonöt mm. széles, külső felületén szokatlan féldomború diszítéssel. Ezeken kívül előkerült egy elrozsdásodott vaslándzsának köpüs vége (11. ábra) és egy fel nem ismerhető igen elrozsdásodott vastárgynak öt darab töredéke. Az egyikben a rozsdába erősen beleforrva, egy párkányos, papir vékonyságú 33 mm. hosszú, 10 mm. széles lemez, mely mögé két 13 mm. átmérőjű bronz vagy rézkarika van forrasztva. (17. ábra.)
Július 23-án Kiss Lajos múzeumőrrel, a helyszínére kirándultunk, a hol Olchváry Pál főszolgabíró volt szives az ásatási engedélyről és munkaerőről gondoskodni. Az eléggé meredeken levágott partoldalban barnább foltokat észlelvén, alaposnak bizonyult az a következtetésünk, hogy ezek síroknak jelenségei ; bár a sírgödröknek körvonalai a lesimított partoldalban felismerhetők nem voltak és csupán a sötétebb színű sírfenék felett pár arasznyira volt a föld porlósabb és kissé elszínesedettebb.
A mellékelt táj kép vázlaton (III. tábla) a pontozott vonal a Katóhalom eredeti alakját jelzi, a vastag harántvonalak pedig a sírfenekeket. Az egyes sírok a megásatás (helyesebben mondva kikaparás) idejének sorrendjében vannak számozva. A sírok észak-déli irányúak.
A helyrajzi vázlaton a + ama sírnak helyét jelzi, a melyikben 1889-ben a fentebb említett bronz bokaperecz találtatott.
Az I., III., V. számú síroknak csak a déli -végei maradtak meg a partoldalban, a többi részei a csontvázakkal együtt az útszélesítés alkalmával hordattak széjjel a munkások által.
Az I. számú sir mellékletei a partoldal jelenlegi szélétől 260 cm. mélységben voltak. Feltárás alkalmával legkívül találtuk a 20 sz. fazékaljat, melynek hiányzó felső része a part levágásakor romboltatott széjjel és került az úttestbe. A finoman iszapolt, korongon készült fazék hasának átmérője 39 cm. lehetett. A fazékalj mellett jobbról disznócsontok voltak összevisszaságban, közvetlen az edény mellett volt az állkapocs, melynek belső lapjához igen elrozsdásodott és összetöredezett 24 cm. hosszú vaskés volt odatapadva. (22. ábra.) A csontok mellől, az edény aljtól 43 cm., a kés belső végétől 31 cm. távolságra ép, nagy edényt vettünk ki. Ez is, mint minden e halomban talált edény finom gyurmából s korongon készült. (19. ábra.) A fazékalj mögött befelé göbös fülű kis bögre, (18. ábra) mellette rétegesen megrepedezett fenőkő (21. ábra) volt. A fenőkő mellett jobbról apróra töredezett állati csontokat találtunk. A mellékletek helyzetrajza a III. tábla alsó felén látható.
A II. számú sír mélysége 140 cm. és 8,50 m. távolságra van balfelől az I-el jelzett sírtól. A fejjel északnak, lábbal délnek kinyújtóztatott helyzetben, hanyatt fekvő csontvázból az alsó állkapocs egy kis töredékét, a felkar fejecsét és a lábszárcsontjait találtuk meg eredeti helyzetében. Az állkapocs és boka közötti távolság 1,40 m. A csontváz körül melléklet nem volt.
A III. számú sír az elsőtől 7,30 m.-re esik. A benne talált edények 225 cm. mélyen érintetlen helyzetben voltak. Az állásában elporladozott és több darabra töredezett tál (l. 24. sz.) diszített fülű, feketére füstölt kis bögrét (l. 25. sz.) és csirkecsontokat tartalmazott. A finom munkájú kis bögre is elporladozott, mert a legnagyobb óvatosság mellett is csak a felső része volt darabokra törve kiemelhető. A bögre anyaga sápadt téglaszínű, külseje feketére fényezett. A csirkecsontok nem porladtak el, a mit pedig szakemberek hinni nem akarnak. A szegycsont (sternum) és a kulcscsont (vulgo sarkantyú) tökéletesen ép állapotban találtattak meg. A tál mellől balról sértetlenül sikerült kivenni egy szilkét, melynek alakját a 23. sz. ábra mutatja.
