Elmondta Jósa András temetésén Klekner Károly kórházi igazgató főorvos-
Meghalt Jósa András - szállott a hír szájról-szájra - és megdöbbentett. Meghalhatott-e az, akire, mint környezetéből magasan kiemelkedő oszlopra tekintettünk fel mindnyájan, mint orvosi hivatásunk eszményének élő mintaképére.
Hiszen a mindennapi közönséges ember léte is örökkétartó, mert léte bármily jelentéktelen is, hatással van a környezetre s e hatása megnyilvánul a lét további kialakulásában messze földi életen túl is, az örökkévalóságig. Hát még az olyan nagy embereké, mint aminő Jósa András, akinek léte nemcsak a környezetre van hatással, hanem akinek tevékenysége mintegy szélvihar, barázdát hasítva az űrben, magával ragadja messzi kiterjedésében az elemeket s irányt szab azok haladása és elhelyezkedésének. Mert ilyen nagy ember volt Jósa András, nagy a legnagyobbak között is, nagy, mint ember, nagy, mint tudós, de legnagyobb, mint orvos, aki egyesítve magában az emberi lélek legértékesebb tulajdonságait, nem érezte szükségét annak, hogy vágyva a többi nagyok közelébe, azok társaságában munkálkodjék, hanem itthon, szűkebb hazája határain belül s annak annál nagyobb dicsőségére, csendben, az igazi tudós igénytelenségével, de annál eredményesebben alkotott és intézkedett és szabta meg azokat az irányelveket és módokat, amiket magunkévá téve, gyümölcsöztethetünk az egész emberiség javára.
Éles esze, széleskörű tudása, sokoldalúsága, minden tettében megnyilvánuló emberszeretete mellett élete tevékenységének eredménye s mindnyájunk számára oly mérhetetlenül hasznos voltát leginkább azok az alkotások juttatják kifejezésre, amelyeket mint orvos létesített, messze megelőzve vele nemcsak élete delének a korát, hanem a mai időket is.
Hisz mint a dolgok mélyére látó, éleslátású ember, aki tudását és tevékenységét emberbaráti szeretetből a köz javára, embertársai boldogulására akarta szentelni, választotta éppen az orvosi pályát igazi hivatásául, belátva azt, hogy éppen az egészségügy terén van a legnagyobb szükségünk gyors és gyökeres intézkedésekre, hogy el ne vesszen népünk. S míg korának többi nagyjai az ország központjában hiába hangoztatták az e téren szükséges újításokat, addig ő itthon, Szabolcsvármegyében, gyakorlatilag valósított meg olyan intézkedéseket, amelyek egy része az ország sorsának vezetői által is méltányolva és életbe léptetve, már is az egész ország népének áldásaivá váltak, más részükért pedig még csak most, napjainkban folynak a sikerrel kecsegtető agitációk, hogy végre megértessék, hogyha már talán későn is, de megmenthessük vele a megmenthetőt.
Annál a sok nemes, jó cselekedetnél, amit egyesek ezreivel mívelt, amidőn mint párját ritkító tudós orvos, akinek a kezében egyformán áldásos és hasznos fegyvernek bizonyult úgy a kés, mint a gyógyszeres kezelés, tízezer és tízezer családnak adta vissza a halódni készülő családfenntartót, a gyermekeknek az édesanyát, a gyermeke egészségéért reszkető szülőnek a gyermekét, még közéleti szereplése volt nagyobb.
Nyolc évi fizetéséről mondott le s tartott alorvost a saját pénzén, hogy létesítvén, fenn-tarthassa és fejleszthesse vármegyéje kórházát addig is, míg a többiek, a kishitűek is be nem látják annak szükségét és fontosságát. Nem kímélve fáradságot és nem törődve gúny és közönnyel 8 ágyból 80 ágyra fejlesztette a kórházat, míg más fontosabb hivatások nagyobb tevékenységre nem szólították el annak éléről. S kezébe véve a vármegye egészségügyének adminisztrációs vezetését oly korszakalkotó intézkedéseket léptetett életbe, amely örökre kell, hogy tiszteltté és megbecsültté tegyék emlékét.
Ki beszélt még akkor statisztikáról, amikor ő már még a mai előírtnál is pontosabb kimutatásokat vezetett a vármegyében előforduló halálozások okairól és szervezte a halottkémlést, hogy így kikutatva a bajok kútforrásait életbeléptethessen olyan újításokat, amelyek az akkor még 48%0 halálozást ma már 17%-ra szállították le.
