Kiss Lajos: A Szabolcs vármegyei múzeum története. 1868–1918 (Múzeumtörténeti sorozat 2. H.n. 1965)

Kiss Lajos: A Szabolcs vármegyei múzeum története

1868–1918

(Múzeumtörténeti sorozat 2. H.n. 1965)

 

I. A múzeum Nagykállóban

1868–1883

A kiegyezés létrejöttével, az alkotmány helyreállításával kinevezett első főispán, báró Vécsey József a kiegyezést nem helyeslő, függetlenségéről híres nagy Szabolcsban csakhamar általános tiszteletnek örvend. Az alig 40 éves, világot járt férfi, volt tengerésztiszt, aki Miksa császárt mint hadsegéde Mexikóba elkísérte, kora színvonalán felül álló műveltségével, egyéni szeretetreméltóságával nagy hatással van úgy a saját pártjára, mint a többségben lévő ellenzék tagjaira is. Jóllehet mint megyebeli embert rokonszenvvel fogadják, mégis mindamellett azzal a magyaros diplomáciával él, hogy az ellenpárt kiváló férfiait meghívja asztalához, s a velük való szíves, barátságos érintkezéssel iparkodik megnyerni őket a maga részére. Hogy ez mennyire sikerül neki, erre nézve Jósa András Vécsey távozta után egyik régészeti gyűlésen elmondott szavait idézem, melyek szerint „a minden szépért, jóért lelkesülő főispán iránt a megye összes értelmisége részint szeretettel vagy barátsággal, de mindenki ragaszkodással viseltetett, olyan időben pedig, mikor a politikai éles ellentétek egy kormányhivatalnok népszerűségét lehetetlennek jelezték.”1

Vécsey fehér asztalánál ott van az erős balpárti, Kossuth tántoríthatatlan híve, a kórház megyeszerte jóhírű főorvosa, a fiatal, fürge, vidám Dr. Jósa András is, aki 1864-ben telepedett le Nagykállóban, és akit kellemesen érint az új főispán megnyerő, szeretetreméltó egyénisége, még inkább az a komolyság, mely a különben fesztelen társalgást annyira élvezetessé teszi. Beszélgetés közben kölcsönösen felismerik egymás kiváló tulajdonságait, s nemcsak társaságban találkoznak ezentúl, hanem kettesben is többször és sűrűbben együtt vannak, s élvezettel cserélik ki gondolataikat. Bajos volna eldönteni, melyik a jobb magyar, igazibb hazafi, mégis az ellenzéki orvosban kerekedik felül hamarabb, s erősebben fajának nagy szeretet és beszél a régi magyarokról, kikről oly kevés adat maradt fent, meg az országban levő halmokról, melyekben magyarok pihennek...

1868szén egy beszélgetés alkalmával Jósa András szóba hozta, hogy „hazánkban számos kúnhalom közös elnevezésű halom van, melyek nem geológiai formátiók, hanem mesterségesek. Felemlítette, hogy Kállóhoz közel, a geszterédi határban hat halom van egymás mellett, melyeket a nép szintén kunhalomnak nevez. A hagyomány és némely történelmi feljegyzés szerint László király, a nyíri föld fejedelme2 Bököny és Geszteréd között a kunokat 1086-ban megverte, lehet, hogy a halmok az azon csatában elhullottak csontjait fedik. S miután nem valószínű, hogy őseink ellenségeiket sajátjaikkal egy sírba fektették volna, reményleni lehet, hogy ezen halmok (sírok) megásása a magyar nép osteologiai típusát fogja kimutatni.” Úgy látszik, máskor is szeretett erről beszélni Jósa András, mert támogatásul elmondja azt is, amit a helybeli plébánostól, Támár Imrétől hallott, nevezetesen, hogy a Pest vármegyei besnyői franciskánus templomban egy legenda van megfestve, mely a nép ajkán is él, és azt a jelenetet ábrázolja, amikor a szaladó kunok aranyat, ezüstöt szórnak az üldöző magyaroknak, hogy ezzel menekülésüket könnyebbé tegyék. Csakhogy Szent László a kapzsiság elfojtása céljából a pénzeket kővé változtatta, és a kunokat a mintegy 800 holdnyi nagy mocsárba, rétbe, a Geszte rétjébe szorította.3

Vécsey őszinte lelkesedéssel ajánlkozik a halmok megásatásának megvalósítására. A novemberi szép őszi időt felhasználva néhány nap múlva az ő költségén meg is ásatják a geszterédi halmok közül a középső legnagyobbikat hármasban: Vécsey, Jósa András és a minden hazafias célt lelkesen támogató szakolyi földbirtokos, Mészáros Dániel. A nagy kíváncsisággal, érthető izgatottsággal hozzáfogott munkának meglett az eredménye. A domb alatt a sírgödörben találtak vashorgot, gyönyörű faragott ambra darabot, díszített borostyánkövet, 8 db gyermek oldalbordát, ezüst ékszert, zablatöredékeket, lócombcsontot, hüvelyes kardot, a hüvely záródásánál onyxszal a végén és ökörszem díszítésű, piros cserépedény darabját. A kard mellett köpűs lándzsahegyet, azután 4 db vaskapcsot a sír négy szögletében, ezüst pajzsdudort, koponyarészeket, 2 db ezüst sarkantyút, ezüst csatot és több ezüst lapot. Egész nagy kincset szed ki Jósa doktor a sírból.4 aranykarperecet is, amellyel nyilván Rómer jóindulatát igyekezett megnyerni. Lásd még: Arch. Ért. 1869. első év. 1.

A szép eredményt rögtön (nov. 10) jelenti Vécsey a Nemzeti Múzeum őrének, Rómer Flórisnak, ki az ásatás részletes ismertetését az akadémia régészeti bizottsága által az ő javaslatára éppen akkor megindított (1868. nov. 15) és általa szerkesztett Archeologiai Értesítő első számában meg is jelenteti azzal a buzdítással: „Szívből örvendek, hogy az átkos dulakodás helyett, – melyeket a tudományos ember csak megsirathat –, támadtak a vidéken is férfiak, kik annyi értelemmel és ügyszeretettel pártolják a régészetet.”5

A felásott halmot nem temetik be, úgy hagyják arra az esetre, ha Rómer lejönne, kit hívnak az ásatás folytatására. A bekövetkező hideg idő és tél azonban a további munkálatot megszakítja.6

A várt eredményt nem érték el, mert a felásott domb nem csatasír, nem is kun vagy magyar, hanem szakértői megállapítás szerint sokkal előbbi korból, az i.u. II–III. Századból való az.

Ha föltevésükben csalatkoztak is a lelkes férfiak, munkálkodásuk annyit eredményezett, hogy a figyelem a régészetre irányult. A gazdag lelet és Rómer buzdítása az ásatást végzőket arra vezeti, hogy egy megyei Régészeti Társulatot alakítsanak, mely feladatul tűzze ki a megye ősmúltjának a f a megyei Régészeti Társulat alakulását, föld mélyéből napfényre kerülő emlékeit az enyészettől megmenteni és megőrizni. Nagykállóban 1868. dec. 1-jén „archaeologiai értekezleten” báró Vécsey József elnök, dr. Jósa András és Mészáros Dániel támogatásával eredményezi, melyhez akkor még létező politikai súllyal bíró, a megye közéletében többé-kevésbé szereplő férfiak csatlakoztak: Czóbel Albert anarcsi, Elek Pál demecseri, Horváth Imre anarcsi, Ónodi Bertalan tiszalöki, Szilvási János tiszaeszlári, Molnár Ágoston leveleki földbirtokosok, Graefl József bashalmi nagybérlő, Györgyéni Ignác kisvárdai, Simon Endre nyíregyházi, Támár Imre nagykállói róm. Kat. plebánosok, Uray Tamás törvényszéki bíró és Tokaji Nagy Lajos tanfelügyelő titkár. „Kezdeményezik egy – valójában két – régészeti tárgyak tárául szolgáló üveges szekrény megalapításával egy megyei múzeum létesítését.” „Hivatásául tekinti, hogy szorosan a megye határain belül napfényre került régészeti érdekkel bíró tárgyak feltárására törekedjék, azokat esetleg fölkutassa és a megye székhelyén a műrégészeti anyagot hazán ezen része őstörténetének tudományos megírására összegyűjtse.” „1 forint tagsági díjjal.”7

Érdekes, hogy míg a felhívásban Régészeti Társulat elnevezés áll és ismételten előfordul, addig fennmaradt írásokban – mind nyomtatásban, mind kéziratban – „Szabolcsmegyei Régészeti Egylet” említtetik.

A téli hónapok a tagok gyűjtésével, toborzásával telnek el. A kibocsátott felhívás értelmében a kezdeményezők úgy a maguk körében, mint a néppel érintkező községi lelkész, jegyző és gazdatisztek fölkérésével iparkodnak a megye értelmiségéből mentül többet megnyerni az eszmének. Jósa Andrásnak egy ilyen értelmű levelét őrzi múzeumunk, mely ugyan félbe maradt, de töredékében is sokat mondó, úgyannyira, hogy érdemesnek tartom azt egész terjedelmében idézni:

Tisztelt Jegyző Ur!

„A szabolcsmegyei régészeti Egylet Elnöke Mgs. Báró Vécsey József Főispány Ur megbízásából tisztelettel felkérem Jegyző urat, mint a községi értelmiség oly tagját, ki a néppel folytonos érintkezésben lévén, leginkább jut néha, bár csekély, de mégis a régészetre nézve fontos lelemények tudomására, hogy szíveskedjék egyletünket – mely közvetlenül a megye területén létező régészeti tárgyak összegyűjtését, közvetve pedig ezen föld őslakói faját, míveltségi fokát, szokásait, csoportosulását, elterjedését s a népvándorlásnak okmányokból meg nem állapítható áradását, irányát a területünkön talált régiségeknek, mint okmányoknak segítségével kipuhatolni tűzte feladatául – szíves közreműködésével annál inkább elősegíteni, nehogy a külföld tevékeny régészei felhasználva az ügyben tétlenségünket és minket megelőző kutatásai és közlései által szegénységi bizonyítvány kiállításával szégyenítsen meg.

Hogy megyénk ősrégészeti átalakulása eredménytelen nem lesz, már előre is gyanítható azon körülményből, hogy Közép Európa kő és bronzkori leletei leginkább homokos területekről kerültek, mivel az őslakók ruházatuk és élelmük előállítására a földművelést nem nélkülözhetvén az olcsó vas ösmerete előtt oly vidékeket választottak kizárólag lakhelyül, hol kezdetleges műszereikkel a földet könnyen művelhették.

És hogy vidékünk könnyen művelhető területét az őslakók telepedésül csakugyan felhasználták, bizonyítja azon körülmény, hogy alig múlt el pár hó a szab. megyei régészeti egylet ideiglenes alakulása óta, már is szerény múzeumunk két – a legrégibb korból származó – kőbaltát bír, egyiket Anarcsról, másikat Abapusztáról, s egy oly a vas ösmerete idejét sok századokkal megelőző bronz fokost, mely a külföldi nagy gyűjteményekben is ritkítja párját, újabb A. i. vaskori leletekkel is bírunk, mellyek majd 2000 éveseknek bizonyultak.

Miután a helyneveink többnyire nem üres szavak, de valamely, bár még ezentúl kipuhatolandó nyelvbe mégis jelentőséggel bírnak, az ez irányban is kiterjedő búvárkodás reményleni engedi, hogy a helynevek elemzése megyénk területe lakói nemzetiségének felfedezésére fognak vezetni.

A külföld nagyszerű régészeti gyűjteményeiben honunk leletei nagy szerepet visznek, s nem nagy dicséret reánk nézve, hogy amit hazánk területéről a művelt külföld a műveltség haladása történeti okmányaiként fáradsággal megszerez, s nagy becsben tart, azt mi közönyösen, vagy lomnak tekintjük, vagy ha mint érc darabok értékkel bírnak oly kezekhez juttatjuk, mellyek beolvasztással meg-lehet kipótolhatatlan okmányt semmisít meg.”

Jósa e be nem fejezett leveléből levonható tanulságot mindjárt látni fogjuk.

Az egylet élén állók nehezen várják a tavaszt, hogy a geszterédi halmok ásását folytathassák, melyre Rómer már 1869. március 3-án hívja Vécseyt. Rómer 10-én jön le, nem törődve a havazással és hideggel. A nagy sár miatt csak másnap fognak az ásatáshoz. Feltárják mind az öt kisebb halmot, azonban valamennyi ki volt már fosztva, csak jelentéktelen vas darabokat, fa korhadékokat és cseréptöredékeket találnak, amint azt Rómer leírásából tudjuk.8 Ugyancsak ő írja ez alkalommal a kállói múzeumról, hogy „ezen néhány hét óta létező és 2 szekrényben a főispáni lakban felállított gyűjtemény sok becses darabbal bír, melyek az egylet tagjai, főleg pedig a megyében sokat utazó és ezen messze kiható ügy mellett buzgolkodó Dr. Jósa András főorvos úr gondoskodása által napról napra mindinkább szaporodik.” Itt olvassuk azt is, hogy „az egyletnek 110 tagja van, kik 1 forint évi díjat fizetnek, de vannak olyanok is, mint Vécsey báróné, kik 5 forinttal is gyarapítják, magának a főispánnak áldozatai, melyeket eddig az ásatásokra tett, az egész alapot túlhaladják, pedig az egylet nincs is szervezve.” Volt-e szervezve, vagy sem, milyenek voltak az alapszabályai, hányan és kik voltak a tisztviselői: nem tudhatni.9 Hogy az egylet nem szűnt meg, abból következtethetni, mert tagokul ezután is jelentkeznek a Régész Egyletbe.

