Nyilt levél Dr. Jósa Andráshoz. Nyirvidék I: 35. 1880. november 25. 1.
Nyilt-levél
Dr. Jósa Andráshoz.
A sötét lepel, mely az emberiség őskorszakát, a történelem előtti időket évezredeken át eltakarta az emberi szemektől, mindinkább kezd átlátszó lenni s egymás után tárja fel rejtelmeit, kincseit.
Nem csoda! azok a merész szellemek, kik nem napok vagy évek szerint számolnak, s a hatezer évet, mely még néhány év előtt is a világ létezésének egész összege gyanánt tartatott, nem egyébnek mint puszta mérvegységnek tekintik, – nagy készültséggel és még nagyobb buzgalommal fáradoznak kiaknázni ama homályba burkolt korszakok mélységeit, midőn „az ember együtt birtokolta Európát a mammuttal, barlangi medvével, a gyapjas szőrű orrszarvúval s több más kiveszett állatfajjal” – nem hanyagolván el természetesen a később egymás után következő korszakokat sem, és minden bizonnyal nagy súlyt fektetvén a saját hazájuk múltját érdeklő minden „lelet”-re, a régészet és földtan köréből egyaránt.
És e merész szellemek nemcsak a tudománynak tesznek hasznos szolgálatokat, hanem hazájuk dicsőségét is nem csekély mérvben emelik és felokozzák, – igy lön nagygyá a kis Dánia, a parányi Sweicz, amaz konyhahulladék halmai, s ez czölöpépitményei által.
Hazánknak is jutott e részben elismerés a mivelt világ tudósaitól, mint ezt a lapok közlései folytán nem egyszer hazafias örömmel tapasztalhattuk.
Ezen elismerésből pedig Szabolcsmegyének is jut, kell hogy jusson egy részecske azon szép tettéért, hogy gondosan őrzi a múltak napfényre került emlékeit régészeti múzeumában.
Csak az a hiba, hogy e múzeumról a megyei közönség nincs kellőleg tájékozva, s talán sokan közölünk még létezéséről sem bírnak tudomással, – ami pedig tetemes hiba, amennyiben – hogy egyebet ne említsünk – ez által meglehetősen akadályozva van gyarapodása, újabb és újabb kincsekkel nevekedése, s az egymás után következő leletek majdnem egytől-egyig a nemzeti múzeumba vándorolnak, holott a közmondásként: jutna is, maradna is, – oda és nálunk, s igy volna leghelyesebb.
Mostan pedig uram uram Jósa András uram, szállunk az urnak.
Tudomásunk szerint ön az, ki a szabolcsmegyei régészeti muzeum létesítésében és gyarapításában legtöbbet fáradozott és fáradozik folytonosan ernyedetlen buzgósággal. Ön az, – mint hiteles kútforrásból értesülünk, – ki a magyar rónán és megyénk területén is sok helyen szórványosan, sok helyen szabályos sorrendben előjövő halmokat a más országokban létező, úgy nevezett „kurgán” halmokkal azonosítva, ezeket megannyi temetkezési helyekül jelezi. Ön az, ki Gáva és Búj határaiban véli feltalálhatni annak a rettenetes meteornak hamvait, kit egykor „Isten ostorá”-nak nevezett az elrémült világ, holott inkább nevezhette volna bölcsnek, mert mint „világ ura” is gyűlölte a hízelgést és szerette az egyszerűséget. Ön tehát az, ki a nevezett muzeum kincseivel s igy e megye régi múltjával megismertetni bennünket s a nagy közönséget, e muzeum gyarapítására buzdítani, – első sorban és mindenek felett van hivatva és képesítve, mondhatnék erkölcsileg is kötelezve.
Mi pedig készségesen, sőt nagy örömmel nyitunk tért a „Nyirvidék“ hasábjain, minden ide vonatkozó közleményének, s erősen hisszük, hogy olvasó közönségünk, is érdeklődéssel és gyönyörrel fogja azokat tanulmányozni, de megyei nagybecsű múzeumunk is kül- és belterjes nevelkedést fog nyerni általuk.
* * *
Nehány nap múlva valószínűleg vidám baráti kör üdvözlendi Nagy-Kálló egyik legérdemesebb férfiát, – kétség kívül a vidéken is számosán áldólag emlékeznek meg a hírneves orvosról és páratlan műtőről, ki egykor megenyhitette fájdalmaikat, vagy talán épen életüket mentette meg. Osztozunk mi is az üdvözlésben és áldásban, – bizony bizony éljen dr. Jósa András! hanem Andrásnapi jókivánatunknak is meg van saját utógondolata: – A régészeti czikksorozatot kérjük és várjuk.
Tisztelettel Kemecsén, 1880. nov. 25.
– t. –
