régész, keletkutató
Szegény sorsú falusi gyermekként született. A tordai unitárius polgári iskolából került be a kolozsvári Unitárius Kollégium főgimnáziumába, majd a kolozsvári egyetemre, ahol a történelem mellett klasszikafilológiát hallgatott. Pósta Bélát 1899-ben nevezték ki a frissen létesített régészeti tanszék élére, aki egyúttal az Erdélyi Múzeum-Egyesület érem- és régiségtárának igazgatója is volt. Létay őt választotta a példaképül, a régészetet választotta szakterületévé. Tanítványait Pósta bekapcsolta az intézeti munkába: ott nagy gyakorlatra és anyagismeretre tettek szert.
1910. július vége és szeptember eleje között Pósta Béla ajánlására és a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége megbízásából Létay Nyíregyházán dolgozott: Jósa András segítségére volt az ország egyik leggazdagabb, mintegy 7000 tárgyból álló vidéki régiséggyűjteményénk rendezésében. Jósa meleg hangú levélben dicsérte meg a rendkívül szorgalmas fiatalembert: „Létay hét hét alatt, nem tekintve hivatalos órára, vasárnapra, ünnepnapra, kora reggeltől kezdve besötétedésig dolgozott. Nemcsak leltározott és korszakonként rendezett, de sepregetett, porolt is, mert hát a muzeumnak külön szolgája nincs. A megyei hajduk pedig tényleg úgy el vannak foglalva, hogy a megbízható Gyuri hajdu csakis néha kukkanthat be a muzeumba.”
Visszatérve Kolozsvárra szenvedélyesen vetette bele magát az ottani munkákba. 1911-ben fejezte be tanulmányait. Ő tárta fel a Zápolya utcai honfoglalás kori temető első két sírját például. 1912-re a tanári oklevelet is megszerezte. Ekkor értesült róla, hogy öreg barátja, Jósa András múzeumi segédőrt keres maga mellé. Létay levélben érdeklődött, hogy számíthatna-e erre az állásra. Levele azonban elkésett: addigra Jósa már Kiss Lajosnak ígérte azt. Alighanem végtelenül sajnálta Jósa, hogy így alakult, hiszen nagyon megkedvelte Létayt, de eszébe sem jutott őt értesíteni. Nem merült föl Jósában, hogy a nagy karrier előtt álló Létay, akit Pósta Béla a tervezett Keletkutató Intézet élére szánt, eljött volna Nyíregyházára. A sors fintora, hogy Jósának sikerült kijárnia segédőre, Kiss Lajos mentesítését a frontszolgálat alól, Létay Balázs pedig meghalt a fronton.
Létaynak 1913-ra végül lett állása Pósta Béla mellett. Ebben az esztendőben Párizson keresztül Londonba utazott ösztöndíjjal, ahol keleti tanulmányokat folytatott. Ahogyan Vincze Zoltán – Létay életrajzírója – megjegyzi „1914 decemberében indult volna az első mezopotámiai expedíció, amelyre a folytatást biztosító Keleti Intézet megszervezésének feladata hárult.” Azonban Létay „tudatában annak, hogy a magyarság sorsdöntő fordulat előtt áll, elbúcsúzott a British Museum olvasótermeitől és kiállító helyiségeitől. Az angol mozgósítás előtti napon (augusztus 2.), mindenét a szigetországban hagyva, Németországon át hazaszökött, és frontszolgálatra jelentkezett.” „az első vonalban harcoló egyik szakasz parancsnok nélkül maradt. Parancsra nem várva, Létay Balázs hadapród átvette a vezénylést. Még aznap elesett. Egyike volt az első világ-égés legelső áldozatainak.”