Az érdeklődés felköltése mellett szól, hogy a megyéből több helyről is jelentenek és küldenek be tárgyakat. Somossy András egyleti tag nem várva be Rómer lejövetelét, még febr. 18-én megásatta a Micskepusztán álló halmot, az abban talált vaskapcsok, körsótöredék, vörös agyagedény a kállói múzeumba kerültek. Ajándékoztak még Mészáros Dániel és Horváth Imre kővésőt, Graefl József agyagedényeket, Gencsy Ferencné ezüst kapcsokat, bronzsarlót. (Lásd Arch. Ért. 1869. 181. l.) Innen tudjuk meg azt is a 286. lapon Tokaji Nagy Lajos közléséből, hogy január 11-én Pátrohán 10 font súlyú éremleletet találtak. A leletben van 3 darab aranypénz, a többi ezüst. A főszolgabírónál 4 font 30 lat súlyú gyűlt össze. Felemlítem továbbá Nagy Lajos egyeki jegyző adományát. 1869. jun. 21-én tudatja Jósával, hogy Egyeken a Homok dűlő szőlőskert alakítása alkalmával szőlőültetés közben számos (50–60 db) „dákóromán” korabeli (valójában késő bronzkori) kisebb nagyobb urnát találtak, melyekből 6 darabot tudott megmenteni és amelyeket Szabolcs megye múzeumába beküld.10

Vécsey báró pedig szeptemberben adja hírül Rómernek, hogy öccse birtokán, Szatmár megyében Rózsa-Pallagon, a vízmosásban csákányokból és rögökből álló bronzhalmaz leletre akadtak, (B. IV. b.) melyeket a kállói múzeum részére le is foglalt. Kiemeli, hogy a 16 darabból álló leletben van egy olyan is, melyen rajta van az öntési csap, tehát ahogy öntés után a mintából kikerült, ami a mellett bizonyít, hogy itt készültek a csákányok. Rómer lelkesítő szava most sem hiányzik. „Irigyelni lehet a szabolcsi múzeumtól ezen kincset. Gyarapodjék ezen csinos múzeum lelkes és bőkezű elnöke alatt!”11 Hogy mennyire gyarapodott, mutatja a ma is meglevő első lajstrom, mely szerint 1868/9-ben 158 tárgya és 216 érme van a gyűjteménynek, melynek legnagyobb részét Jósa András gyűjtötte12 és adományozta. Feltűnő, hogy a lajstromban az agyagedények, melyek többnyire bronzkorszakiak, így vannak bevezetve: „Római agyag urnák”, aminek látásán nem kell megütköznünk, tévedések mindig voltak, azután a régészeti tudomány ekkor még fejlődésének kezdetén volt. Hiszen Lehóczky Tivadar írja 1892-ben kiadott művének előszavában, hogy az 1860. évben a Nemzeti Múzeumhoz beküldött bronz tárgyakra (tokos vésők, karikák stb.) így válaszolt az akkori igazgató Kubinyi Ágost hivatalos levélben: „a kérdéses régiségek rómaiak és azon korból valók, midőn itt Pannóniában római gyarmatok léteztek.13

A következő év elején (1870. jan. 15.) az Arch Értesítőben kérdi Rómer az egylet titkárát és Jósa doktort, kerülő úton jutván tudomására annak, hogy Anarcson Czóbel Imre hamvvedreket, kőbaltát, kőkést, rézkarikát, gyöngyöt talált – miért nem tudósítják az eseményről, vagy miért nem ismertetik a tárgyakat? Értesítést azonban nem kap; valószínű, hogy nem is olvassák az Értesítőt, a Szabolcsi múzeum el is esik a tárgyaktól, mert Czóbel a Nemzeti Múzeumnak küldi fel (márciusban) azokat, amellett gyűjteményükbe jut egy csiszolt kőbalta és 3 db 10-15 cm hosszú kovakés, mindezen kívül a tiszapolgái plebános, Eperjessy Ferenc – kit Jósa többször felkeres útjában és levelezésben áll vele – ajándékoz 8 db tárgyat (május 20).

1870 április hóban Budapesten Vécsey éppen akkor látogatja meg Rómert, mikor a napokkal előbb küldött levelét olvassa, melyben megírta, hogy Kállóhoz közel, Hugyaj (ma Érpatak) határában homokfúvásból bronz és pecsétgyűrűt, valamint obszidián nyílhegyeket és cserépdarabokat nagy számmal talált. Hívja az őskorinak gondolt temető megvizsgálására. Ugyanakkor a Pesten időző Czóbel is megígérteti vele, hogy azzal az alkalommal elmegy hozzá Anarcsra is ásatni. Ígéretét Rómer be is váltja. Előbb Kállóba utazik (ápr. 8.), honnan „Jósa A. buzgó régésztárssal” mennek az újfehértói állomástól keletre eső Koldús cserének nevezett nagykiterjedésű homokdomb megvizsgálására, hol már báró Vécsey és Tokaji Nagy Lajos, továbbá László Alajos, Dr. Magyar Géza újfehértói lakosok ott várják. E hugyaji határban lévő őstemetőből koponyákat visznek haza, mert csontvázon, meg egy Rómer által a X. századból való bogláron és két kis hegyesvégű bronz fülbevalón kívül egyebet nem találnak. Ma tudjuk, hogy honfoglaláskoriak. Kállóban az egy évvel ezelőtt látott múzeumot nézi meg, őszinte örömmel tapasztalja annak gyarapodását, kiemelvén a bronz tárgyakat, melyek Pesten is kiváló helyet foglalnának el.14

1870. április 10-én indulnak Anarcsra Jósa kocsiján. „Az egész megyét ismerő Jósa, ki már állásánál fogva mindenről tudomást szerezhet, és buzgósága által mindent kipuhatol, az utazást nagyon tanulságossá tevé” - írja Rómer. De Jósa is tanul az úton, mert a múzeumok ügyét szívén viselő Rómer, a tanácsadó, oktató atyamester szóba áll a legegyszerűbb emberekkel, kik ügyesen feladott kérdéseire elmondják a tudott lelőhelyeket, hol találtak csontvázakat, edényeket, s alig van, ki ne tudna ilyenekről.

Útjukban Székelyben Nyíri János bérlő, a szabolcsi gazdasági egylet akkori alelnöke fogadja őket szívesen. Megnézik a templomot, a ref. lelkész Nemes Menyhért lakásán pedig az 1715-ből való úrasztali cin edényeket és terítőket, s mikor Rómer a jelenlévő hölgyek nagy bámulatára egy kis foszlott terítőt mond legértékesebbnek, mely a népies hímzés remeke, megmagyarázza azt is, miért kell azt megbecsülni és nem a szemétbe dobni. Az értékes kézimunkát Jósa teszi el a múzeum részére, de gazdagítja még azt a tiszteletes úr egy sárga achát színű csiszolt fejszével, nucleussal, stb., hogy beigazolja Rómer útközben tett azon kijelentését, minden úri háznál lappang egy-két régiség.

Anarcsra érve, a képtár és a középkorból származó ref. templom megtekintése után az edények lelőhelyére, az Ajak északnyugati határában lévő Pascum lápra sietnek Czóbel Imrével egyetemben, hol az őstemető van. Ez a Pascum láp egy hajdan végtelen mocsár szélén Ajak és Kisvárda közt vonuló új út balról eső területén fekszik. Az odarendelt munkásokkal megkezdi dombos helyen a temető kipuhatolását Jósa. Különös, eddig nem látott csontvázakra akad, melyek nem háton hanem oldalt fekszenek összehúzott lábakkal, mintha kezeikre támaszkodnának. E zsugorított helyzetben levő csontvázak nem elszórva, hanem határozott rendben jelentkeznek a keresők örömére; a kéz mellett, fej fölött és hátuk megett az edények hármasával – négyesével csoportokban, de amelyekből csak kettőt sikerült kivenni, oly mállékonyak voltak. 12 csontvázat bontottak ki.15

Míg az ásatást Jósa András végzi, addig Rómer Czóbel Imrével átrándul Kisvárdára, hol Somogyi Rezső gyógyszerészben régi ismerősre és honvéd pajtásra talál. Nem győzik magukat kibeszélni. A régi prépostság, melynek ajtaja fölött még olvasható a felirat: Ladislaus de Kiss Warda 1501 – elsősorban érdekli Rómert, félre is teteti a megyei múzeum részére az évszámmal és bélyeggel ellátott téglákat. Megtekintik még a mocsár közt hajdan erős építményű vár romjait, melynek idejét Rómer a XVII. századon túl nem gondolja. A régi vár tehát eltűnt.

Mire visszatérnek, Jósa bevégezte az ásatást, délebéd ideje is elmúlt, hát csak ott a földön megebédelnek és ősi szokás szerint pohárköszöntőket mondanak. Rómer két nappal előbb töltötte be 55. születésnapját; Czóbel ennek örömére és emlékezetére a Pascum láp őstemetői részét Rómerdűlőnek, a hozzá vezető utat Jósa útjának nevezi el az ásatásra, főként az ásatók tiszteletére összejött hites bizonyság előtt. Ez új helyneveket a nép nem vette át.

Vécseynek egyik megmaradt jegyzete szerint júl. 5-én ajándékoz Bittü Mihály egy görög aranyérmet, melyet Szent Mihályon találtak.16 Ugyancsak ő küldi be még a hónap végén az Arch. Értesitő részére Dobozy Ferenc ismertetését a szabolcsi földvárról, mely a vár megásatásáról, pontos leírásáról szól.17 Ez évben nem is tudunk többet az egylet- és múzeumról vagy ezzel kapcsolatos dolgokról.

Az 1870. és 71. években csak a múzeum gyarapodásáról tudunk annyit, amennyit az Arch. Értesitő megőrzött számunkra, de hogy az egyleti tagok, főként a vezető, irányító férfiak is fejtettek ki némi tevékenységet, az látszik abból is, hogy amíg 1869-ről megmaradt lajstrom szerint a tárgyak száma 374-et tesz ki (158 tárgy + 216 érem), addig két év múlva ez a szám 2000-re (238 tárgy + 1162 érem) szökött fel, mely nem kis érdem, akár a kezdeményezők törekvéséből, odaadó buzgalmából ered, akár a régészetet kedvelő gyűjtők számának növekedését mutatja is. A múzeum ügye iránt legmelegebben érzőket arra készteti a tárgyak feltűnő megszaporodása, hogy úgy a jelenlegi összevisszaság megszüntetése, mint a jövőben való zavartalan, könnyebb kezelhetőség szempontjából a gyűjteményt szakszerűen rendeztessék. Az egylet elnöke tehát az Akadémia Arch. Bizottságához 1871. május 2-án azzal a kéréssel fordul, hogy a szabolcsi múzeumot Hampel József régiségtári segéddel óhajtja rendeztetni. Hampel a gyűjtemény rendezését el is vállalja, azonnal lejön Kállóba, és néhány nap alatt nemcsak rendezi azt, a régészeti tudomány akkori állásának megfelelőleg, hanem a szép számú és becses tárgyakat külön füzetre is méltatja, utasítással szolgálván egyszersmint a vidéki múzeumoknak tárgyaik rendezésénél.18

Hampel Józsefnek ez a kis füzete, mely az Arch. Értesitőben is megjelent, igen érdekes ránk nézve, mert sok időn keresztül ebben találjuk meg a múzeum tárgyainak jegyzékét leltári számukkal, lelőhelyeikkel és 30 db tárgynak Jósa által készített rajzával együtt; itt van leírva az éremgyűjtemény is. Megtudjuk azt is, hogy a szabolcsi múzeum a vidéki múzeumok közt nem áll utolsó helyen, sőt e füzet is azért íródott, hogy a rendezett múzeum mintául szolgáljon a többi vidéki múzeumoknak. Olvassuk, hogy a rendezésnél Tokaji Nagy Lajos, dr. Jósa András, Támár Imre és Mészáros Dániel segédkeztek Hampelnek, hogy az edényeket Jósa A. gyűjtötte, hogy a tárgyakat lerajzolta és gondos részletes jegyzetekkel ellátta, de ami legfontosabb: „Korhány elnevezésű ősdombok eredetére nézve dr. Jósa A. tanulmányokat tesz és kutatásai eredményét az Arch. Ért. Legközelebbi számában teszi közzé.”

Somogyi Rezső kisvárdai gyógyszerész még e hóban (1871. május) közli Rómerrel, hogy 27 font bronz régiséget vett Rohodon, (részben összekeveredett, zöme HA.), mely 59 db. Rögökből, sarlókból, tokos vésőkből áll, és amelyeket felesége rajzaiban be is mutat.19 Alig jelenik mg ez a hír az Értesitőben, Jósa siet felkeresni Somogyit levélben és a leletet a múzeum számára elkérni. Hasonlóképp cselekszik a múzeum titkára is, kinek soraira május 10-én válaszol Somogyi, tudatván, hogy április 6-án sikerült megmentenie egy rézöntőtől Rohodon még 1852-ben talált 27 font „római korabeli bronzeszközöket”. „És úgy ezeket, mint az ajaki és más 100 db-ot kitevő tárgyaim, mivel már Jósa úr is megkeresett ilyen irányban, legszívesebben a megyei múzeumnak ajándékozom.” Micsoda örömmel olvasták és tárgyalták e hírt az egylet élén állók, elnökének azon Rómerhez intézett leveléből tetszik ki, melyben e nagy eseményt okt. végén megírja. „Valóban ezen férfiú szorgalma megszégyeníti némileg egyesületi működésünket, amennyiben ily szép és választékos tárgyakat mi eddig nem bírtunk összeszedni, melyekkel a kezdetlegességi állapotokat meghaladottnak mondhatjuk.” Rómer a múzeum bámulatos gyarapodását annak a tiszteletnek és szeretetnek tulajdonítja, mellyel a megye az Egylet lelkes alapítója és a megye főispánja iránt viseltetik.

