Ősszemétdomb Rakamaz és Timár községek között.
A szeszélyes Tisza ma nem mindenütt azon mederben hömpölygeti vizét, hol hajdan folyt. Az ilyen – a mostani Tiszától gyakran pár kilométernyire eső – kanyarokat a nép holt Tiszának, legtöbbnyire azonban Morotvának (mortua aqua) nevezi. Nyáron vagy mocsarakat képez, vagy kiszárad, de a tavaszi gyakran nagy áradások alkalmával hatalmas folyókat képez és több lépésnyi szélességben ontja le a kettőtől tíz meternyi magasságu partokat,
Azon morotva részlet, melyről szólani akarok a legközelebbi Tiszaparttól 1 kilometernyire, a tokaji hídtól 4 kilometernyire északkeletre, Rakamaztól északra 3 , - Timártól délre egy kilometer távolságra esik.
Hogy mennyit mosott el a viz századok alatt a jelenleg mintegy 3 meter magas partból, meghatározni nem tudom.
Az omlás hatszáz lépés hosszuságban mutat mintegy két meter magas kulturréteget. Ugy ezen televényes, valamint az alatta fekvő sárga agyag száraz állapotban oly kemény, hogy csak csákánnyal ontható. Az 1888ki tavaszi árviz után Szelóczky Géza rakamazi gyógyszerész és buzgó régiséggyüjtő barátom, és Fábry Károly főbíró ur társaságában az omlást megtekintettem, és a lent elterülő megszáradt iszap felületén szekér számra menő cserépdarabokat találtunk.
Ezekből sok diszitéssel ellátott példányokat szedtünk fel, melyek közül az előttem érdekesebbeknek látszókat lefényképeztem és két lapot Dr Hampel József urnak átadtam. Rövid idő alatt több százra menő obszidián és kovakés töredékeket gyüjtöttünk, - továbbá egy végén átfurt nyelv alaku szarukőből készült kis amulettet vagy fenőkövecskét, két kővésőt, egy bronz fűrész végét, - két népvándorláskori csatot, melyeknek egyikéről a peczek hiányzik, egy bronz halhorog töredéket, - egy hengerded bronz sodronyból készült gyürüt, egy agyag gyöngyöt,- számos orsógömböt, melyeknek egyike spirál diszitéssel van ellátva, - egy mogyorónyi kristálytiszta üvegdarabot, - egy kaurit (cyprea moneta).
Ezen kívül találtunk egy öntükemencének előrészét agyagból, melynek ledomboritott pereme ép, hátulsó része azonban le van törve, és miután azt meg nem találtuk, nem tudni, hogy nézett ki.
A meglevő résznek rajzát ide mellkelem. Hossza 27 cm, hátulsó része 28 ctn széles. A 8,5 ctm hosszú orrát egy öt lyukkal ellátott fal választja el a hátulsó résztől. Ezen lyukakon a hatsó résznől az előrészbe vezető, convergáló az orr felé kissé keskenyedő 1,5 ctm mély és 2 ctm széles hornyolatok vonulnak a megolvadt ércz levezetésére. A lyukak az ércz megolvadásáig valószínűleg be voltak tapasztva, mint az ma napság is történik. A készülék lábakon állott. Két magasabb lábat is megtaláltunk, melyek minden valószínúség szerint a hátsó részhez tartoztak. Körülötte emberfej és ökölnyi nagyságu és nagy mennyiségü alaktalan égetett agyag tömbök hevertek. A megtalált töredék peremének épségéből, és a körül fekvő égetett agyag darabokból azt merem következtetni, hogy az ércz olvasztás az olvasztó edény körül rakott tűz által, és a lelhelyen történt. Salakot is találtam körülötte, de abban sem rezet sem vasat nem tudtam vegyileg kimutatni. A porré tört darabot sósavval, azután egy részletet ammoniummal, más részletet kénkőszeggel kezeltem, de sem kék szint, sem csapadékot nem nyertem.
A temérdek cserép darab közül csak három ép edényke került.
