Muzeumunk gyarapodása. (Nyirvidék XXIV. évf. 6. sz. 1903. február 8. 3. lap – Klny. február 6., 1 hasáb) (Jósa 329.)

Jósa 329. Muzeumunk gyarapodása. (Nyirvidék XXIV. évf. 6. sz. 1903. február 8. 3. lap – Klny. február 6., 1 hasáb) Muzeumunk gyarapodása A kegyetlen kemény tél 25-30 ctm. mélységre fagyasztotta meg vidékünk felületét és pihenést parancsolt ásónak-ekének. Muzeumunknak álla azonban mégsem kopott fel egészen. Werner Gyula kisvárdai polgári iskolai igazgató úr egy graphytos agyagból készült bronzolvasztó csészét ajándékozott a napokban múzeumunknak, melyre a megolvasztott ércz itt-ott még most is oda van tapadva. Anyagi értéke semmi, de egyike azon fontos őstörténeti okmányoknak, melyek azon régebben felvetett állításnak igazolására szolgálnak, hogy az u.n. bronzkorszakban, - mi nálunk a Krisztus előtti II-ik évezredben s Nyír önálló bronzkulturával bírt és nem szorult más vidékekre ezen tekintetben, mint ahogy az egyszer hopp, máskor kopp gazdag magyar alföld többek között 1817-ben is és 1863-ban a Nyírnek legelőjére, gabonájára, pityókájára rá szorult. Nem kell ezt az erdélyi szót kinevetni, mert a magyar csicsókából származik, míg a krumpli a német grundbirdből van lopva. Különben az utóbbi elnevezés hazafiasabb is, mert azt bizonyítja, hogy mi is élősködünk igéjükön, mig ők csak testünkön. Tehát mégis csak élelmesebbek vagyunk mi. Mi?! Azon bronzrögökön kívül, melyekre majd minden csoportos bronzleleteinkben akadunk, az olvasztó kemenczék és csészék dönthetetlen bizonyítékai a helyi bronziparnak. Az előző bronzolvasztó agyagból készült kemenczét, (nem csészét) a Rakamaz és Timár közötti mintegy 300 lépés hosszu part omlás alatt találtam néhai Szelóczky Géza rakamazi gyógyszerész barátommal, az 1888-ki Tisza áradás után. Megboldogult nagy tudósunk Pulszky Ferencz csak akkor ösmerte el ezt unicumnak, mikor saját szemével látta. Már pedig minden unicum addig, mig a második példányt meg nem találják. A Werner Gyula ur által ajándékozott graphytos agyagból készült bronzolvasztó csésze édes testvére azon csészének, melyet pár év előtt Kabacska István nyiregyhází tanitó ur adott muzeumunknak és a melyet Nyiregyházán a debreczeni vámsorompó közelében találtak. Idő sorrendet tartva, kötelességemnek tartom, múzeumunk részéről megköszönni a Nánássy fiúk ajándékát is. Apjukhoz lettem a napokban hívva, aki úgy eljárná ma a kállai kettőst, mint senki más széles Szabolcsvármegyében, ha egy véletlen elesés folytán súlyos térdizületi sérülést nem szenvedett volna. Típusa a honszerző ősmagyarnak és csak abban különbözik őseink mai ivadékától, hogy nemcsak megtartotta őseink birtokát, de tetemesen gyarapította azt. Magyar szemmel gyönyörködve néztem a szép négy magyar fiút, akik egy nemzeti kiállításon bizonyára első díjat nyernének. Egyik délczegebb a másiknál. Önérzetesek, érdeklődnek nem csak testedző sportok iránt, de azon sport iránt is, mely nem szorosan vett tudomány ugyan, de a tudománynak szolgálatában áll. Értem a régészetet. Kaptam tőlük atyjok terjedelmes birtokán talált következő tárgyakat. Egy bronz pecsétgyűrűt, melynek vésete egy kardot tartó kar, melyek között egy kis csillagot és egy félholdat látunk. Hasonlít a Pulszky Ferencz által avar időből származókhoz. Miután azonban a kardnak markolata hosszú, a markot védő keresztvas S alakulag hajlott, ami olasz ízlésre vall, valószínű, hogy nem az avarok idejéből, hanem az Anjou házból származó, Róbert Károly vagy Nagy Lajos idejében vésetett. Hatalmas termetű ember viselhette. - Nem ösmerek mai embert, akinek ujjáról ez a gyűrű le ne esne. A másik, - valamivel kisebb caliberü - gyűrűnek vésetét nehezebb fölismerni. Úgy nézem, hogy egy hat ágú fának törzse mellett baloldalon egy lófej, a jobb oldalon pedig egy hattyú van ábrázolva, melynek teste hiányzik. Ezen két gyűrűn kívül kaptam, - nem a léha Gyurkovits, hanem a reális - újfehértói fiúktól egy birtokon talált Antoninus Pius féle ezüst római érmet a Kr. utáni II-ik századnak második feléből és egyet Sándor lengyel királytól, hármat pedig Ulászlótól, mind a négyet a XVI-ik századból. Múzeumunkba tegnap előtt, disharmonia köszöntött be gróf Vay Gáborné sz. gróf Zichy Mártha úrnő személyében, az üdeség, a fitatalság, a bájosság mintaképe. Ugyan mit keresett itt, az évezred évek előtt elhunytaknak hagyatékai között? Kereste, hogy talál-e obulusának helyet múzeumunkba. Megtalálta és le is tette az ezüst érmet, melyet Nógrádmegyében Moharán találtak 1899 évben. A Krisztus előtt negyedik századbeli Fülöp, vagy Nagy Sándor féle éremnek barbár utánzata. Nincs kizárva azonban az sem, hogy Quád pénz, melyekről az Archeologiai Értesítőnek 1883-ik számában a híres spczialista érmész Neudeck értekezik, és amelynek súlya 4 gramm körül jár míg a moharai érem 13.24 gramm. Valószínű, hogy régibb keletű. Egyik lapján balra néző babérkoszorúzott, hosszú bajusztalan nagyszakállú fő, másik lapján idomtalan ló alak és rend nélkül szétszórva öt általam el nem olvasható betű. Miután az érem nem szabolcsi eredetű, sokkal jobban örülök a nemes grófné azon ígéretének, mely szerint Berkeszen talált összes bronztárgyait és ősedényeit a napokban múzeumunknak be fogja küldeni, amely küldeményt a lapok hasábjain ösmertetni kötelességemnek fogom tartani és amelyért múzeumunk részéről ezúttal is hálás köszönetet mondok. Dr. Jósa András. Lapunk zártakor kapjuk az értesítést dr. Jósa Andrástól, hogy gróf Vay Gáborné őméltósága, ígéretének eleget téve, jelzett régiségeket (nagy értékű bronz gyüjtemény) a muzeum részére beküldötte. A gazdag gyűjteményről dr. Jósa András legközelebb referálni fog a Nyirvidék olvasóinak.