A II. számú sírtól 2,50 m. távolságra fedeztük fel a IV-el jelzett sírt. A felszín alatt 165 cm. mély sírban a fejjel északnak, lábbal délnek fekvő csontváz kissé jobboldalán feküdt, arcza nyugat felé volt irányítva. A rendkívül hosszú koponyának legnagyobb hossza 210, szélessége 125 mm., melyből csak a két fal-, homlok- és a szirtcsont maradt meg összefüggően. A koponya-boltozattól a bokáig 152 cm. a távolság. E sírban a földből gondosan kitisztított csontvázon kívül mást nem leltünk.
A V. számú sírt az I. és III. számú között az utóbbihoz 4 m. közelségben találtuk meg. A meredeken lejtős partszélétől 225 cm. mélységben egy csomóban voltak a teljesen ép és finom készítésű edények, körülvéve disznócsonttal, mint azt a helyzetrajz (V.) feltünteti. A 28. számú tál széle a föld súlya által szenvedett némi elnyomódást, azonban alakját nem változtatta meg. Ebben a tálban is csirkecsontok voltak, melyek annyi hosszú időn keresztül sem enyésztek el. A 26. és 27. számú nagy fazekak földnél egyebet nem tartalmaztak. A 29. ábrán bemutatott edény feketére fényezett oldalán X alakú, benyomott díszítések láthatók.
Valószínű, hogy a részben elpusztított öt síron kívül a halom körül még több sírra is fogunk akadni, melyek bővebb tájékozást nyújthatnak a temető korára nézve.
Nincs kizárva az, hogy az alig egy négyszöglábnyi rakáson talált népvándorlásakori, valószínűleg gót kincs, melyet vasútépítés alkalmával a Katóhalomtól egy kilométernyire, Gáva községnek keleti szélétől pár száz lépésnyire leltek, a melyet e sorok írója a Múzeumok és Könyvtárak Értesítőjének 1910. évi IV. évfolyamában, Hampel József pedig az Archeológiai Értesítőben ismertetett, egy Katóhalom mellett lévő sírból raboltatott el.
Az innen két kilométer távolságra eső Vencsellőről is kaptunk Tóth Gyula községi jegyző úrtól egy pár igen töredezett ú. n. tükörfémből készült félkörös fejű fibulát, díszes kosaras arany fülbevalót, melyek a gávai kincscsel egy ízlésűek.
Azt, hogy a Gáva község belterületén lévő, hazánkban talán a legnagyobb őshalom, az ú. n. Őrhalom valamely hatalmas gót vezérnek hamvait fedi-e? még kellő anyagi eszközök híján nincs felderítve.
Az elmondottak nem nyújtanak ugyan elegendő adatot a kora-népvándorlásnak igen homályos korszakára vonatkozó következtetésekre, mégis biztatásul szolgálhatnak további alaposabb kutatásokra; a La Tąėne, kelta, gót és a többi ezekkel kapcsolatos, még eddig sötétben maradt népek múltjának részletesebb kibogozására.
A nyíregyházai urnatemetők kétségtelenül az ú. n. La Tėne kulturára a Kr. előtti évezred második felére vallanak. A kaukázusi kobáni analógiák, a neufchateli tónak egyik La Tėnejében (langó, gázló) és a nyíregyházi urnatemetőkben talált, de az indiai és verestengerből halászott kaurik (Cyprea moneta) dönthetetlenül igazolják azt, hogy ez a kultura nem nyugatról, hanem keletről került mihozzánk. A Katóhalommal összefüggő adatok nem nyújtanak ugyan tájékoztatást arra nézve, hogy ez mikor történt, de a bokaperecz és az agyagedényeknek nagy része a mellett szól, hogy ez nálunk legalább is a Kr. u. IV-ik századig átterjedt.
A Pótyhalomban az égetett és csontvázas temetkezést együtt találjuk és velük egy épen olyan kőkorszakinak látszó urnát, a milyeneket Nyiregj'házán özönével találtak.