Megismerve a talajvizek és kutak szerepét a typhus terjesztésében, amig másutt csak elmélkedtek róla, ő kierőszakolta a fúrott kutaknak kötelező létesítését, elérve vele azt, hogy kevesebb lett utána a vármegyében a typhusban megbetegedettek száma, mint azelőtt a typhusban elhaltaké. De nem elégedett meg a már meglévő bajok enyhítésével, hanem megteremtette a betegségek megelőzésére szolgáló intézményeket a vármegyében olyan kezdeményezéssel, amelyek még ma is mintákul és irányvonalul szolgálnak e téren.
Ki beszélt még akkor gyermekvédelemről, mikor ő már kierőszakolta a gyermekek kötelező gyógykezelését. a betegségek fészkeit alkotó tömeges cselédlakásoknak a rendezését, megalkotta a járványok elleni küzdelem rendezését, a dajkaságba adott csecsemők felügyeletét, keresztülvitte a bábaügyek rendezését, az egészségtannak az iskolában való tanítását, fölismerve annak fontosságát, hogy mily nagy haszon háramlik abból az emberiségre, ha közkinccsé téve az egészségtani ismereteket, azok fontosságára felhívja a figyelmet.
Mindmegannyi olyan nagyhorderejű kezdeményezés és tettreváltás, amelyik közül bármelyik egymaga is elegendő arra, hogy kitöltse egy nagyképességű és melegszívű ember egész élete tevékenységét s az ő Istentől áldott genialitása és tehetsége tucatszámra nyújtotta ezt nekünk.
Tucatszámra nyújtotta azt nem négy fal között tespedő, fárasztó nehéz munkával, hanem csak úgy könnyedén, mintegy áldást osztva, megkönyörülve szenvedő embertársain, önzetlen emberszeretetből fakadó adományként.
Dolgozott és teremtett, mert szellemi frissessége örömét lelte benne s mert az emberi tudatlanság és gyámoltalanság a kunyhókban úgy, mint a palotákban is szánalmat keltett lelkében s könyörületre indította. Nagy szelleme átölelte az egész emberiséget s nem elégedve meg a mai kor ismeretével, búvárkodásaiban elkalandozott messze az ősidőkbe, hogy lelkét megfrissítve az emberi szellem minden nyomorúságon felülemelkedő nagyságában, a haladás zászlóvivője legyen. Így élt köztünk mindig derülten, kutatva, dolgozva, az alkotóknak irányt szabva, a csüggedőket biztatva és bátorítva, nyomorúságot és szenvedést enyhítve, mindenki által a legnagyobb szeretet és tiszteletnek örvendve, önmagával megelégedetten.
Hosszú áldásos élete végén is még mindig frissen, tele alkotó vággyal s nem fáradva hunyta le szemét, hogy beteljesedvén a végzet, porhüvelyét átadva az enyészetnek, szelleme örökké élve, mindig útmutatónkul szolgáljon arra, hogy általa megkezdett és jól kialapozott ösvényeken haladva, hogyan gyümölcsöztethessük mi is, kicsiny utódok, egész erőnket és tudásunkat a köznek, embertársainknak javára és boldogulására.
Nagy mesterünk, mintaképünk Jósa András, orvosszövetségünk örökké tiszteletben tartott díszelnöke! Megilletődve álljuk körül ravatalodat, de nem zúgolódva a végzet ellen, hanem hálát adva a mindenhatónak, hogy ily áldásdús és hosszú nemes élettel áldott meg tégedet és veled minket magyarokat.
Mi orvosok tudjuk legjobban, hogy mily igaz orvos voltál s dacára előrehaladott magas korodnak, még mindig a legkülönb voltál. Nincs közöttünk senki, aki betöltse helyedet, ki eredménydús, széleskörű munkásságodat hozzád méltóan folytassa, de összetartva, közös erővel mindnyájunknak arra kell, hogy törekedjünk, hogy szellemed vezetése mellett betetőzzük azt.
Azért jöttünk el mi is Szabolcsvármegye összes orvosainak képviseletében, hogy porhüvelyedet az utolsó útra elkísérve, szellemed nagyságában elmélyedjünk s abból erőt merítve folytassuk a munkát, amit abban hagytál.
Üstökösként jelentél meg Szabolcsvármegye egén, de pályafutásoddal nemcsak világosságot terjesztettél, hanem alkotásaiddal fáklyákat is gyújtottál, hogy a kihűlt test tovaröppenve, ezek szolgáltassák tovább is azt a fényt, amely megvilágítsa nekünk is az utat, amelyen haladnunk kell, hogy megteremtsük embertársainknak azt a fényes jövőt, amelyet nagy szellemed maga elé képzelt.
Tested megpihen a sírban, lelked betöltve a mindenséget, velünk marad és szeretteiddel.