Hogy nemcsak a tárgyak gyűjtésével gondolnak a vezetők, egy-két megmaradt számlából olvashatjuk ki. Hampel előbb említett füzetének kiadója Aigner Lajos (aug. 10.) 25 példányt küld az Egyletnek 10 forintért, egy másik számlája meg arról szól, hogy az Arch. Értesitő III. és IV. évfolyamait rendelik meg nála 6 forintért és hogy e folyóirat 8 különböző számát 1 forint 60 krajcárért küldi meg.

Az 1872. év nagy változást hozott a múzeumra. A politikai változások következtében az egylet elnöke, báró Vécsey József a tagok nagy sajnálatára és szomorúságára a főispánságtól s ezzel együtt az Egylet vezetésétől is megvált (jan. 1.).20 Távozásával a múzeum fejlődése jó időre megakad. Az egylet elnöke dr. Jósa András lett, ki azt írja később magáról „miután a Vécsey Józseféhez hasonló tekintéllyel, összeköttetéssel, eréllyel nem bírtam: gyenge kapocs voltam az egylet összetartására. Így tehát csakhamar szétmállott.”21 Az egylet titkára Tokaji Nagy Lajos tanfelügyelő a reáliskola részére igyekszik a múzeum tárgyait megszerezni. Rómerhez írott s az Arch. Értesitőben közzétett levelében (1872. jan. 11) tudatja, hogy „Vécsey József főispán méltóságáról lemondván a múzeumra nézve legkevésbé sem előnyös változás állott be, ami még nagyobb mérvben lesz elérhető, ha a múzeum előbbi pártfogóinak a megye irányában való állása is változást szenved.” Ezért azt indítványozza, hogy a gyűjtemény, mely még mindig a főispáni lakásban van – a nagykállói reáltanodában helyeztessék el és egyik tanár felügyeletére bizassék, ki azt hetenként a közönség részére nyitva tartsa.”22 Tokaji a minisztériumban is eljárt a múzeum áthelyezése ügyében, mert egy hónap múlva (febr. 6.) a vall. És közokt. Ügyi miniszter osztálytanácsosa, Mészáros Ferenc arról tudósítja az Akadémia Arch. Bizottságát, hogy a szabolcsi régészeti múzeumnak a reáltanodában való elhelyezése már elrendeltetett.23 Mindamellett a gyűjtemény továbbra is a főispán lakásában maradt, s talán mert Tokaji Nagy Lajos is eltávozik Nagykállóból, csak később került a reáliskolába.

A Régészeti Egylet ezután is tart ugyan gyűléseket, tagok is jelentkeznek még később is,24 a gyűjtemény azonban alig egy-két tárggyal növekszik. Rómer is panaszkodik az Arch. Értesitőben, hogy míg az ország legtöbb vidéki múzeumának mozgalmairól a hírlapok útján örömmel értesül, addig – sajnálattal tapasztalja – a szabolcsi múzeumról nem hall semmit. Pedig „mennyire örülnének másútt, ha olyan tárgyakkal rendelkeznének, mint amilyenek Nagy Kállóban összegyűjtvék. Mennyi fáradtságba, lelkesedésbe került azokat összeszedni! – és ez mind azért történt volna, hogy elfelejtsék, elenyésszék?” A lelkesítő, fölrázó szavak azonban aligha jutottak el az Egylet tagjai fülébe, mert sem az Egylet ténykedéséről, sem a gyűjtemény fejlődéséről sokáig nem tudunk semmit sem.

A múzeum eddigi történetét főleg az Arch. Értesitőből ismerjük, melyből a báró Vécsey J. és Jósa A. neve tűnik ki, mint akik az Egylet és a Múzeum létrejöttén, annak felvirágzásán lgtöbbet munkálkodtak. Vécsey József úgy szerepel az Arch. Értesitőben, mint az Egylet megalapítója, éltető lelke, az egész mozgalom létrehozója. (1870. 173. l) Jósa András is azt mondja Vécsey távozása után tartott értekezleten (1881. szept. 26.): Szükségesnek tartom kiemelni báró Vécsey József szeretetre méltóságát, mert nem lehetne különben megérteni az Egylet gyors virágzását és az azt követő hervadt.” Húsz évvel később „Vécsey gyermekének” mondja a múzeumot egyik hozzáírott levelében.25

ezekben az elismerésekben . Dicséretkben nagy szerepe van bizonyos fokú udvariasságnak úgy a Rúmer, mint a Jósa részéről.

Tagadhatatlan, hogy a közszeretetben álló Vécsey őszinte érdeklődése, összeköttetése, tekintélye hozzájárult a múzeum megteremtéséhez, főleg a tagok összetoborzásához, azonban kortársai egyhangú véleménye, de magának Jósa Andrásnak bizalmas közlése szerint is az ő agyában, lelkében fogamzott meg a múzeum gondolta, úgy ő volt annak kezdetben is, mint minden időben a mozgató ereje, tudatos gyűjtője és fejlesztője, az egyesület szervezője, az ásatások vezetője, szóval mindig ő volt az, aki gondolkozott, dolgozott. Közismert önzetlenségéből önként folyik, hogy szívesen átengedte az elsőséget, a dicsőséget Vécseynek, maga-magát csak „hűséges közkatonának” vallván írásaiban is, fődolognak tartva a múzeum megvalósítását, annak fejlődését, az ügy előbbrevitelét.

Nem is történhetett ez másként.

A Bécsből Kállóba került fiatal orvos figyelmét nem kerülhették ki a majd minden úri családnál őrzött kisebb-nagyobb agyagedények, urnák, melyek földmunkálatok alkalmával kerültek napfényre- Apja is tartogatott ilyeneket, magának is van nem egy, mert az 1868-ban keletkezett múzeumnak rögtön ajándékoz több darabot, melyeket még 1844-66 évek közt találtak, mert az a „Zabolch megyei régészeti gyűjteményben elhelyezett tárgyak jegyzékében”, első lajstromában fel van jegyezve. Jósa nőtestvére, Karolina beszélte, hogy Nagyváradon, tanulókorában az udvarukban talált régiségek igen foglalkoztatták Andrást, magánál tartotta, nem adta senkinek. Később a pesti és bécsi múzeumok fokozták ezt az érdeklődést. Már a kállói múzeum meglapítása előtt ismeretségben volt Rómerrel. 1868. május 10-én kapta emlékbe Rómer Műrégészeti Kalauzát. Jósa András jegyzeteiben öt szabolcsmegyei leletet találtam a múzeum keletkezése előtti időből: 1845 körül felszínre került korongon készült nagy edény Szabolcs községből, a Tisza partjáról. Tőrös Ferenc ajándékozta. Az 1860-as évek elején Székely községben talált kalcedonbaltát Dr. Korányi Frigyes orvos adományozza. Az 1860-ban Kék községben napfényre került bronzsarlót Szombati István ajándékozza. Ugyanezen évben Tura községből került bronzhajtűt Propper Samu adományozta. 1867-ben Ibrány községbe felszínre került kvarckőmagot adott Dr. Bleuer Miklós nagykállói orvos. Kertjében is találnak, mikor az üvegházat csinálják.26

Jó híre terjedvén, az igen keresett, nagy praxisú orvos örökösen kocsin ül és azon járja a vármegyét; a földből előkerült tárgyakat kinek mutatták volna másnak, ha nem őnek, az ismert tudós orvosnak, mindenhez értő ezermesternek. Útközben sűrűn látja a homokfúvásokban fényló obszidián és kovaszilánkokat, nucleusokat, az ujjnyi vastag és finomabb falú díszített és dísz nélküli cserépedénydarabokat, gyöngyöket, ezek közt különösen a sárga anyagú, kék körös díszítésűeket, milyenek a megye különböző helyein előfordulnak, azonkívül kőbaltákat mutogatnak neki, melyet azért tartanak minden tehenes háznál, hogy azzal a tőgyét megkerekítve meg ne ronthassák, a kalcedongyöngyöt meg a nyakukon hordják hályogkő ellen. Tapasztalja azt is, hogy a tárgyak legtöbbször a megye területén minden határban nagy számmal létezett és létező tavak mellett fordulnak elő. Feltűnnek előtte különösen a megyében szerteszét levő kisebb-nagyobb dombok, hallja, hogy azokat kincsásók már sokszor áskálták, és „olyat találtak benne, mint amiből a krajcárt csinálják” vagyis rezet, bronzot. Leginkább azonban fajának múltja, a magyarok őshazája izgatja. Olvassa Jerney János keleti utazó könyvét, ki a magyarok ős eredeti helyének kinyomozása végett barangolta be az Azovi tenger és a Don folyó vidékét. Itt olvas a kurgán nevű dombokról, melyek a Fekete-tenger körül nagy számmal vannak elszórva, és amelyeket Jerney magyar maradványoknak hajlandó tartani. Utánajár Jósa is a vármegyében és három Korhány halomról győződik meg, melyeket a kurgán elferdítésének gondol, az értésére adott tízből a többi valószínűleg csak Korhánynak nevezett dűlő. Össze-vissza járkálván a megyében 42 halmot jegyez fel.27 Az egész vármegyében Ibrány határában találja meg a legnagyobb és legszebb halmot, a Feketehalom néven ismeretest, melybe a néphagyomány Szabolcs vezér sírját helyezi. A mocsár közepére helyezett földsáncok közül a szabolcsit, beszterecit, demecserit, turait és pócspetriit ismeri. A cserépedények: számos lelőhelyei közül Kiscserét és Sényőt azért említem fel, mert itt grafitedény töredékeire akadt. Ugyanitt és Pusztadoboson tűzhelyeket látott.

Jósának ez időből ránk maradt írásaiból tudjuk, hogy folytonos utazgatásával a megyének mennyire alapos ismerője. A Nyirvidék 1906. aug. 26. számában ezt írta: „1864-től 20 évig Nagykállóban orvoskodtam, csaknem többet laktam szekeren, mint házban. Egy kis nagyítással azt is állíthatom, hogy talán vármegyénk összes dűlőútjait is úgy ismertem, hogy bátran beállhatom volna éjjeli kocsinak.” Azt is megfigyelhettük, hogy bátran beállhattam volna éjjeli kocsisnak.” Azt is megfigyelhettük, hogy az előbb elmondott tapasztalataink már a múzeum létrejötte előtt birtokában volt, s hogy ezekkel a dolgokkal azelőtt is foglalkozott, és földrajzi, régészeti munkák olvasgatásával ismereteit bővítette, valamint azt is, hogy nemcsak a megyei és hazai, hanem a közép-európai régészeti állapotokkal is ismerős. Jártassága, tájékozottsága, szélesebb látóköre kitűnik a Vécsey és az általa írott és előbb közölt felhívásokból is. Mennyire világosabban, érthetőbben fejezi ki Jósa a kitűzött célt, bizonyságául annak, hogy jelentőségét, munkálkodásuk lényegét ő tudta leginkább. Mint a hazai állapotoknak, elmaradottságunknak alapos ismerője, ő érezte annak szükségét legjobban, legerősebben. S valóban a személye iránti szeretet, valamint orvosi és más irányú tudásainak nagy foka gyűjti maga köré a régészet pártolóit, akik mint ahogy társadalmi téren is minden dolgában sietnek segítségére, úgy ez alkalommal is igyekeznek kedvében járni.

Milyen örömmel írja fiatal feleségének Berlinből (1869. jan. 14), hova orvosi tanulmányai bővítésére utazott, hogy Drezdában és Berlinben mennyire szívesen fogadták a múzeumi igazgatók, hogy maguk vezették a múzeum mutatására – bár nagy urak – jegyzi meg Jósa, és hogy a berlini gyűjteményben olyan edényt látott, mely csaknem ikertestvér azzal, amit Geszteréden kiásott, s melyet a régiségtár igazgatója római edénynek mond; a miénk tehát barbár utánzata lehet.28

Rómer buzdítására, de anélkül is összeírja a szabolcsi ősrégészeti leletekről és helyekről szerzett észleleteit; jegyzeteket készít a nyírségi leletekről és lelőhelyekről, megfigyeléseiről, tapasztalatairól, a hallott és látott dolgokról.

Hampel füzetében is olvassuk, hogy a Korhány elnevezésről ős dombok eredetére nézve tanulmányokat tesz.

Hasonló munkálkodást a Régészeti Egylet egyik tagja sem fejtett ki, nem mutatott fel. Jól mondta Meskó Elek takarékpénztári igazgató, hogy „Jósa maga volt az egylet”.

De látni kell őt, mikor kocsiján megy betegeihez keresztül-kasul a megyében. Ahol felcsillan az obszidián, szántásokon, vagy egyebütt: ugrik le a kocsiról, s szalad érte. Ha edénydarabokat lát vagy csontokat, és felhívják figyelmét lelőhelyekre, nem halogatja a kutatást, hanem előveszi az ásót, mely éppen e célból örökösen kocsijában van,29 és maga fog hozzá, ássa, keresi a tárgyat, figyeli a változó földrétegeket.

