Gyermekhalandóság. Nyíregyháza, 1913. 14 lap.
Gyermek halandóság.
Mintha minden részemet hájjal kennék, mióta látom, hogy az összes nyiregyházi ujságok kezdenek vármegyénknek közegészségügyével élénkebben foglalkozni. Mindannyian a nagy gyermek-halandóságot tárgyalják külömböző viszonylatokban.
Husz évig voltam igazgató kórházi főorvos, mikor 1884 év január 1-én családi körülményeimnek méltatásával, a vármegye közönségének megtisztelő bizalmából tiszti főorvossá lettem.
Addig csak betegek gyógykezelésével, legfőképen mütétekkel foglalkozván, a közegészségügyi viszonyokban épen olyan járatlan voltam, mint akárki más, aki a gyakorlati téren ezzel még soha sem bibelődött.
Mikor hivatalomba pottyantam, semmiféle, mig csak egy receptpapir mekkoraságu aktát sem kaphattam kezemhez, melynek alapján magamat a multakra vonatkozólag tájékozhattam volna.
Épen ugy éreztem magamat, mintha a Zulu Kafferek, vagy Pápuák közzé dobtak volna közegészségügyet rendezni.
Akkori főispánunk, néhai Gräffl József nem jó szemmel nézett reám; mint aki mindég hazámba, nem pedig Bécsbe voltam szerelmes.
Midőn először tisztelegtem nála, Zoltán János alispánnal együtt ketten kötelességemmé tették, hogy az 1883 évre vonatkozó évi egészségügyi jelentésemet haladéktalanul adjam be, hogy a legeslegnagyobb méltóságu belügyminiszter urhoz felterjeszthető legyen.
– Méltóságos Uram! Kötelességemnek tartom azonnal munkához fogni, csak kegyeskedjék az elmult évről összegyűjtött adatokat rendelkezésemre bocsátani. Csak hogy nem tudom miért miért nem ? ilyeneket kézhez nem kaphattam.
Ha valaki a tizparancsolatot megszegi, amiatt senkinek sem görbül meg még csak a hajaszála sem; de ha a mindenhatónál mindenhatóbb fő és vicispánnak nem engedelmeskedünk, fegyelmit akasztanak nyakunkba és örülhetünk, ha fel nem akasztanak, hanem csak 100 eset közül 99-szer elcsapnak.
Rimánkodtam a méltóságosnak és a nagyságosnak, hogy ne öngyilkoltassanak meg erkölcsileg, mert 1883 évi egészségügyet csak ugy állithatok össze, ha szemtelenül hazudok.
Közös felelősségnek vállalásával fel lettem hatalmazva arra, helyesebben kötelezve, hogy hazudni becsület, jelentést pedig nem tenni gyalázat.
A vármegyének becsülete forogván kockán, hazafiui kötelességemnek tartottam hazudni, de hát olyan szamár voltam, hogy ezt a mesterséget megtanulni soha képes nem voltam. Igy hát segitségre volt szükségem. Fiatalabb erőt kerestem, akinek fantáziája bizonyára élénkebb lehet.
Választásom dr. Konty Gyula akkori süldő járási orvosra esett. Az ő segitsége nélkül azt a disznóhazugságot talán nyélbe sem üthettem volna. Büntársammá szegődött!
A véletlen jött segitségünkre, mert az 1873-ban Budapesten összejött orvosi kongresszusnak hiteles vaskos jelentésében ki lett mutatva az ország hatvan vármegyéjének halálozási statisztikája, amely szerint öt évi átlag szerint Árvamegye az első eminens, Szabolcsvármegye pedig mint legutolsó, a szamárpadban ül, mert Árvában 1000 lakos közül csak 16, Szabolcsban pedig 48 egyén halt el.
Valamint az embernek, – a vármegyének, a szerint a halálnak is konzekvensnek kell lenni.
Megállapitottuk tehát Konthy öcsémmel, hogy nem engedünk a 48-ból; tehát 48-nak kellett 1883-ban meghalni. Mert hát akkor a papiroson életnek halálnak urai voltunk.
Nagy fejtörésbe, veszekedésbe és hetekbe került, mig a hivatalos igazságnak megfelelőleg megállapitottuk azt, hogy miféle nyavalyában, és hány felnőttnek, gyermeknek kellett a tisztesség korlátain belül meghalni, hogy 1000 lakos közül legalább mégis 48 kötözzön a másvilágba.
