A karászi sírmező (Nyírvidék, XII. évf. 41. sz. 1891. október 11. 2-4. lap.) (Jósa 056)

Jósa 056. A karászi sírmező (Nyírvidék, XII. évf. 41. sz. 1891. október 11. 2-4. lap.) A KARÁSZI SÍRMEZő Nyírvidék, XII. évf. 41. sz. 1891. október 11. 2-4. lap. Régész nem vagyok, csak régészet kedvelő. Terjedelmes szakkönyvtár, gyüjtemények tanulmányozására idő és pénz rendelkezésemre nem áll. A régészetet csak mint sportot űzöm kicsinyben, ami nem hoz ugyan a konyhára semmit, de nem is visz ki annyit, mint a nyúl, agár, lókínzás, kártya, korcsma stb. Hasznát csak az ethnographia, antropologia és történelem veheti, és bármily csekélynek látszó lelet okmányfontosságúvá válhat azon sötét kor felderítésére, melyről semmi, vagy csak igen hiányos írott történelemmel bírunk. Sokan mosolyognak azokon, kik a svábbogár bonctanáról, pókokról stb. terjedelmes műveket írnak, és életük java részét ilyen haszontalannak látszó munkára fecsérelték, pedig ilyen előmunkálatok nélkül alig bukkantak volna baktériumokra, már pedig ezek életfeltételeinek ismerete nélkül Lister lángesze sem emelhette volna a sebészetet oly magasra, mint ő előtte a kis ujjamat. Azért ne kicsinyeljünk semmit, mi az emberi ismeretek bővítésére szolgál. Báró Vécsey József kedves emlékű főispánunkat Szabolcsvármegye művelt osztályának egyesei lelkesen támogatták egy régészeti múzeum létrehozásában. A múzeum tárgyai az 1876. évben Budapesten a nemzetközi régészeti és embertani congressus alkalmával rendezett kiállításon dícséretes helyet foglaltak el. Sajnos, hogy az általam egy példányban készített lajstrom, melyben minden egyes tárgy lerajzolva és leírva volt, ezen alkalommal elveszett. A gyüjtemény jelenleg a n.-kállói reáliskolában van ideiglenesen elhelyezve és rendezésre vár. Ezen kötelesség engem illet, miután azok közül, kik a gyüjtemény létrehozásában tevékenyebb részt vettünk, csak magam maradtam közelben. A rendezést - a lajstrom eltűnése miatt - részben csak emlékezetből tehetem. A szabolcsmegyei régészeti egylet báró Vécsey József úr távozásával megfeneklett. Az én buzgalmam bizonyos okok miatt, melyeket elmondani hosszadalmas volna, néhány évig a zérusra lohadt; pár év előtt azonban ujra kezdett felébredni és most már csinos kis gyüjtemény birtokában vagyok. A gyüjtemény Szabolcsvármegyének van szánva, magamat csak letéteményesnek tekintem addig, míg a vármegye székháza, hol múzeum helyiségről is van gondoskodva, fel nem épül. Akkor, midőn itt a kállói, az én, és más lelkes ügybarátok gyüjteménye ki lesz állítva, gondolnám elérkezettnek az időt a “Szabolcsvármegyei régészeti egylet” ujjáalakítására. Addig is egész bizalommal tisztelettel kérem a vármegye művelt közönségét, legyen kegyes törekvésemet támogatni és birtokukban levő régészeti tárgyaikat letétként hozzám juttatni, hogy a vármegye múzeuma már a megnyitáskor minél gazdagabb legyen. Akkorra, ha a körülmények engedik, szándékom röviden megírni azt, mit Szabolcsvármegyében 1869. óta a régészet terén észleltem. Most csak egy tegnap tett régészeti kirándulásról akarok megemlékezni. Márky Elek barátom néhány hét előtt karászi birtokán talált Péter és Szent István féle érmet adott át nekem, melyeknek értéke a lelet körülményeiben rejlik. A Péter-féle érmet, melynek körirata egyik lapon PETRUS REX, a másik lapon PANNONIA, egy Sack-féle eke által kivetett koponya fogai között találták. Mint tudjuk, Péter Abával váltakozva 1038-tól 1047-ig uralkodott és feslett életmódja daczára a kereszténységet, mint elődje István is, tüzzel-vassal terjesztette, és amellett nyíltan bevallott germanizátor volt. Nem csoda, hogy az ős valláshoz szító főurak, különösen Bua Bukna Vata, a Kievben