Jósa 476/7.
Csevegés Muzeumunk érdekében is VII. (Nyirvidék, XXIX. évf. 12. sz., 1908. március 22., 2-3. l.)
Hát bizony úgy látszik, hogy nem ártott panaszkodni amiatt, hogy muzeumunkba pár év óta nem csorog, hanem cseppen, mert íme id. Liptay Ede bátyám sok évek során vármegyénk területéről fáradsággal gyűjtött és a Nyirnek ősmúltjára fontos jelentőségű őstárgyait szíves volt muzeumunknak ajándékképen felajánlani, amelyről annak idején referálni is fogok.
Innen tehát csorogni fog, de a napokban cseppent is.
Ez a csepp egy gránitkőből készült nyéllyukas gyönyörű fokosbalta, melyből Sherlock Holmes sok mindent tudna következtetni.
Próbáljuk meg ezt kontármódra mi is.
A mi legfeljebb száz darab kőkorszaki vésőink, baltáink, kalapácsaink, buzogányaink, parittya köveink számra nézve jelentéktelen, míg a külföldi muzeumunkban, különösen Nürnbergben, Koppenhágában és a Helvétországi gyűjteményekben annyi van felhalmozva, hogy egy kis, de nem nagyon kicsiny nagyítással azt lehetne állítani, hogy azokkal egész Nyiregyházát ki lehetne kövezni.
A mi gyűjteményünk azonban őstörténelmi szempontból jóval becsesebb; mert a középeurópai muzeumokban, amelyeknek legtöbbjében volt alkalmam gyönyörködni, százszorta több kőeszköz van felhalmozva, mint nálunk, de azok csak a közelből került egy-két fajta kőzetből készültek.
Sokáig lakhattak egy helyen, de szűk korlátok között mozogtak; távolabb vidékkel érintkezésük nem volt.
Az a mi nyugoti népek által lebecsült és becsmérelt keleti faj azonban, amely a kőkorszakban a Nyirt lakta, messze vidékekkel állott kereskedelmi összeköttetésben, tehát tovább nézett és látott az orránál.
A mi ütő-vágó kőeszközeink nemcsak a közelben található trachytfajokból, különböző homokkövekből, hanem többnyire olyan kőzetekből készültek, amelyeknek származási helyét a budapesti szakértők állítása szerint esetleg csak azon esetben lehetne meghatározni, ha a tárgyakból lepattantott szilánkokból górcsövi csiszolatokat vizsgálhatnának meg.
Miután azonban ez a tárgyaknak némi megrongálása nélkül meg nem történhetnék, várjuk be az időt amikor a tárgyaknak rombolása nélkül is tájékozást nyerhetünk azon vidékekről, melyekkel a Nyírünket , a kőkorszakban lakó - semmi összeköttetésben levő - az akkori körülményekhez képest magas értelmi fokon álló - népekről némi megvilágosítást nyerhetünk.
A kőbaltát nem a gróf, hanem a tarkeöi és csetneki Dessewffy Aurél barátom adta pár nap előtt, amely nyirábrányi birtokának szomszédságában találtatott.
Anyagi értéke semmi, de ezen száraz kőből is lehet facsarni azt, hogy a keleti népek, amelyekhez mi is tartozunk, nemcsak nem kulturképtelenek, hanem az akkor legsötétebb Európába ők hozták a culturát.
Hát a mohamedán vallású mór-arab mit vétett.
De erről később, mert az influenza most délvidékre kerget.