De azért elég adóalanyt is ujonc csemetét hagytunk, hogy 21 év mulva legyen elég ujonc, Magyar hazánkért Boszniában bilekezni és trebinyézni, Montenegró kőszikláit nyalni; hiszen kértem a főispánt, hogy léptessük életbe az 1876 évi XIV. t.-cz. által kötelezővé tett halottkémlést.
Erre az lett a válasz, hogy nagy fába vágnánk a fejszét, mert ezt már megkisérlettük, de nem sikerült; ellenszenves rendelkezés lévén, nagy akadályokba ütközik.
Miután tudtam, hogy halottkémlés nélkül az egyes községeknek egészségügyi viszonyairól tájékozás teljesen lehetetlen, kértem, hogy a törvény halottkémlésre vonatkozó. rendelkezésének végrehajtására a vármegyei tiszti orvos alispáni hatáskörrel ruháztassék fel.
Zoltán János boldogemlékü alispánunk megemlitette ugyan a közgyülésen, hogy tiszti főorvos csak járvány esetekben bir alispáni hatáskörrel, de tekintve azt, hogy a javaslat a közegészségügy javitását célozza, helyesli azt. A miniszter jóváhagyásával igy is lett.
Éltem is ezzel a nagy hatalommal, mert folyton vicsoritottam a fogamat szolgabirákra, elöljáróságokra, de soha senkit nem hogy megharaptam volna, de meg sem karmoltam.
Csupán azzal a ravasz fondorlattal éltem, hogy megkértem a közigazgatási bizottságot arra, hogy a közigazgatási bizottsághoz beterjesztett havi jelentések a hivatalos lapban közzé tétessenek, amelyből kitünt az, hogy melyik szolgabiró vagy elöljáró mennyiben érdeklődik a közegészség iránt.
Szidás, birságolás, fegyelmiről szó sem volt. Első évben csak néhány községből érkeztek be a halottkémi jelentések tehát pellengér számba ment az, hogy a hivatalos lap közlései szerint ebből és ebből a járásból vagy községből jelentés nem érkezett, így tehát lassan-lassan, még csak úgy a hogy, rendbe kezdtünk jönni.
Bocskorbőrpofám nem lévén és gyalázatosan megszégyenitőnek tartván ezen egészségügyi állapotot, Árpád apánk vágyainak is ez volt netovábbja.
Hogy a vármegye közegészségügyének ezen kőkorszakában milyen kellemes volt főorvoskodni, felemlitem, hogy a havi egészségügyi jelentésben kutyakötelességem volt nemcsak az embereknek, de a házi négylábu állatoknak egészségi állapotáról is beszámolni. A bizottságnak minden tagja csupa fül volt és még a légydongást is meg lehetett volna hallani, mikor rühes malacokról referáltam; mikor pedig az ember, tehát a gyermek halálozásának ijesztőleg piszkos tükörképét mutattam fel, a főispán szomszédjaival élénken társalgott, ugy hogy többször méltatlankodva hagytam félbe az olvasást; mire a rendreutasitó hangon tett azon kérdésre, hogy miért nem folytatom leckémnek felmondását, nyiltan megmondottam, hogy a falaknak nem referálok. Ennek a nyiltságnak az lett a büntetése, hogy a jelentésnek kapcsán beadott, nem valami fontos, de előttem sürgősnek látszó határozati javaslataimat az országos közegészségügyi tanácshoz akarta felülvéleményezés végett felküldetni.
Miután a szamár is rug, ha sokáig ok nélkül püfölik, és én is ilyen szamártermészetű vagyok, fogtam magamat, határozati javaslataimat széjjel tépvén, a megérdemlett szidásra azt feleltem, hogy azért semmisitettem meg azokat, mert beláttam, hogy azok a kritikát meg nem állják.
Igy lehetett csak a figyelmet kierőszakolni; de több hónapig semmiféle, az egészségügynek javitását célozó javaslatot nem terjesztettem elő, amiért kérdőre vonatván, megint a szamarat adtam, mondván, hogy képtelennek érzem magamat üdvös javaslatnak tételére, de köszönettel és hálával fogadnék ilyent mások részéről.
Ez hatott; mert későbben benyujtott javaslataim nem terelődtek többé a közegészségügyi tanács elé.
