A Bashalom. Nyíregyház, 1892. július 22 (litografált kézirat, 6 lap)
A Bashalom
Gróf Dessewffy Miklós urnak Tisza Eszlár kötelékéhez tartozó bashalmi uradalmában, a kastélytól északra mintegy 150 lépésnyire fekszik a „Bashalom” nvű ősdomb, egy 3-4 holdnyi homokosagyag talaju 5-6 meter magas emelkedésen, melynek lejtője nyugat és délfelé meredekebb, mint kelet és észak felé. Az utóbbi irányban ezen emelkedés nehány száz lépésnyire észrevétlenül vész el a majdnem sikságnak nevezhető környezetben , míg nyugatra néző legmeredekebb, - délre kevésbbé. - keletre legkevésbbé meredek lejtöjén 100tól 50 lépésnyi távolságban vész el.
Azon körülmény, hogy ezen hordott halom egy minden irányban nem egyenletesen lejtű emelkedésre helyztetett, lehetetlenné tett, hogy annak kellő közepe pontosan meghatározható legyen.
Liptay Jenő uradalmi tisztartója a Gróf urnak, buzgó kedvelője a régészetnek, és jó szemmértékkel is bírván, mind a négy égtáj felől jókora távolságból irányitotta a domb tetején álló póznákkal felfegyverkezett egyént, hogy a pózna lehetőleg a domb tetejének közepére szórassék le. Mind a négy pózna nehány meter távolságra jutott a másiktól, és így az átellenes póznáktól kiinduló két egymást keresztező vonalaknak találkozási pontja lett – int a dombnak középpontja – meghatározva.
Későbben azonban valószinüvé vált, hogy a dombnak kellő közepe tulajdonképen még sem ez volt.
Hosszu évszázadok alatt a homokos talajból készült halomnak az uralkodó szél ellenében álló oldaláról a homok elsodortatott, és a szélmentes oldalon ülepedett le.
Az uralkodó szelek iránya oly hosszu idő alatt változhatott, és így teljesen elfogadható szon feltevés hogy a dombnak legmagasabb része – az épités idejében – nem azon ponton állott, hol az ma lenni látszik. Egy két méterrel meg nem határozható irányban odább állhatott.
Az uradalom birtokosa Gróf Dessewffí Miklós úr, - azon Dezsőnek ivadéka, ki Robert Károly királytól saját élete árán mentette meg 1330ban Bassaraba havasalföldi vajda árulása következtében elvesztett csatában – a vármegye egyik legszebb pontján, a Bashalom tetején emeltet jelenleg egy diszes mausoleumot, melynek földszintje családi sírboltot, emelete pedig kápolnát fog képezni, és melynek tornyából a legszebb látkép tárul fel a közel tokaji hegyre, a hegyaljára, és az – egy legszebb parkhoz hasonló - „Nyir”nek nagy részére, hol hajdan a dicső Zabolch és Tuhutum vezéreink győzelmes hadai tomboltak.
Kívánom, hogy a nemes gróf minál gyakrabban gyönyörködjék a torony ablakaiból, és mind későbben hajtsa le fejét öröknyugalomra a földszinten.
Pár hét előtt, - az alapozási munkálatok megkezdése után rövid idővel – a Gróf úr vejénél Gróf Pongrácz Jenő ur szíves meghívása folytán látogatást tettem Bashalmán.
A halomnak tetejéből évekkel ez előtt a kastély talajának emelése czéljából már mintegy 2 ½ meter magas réteg lett lehordva, valamint azért hogy a kápolnának nagyobb sík területet nyerjenek. - Mennyit mosott el ősidők óta szél és eső nem tudhatni.