Otthon aztán milyen szeretettel, örömmel mutogatja barátainak a lelt tárgyakat s beszél nekik annak jelentőségéről, értékes voltáról, azok meg majdnem szájtátva hallgatják magyarázatait. Közben meg is nevetteti őket Jósa vidám mondásaival, hogy valahogy nagyon el ne csodálkozzanak.

Mindezeket figyelembe véve, nem erőszakolt, hanem jogos az az állításom, hogy a Szabolcs megyei Múzeum megteremtője Jósa András volt.

Vécsey József, a mecénás: pártfogó, ki anyagilag támogatta a múzeumot; az ásatások kiadását fedezi, két szekrényt csináltat; őszinte, lelkes érdeklődő, ki a múzeum ügyét előbbre cinni minden erejéből igyekszik. A régészeti társulat elnöke. Jósától kedvet kapva, örömét leli a régészkedésben, ásatásokon jelen van, az első leletet is ő ismerteti, fáradságot vesz, hogy a pócspetri határában lévő földvárat maga mérje fel (150 lépés a belső ovál földhányás kerülete), Rómerrel levelezik stb.

Voltak lelkes emberek, mint Somogyi Rezső, Támár Imre, Mészáros Dániel, Eperjessy Ferenc s mások, kik minden időben készek közremunkálni a cél érdekében, jobban mondva Jósa kedvéért. De valamennyi között mégis legnagyobb érdeme Rómer Flórisnak volt, ki nem szűnt meg lelkesíteni, buzdítani, bátorítani nemcsak szóval, hanem azáltal is, hogy az általa szerkesztett Arch. Értesitőben a múzeum minden apró dolgát, a vele levelezésben állók igénytelen sorait is közzétette, elismeréssel adózván a legcsekélyebb munkának is, mely a múzeum ügyében történt. Jósa is legtöbb írásában csak a legnagyobb hálával említi nevét: „buzdítása, tanácsa, oktatása volt a leglényegesebb az érdeklődés ébrentartására; ezek nélkül elszunnyadtunk volna. Áldás emlékére!”30

Hogy a múzeum fejlődése megakadt, annak oka nem a Vécsey távozásában keresendő, mert hiszen eddig is Jósa dolgozott s a jövő fényesen igazolta, hogy egyedül az ő buzgalma hozta létre az országosan és külföldön is egyaránt nevezetes múzeumot. Az okát maga Jósa mondja meg, ha homályosan is, egyik kéziratában: „ Ez a lehangoló körülmény egyik rokonával és barátjával való összeszólalkozása volt. Dr. Dohnál Jenő közlése szerint arany tárgyak eltűnésével vádolta és a múzeum körüli önzetlen működését vonta kétségbe előttünk ismeretlen barátja. E rágalom hosszú időre kedvét szegte régészkedésének, mely pedig lelki szükség volt ránézve, és amely előbb-utóbb mégis munkára serkentette. Bizonyára hatással volt rá Schlieman 1870–1882-ben végzett Trója ásatása.

Három évig a múzeumról se tudunk semmit néhány tárgyszaporulaton kívül, pedig 1872-ben három szováti lakos jelentkezik a régészeti egylet tagjául 3 Ft. Tagdíj befizetésével.

1875. május 22-én Pulszky Ferenc Nemzeti Múzeum igazgató, a vidéki múzeumok igazgatója Nagykállóba utazott a múzeum megtekintésére. Kint a vasút állomásnál a vármegyei urak színe-java, a városi előljáróság, presbiterek, mesteremberek tíz kocsival várták, és Gyöngyössí Sámuel ref. lelkész megható, szép beszéddel üdvözölte az öreg tudóst. Pulszky kíséretében voltak Vécsey és Somogyi Rezső. Az Eliziumban nagy ebéd volt a tiszteletükre, megérkezésekor ágyúszóval fogadták.31 E látogatásról Jósa Andrástól csak annyit olvashatunk, hogy egy töröknek vélt gyűrűt mutatott Pulszkynak, aki azt avarnak mondta. Az akkor Nagykállüban lakott Meskó Elek állítása szerint, aki szintén jelen volt az ünnepélyes fogadtatáson, Pulszky a Korány dombot is megtekintette.

Ugyanezen év szeptemberében tartott ülést Grácban a németországi természettudományi társulat, melyen Rómer magyar őskori régészeti kiállítást rendezett és felolvasásokat is tartott; valószínűleg az ő felszólítására küldte el Jósa a múzeum tárgyait a gráci Johanneumba. A legszebb és legértékesebb példányok közül 210 db-ot, legnagyobb részben bronz tárgyakat,32 melyek sértetlenül és hiánytalanul érkeztek vissza a kiállítás bezárása után.

Gráci útja előtt (jún. 21.) Stockholmban fordult meg Rómer az ott tartott VII. nemzetközi antropológiai és archaeologiai kongresszuson azzal a céllal, hogy tanulmányozza más országok praehistorikus gyűjteményét, mivel a Nemzeti Múzeum ezen osztályának felállítása akkor volt tervbe véve. A kongresszus főtitkára dr. Hildebrand János ez alkalommal említette előtte „a Magyar Nemzeti Múzeum bronzrégiségekben való gazdagsága voltát és az itten előforduló tárgyaknak a többi gyűjteményekben létező rokon fajúaktól való feltűnő eltérését, és azt, hogy az elnökség szükségesnek vélte miszerint a kongresszus egyik legközelebbi alkalommal Budapesten összegyűlvén, több függő kérdést a helyszínen megfejteni és a keleti, valamint a nyugati és északnyugati bronzok közt a láncolatot fölkeresni”; Rómer távirati kérdésére másnap kapta az örvendetes választ, hogy a kormány nevében a kongresszust meghívja 1876 évre Budapestre.33 Így lett a VIII. nemzetközi kongresszus székhelye Budapest.

Alighogy hazatér Rómer, Pulszky Ferenc igazgatóval hozzáfognak az előkészítéshez. Körlevélben hívják fel a hazai vidéki múzeumokat és szakférfiakat, kérve őket közremunkáló támogatásukra, hogy az ásatások és leletek jegyzőkönyveit a talált tárgyakkal együtt mutassák be; majd később (1876), hogy a tárgyakkal a régészeti térképek, árkok, pogányvárak, halmok, ásatások rajzait is kérik, mivel ezek fogják illusztrálni az ősrégészeti tudomány eddigi haladását hazánkban. Az Éretsitő azt is hozza, hogy a szabolcsi tárgyakra számítanak! Jósa is készül a kiállításra. 679 tárgyat küld be. Előbb minden tárgyról leírást készít: lerajzolja, és a tárgyak mellé az azokra vonatkozó összes adatokat kimerítően feljegyzi. Ez időből megmaradt levelezéséből látjuk, hoyg Czóbel Imre, Tatár Mihály, Litay Ede, Kállay Ödön szabolcsi gyűjtőket is ráveszi a részvételre, tanácsokkal látván el őket.

A kiállítás 1876. szept. 4-11-ig tartott. A kongresszuson, mely szeptember 9-én nyílt meg a Nemzeti Múzeum termeiben, Jósa András is értekezik a szabolcsmegyei ősrégészeti viszonyokról. Az a szép kitüntetés érte, hogy kitűnő szakférfiak előadásai közé őt is felvették, szerepeltették. Felolvasásának célja kimutatni, hogy a szabolcsi Régészeti Egyletnek kiállított tárgyai nem híven tükrözik vissza a megye ősrégészeti gazdagságát, s hogy mégis a gyűjtemény szegény, ez abban leli magyarázatát, hogy az emberek jobban szeretnek a mával és a holnappal foglalkozni, mint a tegnappal. „Kevesen vagyunk, kik a régészet iránt érdeklődünk” - mondja Jósa András. Később leírta azt is, hogy a nép között is sok babonás hit él a régészet kárára. Pl. aki a földben talált edényeket nem veri szét, hanem hazaviszi, szerencsétlenséget hoz családjára. Boda Ferenc sényői mészáros és jómódú ember 1876-ban beszélte nekem dicsekedve, hogy szántás közben a „Sugorón” egy nagy edényt talált. A nagy edényre háromszor kellett neki ráugrani, míg össze tudta törni, a kisebbekkel könnyebben elbánt. Boda Ferencet azonban meg kell dicsérnem, mert neki nem babonából kellett az edényt elpusztítania, hanem azért, mert nem volt benne pénz. Azt pedig nem tudhatta, hogy nálunk az ősidőkben még nem vertek pénzt.

Úgy is van,mert Somogyi Rezsőn kívül nem tudunk más érdeklődőről, ki május 24-én küldi be levél kíséretében 1.) a kisvárdai vár fényképét, 2.) a vár megközelítőleg hű alaprajzát, 3/a Thurzó Imre, Nyári István és Melith Péter között történt vár átadási eredeti okmányt. 4.) Kisvárda monográfiáját Györgyényi Imrétől, aki kisvárdai plebános, szabolcsi főesperes volt, később egri kanonok lett.

Amit még tudunk, az nem jó hír, Hampel ismerteti a Századok első füzetében a hazai régészeti és történelmi társulatok szellemi és statisztikai állapotát, melyben a szabolcsi múzeumot a szűnőfélben levő társulatok között említi.

A hazai régészet vezére, Rómer Flóris is eltávozik Nagyváradra (1877. nov. 16-án mondott le)34 ki a magyar régészet művelőit, barátait együvé fűzte, ki a szabolcsi múzeumot annyi figyelemmel kísérte, létrehozóit bátorította, munkára ösztönözte – átadván 1877. nov. 27-én helyét Hampel József őrnek, múzeumunk barátjának, kire azonban Jósa most neheztel.

Neheztelésének oka pedig az, hogy a budapesti kongresszusra felküldött tárgyakat nem küldte vissza a rendezőség, jóllehet azok visszaküldését Jósa András többször szorgalmazta. Az Arch. Ért. 1878. évfolyamában olvassuk (79. l.) „Az ősrégészeti kiállítás után egyes tulajdonosok által a n. múzeumnak átengedett gyűjteményeket a lomtárul használt helyiségekben állítottunk ki. A II. teremben vannak a szabolcsi múzeum tárgyai...”

Jósa azonban ezt nem olvasta, s így mit sem tudott az átengedésről. Hiába követeli, nem kap választ. Pedig Rómer felszólította a Nagyváradon 1878. ápr. 21-re megnyitni tervezett régészeti és műipar-történeti kiállítésban való részvételre a szabolcsi múzeumot is. Jósa ismételten sürgeti a tárgyakat: eredménytelenül.

Nem is ő, hanem a Nemzeti Múzeum küldi el a Szabolcsvármegyei Múzeum összes tárgyait, ahol a Tárgymutató 22. l. szerint a XXIX. szekrényben láthatók azok. Jósa is ott van a kiállításon, azonban a gyűjtemény sorsáról aligha beszélt a fővárosi urakkal, vagy talán a szabolcsi tárgyak sikere feledteti vele a kérdőre vonást. Mert a kiállítás megnyitása alkalmával élénk eszmecserére adtak alkamat Rómer, Pulszky és mások között a Gáva belterületének nyugati végéhez közel a Matócsy János telkén az évben talált, veremásás alkalmával felszínre került díszített és díszítés nélküli kályhafiókok (12 db), mivel azokat Rómer előbb hamvvedreknek tartotta. A kályhafiókok idejét sem ő, sem Pulszky, se Hunfalvy, se Finály nem tudták megállapítani analógiák hiányában. Eltérő nézetük a X-XV. Század között ingadozott, jegyzi meg Jósa. De akár szóbahozta Jósa a tárgyak visszaküldését, akár nem, az eredmény az, hogy azok ismét a Nemzeti Múzeumba kerültek a nagyváradi kiállítás bezárása után.

Két évig ismét nem tudunk a múzeumról semmit.

1881-ben azonban egy kis mozgolódás látszik. Ebből az évből maradt egy gyűjtőív, mely arról tanúskodik, hogy erre az évre a Szabolcsmegyei Régészeti Egylet tagjai közé belépnek Görömbey Péter ref. lelkész és Francsics Vince reáliskolai tanár. A Szabolcsmegyei Közlöny szept. 23-i számában Jóa írja: „örvendetes jelenség, hogy szaporodnak ügybuzgó barátok, akik megyénk elhanyagolt régészeti parlagát művelni törekednek és így reménykedni lehet, hogy egy felújúlandó Szabolcsmegyei Régészeti Egylet nem fog a közöny által mély álomba merülni, melyből a felébredést már sokan kétségbe vonták.”

