Minden gomba jó gomba, csak az ember goromba. Nyirvidék XXXVI. évf. 65. sz. 1915. augusztus 15. 4-5. lap – Nyíregyháza, 1915. Jóba-nyomda ‒ Könyvtár különnyomat 1747.
Minden gomba jó gomba, csali az ember goromba.
Ebben a nyomorgós gyomorkorgós időben, midőn bűneinkért vezekelve mindnyájan katolikusnál is katholikusabbakká lettünk, mert hát mindnyájan nemcsak pénteken, hanem kedden is keservesen böjtölünk, mikor már meguntuk a csaknem potya kecsegét, fogast és az egyéb ilyen komisz halfélét, mikor már a piacon épen ugy nem látunk tyúktojást, mint structojást, mert hát a kutyának sem kell, nagy fejtörést okoz a bőjtös étlapnak megszerkesztése.
Koplalási vágyban nem szenvedvén, addig törtem a fejemet, amig kitaláltam, hogy a gomba a hússal vetekedő protein tartalmú, igen finom eledel lévén, módját kellene ejteni, hogy hozzá juthassunk anélkül, hogy kárt tegyünk, vagy egyéb veszedelmet okozzunk.
Valószínű, hogy engemet kell agyonkövezni azért, hogy a nyíregyházai piacról a legfinomabb csemege gomba — a tinoru gomba — (boletus edulus) ki van tiltva, ami pedig a városnak erdejében özönével terem.
Ezelőtt néhány évvel, mikor még mint megyei főorvos, én voltam itt a közegészségügynek főbaktere, sok finom tinoru gombát szatyoroztam haza a piacról.
Egy izben egy kofa előtt nagy rakás boletust láttam, csakhogy az nem tinoru, urigomba, boletus edulis, hanem boletus satanas és boletus luridus, sátán gomba, boszorkány gomba halmaz volt. ‒ Megrémültem, mert egy birtokomban levő igen jeles német könyvben, melynek szines kepeit egyetlen magyar mű sem közelíti meg, az emlitett két gombafaj mint igen nagy méreg van feltüntetve, amit nevük igazolni is látszik.
A gombákat egy mihaszna druszámmal azonnal vittem a városházára Kovács P. Pál akkori városi alkapitányhoz és szaladtam haza a gombasz könyvért. Egy nézeten lettünk. Az uri gombának kalapja és tönkje sárgás-barna, a sátán és boszorkány gombáé pedig carminveres. A szines fotográfiák nem hazudtak és igy mindketten örültünk, hogy ez orvosi tudomány sok ember életet mentett meg és sok jövedelemtől fosztotta meg a sírásókat meg a papokat.
Bölcseségtől hiztam.
Kis vártatva az én kedves barátom néhai Dr. Trájtler Soma városi orvosfőnök is a városházára került, akinek a kapitány hanyag piaci felügyelet miatt szemrehányást tett. Ő pedig azt mondotta, hogy nem is hitte, hogy az a Jósa neki olyan jó barátja, mert nála nélkül finomabb csemegéhez ma nem is juthatott volna. Áldott érette, mint én is az ő kedves emlékét.
Pár év múlva Kállay András kedves barátom elcsalt engemet bérelt 6000. holdas vadászterületére az ungmegyei Makovicza őserdőbe szarvas bőgést hallgatni.
Mivel azonban már volt alkalmam hat kis leányomnak bőgését végig hallgatni, a szarvasbőgés nem nagyon érdekelt. Én végettem ugyan bőghetett; inkább tűröm a tálban.
Puska helyett a gombasz könyvet vettem a hónom alá. Két napig gombásztam nem éhen ugyan, de szomjan, mert dacára annak, hogy András barátom öt pengőt szúrt le az antalóczi jegyzőnek markába azért, hogy küldjön fel egy kulacs szerednyeit a makoviczai rozoga husz méter hosszú vadászkastélyul szolgáló faalkotmányhoz, melynek padlója ugy ingott, hogy azon tengeri betegséget lehetett kapni; csupán forrás vizén szomjaztunk.
Könyvemnek segítségével tizenegy olyan gombafajt határoztam meg, melyet addig nem ösmertem.
