Bródi halom (kézirat, 4 lap)
Nyiregyháza város belterületének déli szélén, mintegy 100 lépésnyire a várostól, a Szarvas utcza végén levő kövezet vámház, és a Debreczen felé vonuló vasut között, az elöbbihez mintegy 200, az utóbbihoz mintegy 100 lépésnyire egy halom létezett, mely semmiben sem különbözött a szélhordta halmoktól, mely mint az egész vidék homokból álott, és melyet évek hosszu során a közelebbi városrészek utczáinak és udvarainak feltöltése végett annyira széthordtak, hogy most már alig maradt belöle egy 3-4 meter magas és 8-10 méter széles omladozó tömb. Ezen halmot Bródi halomnak nevezték. Többször hallottam, hoigy ezen helyen a homokot hordó taligások cserép töredékeket és ős cserépedényeket is találnak, de szemem elé ilyenek eddig nem kerültek, megvallom, ezen hírekre azért nem fektettem nagy sulyt, mert nincs a Nyirben egyetlen határ sem, hol több helyen ős cseréptöredékekre melyek gyakran diszitve is vannak, és ezekkel együtt kova, de különösen obsidián ritkábban kova szilánkokra, vagy kőmagokra akadni ne lehetne. Ezen nem is lehet csodálkozni, mert a "Nyír", melynek legnagyobb része Szabolcsvármegye, kisebb része pedig Szatmár és Hajdu megyék területén fekszik, egy – a környezet felett – legmagosabb pontján 80 meternyire kiemelkedő homok magaslat, mely az országot hajdan borító édes vízű tengerből a mai síkságból legelöbb emelkedett ki, és a homokbuckák között létezett megszámlálhatatlan, - halakban bővelkedő tavaival, vaddus erdeivel, fakampókkal is könnyem művelhető laza és eléggé televényes talajával már az ős időkben élő embereknek könnyű megélhetést biztosított.
Hogy pedig ez nem hypothesis, bizonyítja azon történelem előtti időkből származó, a kis területhez aránylag nem egészen szerény Szabolcsmegyei muzeum, melyet nehány év alatt a régészet iránt érdeklődő kevés számu műkedvelőknek sikerült összegyűjteni, és a mely gyüjtemény (kihúzva: helyi jellegénél, nagy változatosságánál fogva, nagy időszakot karol fel, és érdemes volna hogy szakemberek által is megtekintessék. Nem panaszul hozom fel, mert ezen csírájában levő muzeumnak fejlődését jeles szaktudósunk Dr Hampel Josef ur élénk figyelemmel ás méltánylással kiséri.)
Ezen kitérés után menjünk a Bródi halomra, és az ezzel kapcsolatos ha ugyan megállom körülményekre. Mindenek elötte hangsulyozom, hogy a Nyírben tudtommal semmiféle görög, vagy romai mütárgyakra, ki vévén a Trajántól IIIik Valentinig terjedő időszakból származó gyéren elszórt de soha több példányban együtt előforduló érmekre nem akadtak.
Menjünk vissza a Bródi halomra.
Dr Saáry Sándor városi orvos a mult év November hó elején arra járván a halom maradványában egy majdnem meter magasságu RAJZ alaku edény lenyomata által figyelmessé lett téve , és meggyőződött az omlás partnak száraz, a lenyomatnak pedig nedves felületéről, hogy azon edény onnan kevés idővel ép állapotban krült ki. Hogy az hova lett nem tudni. Ezen lenyomat felett és oldalt pár decimeternyire egy edénynek szája állott szemben. A töredéket nagy gonddal kaparta ki, és kitünt, hogy az edényrészlet már eredetileg mint töredék került fekhelyére, mert az edénynek hiányzó darabjai szorgalmas kutatásra sem kerültek elő.
A korongon készült palaszürke, jó gyurmából, és jól égetett agyagból készült edénytöredéknek tölem telhetöleg hü képét adom fél nagyságban, mert a leirás hosszadalmas és unalmas lenne, és mert tapasztaltam, hogy bár mely gyakorlott toll által leírt complicalt tárgyakat másként képzeltem el magamnak, mint a milyeneknek azokat későbben láttam.
"Extra Betuniam non est vita, sed si est, non est ita." Harmincz érett év tapasztalata és észlelete rögzitvén meg bennem ezen hitet, nem kell rosz néven venni nyiri embertől ezen localis patriotismusnak látszó hangulatot. Hogy pedig ez nem phrasis, bizonyitja azon körülmény, hogy aránylag rövid idő alatt, kevesen, kis területről elég bőven hordottunk össze őstörténelmi tárgyakat, melyek a vármegyének két év előtt épült székházában egy diszes termet tölt be.
Azt hiszem hogy az ősidőkben is táplálták ezen hitet, mert alig van hazánkban vidék, melynek leletei oly nagy időre terjedő lakottságól tanuskodnának mint a mienk. Hanem nagy hibájuk volt az, hogy nem hagyják magukat a kő, bronz, vagy vaskorszakba besoroztatni. Ma Uj Guinea kőkorszaka, és a mi Nikel korszakunk földrajzilag messze esik egymástol. A népvándorlás idejében pedig a kő, bronz, es vaskorszak a Nyirben ugyan egy időben létezett, mert például a rakamazi őstelepen melyről az Arch. ért számában jelentést tettem kővésők, obsidián kések, nyilhegyek, bronzfürész, népvándorláskori csatt egy öt hatszáz lépésnyi hosszu tiszaparti omlásban nem egymás felé települve, hanem minden rend nélkül vegyólve találtattak, a mi szerény nézetem szerint azt bizonyítja, hogy a népvándorlás a Nyírben kőkorszakban élő népet talált, mely rövid idő alatt adoptálta az elönyösebb bronzot vagy vasat, rézeszközt nem is említve melyből tíz darabbal rendelkezik muzeumunk. Az én dilettans legkevésbbé sem mérvadó nézetem szerint ki kellene szállnunk a régészet vocabulariumaból törülni a kő, bronz és vaskorszakot, mert az nem ugyan azon időben létezett mindenütt. Nálunk legalább a három korszak igen rövid idő alatt olvadt egymásba. Romai épületeknek vagy műtárgyaknak a Nyírben nyoma nincs. Gyéren Elszorva akadnak romai érmek – Trajántól IIIik Valntinianusig – csupán egy macedoniai Fülöp féle utánzat, még pedig helytelenül ugynevezett kő vagy bronzkorszaki tárgyak közvetlen közelében. Ez tehát csak azt bizonyítja, hogy azon korban érintkeztek ugyan az itt lakók a romaiakkal, de azoknak culturájától távol állottak. Hanem arra van bizonyítékunk, hogy a Trajantól Nagy Constantinig terjedő időszakban vidékünkön olyan nép lakott mely a keramikában jóval magasabb fokon állottak a későbben beözönlő hódítóknál. Békés nép lehetett, mert kifelé nyoma nincs, és sajátos műtárgyakat hagytak maguk után.