Az alapárkok 80 ctm szélesek, és 4 ½ meter mélyre lettek ásva a lecsonkított halom tetején, azért ilyen mélyen, mert a föld hordottnak lenni bizonyult, és nem azért mintha csakugyan laza lett volna, mert mindenütt meglehetősen egyenló kemény volt, és ha talán valamikor kifosztatott volna is, az csak az ősidőkben történhetett. A mélyebb alapozás csak azért történt, mert az épület örök időkre lévén szánva, a talaj pedig nem rétegezett, hanem sárga és fekete földnek tömbös vegyüléke volt, és így absolut biztonságot nem nyujtott, mint azt a szakértő mérnök is kijelentette.
Nem valószínű hogy a domb – legalább felülről lefelé hatolva – valaha ki lett volna fosztva, mert a különböző szinű tömbök körülbelül egyenlő nagyok voltak, pedig ha a halom valamikor ki lett volna ásva, a kiemelt és ujra visszahányt földnek ezen helyen apróbb darabokban vegyülve kellett volna feltünnie, mint a környezetben.
Természetes, hogy nekünk az épület alapjának veszélyeztetése nélkül tetszés szerinti ásatást végezni nem lehetett,
Meg kellett elégedni azzal, hogy a Liptay Jenő ór által a halom közepéül kijelölt ponton egy keletről nyugatra irányuló 3 meter hosszu, és 180 ctm széles, -lefelé a földnek lazasága miatt keskenyedő – négyszögletű kutat ástunk 5 ½ meternyire, tehát a halom eredeti magasságától nyolcz meter mélységre, t: i: az eleven földig.
A földlehordás által sík felületté váló tetőtől 2 ½ meter mélységben, a kut északi partjának közelében, – tehát valószínűleg nem a domb középpontjában – kis termetű, – de már az epiphysiseknek a diaphysisekkel már nem porczos, de csontos összeforradásából következtetve – teljesen kifejlett lónak, és egy kecske csontvázának maradványaira akadtunk. – Ezen csontvázaknak csak némely részei (koponya, szárcsontok, pár csigolya és lábtőcsontok) találtattak, és nem természetes fekvésükben, de összevissza voltak hányva. Valószínű, hogy több csontokra is akadtunk volna, ha az alapozási munkálat veszélyeztetése nélkül a gödröt északfelé szélesithettük volna, mert ott a föld metszlapján még csontok állottak ki, – Emberi csontváznak itt maradványaira nem akadtunk.
A kápolna alapárkának azon részén, mely a torony alatti bejáratnak nyugati felét fogja tartani, a mellékelt alaprajznak 1 számmal jelölt pontján, a plateautól számitott 4 ½ meter mélységben, hol a hordott föld már a szüztalajjal érintkezik, egy emberi csontváz részeire, – tibia, fibula, femur, calcaneus, astragalus, metacarpusokra akadtunk, melyek rendkivül porlékonyak és könnyűek voltak.
A kápolna alaprajza
Hogy ezen csontrészek természetes fekvésükben voltak-e, nem tudom, mert akkor, mikor ezek napfényre kerültek, a helyszínen nem voltam. – Közvetlen a csontok alatt pár millimeter vastag hamuréteg volt, épen ott, hol az ősföld a hordott földel határos.
Hogy nem korhadék, hanem hamu, onnan állitom, mert hófehér volt, nem olyan kapuczinus színű fakorhadák, milyeneket a geszterédi halomban 1868ban találtunk, melyeket Dr Hampel József úr K. u. IIik századbelinek tart, én pedig azon nézetett koczkáztatom, hogy ezen, – a nép által kunhalmoknak nevezett, – öt egymás mellett fekvő halom hunhalom volt, mert ott egy olyan terra sigillata edénynek barbár utánzatára akadtunk, és amely több tárgyakkal együtt a magyar nemzeti muzeumban van, – és melynek eredetije a berlini „Norddeutshe Alterthümer” gyűjteményben őriztetik. És ötödik századbeli romai érmekkel együtt Mainzban találtatott, tehát azon korbeliekkel, a mely korban hazánkat a hunok lakták. – A „Poty” halomban, melyről referálni fogok, és szinte a bashalmi uradalom területén fekszik, és a melyet két év előtt ástunk meg, a fakorhadék hasonló szinű volt.