A közegészségügy javitásának alapjául a lelkiismeretesen összeállitott halottkémi adatok szolgálnak. Behunyt szemmel, a sötétségben csak tapogatózni, bukdácsolni, de haladni nem lehet. Még a hiányos halottkémi adat is tájékoztatóbb a semminél.
Nem kell sok ész annak belátásához, hogy a vámegyének nem minden községében hal meg 1000 lakos után 48, aminthogy csakugyan akadtak olyan községek, ahol 80 körül, de olyanok is, ahol csak 10 körül volt a pro mille halálozás.
Mindenekelőtt ki kell kutatni azt, hogy hol halnak meg többen, mint illik. kajtatni kell az okot, ami a nagyobb halálozást okozza és ha ez sikerül, meg kell állapitani, hogy ezen oknak elháritására elegendő-e a községnek értelmi és anyagi ereje, vagy pedig a törvényhatóságot, a kormányt vagy a törvényhozást terheli-e a kötelesség, vagy pedig összetett karokkal kell-e bámulnunk a végzetnek pusztitását?
Az államnak legfőbb feladata az állam alapjának, az embereknek boldogulása, de nem a megboldogulása.
Ezt a hypermegboldogulást nagy részben a nagyhatalmi sport okozza, de nem azért főképen, mert az emberek egymásra lesznek uszitva, hanem azért, mert ez a sport rengeteg pénzbe kerül, tehát nem jut elég a népnevelésre és egészségügyi intézményekre, ami alatt nem csupán intézetek értendők.
A lehetőség határán belől méltán követelt javulás nem remélhető addig, mig a közegészségügynek vezetése nem orvosnak kezében van.
Törvényeink szerint ahoz, hogy valaki miniszter, országgyülési képviselő, vagy főispán lehessen, annyi qualificatio sem kell, amennyit egy irnoktól megkövetelnek.
A közegészségügynek vezetését nem kellene jogászra, ménökre, csizmadiára sat. bizni, mert hiszen lehet valaki akár névleg, akár a valóságban olyan bölcs, mint Socrates, azért nem következés, hogy sokkal többet értene a közegészségügyhöz, mint a tyuk az ábécéhez s csak laikusok által ráfogott qualificatioval bir.
Csodálom, hogy nincs az egyetemen államilag olyan szoba, ahol az orvosjelöltek kötelezve lennének bizonyos hetekig pontosan megjelenni és szorgalmasan szopni ujjaikból az orvosi tudományt.
A hires paposi Földváry doktor, aki szabad szemmel látja a bacillusokat, mert hiszen a górcsövet legfeljebb csak hirből ösmeri; a büdszentmihályi borbély ilyen helyen szerezték tudományukat, akikhez u. n. magasabb qualificatióju patiensek is zarándokolnak.
Financialis szempontból azonban szakember nem lehet a közegészségügynek legfőbb feje, mert az tudná azt, hogy nem lehet mindennel tojást festeni és ha az emberi élet megmentésére megkivántató óriási összegeket igénybe vehetné, nem jutna elég az emberi életet pusztitó gépekre, intézményekre.
Miután azonban belátható időn belől, t. i. rnig a nagyhatalmi viszketegek valamely hathatós szerrel meg nem gyógyitjuk, az egészségügynek teljesen önáll kezelésére nem számithatunk, keressünk javitó eszközöket az adott szük korlátok között.
Hogy vármegyénkben a gyermek halandóság tulnagy, nem most fedeztük fel, hanem a halottkémlésnek életbe léptetése óta folyton ezt harsogjuk. Ezt nemcsak tudjuk, hanem évi jelentéseinkben – melyek mindaddig, mig be nem láttuk, hogy borsót falra hányni a footballozásnál is fárasztóbb mulatság – az okok is, ezeknek elháritására a módok is meg voltak jelölve a gyermek halélozés csökkentésáre.
Akkor is a statisztika jelölte meg a helyes utat, de nem sokat hederitettek rá.
Mindenki tudja, hogy zsidó nélkül nincs vásár. Ha pénz kell, zsidóhoz megyek, vagy bankokhoz, ami csaknem egyre megy. Menjünk hát hozzájuk és kérdezzük meg, mit tegyünk.
Több évek során felekezetenként ki lett mutatva nálunk a halálozási arány.
Kóta nélül nem tudom a nótát jóll elfujni, de azt hiszem, hogy igen keveset tévedek, ha azt állitom, hogy mig a keresztény felekezetek közül sok éven át – mondjuk – 1000 lakos után 30, addig a zsidók közül csak 18 halt el.