A Potyhalom gazdájának fülében azonban alakra, anyagra, nagyságra nézve épen olyan fülbevaló volt, mint a milyent a buji Feketehalomban leltünk, a mely halom pedig a benne talált Antoninus-féle éremnek tanúsága szerint a Kr. u. III-ik századnál előbbi időből nem származhatott, tehát a nyíregyházi temetők is aligha voltak korábbiak. A nyíregyházi temetőket a Fekete-halommal a Potyhalom kapcsolja össze.
A Katóhalom kardja, mely Hampel szerint a Kr. u. IV. század előtti korból nem származhatik, összevetve a halomban talált félkörű zár záródású fibulákkal, valószínűleg ha nem is gót, de a gótokkal szövetségben álló harczosnak lehetett fegyvere.
A halomnak eddig még csak az északi széléről előkerült edények La Tėne ízlésűek ugyan, de az 1., 2., és 6. számú edények már jóval magasabb színvonalon álló agyagiparra vallanak, mint a bárhol eddig talált ú. n. La Tėne izlésű iparczikkek.
Lehetséges, hogy a Kató halom körüli további ásatások sejtelmeinket tudássá fokozhatják.
Dr. Jósa András.
Dr. ANDREAS v. JÓSA, GRABUNGEN AUF DEM KATÓHALOM UND IN DESSEN UMGEBUNG IN GÁVA. Im Szabolcser Komitatsmuseum werden zahlreiche Funde aufbewahrt aus der Gemarkung der im Komitat Szabolcs, am linken Theiss-Ufer oder in dessen Nähe gelegenen Ortschaften Berezel, Gáva, Vencsellő, Balsa, Szabolcs, Timár, Rakamaz, Nagyfalu, Tiszaeszlár; die Funde stammen aus der Randbasis teils der Nagyfaluer, teils der zwischen Rakamaz und Timár mehrere hundert Meter langen, gelegentlich der Theissüberschwemmungen einstürzenden prähistorischen Siedlungen und geben uns Kunde von den verschiedenen Kulturen, die von der geschliffenen Steinzeit bis zur Zeit der Landnahme reichen. Über die meisten davon habe ich schon Bericht erstattet. In Ergänzung dieser Beiträge will ich diesmal hauptsächlich von den mit dem Gávaer Katóhalom (= Katarinen-Hügel) zusammenhängenden und unmittelbar angrenzenden Gräbern sprechen.
Der Katóhalom liegt ungefähr anderthalb Kilometer östlich der Ortschaft Gáva, unmittelbar auf der Südseite der Strasse Gáva-Berczel und ungefähr sechs Kilometer weit von dem Bujer Feketehalom, der unter den Szabolcser – ungefähr sechzig – prähistorischen Hügeln der größte gewesen ist. Auch dieser hat sich, gleich den übrigen von mir aufgeschlossenen und zumeist beschriebenen siebzehn prähistorischen Hügeln als Grabstätte zur Verewigung des Andenkens eines Menschen erwiesen.
Im Feketehalom befand sich in einem 13,5 m tief liegenden, aus grob gezimmerten Eichenbalken angefertigten, ungestörten, engen Grabe ein vermodertes Skelett von kleinem Wuchs in seitlicher, zusammengeschrumpfter Lage, ohne die geringste Grabbeigabe. In der senkrechten Achse des Hügels fanden wir in einer Tiefe von fünf Meter eine mit dem Bildnis des Marcus Aurelius (Antoninus Philos. 161–180 n. Chr.) geprägte Silbermünze.
In halber Höhe des Feketehalom fanden wir das Skelett einer wahrscheinlich als Opfer geschlachteten Person, bei beiden Ohren mit je einem im Durchschnitt 14–15 mm messenden, 5 Gramm schweren, aus silber-, farbigen Metall verfertigten Ohrgehänge. (Abbildung 34.)
Auch im Tiszaeszlárer Potyhalom fand ich beim linken Ohr ein jenen vollständig ähnliches Ohrgehänge, nur daß dieses außen mit dicht nebeneinander stehenden Querkerben geschmückt war. (Abb. 30.)
Die beinahe völlige Identität der in dem Fekete- und dem Potyhalom gefundenen beiden Ohrgehänge zeugt für das gleiche Alter der beiden Hügel,, obwohl sonstige Fundumstände von einander abweichen.
lm Pótyhalom fanden wir das Grab in der senkrechten Achse des Hügels an der Grenze des schwarzen und gelben Sandes nach Westen ausgehöhlt. Die Oberfläche der lockereren gelben Sandschicht war dreivier Finger dick glänzend ausgeputzt mit hartem, aus der Theiss herrührendem, gelbem Lehm von der Art, wie er in unserer Gegend bei Breimühlen statt des unteren Mühlsteins gebraucht wird.