A másik megmaradt írás pedig a Régészeti Egylet gyűlásánek jegyzőkönyvi kivonata, melyből megtudjuk, hogy 1872 óta nem volt gyűlés. Most 1881. szept. 26-án a főreáliskola helyiségébe hívta össze Jósa egyenkénti meghívók által a tagokat és – bár csak négyen jelentek meg – bejelentette, hogy az 1875-i gráci őstörténelmi kiállításra felküldte a múzeum nevezetesebb tárgyait (a meglévő és Jósa készítette leltár szerint 210 darabot), hol feltűnést keltett, honnan azt hiány nélkül, a legnagyobb köszönet mellett kapta vissza. Ugyanazon tárgyakat (a Hampel által visszaküldött jegyzékből tudjuk, hogy háromszorosát, 679 db-ot) az 1876-i budapesti arch. És őstörténelmi nemzetközi kongresszusra is elküldte a Nemzeti Múzeum egyenes felhívására, ahol a gyűjtemény a szakférfiak általános elismerésével találkozott, melynek következtében két év múlva ismét Nagyváradon tartott archaeologiai kiállításban részvételre oly hízelgő felhívást vett, miszerint ezen tárgyak elküldését el nem mulasztható kötelességének ismerte (fentebb láttuk, hogy a Nemzeti Múzeum küldte Váradra). A tárgyak azonban a helyett, hogy a dolog rendje és módja szerint onnan Kállóba visszaszállíttattak volna, a kiállítás rendezői által a Nemzeti Múzeum Igazgatóságához küldettek, ahol azok mai napig visszatartatnak, bár külön elnevezés alatt, mint „Szabolcsmegyei régészeti tárgyak” őriztetnek. Bemutatja ezen tárgyra vonatkozó összes levelezését, melyeknek azonban semmi eredménye nem volt; felhívja a közgyűlést, hogy elsősorban ezen régészeti tárgyak visszaszerzéséről gondoskodjék. A közgyűlés az elnököt, Jósát bízza meg, hogy a tárgyakat egytől az utolsóig visszakövetelje, ha másképpen nem, törvényes úton mielőbb visszaszerezze.

A nov. 24-i számban Görömbey Péter ref. lelkész hosszabb cikkben foglalkozik azzal, hogy alakítsanak régészeti és művelődéstörténeti egyesületet Szabolcs vármegyében. Úgy gondolja, hogy a részvétlenség oka az Egylet egyoldalú működésében van, hogy kizárólag csak régészeti tárgyak gyűjtésére fektette a súlyt. Ajánlja, hogy alakuljon át az Egylet „régészeti és művelődéstörténeti egyletté”, mivel többen vannak, akik történelmi okmányok kutatásával foglalkoznak.

Mindezek ellenére maradt minden a régiben.

Újra csendesség következett, tárgy is alig érkezett. (1879-ből 2 edény, 1880-ban 2 tárgy, 1881-ben egy edény a gyarapodás.)

1882. júl. 21-i kelettel őrzi múzeumunk Hampel Józsefnek Schurina István kállói reáltanodai igazgatóhoz címzett levelét, melyben írja, hogy Tokaji Nagy Lajos értesítéséből tudja, miszerint a múzeum tárgyai már az ő kezénél vannak, minek következtében megküldi a tárgyak lajstromát másolatban. Ez a 892 iktatószámmal ellátott lajstrom is a múzeum birtokában van. Ezzel azonban Jósa nem éri be, vagy nem beszél Schurina igazgatóval, elég az hozzá, ezután is követeli Hampeltől a tárgyak eredeti cédulakatalógusát, mégpedig Török Aurél antropológus útján – ki a gyűjtemény csontvázai és koponyáinak átengedését kéri tőle –, és akivel többször váltott levelet ez ügyben, valamint a kurgánok kérdésében is. Hampel válaszát 1883. nov. 19-én közli Török A, Jósával, ki ebből tudja meg a visszatartott tárgyak eddig előtte érthetetlen okát, melyet pedig az Arch. Értesitő 1877-ben megírt. Íme Hampel válasza: „Jósa András doktor úr nem tudja, amit mindenki tudhat, aki az Arch. Ért. 1871. folyamát olvasta, hogy Hampel József rendezve írta le és illusztráltatta a múzeumát – tehát tudhatta azt és be is bírja bizonyítani, hogy rosszul gondozták azóta. B. Vécsey József tudtával volt a gyűjtemény a N. Múzeumban közszemlére téve, mint letét. Tokaji Nagy Lajos kérte vissza és az ő megbízottjának adatott által, a gyűjteményt lajstrom mellett küldtük Nagy Kállóra – a Dr. Jósa úr lajstromának másolatát mindenki veheti –, az eredetije az 1876-ik évi congressusi irományok közt van, visszaadatik mihelyt Rómer hivatalos térítvényét a gyűjteményről visszakapjuk.” Másfél év múlva (1885. márc. 27) még egyszer fölkeresi Jósa Hampelt az Egylet nevében a cédulakatalógus végett, perrel fenyegetvén, ha vissza nem küldi azt, mely nélkül nem állíthaják föl a gyűjteményt. Azonban nem kerül vissza ekkor se, mert Hampel nem leli a régészeti osztály iratai között. De mivel minden áron ki akarja békíteni a Társulatot, illetőleg Jósát: felajánlja közreműködését egy új cédulakatalógus megszerkesztésére. Most már Jósa, meggyőződvén Hampel őszinte akaratáról, abbahagyja a követelést, maga fog hozzá a Hampel lajstroma után elkészíteni a cédulakatalógust.

Ez utóbbi megkeresés, valamint a cédulakatalógus megcsinálása azonban már nem Kállóban, hanem Nyíregyházán történt, mivel 1883. december végén gyermekei nevelhetése végett Jósa ideköltözik, mint megválasztott vármegyei főorvos.

II. A múzeum Nyíregyházán

1884–1918

Jósa András az 1899-ben kiadott katalógus bevezetésében azt írta, hogy a gyűjteménynek Hampel által való visszatartása és az őt ért rágalmazás miatt a gyűjtőkedve zérusra lohadt le. A múzeum lajstromából is az tűnik ki, hogy 16 évig alig foglalkozott a régészettel. Hampellel és Török Aurél antropológussal levelez ugyan a gyűjtemény visszaszerzéséért és a múzeumnak majd minden évben ajándékoznak 2-3 tárgyat – kivéve az 1876., 1877. és 1883. éveket, amikor egyetlen tárgy sem érkezett –, de a kevés ajándékon kívül semmi történés nem észlelhető. Milyen veszteséget jelentett a múzeumra ez az elmulasztott 16 esztendő, később Jósa András a Nyirvidékben megjelent cikkeiben többször említi. Idézem az 1901. évf. okt. 18. számából az ide vonatkozó részt: „Csak a vidéki múzeumok létjogosultságának érdekében hozom fel azon keserű panaszomat, hogy az 1876-i régészeti kongresszus alkalmával Budapestre küldött kevés tárgyainkat csak 8-10 (valóban 13) év múlva kaphattzk vissza, mert nem bíztak azok lelkiismeretes megőrzésében. Emiatt történt az, hogy ezen időben végrehajtott nyírvíz szabályozáskor 5 millió köbméter föld emeltetett ki, melyből még csak egy fogpiszkáló sem került múzeumunkba, hanem a rézöntő és aranyműves olvasztótégelyébe, vagy külföldi múzeumba.” Másik cikkében pedig: „Ezen időben történt Szabolcs vármegyében a szőlőtelepítés, amikor a legtöbb földet fordították meg rigolírozással. Az így kikerült, de elkallódott régészeti tárgyak valószínűleg egy kis múzeumot töltöttek volna meg.”

A tárgyakat 1889. jún. 19-én levél kíséretében küldte vissza Hampel József Nagykállóba, ahol a gazdátlan megyeházába került. Abba a szobába, ahol a gyűjtemény őriztetett, sokaknak volt bejárója s így nem csoda, ha az érmek közül 4-5 arany elsikkadt. Később a gyűjtemény a nagykállói reálfőiskolában helyeztetett el letétképpen, ahol Schurina István igazgató vette kifogástalan gondozásba.

Azt is megírta Jósa András a már említett katalógus bevezetésében, hogy: „1889-ben a tárgyak hazaérkezte után Dr. Bleuer Miklós orvos, Schurina István reálisk. Igazgató, Meskó Elek takarékpénztári főkönyvelő, Propper Soma nagybirtokos és én igyekeztünk egyletünket feléleszteni, de a lanyha érdeklődésen hajótörést szenvedtünk. Csak a régészeti egylet felélesztésének sikertelensége után kezdtem gyűjteni saját magamnak azon reményben, hogy el fog jönni az az idő, midőn a régi kedv ismét feléled és azzal a szándékkal, hogy a felszínre kerülő tárgyak annak idején a vármegye tulajdonát képezzék.” Az évenkénti szaporulatból az látszik, hogy már 1888-ban kezdte a gyűjtést Jósa András, mert eddig az évenként ismétlődő 2-3 db ajándéktárgy ebben az évben egyszerre 338 db-ra szökött fel.35 Az utána következő 3-4 év is ilyen szép eredményű,36 úgyhogy a Jósa gyűjtése e pár év alatt meghaladta a 900 darabot. Ebben az anyagban benne van a buji, (H.A.), turai (B. IV.), tiszaeszlári (H.B.), piricsei (B.IV.) és bogdányi (korai H.A.) bronz raktárlelet, továbbá a tiszaeszlári és zalkodi honfoglalás kori tárgyak is.

1875-ben Szabolcsvármegye székhelye Nagykállóból Nyíregyházára tétetett át és 17 évig a városháza északi részét foglalta el. Ez alatt az idő alatt nemcsak Jósa András, hanem mások is nyilvántartották a múzeumot és annak sorsát, mert Lukács Ödön: Nyíregyháza története 1886-1887-ben megjelent két kötetes munkájában a 353-54. lapon ez olvasható: „Átszállítandó Kállóból a megyei régészeti múzeum. Ma idegen vendégeinket, kik városunk iránt érdeklődnek, nem tudjuk hova vezetni, nincs mire rámutatnunk örömmel és büszkeséggel: íme ez a mienk!”

1891-ben kezdtek az új megyeháza építéséhez. „Az eredeti terv a megyei múzeum felölelésével bővíttetett ki” - olvassuk a Szabolcsvármegye története 125. lapján. Jósa András ugyanis kedvező alkalomnak tartotta a múzeum elhelyezését a megyeháza új épületében. Felkereste hát az alispánt, és felajánlotta saját gyűjteményét és a Nagykállóban lévő múzeum anyagát a megyének örök tulajdonul. „Nyomta a lelkemet, hogy ezen csaknem kizárólag Szabolcs megyéből került gyűjtemény halálom után szétkallódjék” - írta a katalógus bevezetésének a múzeumban lévő fogalmazásában. A végleges, kinyomtatott szövegben pedig ezt írta: „Ajánlatomnak elfogadása nagy nehézségekbe nem ütközött, csak azon megjegyzés tétetett, hogy „nálunk az efféle sportok iránt nem sok érzék mutatkozik”. Ezt az eddigi eredmény fényesen megcáfolja, mert bronzgyűjteményünk a Nemzeti Múzeum után aligha nem az első helyet foglalja el, ami a vármegye művelt közönségének meleg érdeklődését bizonyítja.” A jövőre való tekintettel és a cél érdekében ír Jósa András ily szelíden. Nagyon is érzékenyen érintette a megye fejének az elutasító megjegyzése. Sokszor elpanaszolta később is valahányszor szóba került a múzeum elhelyezése. Az építést vezető Vojtovics Bertalan vállalkozóval közölte is azonnal az alispán azon kijelentését, hogy a múzeum részére megfelelő nagyobb férőhely nincs az új megyeházán. Jósa András szavaival élve „Vojtovicsnak köszönhető a múzeum helyisége”, aki a Jósa iránti nagy tiszteletből az emeleti északi részen átalakított néhány hivatalos szobát erre a célra. Így lett helye a múzeumnak a megyeházán, ami a nyomtatott szövegben ilyen formán látott napvilágot: „A vármegye díszes helyiséget adott azon gyűjteménynek, melynek nagyobb részét azok a tágyak képezik, melyeket jó barátaim nekem ajándékoztak azzal a tudattal, hogy azt magántulajdonomnak tekinteni nem fogom.”

Mennyire zokon vette Jósa András az alispán előbb említett megjegyzését, nemcsak bizalmas barátai előtti panaszkodásaiból tudjuk, hanem még ugyanez évben a Nyirvidékben megírta, mikor a karászi sírmező ásatásáról beszámol ilyen formában: „A régészetet csak mint sportot űzöm kicsinyben, ami nem hoz ugyan a konyhára semmit, de nem is visz ki annyit, mint a nyúl, agár, lókínzás, kártya stb. Hasznát csak az ethnographia, antropologia és történelem veheti, bármily csekélynek látszó lelet okmányfontosságúvá válhat azon sötét kor felderítésére, melyről semmi vagy igen hiányos írott történelemmel bírunk. Sokan mosolyognak azokon, akik a svábbogár bonctanáról, pókokról stb. terjedelmes műveket írtak, és életük javarészét ilyen haszontalannak látszó munkára fecsérelték, pedig ilyen előmunkálatok nélkül alig bukkantak volna baktériumokra, már pedig ezek életfeltételeinek ismerete nélkül Lister lángesze nem emelhette volna a sebészetet oly magasra, hogy most inkább le hagynám a combomat vágni, mint ő előtte a kis ujjamat. Azért ne kicsinyeljünk semmit, ami az emberi ösmeretek bővítésére szolgál.” (1891. okt. 2.)

Később, 1908-ban Csevegés múzeumunk érdekében cikke II, közleményében ezt írta: „A régészeti gyűjtemény csak az írott történelem előtti időket világítja meg némileg, tehát csak afféle gusztálás, ami csak kevéssel nemesebb, mint a ferbliben a négy ász vagy a makaóban a schlágernek a kiugrasztása. A régészeti gyűjteménynek fontosságát azonban lekicsinyelni mégsem jogos, mert hiszen minden gazdag múzeumnak – különösen hazánkban – ez volt a csírája. A nemesebb értelemben vett kíváncsiságot ez ébresztette fel.”

Majd így folytatja: „Az sem egészen elítélendő, ha valaki nem az ellentétekben, üldözésben találja gyönyörűségét, hanem kapcsolatot keres az ősmúltban és a ma élő emberek között.”

