(Dózsa József) Dr. Jósa Andris expeditiója. (Egy utitárs naplójából). Nyirvidék I: 26. 1880. szeptember 23. 1-2.
Dr. J. A. expeditiója.
(Egy utitárs naplójából.)
T. Szerkesztő ur!
I.
Vártam – vártam, hogy becses lapjában is jelzett Marmaros-erdélyi kirándulásunk az enyémnél ügyesebb és jártasabb toll által ismertetve s legalább szebb részleteiben bemutatva lesz. Minthogy azonban eddig a »Nyirvidék-«ben nem olvastam egyebet sok tekintetben igazán érdekes utunkról, mint annak jelzését, hogy szerencsésen megjöttünk; beállván a gazdára unalmas, de hasznos, esős idő, ha jó néven veszi és érdemesnek találja a nyomdafestékre, hát irok egyet-mást három hétig tartott kellemes s nekünk mindenesetre igen kedves emlékeink tárházából, az én féltékenyen őrzött utinaplómból becses lapja tárczájába.
Julius hó 20-án este N -Kállóban jött össze a három tagra leszállott – előbb öten-hatan készültünk – kis úti társaság. Itt hangzott fel először a később majdnem unalmassá vált szó: pakoljunk! Be is pakoltunk derékul, mert semmi sem maradt itthon, csak a látcső vastag papírból, amelynek rendeltetése lett volna a sok szép tájból egyet kikeresni a photographia számára... No de ezt könnyen pótolhattuk egy másikkal, és mégis utánunk küldték azt a postán s meg is kaptuk szerencsésen Felső-Visson.
Azt mondanom sem kell, hogy a búcsú vacsora nemcsak izletes, de érdekes is volt a Kondorhegyen, a honnan – szép világos este lévén – már láttuk képzeletünkben a Torojagát, Gurafontinát, Magurát stb.
Másnap kora reggel, permeteg eső által frissítve, idejében érkeztünk meg a vonathoz, melyen Sz. P. barátunkkal találkozván, vidám beszélgetés közt haladtunk megyénk felső részén keresztül Ung-Bereg-Ugocsán át Mármaros-Szigetig. Útközben Csapon, ahol már jól esett a paprikás kecsege, K. F. csatlakozott hozzánk, kárpótlásul közben kiszált Pali barátunk helyett. Eme csatlakozás nagyon előnyösnek bizonyult, mert K. P. ur járatos lévén e vidéken, előnyösen is ismert modorával oly érdekesen ismertette az átfutott helyeket, – melyek különben, kivált Beregszászig nagyon unalmasak és sivárak, de itt-ott főkép Huszt körül meglepően szépek, különösen ott, hol Nagy-Szőllőst elhagyva, egy nagy kanyarulatot tesz a vonat, s egyszerre engedi látni Nyaláb-Huszt és Kankóvárát, hogy a 12 óráig tartott vasúti folytonos utazás rövidnek tetszett s igazán kellemes volt.
M.-Szigetre érkeztén fél óráig nem tudtunk kiszállani a koupéból a nagy tolongás miatt, mely onnan eredt, hogy ugyanazon vonaton érkezett valami lengyel zsidó rabbi, kit már Bedőn, a hol felszállott a vonatra, közel 200 hosszú kaftános és hunczutkáju zsidó környezett s boldog volt, a ki ruháját vagy épen kezét megérintheté, mondom, ez a zsidó rabbi oly mozgalmat idézett elé Szigeten, hogy a szó szoros értelmében: zsidó-zsidó hátán volt, egyszerre akarván mindenik megérinteni a szent férfiút, a ki oly kegyes, hogy eljön Visniczről boldogítani a magyarországi izraelitákat azzal, hogy elfogadja tőlük az 50-es és 100-as bankókat, a mikért aztán ő imádkozik az adakozók javára. Ha nem látom, most sem hiszem, hogy ily fanatikus ez a mi zsidóságunk. A királyt nem fogadják oly lelkesedéssel a lengyelek, mint ezek a magyar zsidók azt a lengyel rabbit fogadták, s a király nehezen oszt szét annyi pénzt a lengyel szegények között, mint a mennyit ez a csoda rabbi összeszedett csak Mármarosban a magyar zsidóktól. Pedig hogy néz ki az istenadta! Egy elhízott, buta képű, alacsony ember, a ki beszélni is alig tud; de nem is szeret, mert mikor felkérték egy helyen, hogy prédikáljon nekik; nagy bölcsen azt felelte, hogy ő nem prédikál, hanem csak imádkozik. Hát bizony ez a legkönnyebb.
Minden fiaker el lévén foglalva a zsidók által mi csak akkor juthattunk a városba, mikor a nagy bevonulás megtörtént, s egy fiaker vissza. kijött értünk az állomáshoz. Beszállván a korona vendéglőbe, szét néztünk a szép fekvésű és elég csinos városban. Este az érdekes külsejű – fából tákolt, de szép sétányon, fekvő színházban nagy élvezettel néztük, illetőleg hallgattuk végig »a társaságból v. az arisztokratia harcza a democratia ellen« jeles társalgó- és irány-darabot, melyet igen ügyesen adtak az ottani színészek. Vacsoránk alatt kellemesen lepett meg az u. n. Mármarosi sajt jósága, mely akármelyik külföldi sajttal kiállja a versenyt. Csodálatos, hogy még sem kapható ez a mi boltjainkban ! holott az ára sem nagyobb, mint a másféle sajté. Hát csak nem akarjuk mi magyarok megbecsülni a magunkét.