Auf dieser Fläche war ein 170 cm langes und 71 cm breites Viereck von einem kleinen Graben umgrenzt, dessen Breite 20 cm, trogförmig ausgehöhlte Tiefe 5–8 cm betrug, und dazu diente, um das Grab mit einer bodenlosen, aus ungefähr 30 cm hohen und 5 cm dicken Brettern verfertigten Kiste zudecken zu können, deren unterer Rand in den Trog hineinpaßte. Die Bretter sind aber schon zu rötlichem Staub geworden. Die Kiste wurde mit einem ähnlichen, wagerecht situierten Bretterwerk zugedeckt. Von Eisenbeschlag gab es keine Spur. Die mit Lehm ausgeputzte Grabsohle hatte jenseits der kleinen Graben nach jeder Richtung noch eine Fortsetzung von 25 cm.
Im Grabe lag zusammengekauert das Skelett eines hochgewachsenen Mannes, auf der rechten Seite, mit dem Scheitel nach Westen, dem Gesichte nach Süden. Unter dem Gewichte der Erde war das ganze Gerippe zusammengepreßt und der Schädel samt dem Unterkiefer so sehr plattgedrückt, daß wir nur zerbröckelte Fragmente, doch keinen einzigen unversehrten Knochen sammeln konnten.
Nächst dem linken Ohr des Skeletts lag ein Ohrgehänge, gedrungen kipfelförmig, offen, mit spitzem Ende, angefertigt vielleicht aus Kupfer mit viel Zinn gemischt (aus Bronze), am Rande dicht gekerbt. (Abb. 30.) Sonst konnte aus dem Grabe trotz sorgfältigsten Suchens kein menschliches Erzeugnis zutage gefördert werden.
Gegen die Mitte des Hügels fanden wir einige angebrannte Skeletteile zweier Kinder, vermengt mit Asche und Kohle in zwei kleine Häuflein zusammengeworfen. Jedes der Häuflein war nicht mehr als eine Handvoll. Bei den Knochen lagen Perlen, aus Knochen oder Schneckengehäusen (Tridacna gigas) verfertigt.
Südwestlich vom eigentlichen Grabe, in einer Entfernung von einem Meter und einer Höhe von 60 cm, doch schon in der oberen harten schwarzen Erde, gab es eine anscheinend in das Steinzeitalter gehörenden Aschenrune, in Stücke gebrochen, mit der Öffnung nach oben, nicht auf der Scheibe und aus minderem Material schlecht gebrannt, mit 1,5 cm dicken Wänden, im Durchmesser 20 cm messend, wegen des Plattgedrücktseins von unfeststellbarer Höhe; am Boden des Gefässes wurde ausser wenigen gebrannten Menschenknochen nichts gefunden. Dieses Gefäss sieht den in den separat gelegenen Gräbern von Nyiregyháza gefundenen sechs Urnen völlig ähnlich, welche gebrannte Menschenknochen, Eisenmesser, Ringe, mit blauen und weißen Kreisen verzierte, halb geschmolzene orangefarbige Pastaperlen enthalten und daher dem Geschmacke der La Tène-Periode entsprechen.
Hubert Schmidt, Kustos am Berliner Museum für Völkerkunde, bezeichnete die Urnen in die Steinzeit gehörend, bis er die darin gefundenen Gegenstände und die an jede Urne angelehnten feinen Schalen mit den hochstrebenden Henkeln als dem La Tène-Geschmack entsprechend erkannte.
In diesem Hügel wurde im Jahre 1914 bei einer Erdwegschaffung ein ebenfalls steinzeitlich aussehendes, außen rauhes, doch sehr glänzend geschliffenes irdenes Geschirr mit zwei Henkeln (Abb. 33) gefunden. Die Gefässe können schon aus dem Grunde nicht als steinzeitlich angesehen werden, weil das neben dem Ohre des Skeletts gefundene legierte Ohrgehänge das Paar des im Feketehalom gefundenen ist.
