Múzeumunk gyarapodása. (Nyirvidék XXIII. évf. 20. sz. 1902. május 18. 4. lap) (Jósa 311)

Jósa 311. Múzeumunk gyarapodása. (Nyirvidék XXIII. évf. 20. sz. 1902. május 18. 4. lap) Múzeumunk gyarapodása Alighogy a múlt héten beszámoltam Kállay András kedves druszám által nagy-halászi birtokán talált muzeumunknak ajándékozott, - részben igen érdekes - régészeti tárgyakról, másnap már tetézte adományát egy ugyanott talált másik bronzkéssel, amely egyedüliségénél fogva, nemcsak eddig előkerült hat szabolcsi késünket, hanem az eddig tudtommal ösmertetett összes bronzkéseket lefőzi. Pengéjének foka hullámos körvonalú, mint a legtöbb bronzkésé, markolata azonban egészen sajátságos és páratlan. Nem borította fa, vagy csontlemez mint azt a legtöbb késnek kihajló peremei, amelyek a boritó lemeznek ide-oda csúszását megakadályozzák, és a markolaton lévő lyukat, amelyeken áthatoló szegek a boritétkot oda erősítették, elárulják, nemcsak hosszában homorúan kimélyítve a boritó lemeznek befogadására, de domborúan van a pengével egy darabban öntve. Az öntési nyomok a széleken tisztán felismerhetők, sehol lekopva nincs és igy valószínűleg használatban nem volt. A markolatnak átmetszete lencséhez hasonlít. Díszitése harántul körülfutó egy milliméter széles, kiemelkedő léczből áll, ami a magyarországi bronzkardok legtöbbjének sajátsága. Nyolcz bronzkardunk közül három thuzséri, egy vajai és egy pazonyi szintén ilyen módon van díszitve, a három thuzséri kard Salamon Tivadarné Forgách Margit grófnőnek, a vajai Dr. Saáry Sándornak a pazonyi Lámfalussy kótaji gör. kath. lelkész úrnak ajándéka. A markolat karikában végződik, melynek kiszélesedő végső alakú nyújtványa van. Ilyen végződésű markolattal bíró kés eddig csak Turócz-megyéből Blatniczáról került elő, melynek ábráját Hampelnek "A bronzkorszak emlékei Magyarországon" czimű munkájának XVI.-ik tábláján ábrában láthatunk, csakhogy ennek markolata csak egy vékony rudacska, mely valószínűleg bőrrel vagy szövettel volt körülgöngyölve, pengéje pedig idomtalan széles. Analógiákból ítélve a halászi kés magyarországi önálló bronziparnak bizonyítéka, és annak is, hogy a Krisztus születése előtt II-ik évezred elején,vagy talán a III-ik végén az itt lakók külföldi iparczikkekre nem szorultak. Kár, hogy ifj. Kállay András öcsém - erejét kipróbálandó - a késnek hegyét virtusból letörte. Nem nagy baj azonban, mert a letört darabka is megvan, disznót pedig úgysem szándékozunk vele leölni. Bory Béla barátom sem szokott múzeumunkról megfeledkezni. Tegnap kapott tőle múzeumunk két Bánházi pusztai birtokán talált - sarkantyút és egy vas kést a XIV.-ik század végéről, valószínüleg Nagy Lajos király idejéből, aki 1382-ik évben Nagy Szombatban halt el. Bárcsak minden héten beszámolhatnék hasonló érdekes leletekről. Dr. Jósa András (Nyirvidék XXIII. évf. 20. sz. 1902. május 18. 4. lap)