Egy kis fületlen jó gyurmából, nem korongon készült, vastag falazatu, sárgásveres, díszítés nélküli jól égetett sima felületű csupor
Egy kaszafenő kő tartó tülökhöz hasonló, 10 ctm hosszu, peremjéhez közel két szemben álló lyukkal ellátott, kívül valami veres festékkel, valószínűleg míniummal bekent, - agyagból durván készült, jól égetett, rücskös felületű ivó edény. Mind kettő birtokomban van; és egy letört fülü nem korongon készült, fenekén pezsgősüveg módra begyürt kis szilke, Bajnok Justinián honvéd százados urnál Miskolczon.
A három meter magas omláspartnak két meter vastag felső televényes rétegéből sűrűn kandikálnak elő a cseréptöredékek, olyanok mint a' milyeneket az omlás aljában találni, és a melyek közül több jellegzetes darab a melléklet fényképeken látható.
Vannak közöttük olyanok, melyek az ugynevezett kőkorszakra (vastag, rosszul gyurt és égetett, nem korongon készült, - legfeljebb ujbenyomatokkal díszített); bronzkorszakra (korongon készült, - díszes csücsökkel, kacskaringós, párhuzamos, vagy zegzugos karczolatokkal ékített), és romai befolyásra, vagy legalább vaskorszakra valló (graphit és szénrajzal ellátott) cseréptöredékek.
Kővéső, bronzfürész, népvándorláskori bronzcsatt! Hogy illik ez össze!?
Legelőször is arra gondolunk, hogy ezen helye az említett különböző korszakokban élő emberek egymás felé telepedtek.
Alől véljük találni a kőkorszaki, középen a bronzkorszaki, és legfelől a vaskorszaki nyomokat. Csakhogy ez a Rakamaz és Timár közötti partomlásban nem így van ám.
Itt ezen rétegezést nem találjuk. Gyakran felül vannak a kőkorszaki és alól a vaskorszaki maradványok, vagy fordítva.
Azt kell tehát feltennünk, hogy anépvándorlás nálunk Szabolcsvármegyében még ősembereket talált, kik a beözönlőkkel csakhamar elvegyültek, és azoknak kulturáját átvették. Hiszen most is vannak Ausztraliaban és polynesiában népek kik kőbaltával faragnak és puskával lőnek.
Ezen cserép darabokkal és más hulladékokkal tömött, tehát csakis szemétdombnak használt televényes rétegben szinte a történelem előtti korból származó sírok vannak elhelyezve nem egyenlő távolságban egymástól, és nem is egy sorvonalban.
Csak egyet ástunk fel, de a csontok már annyira el voltak porladva, hogy egy darabban csontváz részleteket kiemelni nem sikerült. - Ezen csontváz kuczorodott helyzetben arczal lefelé háttal felfelé fekve találtatott minden egyébb lelet nélkül.
A sírok keresztmetszete nem egyforma. Némelyik lefelé keskenyedik, míg a másik lefelé szélesedik.
Régi időben bolygatott sirra is akadtunk, és azt hogy bolygatva volt, onnan következtete, hogy például találtam az omlás homlokán egy kéznek csontvázát, melynek részei természetes helyzetben feküdtek, de az alkar, melynek azzal összefüggeni kellett volna, található nem volt, hanem a kéz körül koponya és más csontrészek feküdtek.
A partomlás felett elterülő szántóföldeken igen sok kagyló (unio pictorum) hever, nem a viz által oda hordva, hanem emberek által felhalmozva.
Nehány lépésnyire ezen omlás szélétől került azon arany torque, mely 1890 évben a nemzeti muzeumba jutott és a mely kincs Szelóczky barátom ébersége nélkül most valami külföldi gyüjteményt ékesitene.
Érem innen még tudtommal nem találtatott ugyan, de alapos okom van feltételezni, hogy Tokaj vidékére a keleti népözönlet a IIik század elején kezdődött, és hogy ezen telep egykorou a gávai Katóhalom körül,- Balsán, Büdszent Mihály közelében fekvő Józsefháza pusztán, a nyíregyházai Közvágóhid, a nyíregyházai lovas laktanya területén, és közelében, a tiszaeszlári Sinka hegyen,- Zalkodon talált tárgyakkal.
Nyiregyháza 1892 Februar 16án
Dr. Jósa András