In den Nyiregyházer separat gelegenen sechs Urnenfriedhöfen des La Tène finden wir bloß gebrannte Menschenknochen, doch kein einziges Grab mit einem Skelett. Im Pótyhalom waren gleichzeitig beide Bestattungsarten üblich.
In halber Höhe des sechs Meter hohen Névtelenhalom, der auf dem inneren Gebiet der zur Ortschaft Nagykálló gehörenden Császárszálláser Tanya gelegen ist, habe ich in einer Tiefe von drei Meter ebenfalls ein in ungestörter, ausgestreckter Lage liegendes, vermodertes Menschengerippe gefunden. Daneben befand sich eine zwei Meter lange, anderthalb Meter breite, dreißig cm hohe aschgraue Kiste, angefertigt aus 10 cm dicken, zu einer faserigen Masse gewordenen Eichenbrettern; außer aschenweicher, dunkelbrauner Erde enthielt sie nichts, während der ganze aus der Umgebung, aus abgeschälter Erde zusammengetragene Hügel aus sehr hartem sandigem Lehm bestand. Es konnte nicht festgestellt werden, welche Gegenstände in dieser Kiste enthalten waren.
Neben der sechs Meter tif, mit dem Kopfe nach Westen, den Füßen nach Osten, ausgestreckt, in ungestörter Lage liegenden, doch vermoderten, 200 cm langen Person, deren Andenken zn verewigen der Hügel berufen war, fanden wir weder Spuren eines Sarges, noch irgendwelche andere Beigaben. Ein-zwei Meter von dem in mittlerer Höhe liegenden Gerippe entfernt fanden wir zahlreiche nußgroße und kleinere Kreidestücke verstreut, was im Szabolcser Komitat und in den an der Nyir angrenzenden Ortschaften nicht vorkommt. Dieselbe Spezialität finden wir im Nagyhalászer Bdlvdnyhegy, dessen Ausgrabung noch des Abschlusses harrt.
Die in der Masse des Névtelenhalom gefundene Erz-Schlacke liefert bloß den Beweis, daß man zur Zeit des Zustandekommens des Hügels das Erz noch nicht gekannt hat.
Aus dem zu Tiszaeszlár gehörenden, 8 m hohen und im Basisdurchmesser 60 m messenden Bashalom wurden ebenfalls Menschenknochen zutage gefördert, ein gründlicher Aufschluß konnte aber hier nicht vorgenommen werden. In Ermangelung von Grabfunden konnte ich das Alter weder des Bashalom noch des Névtelenhalom feststellen.
An der linken Seite des Katóhalmer Skeletts lag ein 50 cm langes, also ziemlich kurzes, zweischneidiges, stark verrostetes und in viele Stücke gebrochenes, doch aus seiner Lage nicht verrücktes Eisenschwert. (Abb. 9.) Am Griffknauf ein kleinfingerdicker zylindrischer Reif, zwei-dreifach mit Zeug umwickelt, das auf fünf Millimeter acht Fäden zählte. Die Enden des sehr kurzen Quereisens waren mit parallelogrammförmigen konkaven Bronzeköpfchen verziert, von denen wir bloß das eine gefunden haben. (Abb. 9, c.)
Ein diesem ähnliches Schwert habe ich unter den heimischen Funden nirgends gesehen. Nach weiland Joseph Hampel wurde außer dem Hohenberger Fund ein ähnliches in Szentes zutage gefördert. Dem Alter nach dürfte es aus der Zeit vor dem VIII. Jahrhundert herstammen, doch scheint es später gemacht worden zu sein, als im IV. Jahrhundert.
An der linken Seite des Skelettschädels befand sich eine aus feiner knetbarer Masse angefertigte, gut gebrannte Schale mit zwei Henkeln, die außer Erde nichts anderes enthielt. (Abb. 10.) Gelegentlich der Grabung wurde mir eine Münze Constantins des Großen (306—337 n. Chr.) übergeben, die angeblich in der oberen Schichte des Hügels gefunden wurde. Stimmt die Auffassung Hampel's, daß das Schwert auf die Zeit zwischen dem IV. und VIII. Jahrhundert n. Chr. hinweist, so müßte diese Münze als zeitbestimmend gelten.