Szigeten meglátogattuk Czikó urat, a ki a hatvanas években N.-Kállóban lakott, s most is szivesen gondol vissza szabolcsi ismerőseire. Ő most kincstári urad. ügyész, s mint ilyen, jó tanácsokat kaptunk tőle további utunkra nézve, sőt ajánló levelet is adott Vissóra és Fajnára, amely utóbbinak jó hasznát is vettünk. Ő segített nekünk vezetőt és lovakat fogadni is, s egy részt neki köszönhetjük, hogy 4 frt napszám mellett két mókán lovat és azok gazdáját, mint vezetőt kaptunk, és pedig úgy, hogy ő a Mósi adott 10 forint előpénzt, hogy valamikép el ne szöktessük. Lovát és magát ő látta el a szükségesekkel, úgy hogy nekünk a szállóhelyeken semmi gondunk nem volt rá.
A ki úgy mint mi, gyalog akar nagyobb kirándulást tenni Mármarosban, vagy bárhol, a teherszállításnak ezt a módját legjobban ajánlhatom neki, csak hogy jobban alkudjék mint mi tettük; mert bizonyosan olcsóbban is kap lovat és vezetőt. Szigetről kirándultunk Szlatinára. Dél volt épen, mikor jól megizzadva a még szokatlan sétában, a sóbányai főtisztnél engedélyért kopogtattunk, hogy megnézhessük a hires sóaknákat. De Adda bányafelügyelő ur épen ebédelt, s ennek daczára azonnal intézkedett, hogy haladéktalanul czélt érhessünk. A neve nem magyar ennek az urnák, de szive igen is tele van magyaros előzékenységgel. Mikor kértük, hogy előbb ebédeljen, mi várunk, ő ezt mondotta: Nem Uraim, én megyek rögtön és intézkedem, hogy az urak haladék nélkül czélt érjenek. Nekem is jól esnék u. m. ha hasonló esetben szivesen fogadnának.« – Adott egy czédulát, a melyet átadva egy bányatisztnek, bevezetett ez minket a nagy váróterembe, ahol mappák, – képek és érdekesebb bánya leletek üveges kasznikban vannak elhelyezve, nem különben kimutatások számokban a sómüvelésről...
Felöltözve a sötétkék-bársony paszomántos vendég ruhákba, fejünkön ugyan oly anyagú sapkákkal, kezünkbe égő gyertyákat adtak s megkezdődött az utazás a föld mélyébe; 45 lépcsőfokozaton, melyek egymás alatt 18–20 lépcsőből állanak, mentünk le, kisérve mindenütt lépéseink kísérteties dobogása által ostromolva vezetőnket 100 meg 100 kérdéssel, a ki alig győzött felelettel, mert egyszerre hárman is kérdeztük őt. Mentünk már vagy 10–15 öl mélységre, mikor észrevettük, hogy a földet só váltja fel. Hogy jobban meggyőződjünk megnyaltuk a falat és sós vala... Mentünk mentünk, lementünk már 800 lépcsőn, mikor egy hosszú folyosóra jutottunk, amelyből kihajolva egy óriási bolt-ivet vehettünk ki, kivált akkor, mikor vezetőnk kísérteties kiáltására »gyújtsd meg» egy már előre készített lipina csomag nagy lánggal és ijesztő ropogással kezdett égni és világítani.
Majd végig menve a sófolyosón, egy hosszú létrán le jutottunk a sóművelés színhelyére. Most nem dolgoztak a bányászok, mert kora reggeltől csak délig tart a munkaidő; igy hát nem láthattuk a sómunkát; de láttuk a nagy űrt, melyből már a sót kimunkálták, végig mentünk a négy 100–100 öl hosszú és 20—25° széles, 50—60° magas boltivek alatt, melyek valamikor tömör só valának, és most úgy néznek le a szemlélőre mint egy óriási templom márványból épült boltívei. Láttuk az u. n. kápolnát, melynek megvan a maga tornya, a torony alatt egy kis alagút, hátul egy orgonaszerü alakzat, melynek közepén a király életnagyságu álló képe díszeleg. Van még egy óriási gúla, mely a művelés által folyton növekszik magasságban. A kápolnát körül futják sóból készített karzatok, melyek mind megtelnek sz. Kunegunda napján, a mikor is a bányában ünnep, búcsú van, ájtatos emberekkel, kik itt misét hallgatnak, mely alatt a bányászok bandája ájtatos énekeket kisér. Ezt a trombita harsogást meghallgatni érdekes lenne nekünk, kiket a léptek zaja is felizgatott s majdnem idegessé tett. Három csomó lipina összeért világánál meglátván egész nagyságában a Szlatinai sóbányát a gőzgép által vont gépezeten, melyen a kiásott sót húzzák fel, szóltunk fel a 70–80 öl mélységből, örvendve, hogy ily nagyszerűséget láthattunk, de egyszersmind hálálkodva is, hogy minden baj nélkül feljutottunk a kedves napfényre. Ez a felszállitó-gép különben egészen biztos, olyan féle szerkezete van, mint a budai gőzsiklónak; ha elszakadna is a vonókötél, nem esnék le legfeljebb egy–két lábnyit.
Megvevén a sóbánya sikerült phot. képét, visszasétáltunk Szigetre.
A többit máskor.