A Bashalomban talált hamu réteg közvetlen a szűzföldön feküdt, pár millimeter vastag volt, és közvetlen felette találtattak az embercsontok, de szénnek vagy égetett földnek sem itt, sem másutt nyomára nem akadtunk. A réteg egy kissé észak felé lejtett, de szintén a vázlat rajznak 1 számmal jelölt pontján az alapárokban találtatott, ezt pedig szélesíteni nem lehetett, a hamu rétegnek szélességét vagy hosszuságát meg nem határozhattuk. Az alapároknak 10 ctm szélességben azonban nyomai megvoltak, Hogy deszka lehetett, abból következtetem, hogy a hamuban is felösmerhető rostok nem összevissza, hanem mindenütt párhuzamosan voltak, és a fának parenchyma = rostjait górcső alatt felösmertem.
Nem vagyok elég szakértő, hogy a hamuból a fának faját fölösmerhetném. Miután azonban ezen rétegből sértetlen részek vannak birtokomban, nem volna érdektelen, ha ezen növénymaradványt valamely szakférfi megvizsgálná. Szép volna tudni, minő fa díszlett ősidőben vidékünkön.
Ugyanilyen hamuréteg akadt a domb közepének tartott tájon ásott kutnak azon mélységében – a dombnak eredeti kupjától 8 meternyire, hol a hordott föld a szüzfölddel volt határos, csakhogy ezen hamuréteg felett csontokat nem találtunk.
A halomnak északi részében az eleven földig nem hatoltunk. Lehet, hogy a tulajdonképpeni sír ezen tájon fekszik, de az épület szilárdságának veszélyeztetése nélkül tovább nem hatolhattunk.
Emberi készítményre, kivévén egy kis – látszólag korongon, de durván készült edény fenekének töredéké, nem akadtunk.
A halom alapjának szélességét, - miután az el van mosódva, - pontosan meghatározni nem lehet. Azonban azt hiszen, nem sokat tévedek, ha annak alapátmérőjét 60 meterre becsülöm.
A halom valószínűleg észak felől hordatott össze a természetes emelkedésre, mert annak közepe táján, az alapárok keleti részén, a halom alsó harmadában, egy fél meter széles, - 4-5 meter hosszu, a környező sötét színű talajtól sárga színével elütő föld rétegre akadtak, mely északról dél és felfelé mintegy 22 fok hajlással vonul.
A lelet igen sovány arra, hogy abból a halom czéljára biztos következtetést vonhassunk le, de legalább feljogosít arra, hogy egy kissé felette gondolkozzunk. -
Egy ilyen óriási halmot, mely száz meg száz ember munkájába került szeszélyből nem rodtak össze.
Őrhalom nem lehetett; mert hiszen egy közép magasségú fának tetejéről, vagy egy – a szöllő csőszök által ma napság is használt, - könnyü szerrel összetákolt faállványról, vagy a földbe leszurt gerendáról nagyobb területet be lehet látni, mint ilyen csak nyolcz méter magas halomról. Használhatták azokat mint meglevő magasabb pontokat őrszemek kiállítására, de hogy ezen czélra lettek volna emelve, merő képtelenség, mert nálunk ilyen halmok minden rend nélkül csoportosan fordulnak el, néha alig 100 lépésnyire egymástól. Miért csináltak volna nagy fáradtsággal kettőt egymás mellé, mikor őrczélokra egy is megfelel.
Erősségek nem lehettek, kis terjedelmük és exponált helyzetük miatt, védsánczal nem lévén ellátva.
Az embercsontok temetkezési czélra engednek következtetni. Egy ló, és egy kecske maradványainak kedvéért ilyen munkát józan eszű ember nem végezhetett.
Ezek, valamint a valószínűleg feldarabolt ember áldozat lehetett azon hatalmas embetnek eltemetése alkalmával, kinek sírjára reá nem akadtunk.
Nyíregyháza 1892 Julius 22én
Dr. Jósa András