Die Straße Gáva-Berczel zieht sich am Nordfuße des zu einem natürlichen Hügel erhobenen Katóhalom hin. Im Jahre 1886 wurde, zur Erhöhung des am Nordrande der Straße sich hinziehenden Schutzdammes der Theiß, die Erde zum Teil von der ein wenig steilen Straße genommen. Bei dieser Gelegenheit kamen sehr viele irdene Gefäße, Menschen- und Tierknochen zum Vorschein, deren größter Teil von den Arbeiten, wie üblich, zerschlagen wurde; bloß die hier auf Abb. 2 reproduzierten Töpfe konnten gerettet werden.
Im Jahre 1889 wurden wiederum zahlreiche Geschirre vernichtet, die an derselben Stelle bei Vertiefung des Weges abermals in Gräbern gefunden worden waren und bloß vier Töpfe (Abb. 5, 6, 7, 8), sowie ein viergliederiges Knöchelband (Abb. 3 und 4) entkamen der Vernichtung; dieses befand sich oberhalb des Knöchels des ausgestreckten Skeletts, war aus Ton verfertigt, überzogen mit einer hautdünnen Bronzeplatte, und unversehrt, doch wurde es später aus unbedeutender Höhe fallen gelassen und zerbrach in tausend Stücke.
Vom Obergespan Andreas von Kállay erhielt ich ein ähnliches, in Halász gefundenes, unversehrtes Knöchelband aus Bronze, auf dem Spuren einer ähnlichen Umwicklung mit Zeug sichtbar sind. (Abb. 32.)
Als im Jahre 1914 der Weg zu einer Steinstraße umgebaut und gegen den Katóhalom um einige Meter breiter gemacht wurde, haben die Erdarbeiter abermals viele Gräber zerstört. Nachdem die Bruchstücke der irdenen Gefäße, die noch gerettet werden konnten, gesammelt worden waren, gelang es, die beiden Töpfe Nr. 15 und 16 zu rekonstruieren.
Samt diesen erhielten wir je zwei stark verrostete Bruchstücke der Klinge und der aus Stahl verfertigten Scheide des sogenannten La TèneSchwertes, sowie ein kreuzförmiges massives Ohrgehänge, oben mit drei kleinen Löchern; in diesen befand sich auf der einen Seite ein Bronze-, auf denanderen Seite ein kleiner Eisenring (Abb. 12). In der leeren Einfassung die in der Kreuzungsmitte zu sehen ist, mag sich einstens ein Edelstein befunden haben.
Von hier stammen noch zwei mit Rost bedeckte Bruchstücke eines Bronzereifens, dessen Durchmesser 15 cm gemessen haben mag. Das Bronzeband, aus dem der Reifen angefertigt wurde, war zwei mm dick und 23 mm lang, auf der Außenseite mit ungewöhnlicher halbplastischer Verzierung. Außer diesen wurde das Schaftende einer verrosteten Eisenlanze (Abb. 11) und fünf Bruchstücke eines sehr verrosteten, undefinierbaren Eisengegenstandes gefunden. In einem dieser Stücke ist in den Rost eine kantige, papierdünne, 33 mm lange, 10 mm breite Platte fest eingefügt, hinter welche zwei 13 mm im Durchmesser betragende Bronzeoder Kupferringe gelötet sind. (Abb. 17.)
Am 23. Juni machte ich mit dem Musealkustos Ludwig Kiss einen Ausflug nach diesem Orte. Da wir an der steil genug abgegrabenen Uferlehne bräunere Flecken beobachteten, erschien die Folgerung begründet, daß wir es mit Merkmalen von Gräbern zu tun haben, wiewohl die Grubenumrisse in der abgeglätteten Uferlehne nicht zu sehen waren, und die Erde nur einige Spannen über der dünkleren Grabsohle leicht zerstäubend und ein wenig verfärbt gewesen ist.
Auf der beigegebenen Landschaftsskizze (Taf. III) bezeichnet die punktierte Linie die ursprüngliche Form des Katóhalom, die dicken Querstriche aber stellen die Grabsohle dar. Die einzelnen Gräber sind in der Reihenfolge der Grabungen mit Zahlen versehen. Die Richtung der Gräber ist eine nord-südliche.
