Beregh, Zemplén és Zabolchvármegyéknek jelentősége a honfoglalásban. (Nyirvidék XXII. évf. 12. sz. 1901. március 24. 1-3. lap) (Jósa 283.)

Jósa 283. Beregh, Zemplén és Zabolchvármegyéknek jelentősége a honfoglalásban. (Nyirvidék XXII. évf. 12. sz. 1901. március 24. 1-3. lap) BEREGH, ZEMPLÉN ÉS ZABOLCHVÁRMEGYÉKNEK JELENTŐSÉGE A HONFOGLALÁSBAN A Szilágyi Sándor által szerkesztett "A magyar nemzet története" czimü nagy terjedelmű jeles müben: "A vezérek kora és a királyság megalapitása" felirattal ellátott részletet Marczali Henrik irta. Itt ott történelmi forrásokat is idéz. Sok esetben azonban állitásai subjectiv nézeteknek látszanak. Ha akarom hiszem, ha akarom nem hiszem. Felemlíti a krónikákat, melyeket mondai jelleggel ruház fel; de elfogadja ezeknek alapján történelmi igazságul azt, hogy Szvatopluknak atyja Maróth Pannóniában székelt, tehát Béla király jegyzőjének Marót nevü bihari fejedelme a képzelet szüleménye. Azt is elfogadja a krónikától, hogy a magyarok Erdélyen át tették meg honfoglaló utjokat, nem pedig a vereczkei szoroson Munkácsnak, mint ahogy azt Anonymus állitja. Alapos történelmi mü csak az lehet, amelyeknek minden állitásai, mindenki által megtekinthető okmányokkal van beigazolva, a képzelődés kizárásával. A történet irók, - tehát ezek között Marczali Henrik és Borovszky Samu is - bírósági fórumokhoz hasonlítanak, melyek ítéletüket okiratokból meritik, de amely azonos okiratokból a törvényszék, királyi tábla, hétszemélyes tábla gyakran lényegesen eltérő nézetre jutnak, de amely fórumoknak jóhiszemüségében senki sem kételkedik. Történet tudós nem lévén, nem érzem magamat hivatottnak arra, hogy Marczali urnak emlitett állitásaival szemben okmányilag igazolt ellenvetéseket és a sárga földig letiport mesemondónak bélyegzett Anonymust védhessem. Marczali tagadja, hogy őseink Munkácson át jöttek mai hazánkba, hanem határozottan azt állítja értekezésének 104-ik lapján, hogy "Látjuk tehát (de e sorok írója nem látja), hogy az Anonymus elbeszélése a magyarok bejöveteléről, Susdaltól egészen a vereczkei szorosig nem más, mint a tatárjárás másolata" - amiből tehát az is önként következik, hogy Munkácsnál nem állapodtak meg, nem a Bodrogközben telepedtek meg először, nem innen hatoltak át a Nyírbe, nem építette Szabolcs a földvárat, nem innen hatolt Sárváron/Ecsed/ át Szatmárra és innen a Meszesig Erdélybe. Anonymusnak a "tatárjárás lebegett szemei előtt" mert ezek is itt jöttek be, ezek előtt is meghódolt oroszok egyengették a járhatatlan utat. Ezen nézettel szemben jogosan lehet feltenni azt, hogy a magyarnak is volt annyi esze, mint a tatárnak és hogy a magyar is a stratégiailag legelőnyösebb utat választotta, meg lehet, hogy talán nem is egyenesen toronyirányában. Mindkét had a meghódolt népeket használta fel a járhatatlan utak kiegyengetésére. Olyan formán tünik fel Marczalinak érvelése, mintha valaki azt állítaná, hogy Napoleon nem vehette hadi útját a Mont-Cenis-n át, mert ezelőtt már Hannibál is ott kerülte el az egyenes utat Itáliába. Nincsen szándékomban Marczali urnak subjectiv nézeteit sértőleg érinteni, de a történelmi igazság érdekében fel kell említeni azt, hogy olyan korszak megírásánál, melyből csak a képzeletnek tág tért engedő fogyatékos irott okmányai vannak, az archeológiai kutatásoknak eredményeit figyelmen kivül hagyni nem lehet. Vegyük elő tehát azon adatokat, amelyek a mesemondónak gyalázott Anonymusnak azon állítását helyezi világításba, melyekkel csaknem számtanilag igazolható az, hogy Anonymus nem mondott valótlanságot, midőn honfoglaló őseinket a vereczkei szoroson Munkácson, a Bodrog közön, és a Nyíren át vezette a mai hazánkba. Mint mindenben, ugy a történetírásban is uralkodik