Az V. közleményben mondja: „Egy heti némaság után vaskalap helyett csörgősipkát csapok a fejemre, ami igen kényelmes föveg, mert a szót, mi az alól kijön, csak a bolond veszi komolyan.

Lemondóan írja a Nyirvidék 1911. dec. 15. számában: „A multakhoz képest rendkivült korlátolt önrendelkezésű vármegyétől hálával kell fogadni azt, hogy őskori emlékeinknek zsúfolt meglátható elhelyezésére egy termet és egy kis szobát adhatott.”

„Szeretnék bepillantani azon ősmúltba – annak lakóira, szokásaiba, kultúrájába – amelybe írott történelem hiányában mintegy kulcslyukon némileg csak akkor pillanthatunk be, ha az átláthatatlan földlepelt a véletlen és ennek folytatásaként az ásatás kissé fellebbenti.” - (1912. máj. 7.)

Ugyanitt olvasható: „Nem tudom, miként van vele más, de én ha ásatok, a múzeumunk részére igyekszem valamit kiszemtelenkedni, nem a tárgy látása vagy annak anyagi értéke, bírása csiklandozza kíváncsiságomat, hanem az írott történelem előtti korra levonható esetleges következtethetés.”

Mindezt az alispáni meg nem értés váltotta kis Jósa Andrásból évről évre, még két évtized múltán is.

A vármegye új székházába 1892. szept. 26-án először az államépítészeti hivatal költözött be. A múzeum tárgyait is behordták még ebben az évben.

Mind a Nagykállóból áthozott anyag, mind a Jósa által gyűjtött tárgyak, nemkülönben a rohamosan szaporodó leletek a múzeum tárgyainak rendezését, felszerelését tették szükségessé. A meglévő két szekrény azonban a kállói anyag befogadására nem elegendő, szekrényről kellett hát gondoskodni, helyesebben szekrényekre való összegről. Jósa barátainak megértése és jóindulata ezen a nehézségen is átsegítette őt. Saját írása szerint: „A felszerelésnek majdnem ezer forintra rúgó költségeihez a vármegye közönsége csak 300 koronával járult hozzá, nagyobb részét az egri érsek és káptalan, úgyszintén gr. Dessewffy testvérek és gr. Forgách László fedezték.”

A felszerelést képező 12 db álló és fekvő szekrényt és egy íróasztalt Humenszky Márton helybeli asztalosmester készítette kőrisfából, aki az újság szavai szerint „nevének dicsérettel való nyilvános följegyzésére igazán rászolgált.”

A Nyirvidék 1893. jan. 29. száma közli, hogy három szekrény már elkészült és el is szállították a múzeumba. Pár nap múlva elkészül a többi szekrény is, amikor aztán nem sok idő múlva, valószínűleg a májusi közgyűlésen meg is nyílik a régészeti múzeum a közönség részére. Jósa Andrásnak az Arch. Ért. Ez évi jún. 15. füzetében közölt régészeti cikkéből azonban megtudjuk, „hogy a múzeum szekrényei csak pár hét múlva lesznek készen.”

A rendezés évekig tartó nagy munkája még ez után következett.

Hogy állandó helyre került a múzeum, ugyancsak fokozta a Jósa munkakedvét. Az Arch. Értesitőben három dolgozata is megjelent szakemberek tanulmányai között. Közléséből megtudjuk, hogy a Rakamaz és Timár közötti őstelepből nemcsak százakra menő tárgy jutott a múzeumba, de került onnan egy 600 frt. Értékű arany torques is (i.u. 6. század), amely Szelóczky Géza gyógyszerész révén a Nemzeti Múzeum tulajdona lett. Hampel amint értesült Jósa nagy sikerű működéséről, cikket írt az Arch. Ért. 1892. évfolyamába, ahol a 380. lapon ez olvasható: „A Szabolcs megyei Múzeum másfél évtizedes szünetelés után Nyíregyházán új életre ébred. Dr. Jósa András buzgó munkatársunk nemcsak saját nagybecsű régiséggyűjteményével gazdagította, de saját önzetlen flkészültségével föl tudta ébreszteni a megyei irányadó köröknél is a múzeum iránti érdeklődést. Az új múzeum helyisége készen áll, a fölszerelése is folyamatban van nemcsak a megye közönsége, de előkelő urak is szívesen járultak hozzá és mindenünnen gyűlnek az érdekesebbnél érdekesebb leletek és hogy ebben a múzeumban a kutató a megyére vonatkozó tudományos archaeologiai anyagot teljességében lelje együtt, a szakavatott alapítónak gondja van rá, hogy a megyéből másfelé széjjelhordozz régészeti leletek másolatai vagy fényképei is meglegyenek. Ennyi körültekintés és szakavatottság előreláthatólag a hetvenes évek óta jól ismert szabolcsmegyei múzeumot ismét az ország legjelentékenyebb vidéki múzeumai közé fogja emelni”

1893-tól is évenként növekedett az ajándékozók száma és jelentősebb tárgyai.37 Itt kell megemlíteni, hogy az év májusában Jósa András megásatta a régen Nagykálló, később Nyíregyháza kötelékéhez tartozó Császárszállás pusztán levő nagyobb szabású 6 méter magas halmot, melyet a nép Hármas halomnak nevez a fél kilométerre fekvő Nyíry Ferenc tanyája belterületén egymásnak közvetlen közelében álló három kisebb halomról. Jósa Névtelen halomnak nevezi. Ez a halom sértetlen volt. 3 m mélyen kelet-nyugat irányban fekvő csontvázat talált, mellette rostokká vált faláda nyomait, 6 m mélyen pedig egy másik 2 m nagy csontvázat. Melléklet nem volt egyiknél sem.

Az 1894. évi történetében említésre méltó, hogy dr. Bleuer Miklós nagykállói orvos febr. 18-án 50 éves jubileuma alkalmából átadott Jósa Andrásnak egy 20 frankos aranyat. Ez az arany Kossuth Lajostól ered, aki a reáliskola részére évekkel ezelőtt küldött 5 aranyat. Ez aranyak akkoriban az ő kezdeményezésére árverezve lettek s ekkép igen tekintélyes (az aranyak értékét jóval túlhaladó) összeg gyűlt be a segélyegylet javára. Az aranyak egyikét dr. Bleuer vette meg több barátjával és adta át megőrzés végett Szabolcsmegye Múzeumának.

Megemlítendő még a Szalay Imrének, a Nemzeti Múzeum igazgatójának dr. Jósa Andráshoz intézett alábbi levele:

„Fogadja Nagyságod legőszintébb hálámat azon önzetlen hazafias előzékenységéért, mellyel a tarcali pogánykori sírlelet előzetes tudományos megállapításában kérésünkre eljárni s utóbb hathatósan közreműködni szíves volt abban, hogy a Nemzeti Múzeumba jusson.

Annál nagyobbra becsüljük Nagyságod ezen becses közreműködését, mert tudjuk, mily közel áll szívéhez tulajdon alkotása, a szabolcsmegyei híres múzeum, melynek gazdag, tudományos kincsei Nagyságod önfeláldozó s évtizedeken át megmentésükre fordított lankadatlan fáradozásának ékesen szóló bizonyítékai.

Hogy ezúttal a Nemzeti Múzeum érdekeit is ugyanolyan hévvel karolta fel, ezért legőszintébb elismerésünk és köszönetünk illeti. Kérem tartsa fönn továbbra is szakunk iránti meleg rokonszenvét és legyen meggyőződve nagyrabecsülésemről, mellyel maradtam

Budapest, 1895 jan. 23.

kész szolgája

Szalay Imre”

A megyei múzeum történetének további megírásában nagy segítségül szolgál az alispáni jelentés nyomtatásban megjelenő évenkénti I-II füzete, melyben magától Jósa Andrástól találunk ha nem is részletes, de megbízható adatokat a múzeum állapotáról.

1895. első felében ezt írta: Szabolcsvármegye Múzeuma, mely elenyészőleg csekély kivétellel a vármegye területén talált – legtöbbnyire történelem előtti – tárgyakat őriz, áll: a szünetelő Szabolcsmegyei Régészeti Egyletnek a nagykállói reál iskolában ideiglenesen leltárban volt gyűjteményéből, néhai Kállay Ödön hagyatékából és Dr. Jósa András vm. Főorvos által 1892. évben a vármegyének felajánlott magángyűjteményéből (739) és azon tárgyakból, melyeket a vármegye lelkes régészetpártolói azóta ajándékoztak (168).

A tárgyak 12 kőrisfából készült tömör, díszes szekrényben vannak elhelyezve.

A történelem előtti tárgyak szám szerint a következők:

Nagyobb kőeszközök 66

Kisebb kőeszközök és szilánkok 653

Réztárgyak 10

Bronztárgyak 648

Őskori csonteszközök 10

Őskori cserépedények 100 felül

Népvándorláskori tárgyak 61

Középkori fegyverek, sarkantyúk, zablák stb. 50

1598

Kevés római és középkori érem, melyek kiállítva nincsenek, rendezésre várnak.

Úgy a csoportos, mint a magánleletek – kő, bronz vagy vaskori tárgyak elkülönítve vannak kiállítva a lelet idejének, helyének és az ajándékozók nevének megjelölésével.

Számos vármegyei ereklye, melyek eddig a levéltárban voltak, Márky Elek főlevéltárostól jegyzék mellett vétettek át megőrzés és kiállítás végett a múzeum részére.38

Az alispáni jelentés nem említi a szabolcsi földvár átkutatását, amellyel pedig 1895 őszén a kereskedelmi miniszter megbízásából Dr. Szendrey János útján Bartalos Gyula történész és Dr. Jósa András lett megbízva. Öt helyen ásatták meg a 13 m magas sáncokat alapjáig átvágva. Mindenütt elkorhadt tölgyfákat sűrűn elhelyezve találtak és világosan felismerhető volt, hogy azok nem lettek megfaragva, hanem a tőből kivágott élőfákat gallyastól helyezték el a sánc emelése alkalmával három irányban, hogy a laza föld széjjel ne omoljon, hanem sáncot képezzen. A földtömegben itt-ott, minden rend nélkül alaktalan riolit köveket találtak. Bent a várban egy honfoglalás kori bronz csörgőpityke került elő a kutatóárokból. Jósa A. elkészítette a vár modelljét agyagból és löszből Munzhardt József kir. mérnök lejtezése alapján, melyet a millenniumi kiállításon a munkások földre ejtettek és ízzé-porrá tört.39

Későbbi cikkében írta: „A szabolcsi földvárról közreadott jelentés csak mint aféle napihír jelent meg a fővárosi lapokban, de szakiratokban, pedig érdemes lenne arról szélesebb körben is tudomást venni, mert esetleg tájékoztatást nyújthatna több földvárak átkutatásának alkalmával.”

Az 1896. év második feléről azt jelenti Jósa A., hogy a gyűjtemény örvendetesen gyarapodott, mely tárgyak között ritka példányok, ezüsttel berakott honfoglalás kori kengyelek is vannak és Oláh Géza ékszerész figyelmessége folytán kerültek a múzeumba.40 Jelentéséből értesülünk, hogy a tárgyak elrendezése pár hét alatt teljesen be lévén fejezve, a múzeum a közönség részére megnyitható lesz. A nagy elfoglaltságú 62 éves Jósa András tehát a szekrények elkészülése óta a tárgyak rendezésével foglalkozott.

Jósa A. tudatában volt múzeuma értékes voltának, azért a következő előterjesztést tette az alispánnak:

„Miután a múzeumunk ősrégészeti tárgyakban a Nemzeti Múzeum után hazánkban leggazdagabb és annak nemcsak helyi, de tudományos szempontból is általános jelentősége van, arra kérem alispán urat, hogy a megnyitásra az Akadémia, a Nemzeti Múzeum, a Történeti Társulat és a hazai régészeti és történelmi egyesületek is meghívattassanak és hogy ezen megyei kulturális mozzanat némi ünnepéllyel legyen kapcsolatos.

A vármegye területéről összegyűlt tárgyak szemlélete csak azon esetben lehet tanulságos, ha azoknak jelentősége leírás által is megvan világítva. Ezen szempontból szükségesnek látom és kérem, hogy a múzeum tárgyainak leírása kinyomattassék. Még pedig 1000 példányban. Egy ív 1000 példányban 28-32 frt-ba kerül, tehát egy ív legfeljebb 2-3 krajcárba. Ez a kis munka legfeljebb 4-8 ívet fog betölteni, tehát 256 Frt-nál többe nem kerül. Mivel a megnyitás alkalmával 200 tiszteletpéldánynál több aligha fog elfogyni, a fentmaradó 800 példány a múzeumi látogatóknak előállítási értékben fog rendelkezésére bocsáttatni s így a nyomdai költség vissza fog térülni.

Ez és a megnyitással kapcsolatos költségek a közművelődési alapot terhelnék, melyeket egy rendezendő hangverseny tetemesen apasztana.”

Indítványozza Dr. Jósa, hogy br. Vécsey József, mint s múzeum egyik megalapítója, kéressék fel arra, hogy az ünnepélyes megnyitásnál az elnöki széket elfoglalni szíveskedjék.

Kéri továbbá, hogy az alispánnal az élén egy leginkább nyíregyházi érdeklődőkből álló rendezőbizottság küldetnék ki a megnyitás programjának megállapítása és esetleg érkező vendégek elhelyezése és ellátása végett.