Midőn az épület előtt annak egész hoszszában végig vonuló lócán a rengeteg és sokféle irombáknak különrakását befejeztem, jött az igen értelmes sok gyermekkel megáldott erdővéd, akinek kedvéért Antaloczon magyar néposkolát állítottak fel, aminek az lett a következménye, hogy a tisztán ruthén községnek gyermekserege magyarrá vált.
Nagyképűsködő természetemnél fogva, tudományos értekezésbe kezdettem a gombákról, különösen kiemelve a sátán és boszorkány gombáknak mérges voltát.
Előadásomat nagy figyelemmel és még nagyobb mosolygással kisérte. Csak ugy hiztam.
Mikor befejeztem, halkan és higgadtan csak annyit mondott, hogy a gombát igen szereti, ösmer igen sok élvezhető gombát, de jóságra egy sem közelíti meg a sátán és a boszorkánygombát.
Az én tudományom ilyen pofont még nem kapott. Elszédültem és rögtön megnémultam tőle.
Ezen ténykörülményből tehát vagy az következik, hogy ugyanazon gombafaj nemely vidéken mérgező hatású, mig másutt nyalánkság számba megy, de Nyíregyházán a mi szánkba ugyan finom gomba nem jut; vagy pedig, hogy az emlitett gombákra is az áll, amit az egyszeri doktor a töltött káposztára mondott, t. i., hogy a töltött káposzta a németnek méreg, a magyarnak pedig orvosság.
Némely csemege számba menő gomba egyes egyéneket megviccel.
Jolán leányomon, b. Babarczy Jenőnén bármily gombának élvezete után mérgezési tüneteket észleltem.
Gróf Pongrác Jenőné egy izben testvérétől gróf Dessewffy Miklóstól kapott csiperke gombától (Psalliotis campestris) súlyos gomba mérgezést kapott.
Pár év múlva szintén Miklós gróftól kapott csiperke gombától ismét megbetegedett.
Ez már több volt kettőnél.
A gyilkos testvért akasztófára akarván juttatni, el nem mentem bashalomi kastélyából addig mig egy vágtató lovas ember Vencsellőről egy jó porció csiperke gombát nem hozott, melyet Miklós barátunknak kertésze az üvegházban termelt.
A gombának csakugyan különös hatása lett, mert azt egy kevés jóféle nyiri vinkóval meglocsolva, szokatlan jó kedvünk kerekedett tőle és Miklós grófot nem csak hogy fel nem akasztottuk, hanem ugyancsak éltettük; amit gomba és vinkó nélkül ma is megteszek, mert nemcsak mint jeles éremtudós a magyar numizmatikai társulatnak diszelnöke, hanem muzeumunknak is lelkes és áldozatkész pártolója.
De most hát a végén őszintén bevallom, hogy nem a felhozottaknak kedvéért pocsékolom a tintát, hanem azért, hogy kimesterkéljem azon lehetetlenségnek látszó dolgot, hogy mi nyíregyháziak ne csak Erdőbényéről kaphassunk minden szerdán és szombaton finom tinoru gombát, ami a Nyíregyháza városnak nagy erdejében rothadásra van ítélve.
Azóta, hogy a nyíregyházai piacon vesztemre sátán- és boszorkánygombára bukkantam, meg lett az erdő boszorkányozva, mert onnan ugyan tinóru gombától senki sem fordult fel.
Debreceniesen szólván „Ugyan kirem szivesen kigyelmeteket miért tiltanak el mindenkit a gombaszedéstől. Mir azir, mert hát a vasárnapi vadászok, akik között pedig sok jó barátom van, tévesen azt hiszik, hogy a gombaszedők nemcsak gombát, de fácántojást szednének, akik pedig tojnak nekünk többieknek.”
Nem azt mondom én, hogy fel kell szabadítani az erdőt az utcagyerekeknek számára, hogy azok razziát rendezzenek a vadakra, madár fészkeket fosszanak ki, csemetéket tördeljenek, ordítással űzzék ki a vadakat, hanem, hogy néhány holtszegény cammogó vénasszonynak, akiknek a nyelve csak otthon pereg, tehát semmi kárt nem tesznek, minket pedig izletes, tápláló, finom csemegéhez juttathatnának még. a gombaszedést kellő ellenőrzés mellett engednék meg.
Ezen koldusok nem tennék a várost koldussá.
Nyíregyháza, 1915. augusztus 10 én.
Dr. Jósa András.