némileg divat. Anonymus most némelyek előtt kiment a divatból, tehát nem igaz az, mikor azt mondja "Communi consilio spciorum, fossatam magnam fecit, et aedificavit castrum fortissimum ex terra, quod nune castrum Zobolchu nuncupatur" magyarra forditva "Közös tanácskozás alapján nagy árkolást végzett és igen erős várat épitett földből, melyet jelenleg Zabolchu várának neveznek." A honfoglalás ezredévének megünneplése alkalmából a kereskedelemügyi míniszter, mint a milleneumi ünnepélyek főintézője, Bartalus Gyula történészt és e sorok iróját bizta meg Szabolcs vezér földvárának átkutatásával, melyen két vagy három napot töltöttünk. A sánczolat, mely némely helyen 13 méter magas és mintegy 30 catastrális holdat kerit be, és az ős korban a Tiszának félszigetét vagy szigetét képezhette, öt helyen lett átvágva. A földtömegben teljesen elkorhadt tölgyfa maradványokra akadtunk, melyeknek szétágazó gallyai is tisztán felismerhetők voltak, tehát a sánczoknak készitése alkalmával lettek kivágva és három féle képen voltak elhelyezve, függélyesen koszoruként körben és harántul a várnak középpontja felé sugarasan. A földtömegben mindenütt gyéren és egymástól távol, ökölnyi és jóval nagyobb nem faragott, hanem alaktalan rhyolith darabokat találtunk, mely a trachytnak egy válfaja és amely követ a Nyirben darázskő elnevezés alatt épitésre ma is használnak. Ezen köveknek Szabolcs várától legközelebbi lelőhelye azonos az egyenes irányban 11 kilométer távolságra eső bodrog-kereszturi kőbánya. Nem a vár épitésének céljából lettek ide hordva, hanem csupán annyi szolgálatot tehettek, mint ugyan olyan földtömeg. Ezen körülményből logice azt lehet következtetni, hogy várépitőket már egy más kulturnép előzte meg, amelynek darázskőből készült, sejtelmen kivül eső célu, épitkezése a sáncok felhányása előtt már el volt pusztulva. A kivágott élőfáknak három irányban lett elhelyezése nyilván azon célból történt, hogy a homokos földeknek szétterülését megakadályozzák és igy a sánczok minél meredekebben sikerüljenek. A sáncznak felső 1-2 méter magasságu feketébb szinü földrétegében már sem korhadt fának nyomait, sem pedig darázskövet nem találtunk; tehát ezen réteg a vár későbbi megerősítésének bizonyitéka. A fekete föld valószinüleg a némely helyen 13 méter magas sáncztetőre a sáncz árokból került, és jóval magasabb lehetett, mint mai kopott állapotában - aki ezt csinálta, nagy árkolást végzett, - "fossatam magnam fecit" mint Anonymus mondja, és ha nem is emelt igen erős várat; nem aedificavit castrum fortissimum ex terra", de még ma is kézzel foghatólag, szemmel láthatólag hatalmasan megerősitette azt. Történelmi tény, hogy Szt. László királyunk itt országgyülést tartott. Az, hogy az Árpádházi királyok idejében Szabolcsvár nagyobb jelentőségü népes község vagy város lehetett, több mint valószinü, mert a mai református templom, amely a várnak keleti sánczán kivül pár száz lépésnyire fekszik, és a mely templomhoz a régi időben a várból a várnak árkán hid vezetett, mint azt az itt talált elkorhadt fahidlábak bizonyitják, kicsiny ugyan ma, de még ma élő emberek emlékezete szerint is mégegyszer olyan magas volt mint ma, és egymás felett kétsor félkör ivezetü ablakkal, tehát, északról és délről egy-egy mellékhajóval is birt. Szentély záródása most is félkör alaku. Román izlésü nagy templom lehetett, amilyennek nyomaira, talán a nagy-váradit kivéve, a Tiszán innen nem akadunk. Szent Lászlót Szabolcsvezér hadi ténye és emléke fűzhette kegyelettel ezen várhoz. Anonymust, akiről még ma sincs véglegesen eldöntve az, hogy III-ik vagy IV-ik Bélának volt-e névtelen jegyzője, Borovszky Samu, Marczali Henrik és némely más történetiróink mesemondónak, más