Huszonhárom évig ásitottam mint tiszti főorvos a sorozásokon, és másokkal együtt határozottan állithatom, alig akad közöttük, t. i. a zsidók között egy kettő, aki katonai szolgálatra alkalmas lenne; tehát az erőteljesség nem tartozik faji sajátságaik közé.
Ennek, a családi összetartozandóság fejlettebb érzékén felül nem lehet más oka, mint az, hogy a zsidóknál az egészségnek megóvása, a betegségeknek gyógyitása a vallással szoros kapcsolatban áll.
Ha Mózes mostanában született volna, kétségtelenül ő lenne a hygieniának legelső világhirü tanára.
A gyermek felfogási képességéhez mért egészségügyi kátét kell már az elemi oskolában tanitani; mert a felnőttek megkeményedett agyvelejébe ujabb benyomások nehezen hatolnak.
Rakamaz község hires volt gyermekhalandóságáról mindaddig, míg sok sürgetésre a községen végig vonuló utnak árkait és az udvarokra vezető hidaknak alját alaposan ki nem tisztitották.
Emlékezem olyan esetre, mikor kanyaróban egy két százalék helyett harminc gyermek halt meg. Hallatlan eset az orvosi irodalomban.
A plebános, néhai Szentmáriay Dénes esperes barátom, kiváló eszü és olyan egyházi szónok volt, hogy aranyszáju Szent Jánosnak szólitottuk.
Ez a – különben – minden tekintetben kiváló ember, a szószékről azt tanitotta, hogy a hatóság által elrendelt óvintézkedések hiábavalóságok, mert a járvány az Isten által kiszabott megérdemelt büntetése a gonoszságoknak, amely hatósági beavatkozás nélkül is meg fog szünni, ha Isten a büntetést megelégli.
Tiszapolgáron több év elött a vörheny járvány dühöngött. A főbiró, aki a községnek legvagyonosabb gazdája is volt. a vörhenyben elhalt gyermek temetésekor a tilalomnak dacára nemcsak megengedte, hogy az elhaltnak gyermektársai a temetésben résztvegyenek, hanem jószivü ember lévén, az egészséges gyermekeket a halottat vivő szekérre ültette, nehogy a temetőig elfáradjanak. Ezen hygienia intézkedést az akkori községi jegyzőnek erélyes közbelépése szüntette be.
Tizenhat csendőr cirkált éjjelnappal az utcákon, hogy a fertőzött házakkal való érintkezést meggátolja.
Ez sem ért semmit, mert a kerteken át viziteltek.
Az emberi egészségügy javitására nem a fődolog a betegeknek gyógyitásáról gondoskodni, hanem a betegségeknek terjedését megakadályozni, mint azt a rémületes pestis eseteknél mindenütt
teszik, vagy legalább korlátozni.
Minden fertőzött ház elé nem lehet minden két órában felváltott silbakot állitani, ha a közönség tudatlanságában maga nem tartja érdemesnek őrizkedni.
Első sorban a papneveldékben, tanitóképezdékben, felsőbb leányoskolákban kell rövid, de magvas, az egészségügy megóvását tárgyaló tankönyveket tanitani, akik aztán az elemi oskolában a dióhéjba szoritott egészségügyi kátét a gyermekek fogékony szivébe csepegtetnék, a hatósági orvosok ellenőrzése mellett.
Az lenne a legüdvösebb, ha a közegészségügynek sok anyagi áldozatot követelő kezelése a m. kir. belügyminiszteriumból a közös hadügyminiszter hatáskörébe tereltetnék át, mert annak kérelmét – bár az a szó ott ösmeretlen – tulajdonképen követelését legtulajdonképebben pedig parancsát, ha törik szakad is teljesiteni kell.
Igy a sorozáskor sokkal több tauglich keriilne ki, ami pedig a legfőbb dolog.
A közegészségügynek tetemes javulására az egészségügyi káténak a célnak megfelelő módon való tanitása conditio sine qua non.
Ha lófuttatásokra telik pár százezer forint, jusson, tüzessék ki egy százezer forintos pályadij rövid, de velős egészségügyi tankönyvecskék megirására.
Önként értetődik, hogy egyéb intézkedések is szükségesek volnának, de itt csak az alapozást emlitettem meg.
Dr. Jósa András
