Czilinder-háboru. Nyirvidék XIII: 48. 1892. november 27. 3.
Czilinder-háboru.
Tisztelt Szerkesztő Barátom!
»De gustibus non est disputandum.«
Nyíregyházán kiütött az ádáz vallásháború a czilinder, alias pincs imádók, és nem imádók között. Gönczi hordó számra folyik a feketevér, tinta képében. A nyomda tulajdonosok személyzetüket kénytelenek voltak szaporítani, hogy a kultura érdekében az utolsó csepp is felhasználtassék. A nyugoti civilisátiónak ezen lobogóját tüntetve hordozzák az úttörők a társadalom magasabb és legalsóbb rétegéből. Azon symbolumot, melyet a Bach korszakban minálunk magyarul Angströhrének hívtak, és a mely kürtőn ezen korszakkal együtt a gutgesiunt érzelem is elbűzölgött, most pedig annak emlékét idézik fel néhányan.
Izlést senkire sem lehet feltukmálni, mindenkinek az a szép, a mi neki tetszik. Nekem is tetszik a czilinder, de csak ugy, ha átláthatlan fátyollal van borítva, de ha a fátyolt fellebbentik, elszomorodom rajta.
A „Gotterhalte”, Haydnnak legmagasztosabb zene alkotása, sokkal szebb, mint a czilinder, a katona bandának jól is áll, de Benczi Gyulának nimbusát nem növelné Nyíregyházán. A világvárosokban, – egy kis elnézéssel talán még Budapesten is – járhatja a czilinder, de „fenn az ernyő nincsen kas”, ha ezen akarja Nyíregyháza világ városi szerepét kezdeni. A papagály is beszél, de értelem nélkül. Nyíregyháza czilinderrel csak is papagály számba jönne. Tudom én nagyon jól, hogy a czilindert viselő urak nem akarnak nemzeti érzületet sérteni; a Hentzi koszoruzói sem akarták azt, de a nemzet még is zokon vette.
Minden hasonlat sántikál, ugy ez is, hanem hogy Nyiregyházán épen ugy nem imádják a czilindert, mint Svájczban a Gessler kalapját, arra mérget veszek.
Senkit sem bánt ugyan, de sérti itt a magyar szemet.
Kedvtelésből, sportból hordják csak, és ha szerintük némelyek (szeretném pedig a város lakosságát meg szavaztatni, éretlen, ízetlen, ostoba tréfának tekintik az uj divatot, hordják tovább is békében a szembosszantó süveget. Épen ugy hordhatnák a fezt, a turbánt vagy a kalmük prémes főkötőt. Csakhogy ezen badarság csupán csak nevetséges, de nem lenne egyszersmint boszszantó is, mert hiszen nem minden szeszély érint kellemetlen húrokat.
Az én egyéni nézetem szerint különben is ezen föveg nem czélszerű, mert igaz ugyan, hogy a párisi catakombákból kikerült 200 éves koponyák űrtartalma átlagosan két köbczentiméterrel kevesebb agyvelőt tartalmazott, mint a mostaniak, de még nincs eldöntve, hogy azért e, mert czilindert viseltek, bár ebben az agy jobban nőhetne, hely lévén benne elég. Csakhogy még senki feje azt sem Párisban, sem Nyiregyházán tele nem nőtte.
Az igaz, hogy ragyog, mig eső nem éri, de akkor már nem is való a szalon öltözethez, pedig más féléhez Párisban sem illik már olyan nagyon. A szél is könynyen bánik vele. Harmincz vagy negyven éve, hogy el fújta és csak most tudták felkapni. Örültünk már, hogy örökre elvitte.
Sok embernek nyomja a fejét; a kik hordják: azoknak kívül, akik látják: azoknak belül. A szerb, horváth, oláh tüntet saját nemzetisége mellett. Nem mondom, hogy majmoljuk őket, de legalább ne tüntessünk magunk ellen.
Nincs ernyője, és ha süt a nap gátolja a tiszta látást. Alkonyatra megjárja, mikor már setétedni kezd.
Ha megyünk valahova, hón alatt kell tartani, vagy szék alá tenni. Oda való.
Vagy a lá clakk összeroppantani. Arra való!
A „Nyírvidék”-ben Jean haragudott meg azokra, kik nem czilinder imádók, bizony Tuhutum szájából nem is vette volna jól ki magát.
Dr. Jósa András.
