A bezdédi honfoglaláskori sírmező. (Nyirvidék XVII. évf. 23. szám, 1896. junius 7-én, 3-4. lap, kézirat 9 lap.) (Jósa 149)

Jósa 149 A bezdédi honfoglaláskori sírmező. (Nyirvidék XVII. évf. 23. szám, 1896. junius 7- én, 3-4. lap, kézirat 9 lap.) A BEZDÉDI HONFOGLALÁSKORI SÍRMEZŐ Megjelent: Nyirvidék XVII. évf. 23. szám, 1896. junius 7-én, 3-4. lap, kézirat 9 lap. Szabolcsvármegye észak-keleti, a Tisza folyó által keletről, északról és nyugotról határolt zugában, mely a “tiszai járás”-hoz tartozik, fekszik CserepesKenéz, közvetlen a Tisza mellett. A mostani világ zajától, forgalmától teljesen félre esve, sok százados, vagy talán ezer éves nagy terjedelmű ritkás tölgyes erdő közelében, hatalmas fűzesek és nyárjasok árnyában. Ki a csendes magányt velem együtt szereti, nem élhetné életének alkonyát idyllicusabb helyen le, mint CserepesKenézen. Ámde a szeszélyes Tisza ürgének nézi a szegény kenézieket és pár évtized alatt többször ki öntötte őket boldog otthonukból. A kenézi ember úgy tapad göröngyéhez, mint a resinai, portici ember Vesuvhoz, a cataniai és niclosii az Etnához. Hiába borítja el őket a víz vagy tűz, visszatérnek ősi lakhelyükhöz. Az atyáskodó kormány és törvényhatóság sajnálván annyi adóalapot és katona anyagot megsemmisülve látni, kitelepítette a falut egy közeli homokmagaslatra, mely a keresztségben Új-Kenéz nevet kapott. Ezen a világot porzóval ellátni hívatott bányában épen úgy túrnak az emberek, mint másutt. Egy ilyen alkalommal ez év tavaszán került napfényre egy La Tene korszakbeli lelet, mely egyéb kevésbbé ritka tárgyak mellett egy kis bronzból készült hosszú szarvú ökörrel, kurta lábú hosszú kutyával és egy kis kacsával gazdagította szerény, de törekvő megyei muzeumunkat. Ezen leletnek híre futamodott Kenéz vidékén, és nagy felháborodást keltett a minden leletben kincset szimatoló közönség némely rétegében az, hogy Vidovich László főszolgabíró barátom a zsidók által Kenézen jó helyre eldugott aranyborjút a megtalálóktól elkobozta és a szabolcsmegyei muzeumnak ajándékul beküldötte. A leletet ösmertetés végett dr. Hampel József úrnak - alkalmilag Budapestre utazván - felvittem, a ki azt szintén Kr. előtti pár századból származó kelta tárgynak ismerte fel. Vidovich László főszolgabíró barátom, ki a régészet iránt melegen érdeklődik és muzeumunkat már több bronz régiséggel gazdagította, felhívta a járásához tartozó községek elöljáróit, hogy a netalán tudomásukra jutott régészeti leletekről őt értesítsék. A jegyzői karnak egyik kiváló tagja, Rácz Béla úr tudatta a főszolgabíróval, hogy mintegy 8-10 év előtt útegyengetés alkalmával, a községtől északkelet északi irányban, Záhony felé vezető országúton, Bezdéd községtől egy félkilométer távolságban egy lovas sírra bukkantak és állítólag kardot, buzogányt és más egyéb tárgyakat találtak, melyek azonban elkallódtak. Vidovich Tompos Endre mándoki gyógyszerész úrral ezen útnak déli szélén f. év ápril 20-án egy lovas sírt tárt fel és azóta összesen tizenhatot. A 14-ik és 15-ik sírnak felásásában én is résztvettem, élén a vármegye alispánjával több előkelőségeknek társaságában. A két első sírban talált tárgyakat honfoglaláskorinak tartván, alkalmi utamban Budapestre vittem dr. Hampel úrhoz, ki nézetemet megerősítette. A többi sírok csak ezután lettek átkutatva. Azóta négyszer fordultam meg Mándokon V. úr lakásán, ki a 20 percz távolságra eső lelőhelyről a talált tárgyakat haza szokta vinni. Örömöm akkor érte el tetőfokát, midőn a nyolcadik sírból előkerült aranyozott ezüst lemezt megmutatta és muzeumunknak ajándékozta. Ezen leletből a lovas temető korát már biztosan meg lehetett határozni. Ezen ezüst lemez nagyságra, alakra és stylusra nézve tökéletesen egyezik a nemzeti muzeumban őrzött szolyvai, galgóczi és tarczali lemezekkel, csakhogy a bezdédi lelet művészi kivitelben a többieket jóval felülmúlja. Tudjuk, hogy a galgóczi lemezzel együtt egy érmet is találtak, mely Nasr el Achmed emir által Samarkandban Krisztus után 918-19. évben veretett, tehát csak pár évtizeddel a honfoglalás után. Ezen időtájra kell tehát tennünk a bezdédi lovas temetőnek keletkezését is. Honfoglaláskori egyes sírok találtattak itt-ott hazánkban, de temetőre, pláne olyan temetőre, melyet datálni is lehet, - tudtommal - nem. A leletnek bővebb ismertetése folytatásként jövő számban jelenik meg. dr. Jósa András