szóval képzelgőnek, megbizhatatlannak tartják, mig Rohonyi Gyula és mások kutforrásnak ösmerik el. Ujabb történetiróink között is akadnak, kik képzeletükkel világitják, vagy árnyékolják be honfoglalásunk eseményeit. Nem helyes követ dobnunk valakire olyan hibákért, melyekben talán magunk is leledzünk. A lelkiösmeretes statisztika döntő befolyással bír bizonyos körülményeknek helyes megitélésére. Fogyatékos irott történelmi kútforrások mellett az archeológiai statisztikát csak elfogultsággal, kicsinyléssel és a kimondott nézetekhez való görcsös ragaszkodással lehet csak mellőzni. Anonymusnak azon állítását, hogy honfoglaló őseink Munkácson át hatoltak be; a Bodrog közön állapodtak meg, innen a Nyíren Sárváron/Ecsed/ Szathmáron át küzdve jutottak a Meszesig, az archeológiai adatok fényesen igazolják, amely adatokat történetíróinknak ignorálni nem lehet. Dr. Hampel Józsefnek az akadémia kiadványában 1900 évben megjelent "A honfoglalási kor hazai emlékei" czimű nagy tudással, s széles ösmerettel irott és ábrákkal dusan ellátott nagybecsü művében az addig napfényre került honfoglaláskori leletek, amennyiben azok tudomásra jutottak, kivétel nélkül ismertetve vannak. Azóta az archeológiai értesítőben Lehoczky Tivadar a beregszászi, e sorok irója pedig a thuzséri honfoglaláskori sírokról számoltunk be. Dókus Gyulának agárdi, és a mi demecseri leletünk eddig még közölve nem lettek. Lehoczky Tivadar leleteinek egy része a nemzeti muzeumban van, egy része pedig magángyűjteményében, melynek jegyzékét sajnálatomra nem bírom. Dókus Gyula zempléni főjegyző cs. és kir. kamarás pár év alatt a Bodrogközről igen gazdag gyűjteményt hozott létre. A szabolcsi leletek részben a nemzeti muzeumban vannak, legnagyobb része azonban a szabolcsi muzeumban. Az eddig általam is ismert hazai honfoglaláskori kardoknak, kengyeleknek, szijdiszitéseknek, tarsolylemezeknek, ezüst szijdiszitéseknek, ezüst korongnak statisztikáját ide jegyzem. Bereg, Zemplén és szabolcsi fontosabb honfoglaláskori tágyak jegyzéke. ???? Ezen kimutatásból kitünik, hogy Bereg 2, Zemplén, jobban mondva - Tarczal és a Tokaj vidékét kivéve, melyhez azonban Szabolcsnak egy része is tartozik, - a Bodrogköz 7, Szabolcsvármegye 20, tehát összesen 29 lelhellyel szerepel mig hazánknak többi részeiből összesen csak 49 lelhely ismeretes. Tekintve a területnek roppan aránytalanságát vidékünk szerfelett előnyben áll. Ha pedig azt látjuk, hogy azon területen, a melyre Anonymus őseinket bevezeti és itt megpihenteti, 13 ép és 5 töredék kardot, 8 kengyelt, 81 féle szijdiszitést/számuk sokkal több/, 6 tarsoly-lemezt, melyek közül a szolyvai süveg-diszül szolgált, és egy igen szép ezüst korongot mutatunk fel; mig az országnak többi része csak 7 karddal, 57 kengyellel, 178 különbözö diszitésü ezüst szijdiszitéssel és egy ezüst tarsolylemezzel számolt be, minden elfogulatlan történet irónak el kell ösmerni azt, hogy Béla királynak névtelen jegyzője e tekintetben mesemondónak nem bélyegezhető. Az akadémia által megbizott egyik történész nem tartotta helyesnek, hogy a millenáris emlékoszlop Zemplén várára helyeztessék és csupán azért lett az még is Dókus Gyula programja szerint oda emelve, mert az Anonymus szerint egy kalap alá veendő Munkács, erre competens részről alkalmasnak találtatott. Dókus Gyula azóta - rövid pár év alatt - a Bodrogközön szerzett gazdag honfoglaláskori gyűjteményével hatalmasan érvelt Anonymus mellett. Azon kronikai állitás mellett, hogy őseink Erdélyen át hatoltak volna be, a gombási kard bugafővel áll. Egyéb gáncsolásoknak gyengítésére magamat hivatottnak nem érzem. Nyíregyháza,1901. március 19.-én. Dr. Jósa András (Nyirvidék XXII. évf. 12. sz. 1901. március 24. 1-3. lap)