Egyetmást szabolcsi archeológiai dolgokról. II. Nyirvidék, XVIII: 41. 1897. okt. 10. 2. lap (Jósa 184)

Irat címe
Egyetmást szabolcsi archeológiai dolgokról. II. Nyirvidék, XVIII: 41. 1897. okt. 10. 2. lap (Jósa 184)
Megjelenés helye
Nyirvidék, XVIII: 41. 1897. okt. 10. 2. lap
Dátum
1897. okt. 10.
Leltári szám
184
Írás

Egyetmást szabolcsi archeológiai dolgokról. II. Nyirvidék, XVIII: 41. 1897. okt. 10. 2. lap

 

Egyetmás szabolcsi archeológiai dolgokról.

Irta: Dr. Jósa András.

II.

            Ha már épen Uj Guienára hivatkoztam, a hol még a ma is gyermekkorban élő embertársaink kökorszakot élnek, érdemes Biró Lajos hazai tudósunknak a természettudományi közlöny hasábjain hónapok óta folytatólagosan közlött leveleinek egyik passussánál kissé megállapodni.

            Azt állitja ugyanis többek között, hogy ott majd minden faluban más-más nyelvet beszélnek; a mi bizonysága annak, hogy egymástól félnek, gyermekek módjára egymással harczban vannak, nem elegyülnek, államot nem képeznek.

            Hiszen még ma is a tizenkilencedik század végén Szabolcsvármegyében is van község, a hol az alvég a felvéggel még néhány év előtt is folyton harczban állott, és a világért sem házasodtak volna össze. A községnek nevét elfelejtettem, és csak az maradt meg emlékemben, hogy ott az emberek kánikulában is kifordított juhász bundában járnak tömegesen templomba.

            Az ősembereknek kő, csont, bronz eszközeik, anyag-edényeik mind az öt világrészben annyira hasonlitanak egymáshoz, miszerint valószínű, hogy életmódjuk és szokásaik is fővonásainkban nem sokban tértek el, a mai korban élő, és a műveltségnek legkezdetlegesebb fokán álló népecskéknél tapasztaltaktól.

            Valószínű, hogy a Nyírnek őslakói sem képeztek kivételt, és ezek is gyakori harczban állottak szemközt egymással.

            Ezt látszik bizonyítani azon körülmény is, hogy el tekintve Szabolcsvárától, és talán az ennél jóval kisebb besztereczi földvártól, többi földváraink oly kis terjedelműek, hogy azokban csak néhány család találhatott menedéket, tehát nem népeknek, hanem csak apróbb törzseknek szolgált védelmi helyül

            Kétségtelen, hogy a népvándorlást megelőző történelem előtti időből származnak, mert területükön történelem előtti, bronzkorszakra való, jellegzetes, kivül feketére csiszolt cserepedény töredékeket és obsidián szilánkokat találunk. Durva cserépedény darabok is akadnak, melyeket kőkorszakiaknak tartanak ugyan, de a melyek nálunk nem csak magánosan, hanem a legfinomabb bronzkorszaki edényekkel együtt egy fészekben találtatnak, sőt a honfoglaláskon lelhelyeken nálunk nem is akadunk más-féle edényekre, mint olyanokra, melyeket másutt kőkorszak-belieknek tartanak.

            Ilyen apróbb földvárak tudtommal a Nyirben a pócs petri határban az Ercsi vár, az orosiban a várhegy nevű nagyobb terjedelmű homokdomb aljában elterülő mocsárban felhalmozott, sánczal körülvett, névtelen földvár, a tuzséri, t.-dobi, és demecseri földvár.

            Az utóbbit pár hét előtt néztem még, és jelen alkalommal erről akarok röviden referálni; a többiekről ha azokról jegyzeteket tehetek, más alkalommal.

            Ezen földvár Demecser községtől az északi iránytól kissé nyugot felé öt és fél kilométer távolságban fekszik, egy oly északról dél felé vonuló mintegy 1000 lépés hosszú és 100 lépés széles, természetes homok magaslatnak közepe táján, mely a tisza szabályozás előtt a Rétségnek nevezett ‒ Kisvárdától Berczelig terjedő ‒ sok négy szög kilométernyi, csaknem állandóan vizzel borított, mocsaras nádas ártérnek, pelikánok és más vízi madarak millióinak tenyész helyét képező vadonnak, állandó szigetét képezte.

            A térképen Várhegy neve van. A nép azomban Tündérvár-nak Leányvár-nak nevezi.

            Mint minden feltűnőbb helyhez, ugy ehez is hagyomány, vagy monda fűződik.

            Nemes Imre községi jegyzi ur beszélte nekem, hogy egy Szilágyi nevü kéki gazdaembernek, sok év előtt igen magas korban elhalt atyja, fiatal korában, Debreczenben járván, ott egy világtalan 100 év körüli hegedősnek meséit hallgatta, ki ezekkel kereste kenyerét, és midőn megtudta, hogy hallgatói között rétközi ember is van, elkeseredve panaszolta, hogy megvakulásának története a demecseri Lányokvárával van össze függésben.

            Ugyan is a 17-ik századnak végén a törökvilágban mint ifju, egy urnak szolgálatában állott, kinek a Kacsavár volt tanyája, mely a pátrohai határban néhány kilométer távolságra fekszik a demecseri vártól, és szintén egyik szigetét képezte a rengeteg rétközi mocsaraknak, és a mely két vár csak csolnakon közlekedhetett egymással.

            A Kacsavárnak ura a törökök által szorongatva kénytelen volt feleségével, szép leányával és kincseivel az erősebb demecseri Lányok-várába menekülni. Az öreg hegedős volt a csolnakos, s mikor már közel voltak a demecseri menedékhez, az ur mindkét szeme világától megfosztotta, és a vizbe dobván, életét is elakarta emészteni, nehogy az ő, és kincseinek hollétét elárulhassa. Valahogy azonban megmenekült, és mint hegedős tengette hosszú életét.

            Mi ebben a mese vagy igazság? egyikünk sem tudhatja. Annyi azonban bizonyos, hogy hozzá férhetetlenebb helyet mint ezen terjedelmes ingoványban épült várat vidékünkön találni alig lehetett volna.

            A vár kerülék alakú; öt-hat méter magasra emelkedik ki a szigetnek legmagasabb pontjából. Tetejének közepetája kincskeresők által kissé homorúvá van vájva. Fensikjának hossza délről északnak 40 nagy lépés és 26 lépésnyi széles. ‒ Nyugoti oldala egészen meredek, a keleti kissé lejtős. ‒ Északi- és déli végét sáncz árok szegélyezi. Az ezekből kikerült földtömegnek egy része kifelé hányatott.

            Az északi félkörben futó-árok kevésbbé van elmosódva, mint a déli.

            A keleti oldalon egy 2 méter magas, és másfél méter széles párkány vonul végig.

            A várnak fensikján sok tégla töredékeket találni, bizonyságául annak, hogy itt hajdan épület emelkedett, csakhogy ezen magaslat sokkal régibb időből származik, mint amikor már téglákat használtak, mert itt nem csak számos őskori durva cserépedény töredékeket, de határozottan bronzkorszakra valló fekete, ‒ kivül fényesre csiszolt, ‒ díszített edénydarabokat is találtam.

            A vár körül is hasonló tárgyak vannak a felületen szétszórva.

            Ugyaninnen két hosszúkás nagy diónyi átlyukasztott háló súlyt is ajándékozott Nemes Imre ur muzeumunknak.