Még meg sem nyílt a múzeum, már is mutatkozott a közönség érdeklődése. Febr. 21-én, hétfői nap, oros községből 120-an, nők és férfiak, Petrovics Gyula lelkész vezetése alatt bejöttek gyalog a múzeumba. A megjelenteknek Jósa András magyarázott az őskori tárgyakról.

Július 6-án Nyíregyházán volt a honvéd huszárezred felülvizsgálatán József főherceg, amikor meglátogatta a megye székházát és benne a múzeumot is.

Az évenkénti örvendetes gyarapodás adta Jósa Andrásnak azt a gondolatát, hogy a hetenként megjelenő Nyirvidék helyi újságban közölt cikkeivel az érdeklődést fokozza, szórakoztató előadásával is meggyőzze a közönséget a múzeum nagy kulturális jelentőségéről. 1897-ben kezdte meg a cikkezést. Nyolc cikket írt ebben az évben Múzeumunk érdekében cím alatt, melyekben a múzeum gyarapodását közli és köszönetét fejezi ki az adományozóknak. Hosszabb cikket ír a földvárakról, kivált a szabolcsi földvárról és magyarázza az őskori tárgyakat. Az őshalmokról pedig egész tanulmányt ír. Írásainak meg is van a hatása. Ez évben 24 ajándékozó ad a múzeumnak értékes edényeket, grafitedénytöredékeket, honfoglalás kori cserepet, bronzszíjdíszt, aranyozott ezüst ruhadíszt és régi kályhacsempét.

Az alispáni jelentésből hiányzik a múzeumra vonatkozó rész. Annyit tudunk belőle, hogy május 7-én leplezték le a megye közgyűlési termében Kossuth Lajos arcképét, mely ünnepélyen Kossuth Ferenc is jelen volt függetlenségi képviselőkkel és meglátogatták a múzeumot.

A Jósa cikkeiből megtudjuk, hogy a buji gör. kat. templom harangja a múlt évben megrepedt. Jósa a harang cirillbetűs feliratát lepacskolta. Dr. Hodinka Antal történetíró megállapítása szerint a magyar fordítása ez: „Csinálódik Istennel a harang Szent Miklós templomában Jakab pap idejében.” 1536-ban öntötték, Bánáti szerbek hozhatták ide Bocskay idejében.

Az Arch. Ért. Ez évfolyamában Szabolcsmegyei őshslmok címen 5 halom megásatásáról számolt be Jósa András. Nem más ez, mint a Nyirvidékben megjelent Adatok a szabolcsmegyei őshalmokról szóló közlemény. A nagykállói Nagykorhány halom és a Bashalom leírása a 318-325. lapon olvasható. A szabolcsi földvár szövege pedig a 284-285. lapon található. A mándoki honfoglalás kori Tetenke magaslaton feltárt sír leletkörülményei 361-363. lapon jelent meg.

A múzeum középkori sarkantyúit Nagy Géza ismertette az Arch. Ért. 1898. 61-64. lapon (Jósa-Nagy Géza levelezésére l. Csallány Géza: Nagy Géza régészeti levelei Jósa Andráshoz. J.M. Évkönyve II. 51-61. l.)

Az 1898. első félévi alispáni jelentésből azt olvassuk, hogy a múzeum még mindig rendezés alatt van. A második félévi jelentés szerint pedig a rendezés annyira előrehaladt, hogy az 1899. évi május 9-én tartandó ünnepélyes megnyitáson a közönség használatának átadható lesz.

Az alispáni jelentés ezzel végződik: „ Dr. Jósa András főorvosnak a vármegyei múzeu létesítése körül kifejtett önzetlen áldozatkész és fáradtságot nem ismerő tevékenysége megjutalmazása iránt tett s a közgyűlési tárgysorozatba felvett előterjesztésemet a bizottsági tagok jóakaratába ajánlom.”

Az 1895. év végére ígért tárgyak ismertetése, vagyis katalógusa ugyan ez évben is készül nagy serényen, mégis aligha e miatt tolódott ki három évre a megnyitás, inkább azért, mert a megye vezetősége A Bessenyei szobor leleplezésével kapcsolatosan óhajtja a múzeumot a közhasználatnak átadni.

Ebben az évben szaporodnak a bronzkori tárgyak és szórványosa a vaskori urnák.41 Jósa örömmel írja az újságban: „Azon sűrű köd, mely a vármegye ősmúltját, azok lakóinak kulturális viszonyait fedi, minden egyes lelet után, bármily kis mértékben, mégis csak oszlik.

A Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége 1898. évi jelentésében ezt írja a múzeumról: „Nyíregyházán az 1870-ben (pedig 1868-ban) alakult, de rövid idő múlva feledébe merült Szabolcsvármegyei Régészeti Egylet múzeuma dr. Jósa András vármegyei főorvos buzgolkodása által fenntartva és gyarapítva, nehány év előtt a vármegye pártfogása alatt indult virágzásnak. Z állam feladata itt a rendszeres segélyezés mellett főleg abban nyilvánulhat, hogy befolyásával, buzdításával újból felkeltse az érdeklődést az intézet iránt Szabolcsvármegye társadalmában, melynek legalábbis az állami támogatással egyenló arányban kellene járulnia a múzeum fenntartásához.”

1898-ban 600 korona államsegélyt kapott a múzeum régészeti ásatásra.

Az 1899. esztendő nevezetes a múzeum életében. A gyűjtemény megnyílt végre a közönség részére. Nem olyan ünnepélyes módon, mint ahogy Jósa András elgondolta, hanem a Bessenyei szobor leleplezési ünnepélyének mintegy második pontja. Nem voltak jelen se az Akadémia, se a Nemzeti Múzeum se a Történeti Társulat vezetői, se a vidéki régészeti és történeti egyesületek megbízottai. Úgy látszik hivatalosak se voltak. A megye vezetői aligha voltak tudatában a múzeum jelentőségének és annak, milyen súlyt képvisel a tudomány számára annak bronz- és honfoglalás kori gazdag anyaga, mert az alispáni jelentés kurtán említi meg a gyűjtemény megnyitását: „A törvényhatósági múzeum május hó 9-én ünnepélyesen megnyittatván, a közönség használatára átadatott. A tárgyak rövid ismertetését is feltüntető leltár kinyomtatása és terjesztése iránt is intézkedtem. Nyitva áll a múzeum szombat és vasárnap délelőtt 10-12 órakor. Örömmel jelenthetem, hogy ez ideig a közönség érdeklődése várakozásunkat túlhaladta.”

Jósa András is azt írja jón. 12-én br. Vécsey Józsefnek el nem küldött levelében, amit a múzeum őriz: „Végtelenül sajnálom, hogy azon a sutba dobott ünnepélyen, amelyen bemutattuk azt a most már felserdült kulturális intézményt, melyet Méltóságod tartott keresztvízre és csecsemá korában legnagyobb szeretettel dajkált, gyengélkedése miatt megjelenésével nem szerencséltethette.”

Hampel József szerkesztő pedig az Arch. Ért. 1899. 304. l. így oktatja ki a hatóságot: „A Szabolcsmegyei Múzem f. évi május 9-én megnyílt a közönség előtt. Nem tartjuk ugyan szükségesnek, hogy múzeumok megnyitása nagy ünnepélyességgel történjék, de mikor a politikai hatóságok a megnyitást mint fontos kulturális mozzanatot meg akarják tisztelni, óhajtandó volna, hogy a saját múzeumunk múltját és tudományos jelentőségét szóval és tettel kellőképpen méltányolják. A nyíregyházi gyűjtemény a legjelentékenyebb vidéki múzeumok közé tartozik; létesítésében dr. Jósa Andrásé harminc esztendő óta a főérdem és a múzeum nagyon megérdemli a szabolcsmegyei lakosság pártfogását. A nyíregyházi múzeum megnyitó ünnepélyén a fősúlyt erre a három mozzanatra kellett volna felkelteni, mely azonban az egyébként elég hosszú ünnepélyi programban sehogy sem domborodott ki. Tán e sorok révén fölébred az irányadó tényezőkben annak a tudata, hogy mivel tartoztak volna saját múzeumuknak.”

A Vasárnapi Ujság 1899. évi 20. száma ezt közölte: „A Bessenyei szobor leleplezése alkalmából tartották meg egyúttal annak a régiségi múzeumnak a megnyitását, amelyet Jósa András megyei tisztifőorvos gyűjtött össze... Délután 2 órakor lakoma volt, melyen felköszöntők hangzottak el. Erdélyi Pál nemzeti múzeumi segédőr Jósa András főorvost éltette gyűjteményéért.”

Meg kell emlékeznünk a sok aprólékos munkát igényló a helyi nyomdában megjelent Jósa András: Szabolcsvármegyei Múzeum ős- és középkori tárgyainak ismertetése című füzetéről is, mely 70 oldalra terjed és a múzeum rövid története és méltatása után a tárgyak leírása mellett a múzeum anyagának leltárául is szolgál. E füzetről az Arch. Ért. 379. lapján Hampel így ír: „Szabolcsmegye páratlan buzgalmú és kitartású gyűjtője, dr. Jósa András az idei évben átadott Szabolcs megyének egy múzeumot, mely sok tekintetben a legjelesebb vidéki múzeumok közé tartozik. Harminc évi gyűjtés eredménye e gazdag tárlat, melyet a nagy elfoglaltságú jeles orvos sűrű hivatalos és magán gyakorlata közepette létesített, s megyeházán berendezett és amelynek a lajstromát is közzétette. Kevés múzeum dicsekedhet azzal, hogy megnyitásakor ily bőséges kalauz volt látogatói rendelkezésére, mely minden tárgy iránt oly bő és pontos tájékozást nyújt. A Jósa-múzeum (amint méltán nevezhető) leginkább őskori, s kivált bronzleletekben bővelkedik; e részben alig van vidéken gazdagabb gyűjtemény. Van azonban néhány becses lelete a későbbi időszakokból és jeles a középkori vaskardok és sarkantyúk gyűjteménye. A kiválóbb régiségekről közöl a szerző sikerült ábrákat, melyek a m. t. akadémia arch. Bizottságának ductárából valók. Kívánjuk, hogy jeles szaktársunk még sokáig gyarapíthassa kedvelt múzeumát és mindig oly szerencsés legyen gyűjtésében, mint az elmúlt decenniumokban.”

Figyelembe vették-e Hampel előbb idézett írásait, vagy megjelenéséről mit sem tudtak, mégis az alispáni jelentés II. félévi füzete tudtul adja, hogy Dr. Jósa András törvényhatósági főorvosnak a vármegyei múzeum létesítése körül kifejtett, nagy anyagi áldozatokkal is kísért tevékenységéért a közművelődési alapból 187. Bgy. sz. a. 1000 Frt. Jutalomdíj kifizetése elrendeltetett.

A Múzeumok és Könyvtárak Orsz. Főfelügyelősége hivatalos közleményeiből értesülünk, hogy múzeumunk 1899. évben állami felügyelet alatt volt. - Ez évben ismét 600 kor. Államsegélyt kapott a múzeum. Az alispáni jelentésből pedig arról értesülünk, hogy a Bessenyei-szoboralapból megmaradt 694 kor. 98 fillért a múzeum és könyvtáralapba helyezték át.

Jósa András ez évben nemcsak a múzeum tárgyait magyarázó cikkeket közölt a Nyirvidékben, hanem némely régészeti eseményről, mint a gávai Katóhalom ésatásáról több számban folytatásos ismertetést adott a közönségnek. Nyolc esetben tudatta a gyarapodást. A községek vezetőihez kérelemmel fordult, hogy a szőlőrigolírozásokat kísérjék figyelemmel, mert az ilyen földmunkáknál kerülnek napfényre a tudomány számára értékes leletek.

Az alispáni jelentés részére beterjesztett Jósa irata szerint a múzeum 1899. évben is számos tárggyal gyarapodott. Csak a nevezetesebb tárgyak száma 215 db.42

1900 évben elkészült és megjelent Magyarország vármegyéi és városai című vállalat kiadásában Szabolcs vármegye monográfiája, amit még 1894. máj. 9-án elhatározott a vármegye közönsége a millennáris év megörökítése céljából. Ez 574 lapra terjedő műbe Jósa András a következő három részt írta: Szabolcsvármegye fekvése, határai, területes és vízrajza. - Szabolcsvármegye geológiája. - Szabolcsvármegye őstörténete. Aki tudja, mennyire elfoglalt ember Jósa doktor hivatalában, mennyire keresett orvos megyeszerte magán betegei által, mily sokat cikkezik a múzeum érdekében a Nyirvidék heti lapban s azonkívül ásatásokat végez, régészeti tárgyak után jár a megye legtávolabbi részébe, valóban csodálatraméltó a munkakedve, mellyel mindezt végrehajtja.

Az alispáni jelentésben azt írta meg Jósa, mely leletekkel gyarapodott a múzeum.43 Ezek közül azonban hiányzik az Oros Kónyadűlői lelet, melyet a Nyirvidék 1900. évf. 2. számában írt le Mire jó a vadászat? Címen.

Itt kell megemlíteni éremgyűjteményünk szaporodását, mely – mint Jósa írta – eddig igen gyarló volt. (Hampel leírása szerint 800 db.) Dr. Kiss Jenő volt járási orvost illeti az elismerés, hogy 727 db ezüst, 803 db bronz és réz, 6 db sárgaréz, összesen 1536 db éremből álló nagybecsű gyűjteményét múzeumunknak ajándékozta s így numizmatikai gyűjteményünknek alapját megvetvén, más irányban való fejlesztését is biztosította.