Jaroslavnál tartózkodó Andrást és Leventét hívták haza Péter kikergetésére. Levente haláláig, I. András trónra jutásáig ős vallást követő volt. Vatáék délről a Tisza mellékéről jőve Abaújváron találkoztak a hazatérő herczegekkel. Szabolcsvármegye tehát útjokban esett. Közel áll tehát azon feltevés, hogy ősvallást követő magyar volt az, kinek fogai közt az érem találtatott, keresztény semmi esetre sem. Vitás kérdés ma is, hogy a magyarok finnekkel, törökökkel, vagy pláne mongolokkal vannak rokonságban. Ezen rokonságot most már, mikor 50 krajczárért Battyányi, Eszterházy, Rákóczy, Kállay, Bátory, Bocskay stb. mindenki lehet, kideríteni lehetetlen. Összevegyültünk már szláv, germán, latin és egyéb fajokkal. Ezen kérdésben borúra derű csak akkor fog következni, ha bevándorlásunk idejéhez közel eső, kétségtelenül magyar sírokra fogunk akadni és számos csontváz, főképen koponya kerül birtokunkba. Világhírű tudósunk dr. Tewrewk Aurél lenne hivatva a magyar faj jellegét csonttanilag megállapítani. Okolicsányi Menyhért barátom vendégszerető családjánál kedvet, erőt gyűjtve, tegnap délelőtt a sírmezőn Márky Elek mecénás, dr. Farkas Balázs orszgy. képviselő, Okolicsányi László, Angyalossy Pál főszolgabíró, Vidovich Antal, Ujhelyi Aladár, Fülöp Jenő és én képeztük a vakondok társaságot vagy nyolc ásóval, lapáttal ellátott markos legénnyel. A sírmező Márky Elek úr birtokán Karász községtől északkeletre 2 kilométernyire, a tanyától délnyugatra, mintegy 300 lépésnyire a Zanóczky domb és Vecse kút lapos közt északról délre nyúló több száz lépés hosszú 2-3 méter magas keletre és nyugatra lejtő, a környezethez hasonló talajminőségű emelkedésen fekszik. Ezen mintegy 20 hold területű emelkedésnek közepe táján 3-4 hold területről a tegnapi kutatás előtt került néhány érem, melyeket többnyire a tanyabeli gyerekek hánytak el. Egy Szent-László-féle denár (Rupp VI. species), egy kicsüngő mellkereszttel Fülöp Jenő bérlő úr által a nemzeti muzeumnak küldetett fel. A kereszt leírása Nagy Géza muzeumi segédőr úr szerint a következő: Hossza 5,3 ctm. Szélessége 3 ctm. Anyaga bronz. Egyenlő szárú. Előlapján ráforrasztott Krisztus alakkal, melynek bő ruhája van. Lábai nem látszanak. Kezei kereken és nem szögben hajlanak, arcza ovális, melyet egy domború egyenes vonal oszt ketté. A kereszt hátlapján egy kisebb kereszt. Ezenkívül felküldetett egy tekercses végű hajgyűrű (átmérője 3 ctm.) mihez hasonlót tegnap mi is találtunk egy koponya fülnyílása mellett. Ez egy 2 milliméter vastag hengerded és úgy látszik, hogy bronz huzalból készült szorosan záródó, de össze nem forrasztott 2,3 ctm. átmérőjű karika, a huzalnak egyik vége tompa, másik vége 4 milliméter szélesre kalapált. Ezen ellapított vég S alakulag vissza, azután ismét előre kunkorodott. Ezen gyűrűkről Majláth Béla úr muzeumi őr az Archaeologiai Értesítő 1890. december 15-én megjelent számában a következőket írja: “Ékszerül a csontvázakon általában véve fülbevalók, vagy Sophus Müller elnevezése szerint halántékgyűrűk fordulnak elő; s ezeken kívül igen ritkán egy-egy ezüstözött bronzgyűrű. Ezen halántékgyürük dr. Biefel szerint germán eredetüek lennének. Sophus Müller azonban beható tanulmányozás alapján és analogiák egybevetése után azon eredményre jutott, hogy azok typikus jelenségei a soros sírmezőknek mindenütt ott, a hol szlávok tanyáztak, Észak-Magyarországban, Pomerániában, Sziléziában, Morvaországban, Ausztriában és Magyarországon is, a minthogy ezen halántékgyűrűknek nevezett tárgyak előfordultak már Csongrád, Nógrád, Túrócz, Sopron és Békésmegyében is. Alakjukra nézve köralakú, egy darab vékonyabb-vastagabb érczhuzalból állanak, melyek végei összefutnak