természettudós, néprajzkutató, polihisztor, politikus
Felvidéki szász család sarjaként született, a Hermann Károly nevet kaptra. Tanulmányait Miskolcon kezdte. A szabadságharc alatt 14 esztendősen beállt katonának. A szabadságharc bukása után segédnek állt egy lakatosmesterhez, majd a korompai gépgyár munkásaként dolgozott. 1853-ban beiratkozott a bécsi politechnikumba, ahol mérnöki tanulmányokat folytatott, de azokat apja halála miatt nem fejezte be (diplomát soha nem szerzett), rá hárult a fenntartó nélkül maradt népes család fenntartásának gondja. Nem jelent meg a kötelező sorozáson (nagyothallásra hivatkozott). 1857-ben szökevényként kényszersorozták: 12 évre. ahonnan 1861-ben szerencsével tudott hamarabb leszerelni. Hamarosan csatlakozott az olasz szabadcsapatokhoz, majd a lengyel szabadságharcosok sorába állt. 1863-ra kiábrándult amiatt, hogy a forradalmi mozgalmak nem tudtak átütő sikert elérni: visszatért hazájába. Kőszegen fényképészműtermet nyitott. Amikor az csődbe ment, a kolozsvári Erdélyi Múzeum Egylet preparátoraként dolgozott tovább. 1864-ben került kapcsolatba a muzeológiával: ekkor lett Brassai Sámuel keze alatt konzervátor Kolozsvárott, ahol lerakta a később híressé vált állattani gyűjtemény alapját.
Brassaival erősödő személyes ellentétei miatt otthagyta állását és újságíróként próbált szerencsét. 1872-ben Kolozsvárt is elhagyta.
Időközben a Természettudományi Társaság felfigyelt tudományos munkásságára és megbízta a hazai pókfauna leírásával. Ez indította alapvető tudományos művek megírására. 1875-ben az MNM Állattárában kapott állást, és 1877-ban megindította és tíz évig szerkesztette a Természetrajzi Füzeteket. 1879‒86-ban Szeged, majd Miskolc és Törökszentmiklós függetlenségi párti képviselője. 1885-ben megrendezte az országos kiállítás híressé vált halászati anyagát, 1888-ban madártani tanulmányutat tett Norvégiában. Műveinek többségét 1891 után írta, amikor a politikai életből visszavonult. Érdeklődési területét kiterjesztette a magyar ősfoglalkozások, a néprajz, a nyelvészet, a régészet területére. Ez utóbbin belül nevéhez fűződik hazánkban az ősemberkutatás megkezdése. Nevéhez fűződik a Magyar Ornitológiai Központ létrehozása (1893), az Aquila megindítása s a millenniumi kiállítás néprajzi anyagának rendezése.
Kossuth Lajost két alkalommal meglátogatta Turinban.
1896-ban Herman Ottó vendégségbe érkezett Jósa Andráshoz, hogy tanulmányozza a szabolcsi pásztoréletet. Jósa Jolán könyvében szép leírást olvashatunk a találkozásról: „Jósa Andrással együtt mind a ketten a tudomány vizein eveztek, csak éppen annak más és más ágain. De mindig összetalálkoztak a természetimádás révében. Jósa Andrást mégis zavarba hozta a vendége. Honnan is szedjen ő neki ebben a modern világban hamisítatlan pásztoréletet. Amikor a nyíregyházai csordások már gyárakból kikerült kürtökkel hívogatják össze az ébredező homoki marhát. Ekkor eszébe jutott a Forgách László gróf híres eszenyi gulyája. Ott az Isten háta mögött még akadhat őspásztorélet, meg egyéb ősfoglalkozás. Táviratban kérte a gróf segítségét, aki készséges válaszában egyik gazdatisztjét jelölte ki útimarsalnak. El is indultak. Többnyire a Tisza mentén vitt az útjok a Mándok községtől néhány óra járásnyira lévő eszenyi gulya felé. Útközben aztán eszébe jutott Jósa Andrásnak: ’Hiszen Herman Ottó a halászatról is írt egy kiló súlyú könyvet, amiben sok mázsa tudomány van elraktározva, beszélgessünk hát a halászatról vele.’ De ezzel a kísérlettel kudarcot vallott. Herman Ottó így pipálta le: ’Engem a halászat most nem érdekel. Én nem szoktam elforgácsolni az időmet. Vagy halászok, vagy barmászok, kettőt egyszerre soha. Most barmászok és erre az időre a halak meghaltak számomra...’ Herman Ottó nem távozott üres kézzel Szabolcsból.”
Jósa András viszont továbbra is számtalan feladat között osztotta meg figyelmét és munkáját…
