A nyíregyházi muzeumról és egyébről. Muzeumi és Könyvtári Értesítő 11: 4 ., Budapest, 1917. 257-258.
A nyíregyházai múzeumról és egyébről. Az emberbőrbe öltözött ördögök által felidézett és még mindig szított borzalmas irtóháború minden kulturális mozgalmat háttérbe szorítván, három év óta múzeumunk alig fejlődött tovább.
Mostani gyarapodásunkat is a háború egyik szerencsétlen áldozatának köszönhetjük.
Burián Tamás tiszapolgári fiatal, nem nagyképűsködő, de nagy képességű, végtelen szívjóságú, minden szépért és jóért rajongó ügyvéd, mindenütt, ahol ismerték, nagy tiszteletben és szeretetben részesült.
Pervesztes soha sem volt, mert csak igazságos ügyet védett. Gazembereket megérdemelt büntetésük elől kibújni nem segített. Ember volt a szó legszebb és legnemesebb értelmében. Testileg nem lévén oly erős, mint szellemileg, a sorozáson katonai szolgálatra alkalmatlannak találták és Szabó nevű ezredes csak nagy rimánkodás után sorozta be a hazájáért lelkesülő fiatal embert. 1917. jan. 4-én esett el az ojtozi szorosnál, tehát nem parancsoltak neki, hogy hősi halált haljon, hanem önként áldozta fel magát hazájának védelmében. Áldás emlékére!
Burián nemcsak szakmájával, hanem a tudományok egyéb ágaival is alaposan foglalkozott.
Arról, hogy többnyire tudományos művekből álló könyvtára penészt nem kapott, a sok aláhúzott helyek és széljegyzetek tanúskodnak, tehát nem kötésüknek szépségében gyönyörködött, mint ezt a legtöbben teszik.
Matasovszky Géza tiszapolgári gyógyszerész és fenkölt lelkű neje csaknem fióknak tekintették és tetemes vagyonukat haláluk után Buriánnak szánták.
Ők említették a bánatsujtotta anyának, hogy fiának legszebb és legmaradandóbb emléket emel, ha könyvtárát és több száz darabból álló régészeti tárgyait a Szabolcsvármegyei Múzeumnak ajánlja fel azzal a feltétellel, hogy egymástól szét nem választva, külön szekrényben őriztessék. A leletek kivétel nélkül Tiszapolgár határában megejtett igen költséges és fáradságos ásatásoknak eredménye.
Tudományos szempontból rendkívül nagybecsű azért, mert igen sok festett cserépedénytöredéket tartalmaz, melyek a régi görög kultúra előtti úgynevezett mykenei, sőt praemykenei korszakra vallanak. E korból csupán a sepsiszentgyörgyi székely múzeum bír gazdag gyiijteménynyel, mely az Olt völgyéből került. Hogy ugrott át ez a székelyföldről Polgárra, sötét kérdés. Mindenesetre fontos kiindulási pontja további kutatásoknak.1 Mikecz Dezső alispánunk is örömmel vette tudomásul a nagylelkű ajándékot, melyre a Nemzeti Múzeum is büszke lenne.
Ezek után rátérek az egyébre, ami komikumnak is ugyancsak beválik.
Alig jutottam az ajánlatnak tudomására, másnap Kiss Lajos múzeumi őr máris Polgárra utazott, hogy a nagylelkű adományt átvegye és hazaszállítsa, mivel azonban annak óvatos becsomagolása ládákba több napot igényelt, egynapi tájékozódás után másnap a nyíregyházi vasúti állomásra visszaérkezett. Innen azonban, mint gyanús katonaszökevényt, két tanító útitársával a városházára kisérték, de hosszú lába nem lévén, szökéstől nem félve, vasra nem verték. A főkapitánynak hiába mondta, hogy ő Kiss Lajos múzeumi őr, szavának nem hittek, bizonyságául annak, hogy Kiss Sándor rendőrfőkapitány barátom múzeumunkban soha sem volt, mert Kiss Lajos mindig a múzeumban tartózkodik és nála, vagy nálam nélkül a múzeumba senki be nem mehet.
Kiss Lajos hiába rimánkodott, hogy tudakozzák meg a vármegyeházánál, hogy csakugyan Ő-e Ő?! vagy más valaki.
Senki sem hederített reá, hanem bilincs nélkül 11 óráig, tehát három és fél óráig a rendőrszobában őrizték, míg végre egy katonával felkisérték a gyanús embert Mikecz István főjegyzőhöz, akinek hahotájára a katona haptákba vágta magát és Kiss Lajos megmenekült az agyonlövetéstől.
Hogy az ungvári és timári tanítókat milyen sors érte, arról hallgat a krónikás Kiss Lajos. Hiába! Kiss szerencséje nagy!
Dr. Jósa András.
1 A festett praehistorikus cserépedények, amint azt a kutatás mai állapota szerint állítani lehet, Kis-Ázsián és Görögországon keresztül délről, illetve délkeletről kerültek hazánk területére, ahol idáig a festett edényeket s azok töredékeit Erdélyben az Olt völgyének több praehistorikus pontján találták meg. Ezek között a legnagyobb az erősdi Tyiszk-hegyen lévő telep, melyen a Székely Nemz. Múzeum őre, dr. László Ferencz végez évek óta szakszerű ásatásokat s ugyanő egy terjedelmes monográfiában ismertette a szerfölött érdekes lelőhelyet. A háromszéki telepeken kívül a festett edénycserepek egész sorozatát fedezte és ásta fel Orosz Endre a tordai hasadékban. Nevezetes, hogy a festett cserepeknek, köztük talpcsöves edényeknek egész csoportját ásta ki dr. Visegrádi János tanár Sátoraljaújhelyen, a város alatt elfolyó Ronyva partszakadékain felfedezett veremlakásokból. E cserepek egy jelentékeny részét ma a sátoraljaújhelyi kegyesrendiek főgimnáziuma őrzi, Visegrádi pedig az Arch. Értesítőben értekezett róluk. A festett edénycserepek Galicziában, közel a magyar határhoz is előfordulnak, a dr. Jósa által említett tiszapolgári lelőhelyet tehát a felsorolt telepek mintegy félholdalakban övezik, amiből az látszik valószínűnek, hogy e telepek az országot keletről határoló hegyláncz nyúlványain terjedtek délről északi irányban fölfelé, az ország sík területe felé is kisugározván belőlük – mintegy fióktelep gyanánt – egy-egy, a tiszapolgárihoz hasonló település. Szerk.