ugyan, de mégis nyitottak, s míg egyik vége tompán le van metszve, másik vége S alakban kifelé hajlik. Tekintve azt, hogy némelyik vastagsága olyan, hogy azt fülön áthúzni nem lehet, (dehogy nem, hát némely afrikai vadak vagy délamerikai indusok nem helyeznek-e el több centiméter átmérőjű korongokat átlyukasztott fülök cimpájában?) fülkarikának nevezni nem lehet, halántékgyürünek csak annyiban, amennyiben azok a fül nyílása mellett hátrafelé a halántékcsont alsó nyújtványán (csecsnyújtvány) találtatnak, vagy nyomaik észlelhetők. Ezen leírás teljesen ráillik a karászi fülbevaló karikára. Ilyen karikák Hampel szerint a IV-től a XIV-ik századig terjedő időszakból száramzó sírokban találtatnak. A karika tehát magában a karászi sírmező korát meg nem állapítja. Az itt talált érmek Szt. István, Péter és Szt. Lászlótól származnak. A temető tehát 1000-1095-ig népesedett be, tekintve a temető nagy terjedelmét nem is egy pár év alatt. Hogy valjon 1000 előtt, vagy 1095 után temetkeztek-e ide, tekintve a sírmező nagy terjedelmét, valószínű; de ezen kérdést csak a további ásatások, melyek Márky barátom szívességéből kilátásban vannak, fogják eldönteni. Öt sírt bontottunk meg, melyek az eke által még bolygatva nem lettek. A két elsőnél a sorrend keresésével felhagytunk, mivel úgy látszott, hogy az eke azon tájékon már több csontot vetett fel. A síremző északi végén, északról déli irányban néhány öl hosszú árkot huzattunk és három csontvázat felfedve meggyőződtünk, hogy a hullák egymástól két méter távolságra eső sírokban temettettek. A tetemek 40-50 ctm. mélységben találtattak, fővel nyugatra, lábbal keletre, hanyattfekvő kinyújtóztatott helyzetben, a karok a törzzsel párhuzamosan helyezve. Koporsónak vagy más sír kibélelésnek, vagy tapasztott sírfenéknek nyoma sincs. A bordák, a kéz és lábfejek, a csigolyák, (egy csontváz kivételével, melynek pár lágyékcsigolyája még kiemelhető volt) bélcsontok már mindenkinél annyira el volt enyészve, hogy azoknak még a helye sem volt megkülönböztethető a környező homok földtől. A koponyák, bár a föld súlyától kisebb nagyobb mértékben összenyomva, és a nagyobb szárcsontok elég épek voltak, de a leggyengébb mozdítási kisérletre szétmállottak. Négy koponyát úgy mentettünk meg a teljes széthullástól, hogy részben a környező földdel emeltük ki nagy gonddal, és a tanyai padra helyeztük száradás végett. Reménylem, hogy a fej méreteit talán megközelítőleg lehetséges lesz megállapítani. Annyit állíthatok, hogy brachycephalok - azaz rövid fejüek - és orthognatusok - egyenes nerm előrenyúló arcz-élüek - voltak. A csontvázak hosszát nem állapítottuk meg, a mi bajos is lett volna, mivel a lábak teljesen el voltak enyészve. Egy csontváznak a czomb csontja az izület fejecstől a külső condylus végéig 45 ctm. volt, a sípcsont pedig végéig, a bokaizületig pedig 81 ctm. Egy másiknál ezen méret csak 73 ctm. volt. Egy csontváz bal alkarján, közvetlenül a kézfőizület felett egy szép világos malachyt zöld, fényes patinájú (nemes rozsda) nyitott végű bronz karperecre akadtunk. Átméröje 7.5 ctm. Letompított négyszögű huzalból készült. Egyik éle balfelé áll. A huzal vastagsága a közepén 7, a két végén 3 miliméternyire vékonyul. Újhelyi Aladár úr néhány hét előtt ugyanezen sírmező más részéről még két hasonló karpereczet kerített, melyek csak abban különböznek a tegnap találttól, hogy patinájuk nem olyan szép, többnyire lekopott és inkább sötétzöld. Újhelyi barátom egyiket nekem, másikat dr. Farkas Balázsnak ajándékozta. Egy másik csontváz jobb alkarjának alsó végén egy hasonló átmérőjű, de előrehaladottabb izlésre valló világos zöld, de kevéssé fénylő patinájú bronz karpereczet leltünk. (A