Jósa 357. Az automobil vigjáték befejezése. Nyirvidék XXV: 16. 1904. április 17. 3. lap – Kny. Nyíregyháza, 1904. április 15. 2 lap Az automobil vígjáték befejezése Ugy látszik, hogy könnyebb az automobilnak, mint az automobilra felülni; pedig én is majd felültem neki, de nem rá. Erről a nekiről ötlik emlékembe, hogy két bokortanyai vagy túróczmegyei ember találkozván egymással, azt kérdi az egyik, „Jánosnak hivnak Téged?” Feleli a másik, hogy „Neki.” Jó szimatomnak köszönhetően, sem neki, sem reá nem ültem, mert az utóbbi esetben sok mások példájára egy hirtelen fordulónál esetleg én is a tulvilágra töfftöffölhettem volna; már pedig köztudomásu dolog az, hogy Szent Péter, mint a féle óconservativ kapus, a modern eszközöket használó öngyilkolókat nem szives örömest bocsátja be a menyország kapuján és talán még a pokolba adott volna szabadjegyet, a hova pedig csak abban az esetben merném be tenni a lábamat, ha ottan csupán csak pokolvarral találkoznám, mert ezzel sikeresen lehet ma már megbirkózni. A purgatóriumba sem vágyakozom, mert jól ösmerem; hiszen másokkal egyetemben én is benne fetrengek. Menyországra vágyok csak, ahol szénás szekeren hálnám és zsiros piritóst ennám. De hát az automobilra való ülés sikertelenségének miatta egyelőre mind a három helyről kicsppentem. Se baj! Fenntartom magamnak későbbi időre a választást. Európaszerte tudják azt, hogy nem csak én, de ezerkétszázan nyertek potyasorsjeggyel automobilt. A husz nyeremény automobil közül tizenöt a féle rongyos 5000 franc értékü volt. Sokadmagammal az egyedüli III-iknak én is a sors által kiszemelt egyik nyerője voltam. Csupán azon mellékes körülmény ütött szeget a fejembe, hogy Prebeliczay temesi főszolgabiró és ugyan ezen egyedüli nyereményt ütötte meg. Miután pedig fél automobilon kocsikázni nem szoktam, azonnal sürgönyöztem Londonba és Antwerpenbe conzulunknak, a honnan a „La Semense” szállitó czégtől vett értesités szerint automobilom három csomagban várja az elszállitást, de csak akkor inditják utnak, ha kilenczven koronát előre megküldök, mert ilyen eme s ama rongyos összegeknek utánvételes elkönyvelésével nagyobb czég nem örömest foglalkozik. Prebeliczay bankósabb ember lévén nálamnál, ő tőle már 800 korona előleget kértek. Elküldötte-e ezt vagy nem, azt már én nem tudom? de márczius 3-án a „La semense” czégtől vett értesités után már tudtam azt, hogy valami nagy lyuku háló lett csalók által hiszékenyekre kivetve. Azonnal kértem antwerpeni konzulunkat, hogy legyen szives a csalót azonnal letartóztatni, és az ottani postára érkezett összegeket lefoglalni. A napokban kaptam a főkonzulátustól egy tiz oldalas levelet, a melyben tudatja, hogy értesitésem, – illetve kérelmem alapján, – három napi küzdelmébe került az, hogy végre is az ottani állam ügyész a szélhámos Feld Antalt és puchoi nábob Jankovicsnak adjutánsát letartóztatta és az ottani postára beérkezett 20000 koronát lefoglalta. Szegény Robelli vivómester gazember urtól bocsánatot kell kérnem, mert multkori közleményemben ezen ügyes ügyletben gyanusitani merészeltem, pedig a czinkostárs nem ő, hanem Jankovics úr volt, a ki Antwerpenből sürgönyömnek odaérkezésekor már megugrott, de akit azóta Nizzában már el fogtak. A jó ficzkók összesen csak 180 koronát tudtak a postárol elzsebelni, mert a többinek utját vágtam. Szerencse reám nézve az, hogy a budapesti siket-néma rendőrséget megelőztem, mert fülhegygyel azt hallottam, hogy nem cska restelli a dolgot és összesen mintegy tíz forintra rugó távirati költségeimet a menekültektől részemre be akarja szedni, hanem tudván azt, hogy a doktorságnál jobban detectivnek lenni, be akarnak csalni. De csak várja várjatok. Nyiregyháza, 1904. ápril 15-én Dr. Jósa András
Irat címe
Az automobil vigjáték befejezése. Nyirvidék XXV: 16. 1904. április 17. 3. lap – Kny. Nyíregyháza, 1904. április 15. 2 lap (Jósa 357)
Leltári szám
357
Írás