Die Beigaben des Grabes Nr. I befanden sich in einer Tiefe von 260 cm vom gegenwärtigen Rande des Uferhanges. Beim Aufschluß wurde ganz außen Topfboden Nr. 20 gefunden. Daneben lagen Schweinsknochen durcheinander, unmittelbar neben dem Gefäß lag der Unterkiefer, an dessen Innenseite ein stark verrostetes und zerbrochenes 24 cm langes Eisenmesser klebte (Abb. 22). Bei den Knochen, 43 cm vom Gefäßboden, 31 cm vom innern Ende des Messers entfernt, hoben wir ein unversehrtes,großes Gefäß heraus. Auch dieses war, gleich den übrigen in diesem Hügel gefundenen Gefäßen, aus feiner Knetmasse und auf der Scheibe angefertigt worden (Abb. 19). Hinter dem Topfboden befand sich ein Häflein mit einwärts knotigem Henkel (Abb. 18), daneben ein blätterig rissiger Wetzstein (Abb. 21). Rechts vom Wetzstein fanden wir in kleine Stücke zerbrochene Tierknochen. Die Situationskizze der Beigaben ist auf der unteren Hälfte von Taf. III zu sehen.
Grab Nr. II hat eine Tiefe von 140 cm und ist auf der linken Seite 8,5o m vom Grabe I entfernt. Von dem mit dem Kopfe nordwärts, mit den Füßen südwärts ausgestreckt rücklings liegenden Skelett fanden wir ein kleines Bruchstück des Unterkiefers, den Kopf des Oberarmes und die Schienbeine in ihrer ursprünglichen Lage. Die Entfernung vom Kiefer bis zum Knöchel beträgt 1,40 m. Beigaben befanden sich in der Umgebung des Skeletts nicht.
Grab III liegt 730 m vom ersten entfernt. Die darin gefundenen Geschirre befanden sich 225 cm tief in ungestörter Lage. Die verwitterte und in mehrere Stücke zerbrochene Schüssel (Nr. 24) enthielt einen kleinen, schwarz geräucherten Topf mit verziertem Henkel (Nr. 25), ferner Hühnerknochen. Auch das feingearbeitete Töpfchen war zu Staub zerfallen und trotz größter Sorgfalt konnte nur der obere Teil, auch dieser in Stücke zerbrochen, ausgehoben werden. Das Material des Topfes hat blasse Ziegelfarbe, das Äußere ist schwarz glaciert. Links von der Schüssel gelang es, eine Schale unversehrt herauszuheben, deren Form auf Abb. Nr. 23 dargestellt ist.
2,50 m vom Grabe II entfernt entdeckten wir Grab IV. In dem un.ter der Erdoberfläche 165 cm tiefen Grabe lag das mit dem Kopfe nach Norden, mit den Füßen nach Süden gerichtete Skelett ein wenig rechtseitlich, das Antlitz schaute nach Westen. Die Länge des außerordentlich langen Schädels betrug 210, die Breite 125 mm; zusammenhängend sind bloß die beiden Scheitelbeine, das Stirnbein und das Hinterhauptbein übrig geblieben. Von der Schädelwölbung bis zum Knöchel beträgt die Entfernung 152 cm. In diesem Grabe fanden wir außer dem von der Erde sorgfältig gereinigten Gerippe nichts.
Grab Nr. V fanden wir zwischen 1 und III, 4 m von dem letztgenannten entfernt. Die völlig intakten und feingearbeiteten Gefäße befanden sich in einem Haufen, umgeben von Schweineknochen, in einer Tiefe von 225 cm vo n dem steil abfallenden Uferhang, wie dies auf der Situationszeichnung (С. V) dargestellt wird. Der Rand der Schüssel Nr. 28 erlitt infolge des Gewichtes der Erde eine kleine Depression, ohne ihre Form zu ändern. Die großen Töpfe Nr. 26 und 27 enthielten nichts als Erde. Auf der schwarz glacierten Seite des auf Abb. 29 dargestellten Geschirrs sind X-förmige Verzierungen eingraviert.
Auch aus dem von hier zwei Kilometer weit gelegenen Vencsellő erhielten wir einige stark zerbröckelte, aus Spiegelmetail verfertigte Schnallen (Fibula) mit halbrundem Kopf, goldene Ohrgehänge mit prachtvollem Korb, die denselben Geschmack zeigen, wie die Gávaer Schätze.
