Jósa András levele az alispánhoz
Nagyságos Alispán Úr!
1867 évben báró Vécsey József akkori főispán és még néhányan, akik közül már egyedül csak én vagyok életben, megalakítottuk a „Szabolcsvármegyei régészeti egyletet”, mely a főispánnak rövid idő múlva történt lemondása után feloszlott. ‒ A csekély számú tárgyból álló akkori gyűjtemény évekig gazdátlanul hevert a vármegyének nagykállói székházában, később a budapesti Nemzeti múzeumban, majd a nagykállói reáloskolában hányódott. ‒ A sok vándorlás közben az elárvult és nem is leltározott gyűjteménynek tetemes része elkallódott.
Midőn a vármegye új székházának építését Nyíregyházán megkezdették, néhai Miklós László alispánnak és a nagykállói reáliskola igazgatójának beleegyezésével az ottani lomtárban még megmaradt tárgyakat Nyíregyházára áthozván és saját jóval tetemesebb gyűjteményemet a vármegyének ajándékul felajánlván, kérte ezeknek elhelyezésére egy megfelelő helyiséget; mivel azonban az alispán által kijelölt helyiség a kettős gyűjteménynek befogadására elégtelennek látszott, beleegyezett, hogy a szomszéd szobától elválasztó ‒ már felépült, de még be nem vakolt ‒ közfalat a saját költségemen lebontathassam, ami megtörténvén , alkalmas helyiséget nyertem, mely jelenleg közigazgatási irodául szolgál. ‒
A vármegye művelt közönségének kulturális ügyekért is lelkesülő rétege lassankint annyi ősrégészeti kincset halmozott fel, hogy most már két világos és két sötét, tehát muzeális czélra teljesen alkalmatlan szoba áll rendelkezésre, amelyek már elégteleneknek bizonyultak.
Muzeumunk különösen bronzkorszaki tárgyakban szakértők szerint hazai vidéki muzeumaink között leggazdagabb; sőt tekintve azon aránytalanul kis területet, melyről ez összekerült, gazdagabb muzeumot sehol sem ösmerek. ‒
Honfoglaláskori leletekben pedig a nemzeti muzeummal is bátran versenyezhetünk. ‒ Kő, réz, u.n. La Tène és népvándorláskori leletekben sem állunk utolsó helyen. ‒
Ötven év alatt soha eszem ágába sem volt, hogy ezeket valaha felhántorgassam, mert hiszen nem fáradtság hanem élvezet volt vármegyénknek írott történelem előtti időből származó okmányait összegyűjteni, hogy azokból következtetéseket levonva, a koromsötét multba egy mécsessel bevilágíthassunk.
Most azonban, midőn muzeumunknak jövőjét legnagyobb veszély fenygeti, restelkedve ugyan, de kénytelen voltam ezeket felhozni, hogy tiszteletteljes kérésemnek nyomatékot adjak. ‒
Innentől áthúzva: Nyolcvanharmadik életévemben sem erőm, sem időm, sem kedvem nincs arra, hogy ezen tul még más valakit is ősrégészeti viszonyainkba alaposan bevezessek. ‒
Kiss Lajos muzeumi őr két év előtt mint népfelkelő be lett sorozva; a muzeumok és könyvtárak országos főfelügyelőségének és a közoktatásügyi miniszternek közbevetésére azonban bizonytalan időre szabadságoltatott.
Tegnap esett értésemre, hogy Kiss Lajos hadi szolgálatra behívatott. Az áthúzás idáig.
A vármegye tekintetbe véve magas életkoromat múzeumőri állást rendszeresített, melyet Kiss Lajos a legnagyobb és elismerésre méltó szakértelemmel tölt be. Kívül nincs senki aki őt pótolhatná.
Nyolcvanharmadik életévemben sem erőm, sem időm, sem kedvem nincs arra, hogy ezentúl még más valakit is régészeti viszonyainkba beavassak.
Kiss Lajos muzeumi őr két év előtt be lett sorozva, de a muzeumok és könyvtárak főfelügyelőségének és a közoktatásügyi miniszternek közbevetésére bizonytalan időre szabadságoltatott.
Tegnap esett értésemre, hogy Kiss Lajos hadi szolgálatra behívatott, a muzeum tehát árván marad, mert én mint aki a muzeumnak létesítésére 50 évig buzgólkodtam, tiszteletbeli igazgatónak vagyok ugyan czímezve, de a mely czím semmire sem jogosit és nem is kötelez.
A muzeumnak tárgyai kizárólag a vármegye tulajdona, melyek esetleg a szemet gyönyörködtetik és kielégítik azoknak kíváncsiságát, akik tudni akarják, hogy a különböző korszakokban milyen tárgyak voltak használatban; de azon minden leletkörülményekre lehetőleg kiterjesztendő nagy tömegű jegyzékek és rajzok, melyeket magam készítettem és a melyek a leleteknek tudományos értéket is kölcsönöznek, az én kizárólagos tulajdonom, melyel szabadon rendelkezem és a melyeket halálom esetére a vármegye muzeumának szántam volt.
Azon esetben, ha Kiss Lajos muzeumi őrt a harcztérre viszik, ezzel a muzeumot fojtogatnák, mintha ellenség dulna.
Mivel muzeumunknak lassu haldoklását elviselni képes nem vagyok, megadom a vármegye által örökbefogadott szeretett gyermekemnek a kegyelemdöfést azzal, hogy a muzeumunkra vonatkozó összes irományomat azonnal és visszavonhatatlanul megsemmisítem.
Azon alázatos kérelemmel fordulok tehát a Nagyságos Alispán urhoz, méltóztassék sürgősen odahatni, hogy esetleg a muzeumok és könyvtárak országos felügyelőségének szakvéleménye döntsön a felett, hogy az elmondottak után Kiss Lajos muzeumi őr másvalakivel pótolható-e vagy sem?
Maradván Nyíregyházán 1917 Június 12.
alázatos szolgája
Dr Jósa András