fülbevaló, melynek törött párja is megkerült, ugyaninnen való.) Ezen karperecz teljesen zárt, s úgy néz ki, mintha két vékonyabb 13-szor egymás körül sodrott huzalból volna készülve. Ez azonban csak úgy látszik, mert tulajdonképpen öntött darab. A sodrottnak látszó huzal vastagsága 5 mm. A karperecz kerülete 22.5 ctm, ebből azonban csak 16 ctm. sodrott kinézésű. Innen egymással szembe néző, két kiülő szemű kígyó fejjé alakul át, a kígyó nyakakon öt harántirányú rováttal. A kígyófejek - háromszögű hasábbá - mintegy madárcsőrré vékonyodnak és minden határvonal nélkül összeforrasztvák. Ezen csőr alakú részlet, mely a karperecz záródását képezi 2.5 ctm. hosszú. Az Archaeologiai Értesítő 1888. évi folyamának 60-ik lapján Téglás Gábor két kígyófejben végződő arany karpereczről emlékezik meg, mely Hunyadvármegyében Várhely környékén találtatott. Vajdejből, szintén Hunyadmegyéből a bécsi cs. kir. régiségtárban van egy kígyófejes tekercs karperecz. Szénaverősről (Kisküküllő m.) a báró Bruckenthal féle gyüjteményből N. Szebenben. Hétúrból (K. Küküllő m.) hasonló Bécsben. Márkaszikről (Szilágymegye) 2 kígyófejes torques (nyakék) szintén a bécsi gyüjteményből került. N. Váradon 1885. hasonló került 19 más ezüst tárgyakkal napfényre, melyeket boldog emlékű Rómer Flóris az Arch. Értesítő 1886. évi folyamának III-ik és V-ik füzetében írt le. Ezen dák művek ismertettek el a régészek által, tehát a karászi temető is valószínüleg keresztdákok népesítették be a II-ik században, a mikor, mint a talált nyakbavaló ezt igazolni látszik, a kereszténységet kezdték felvenni. Ez azonban még hypothesis. Az addig előkerült és még előkerülő koponyák dr. Tewrewk Aurél kezében lesznek azon fáklyák, melyek megvilágíthatják azon koromsötét korban itt nyüzsgő népfajokat, melyek a Karász temetőben most talán dákorománul álmodoznak. A csontvázakra 40-50-60 ctm. mélységben bukkantunk. Az először megásott sír felett a vetés felületén egy obsidián kőmagnak gesztenye mekkoraságú töredékét találtam. Cseréptöredékekre, vagy pláne edényekre nem akadtunk. Az általunk kiásott koponyák fogai között érem nem találtatott, pedig Fülep úr ki szavahihető művelt egyén, határozottan állítja, hogy két koponyánál ezen körülmény előfordult. Megközelítő becslés szerint ezen sírmezőben pár százan temetkeztek. Megállapítván nagyjából a temető természetét, nehogy a szép vetésben még több kárt tegyünk, de meg miután gyomrunkban a 12-őt már pár óra előtt elharangozták, visszatértünk Márky barátom szíves házigazdánk tanyájára, hol Fülöpné takaros magyaros zsidó menyecske a milyent csak a “Nyír” tud teremni, dúsan rakott asztallal várt. Az ebéd jóságáról a kiürült tálak poharak és a jó kedv tanuskodtak. Az ásatás alkalmával a kihányt földrakáson honatyai méltósággal kuczorgó dr. Farkas Balázs előtt szép látványt nyújtott a 60 éves athleta Okolicsányi Menyus, a komoly baszista Újhelyi Aladár és én midőn mindhárman egy időben fővel lefelé hajolva körömmel peniczilussal kapargáltuk a földet a koponyák körül, s kerestük szájukban az obulusokat. Angyalossy Pál pedig megmutatta, hogy nem csak jó főszolgabíró, de jó anatomus is, mert mikor Farkas Balázzsal kettecskén tanakodva alig tudtuk megállapítani, hogy férfi vagy női csontvázzal van dolgunk, nagy bölcsen ketté vágta a gordiusi csomót, mondván; ha ez nő lenne, annyi kaparászás után vagy megmozdult, vagy megszólalt volna. Az élvezetes napot a hol kezdtük Karászban Okolicsányi barátom házánál, és Kisvárdán a késlekedő vonatra kelve éjfélben itthon Nyíregyházán fejeztem be, álmodva a jövő évi remélhetőleg még bővebb karászi régészeti aratásról. Nyíregyháza, 1891. évi október 2-án. Dr. Jósa András