Ez évben is 600 korona államsegélyt kapott a múzeum régészeti ásatásra.

1901. évben is írt Jósa András a Nyirvidék majd minden számába a múzeum gyarapodásáról és ásatásairól. A szabolcsmegyei őshalmok kérdéséhez címmel négy közleményre terjedő nagy cikkében az eddig feltárt 15 halom ásatása körül szerzett tapasztalatait mondta el.44 Adalékok Zemplénvármegye történetéhez c. évnegyedes folyóirat 1901. évf. 129-131 és 161-164. lapján jelent meg Jósa András: Bereg s Zemplén – és Zabolch vármegyék jelentősége a honfoglalásban című két közleménye.

A Nyirvidékből tudjuk, hogy okt. 14-én folytatta Jósa András az 1891. okt. 1-jén megkezdett karászi árpádházi királyok idejéből származó temető feltárását A Vecsekút dűlőben. Az ásatás eredménye meg is jelent a Nyirvidék 1901. okt. 18-i számában.

A Főfelügyelőség 1901. évi jelentése annyit ír a Szabolcsvármegyei Múzeumről: „A Szablocsvármegye tulajdonát képező nyíregyházi múzeum 1898 óta 1800 koronát kapott ásatási célokra, de a két utóbbi évről nem adott jelentést, jól lehet az Országos Főfelügyelőség ismételten felszólította az állami segély elfogadásával járó ebbeli kötelessége teljesítésére. A mulasztást annak lehet tulajdonítani, hogy a múzeumigazgató tisztjét viselő szakembert, aki Szabolcsvármegye főorvosa és csak mellékesen foglalkozhat a múzeum ügyeivel, a vármegye sem pénzzel, sem munkaerővel nem támogatja.”

Az Arch. Ért. 1902.évf. 371. lapon pedig így ír a múzeum 1901, évi működéséről. „A nyíregyházi múzeum Dr. Jósa Andrásnak köszöni lételét és az ő buzgóságának eredménye, hogy oly szépen gyarapodik. A gyarapodásról leginkább a nyíregyházi lapokban ad a megyei közönségnek számot, mely az ő közleményeit szereti és érdekkel olvassa.”

Ez évben Wosinszky Mór archaeologus meglátogatta a múzeumot.

1902. évben is írogatta Jósa András a Nyirvidékbe a cikkeket Múzeumunk gyarapodása címmel, következtethető ez abból, hogy egyik cikkét így kezdte: „Úgy látszik, hogy e címen állandó rovata nyílik meg a Nyirvidéknek már eddig is elég gazdag kulturális gyűjteményünk érdekében.” Tudjuk, hogy ez a rovat 1897 óta tart. Július 26-i dátummal Érdekesnek ígérkező őskori lelet Tiszadadán, majd a Múzeum gyarapodása cikkben a buji és Sima pusztai bronzgyűrű, vencsellői edények és a veresmarti határban, de közel Dögéhez talált 2 bronzkard leírását közli. Meg kell említeni itt a Nyírlugos határában lévő Szennyes pusztai 102 db.ből álló bronzleletet, amit Török Sámuel talált és adományozott a múzeumnak. A találó azonban eltitkolta a bronz kondért, (B VI) melyben a lelet volt. Házi használatra fogta be. Évekig moslékot hordtak benne a disznőknak. Az eltitkolás 12 év múlva világosodott ki. Török Sámuel fia 1914-ben Löfkovits Artúr debreceni ékszerésznél inaskodott. Gazdája egy ízben elküldte az ottani Hatvan utcai múzeumba, ahol a fiú a hasjdúböszörményi bronzfazék láttán felkiáltott: „Ilyen van nekünk is!” Löfkovits ékszerész útiköltséggel látván el a fiút, azonnal hazaküldte Nyírlugosra, hogy hozza magával a fazekat. Így került a szennyespusztai bronz raktárlelet legértékesebb darabja a debreceni múzeumba. E bronzedény szakasztott mása A Sényőn talált bronzkondérnak. - Másik említésre méltó lelet a Beszterec községben napfényre került és Asztalos Áron beltelkén talált ezüst szenteltvíztartó; külseje aranyozott. Ritkasága és nagy értékénél fogva a Nemzeti Múzeumba került. Hampel szerint a XII. századból való és a bizánci emlékek sorát gazdagítja. Három oldalról felvett képei az Arch. Ért. 1903. évf. 436-37 l. láthatók. A szabolcsi múzeumban galvanoplasztikai másolata van. (Lásd még: Fettich Nándor: A besztereci román kori aspersorium J.A. Évkönyv. II. 39-49. l.)

Az alispáni jelentésben Jósa A. A gyarapodásról ad számot.45 Nem lehet említés nélkül hagyni az avar fülbevalót, melyet Buj község északi szélén lévő és Hiller Károly gőzmalma udvarán kútásás közben egy méter mélyen találtak, mégpedig fejjel nyugatnak, lábbal keletnek kinyújtóztatott és arcra lefektetett csontváz koponyája mellett. A gúla alakú, gömbökkel díszített aranyfülbevaló és egy orsógombon kívül semmi más nem volt a csontváz mellett. Jósa András ismertette a Nyirvidék 1904. márc. 4. számában és az Arch. Ért. 1904. évf. 254-255. lapján.

A II. félév végén az alispáni jelentés már előre jelzi, hogy a múzeum ősrégészeti tárgyai annyira felszaporodtak, miszerint a szűk helyiség és elégtelen szekrények miatt a különböző korszak tárgyai összevegyülése következett be.

A vármegye közönsége a megüresedett pénztári helyiséget jelölte ki a múzeum áthelyezésére, amelyből azon célra egy terem és két szoba alkalmas és egyelőre elég tágas gyűjteményünk befogadására.

A volt pénztári helyiség bejárati tágas szobája annyira sötét, hogy a jelenlegi alakjában nem használható. Szükséges lesz, hogy annak és a szomszédos vármegyeház térre néző főorvosi hivatal helyiségéül szolgáló szobának válaszfalán két ablak töressék, hogy így némi világosságot nyerjen.

A felgyülemlett tárgyak elhelyezésére néhány új szekrénynek beszerzése vált szükségessé, melyre mintegy 200 kor. Lesz a törvényhatóság által a már kijelölt alapból kiutalványozandó.

A múzeum tárgyai az új helyiségben rendszerezésre várnak, ami 2-3 hónapi időt vesz igénybe.

Az alispáni jelentés szerint a gyűjtemény gondozásával megbízott vármegyei főorvos szakszerűen óhajtván rendezni múzeumunkat, vidéki múzeumok tanulmányozása végett elutazván, az 1902. okt. óta ajándékozott tárgyakról a jövő közgyűlés alkalmával fog jelentést tenni.

A főfelügyelőségi jelentés panaszolja: Szabolcsvármegye nyíregyházi múzeuma mint az 1901. évben, úgy a lefolyt év folyamán is adós maradt az előző években kapott államsegély elszámolásával, s így legnagyobb sajnálatunkra nem voltunk abban a helyzetben, hogy a múzeumot az éveben segélyezésre ajánlhassuk. Az Orsz. Főfelügyelőség keresni fogja az eszközt, hogy az ország egyik legrégibb vidéki múzeuma ügyének újból lendületet adjon, s ezzel kapcsolatban reméli a Szabolcsvármegyei törvényhatósági könyvtár szervezetének kérdését is megoldhatni. Melynek nyilvánossá tétele érdekében az illetékes körök mostanig semmi lépést nem tettek.

Az 1903. évi alispáni jelentés folytatja a múzeumnak az elmúlt év végén már jelzett leköltöztetését az emeletről a földszintre. A törvényhatóság 37/903. Bgy. sz. határozatával a múzeum gyűjteményeinek az eddigi helyiségből a jóval tágasabb volt pénztári szobákba való áthelyezése kimondatván, az átköltözés júniusban megtörtént. A volt könyvelői és pénztári helyiségek bőven elegendők tárgyaink korszerint való elkülönítésére és osztályozására. Ezen munkálat meg is kezdetett Dr. Jósa András által, kihez a tek. Törvényhatóság fent idézett határozatával nyert felhatalmazás alapján két hónapi időtartamra segédmunkaerőt adtam, de teljesen befejezve még nincs. A szükséges új szekrényeket, miután erre is fel vagyok hatalmazva, meg fogom csináltatni, hogy az összes tárgyak biztos elhelyezést nyerjenek. Erre a célra különben Propper Samu bizottsági tag 100 koronát adományozott, amit e helyen köszönettel említek meg.

Javaslom egyúttal – olvasható az alispáni jelentésben – méltóztassék a Múzeumok és Könyvtárak feletti felügyeletet gyakorló közoktatásügyi kormányt megkeresni avégből, hogy egy szakértő egyént küldene le, aki a múzeum fáradhatatlan gondozóját, Dr. Jósa András főorvost támogatná, a gyűjtemény szakszerű berendezésében is segédkeznék neki ezen nagy munkában, amely nem csak kiváló szakértelmet, de egyúttal jelentékeny fáradozást is igényel.

A törvényhatóság meg is kereste ily értelemben a Múzeumok és Könyvtárak Orsz. Főfelügyelőségét, a válasz azonban az lett, hogy megbíznak Jósában és így felesleges segítséget küldeni. Mégis, mivel egy tudományos célú gyűjtemény szigorú bírálat alá esik, múzeumunk jelenlegi őre, gáncsolások elkerülése végett ismételten kéri egy szakértő segítségének kiküldetését.

A múzeum tanulmányos berendezése annyira foglalkoztatta Jósa Andrást, hogy elhatározta, tájékozást szerez, miként járnak el másutt ez irányban. Erre a célra dunántúli múzeumok tanulmányozását választotta ki. Folyamodott is a kereskedelmi minisztériumhoz szabadjegyért, de szárazon elutasították. „Azt hiszem, hogy ezen elutasítás miatt nekem nincs okom szégyenkedni.” - írta a Nyirvidékben Görömbey Péterhez intézett nyílt levélben Jósa, majd hozzátette „meglátogattam hát 7 múzeumot a saját támogatásom mellett magán érdekből”. Április hó végén kereste fel Szekszárd, Keszthely, Sümeg, Kőszeg, Szombathely, Sopron és Győr múzeumait. Öt nap alatt csak futott, mert sem időből, sem másból több nem tellett. Csak annyi szabadságidőt kapott.

Idehaza elragadtatással írt 24 oldalas füzetrevalót a látottakról, a más említett újságban a múzeumok gazdagságáról, sokoldalúságáról, tanulságos voltáról. Az impresszió, amit magammal hoztam – írta – az, hogy a Dunántúl általánosabb a régészet iránti érdeklődés, mint nálunk. Ott nemcsak ősrégészeti múzeumok vannak, hanem igyekeznek néprajzi, iparművészeti, képzőművészeti, természetrajzi és ereklyetárgyakat is összegyűjteni, szemlélhetővé tenni és kedvet ébreszteni azok összegyűjtésére, felajánlására, még pedig nagy sikerrel.

Eddig csak gondoltam, de a láttottak után most már azt mondhatom – állapítja meg Jósa – hogy a mi múzeumunk egyoldalú ugyan, amennyiben csupán a politikai okokból megcsonkított Szabolcsvármegye területéről került ősrégészeti tárgyakat őriz, de különösen bronzkorszaki tárgyakban alighanem gazdagabbak vagyunk, mint az általam futólagosan megtekintett 7 dunántúli múzeum összevéve.

Hosszúra nyúlt nyílt levelét azzal végzi Jósa András „Adná isten, hogy nálunk is akadna valamely fiatalabb erő, amely múzeumunkat tovább fejlesztené.”

A II. félévi alispáni jelentés még mindig a földszinti új helyiségről és alkalmas voltáról szól, pedig köztudomású, hogy a 4 helyiség közül kettő sötét, hogy fényes nappal is csak botorkálni lehet azokban. Tudvalévő az is, hogy Nyíregyházán a villanyvilágítás csupán estétől reggelig tart. Mivela múzeum látogathatása csak nappali órákra tűzhető ki, a két sötét szoba múzeumi célokra csak azon esetben volna használható, ha a villamos világítás accumulátorokkal közvetíttetnék.

A vármegye közönsége a megbővült helyiség szekrényeinek beszerzésére engem (az alispánt) felhatalmazott, mely megbízásnak a takarékosság legszigorúbb szemmeltartásával részben eleget tettem. Részben csak azért, mert a sötét szobák bebútorozása csak a megvilágítás kérdésének megoldása után kerülhet szóba. Csak betű, szó ez a papíron. A valóság az, hogy e jelentés után 6 évvel később, akkor is Jósa A. újabb kérelmére utalt ki szekrényre kisebb összeget.

Az alispáni jelentés nem említi a múzeum gyarapodását, pedig ez évben az adományozott tárgyak száma meghaladja a kétszázat. A Nyirvidék febr. 12. számából azonban megtudjuk, hogy mindjárt az év elején február havában igen értékes bronz raktárleletet küldött gr. Vay Gáborné Berkeszről a múzeumnak (B. IV. H. A.) átmenet. A lelet a községtől 600 méternyire keletre fekvő Csonkás nevű magasan kiemelkedő dombháton találtatott, mely sok időn keresztül, mint terméketlen talaj mezőgazdasági célokra nem használtatott, míg végre szőlővel kezdték betelepíteni a mintegy 40 holdnyi területet. A telepítéssel járó 80 cm mélyig ható földforgatási munkák során kerültek napfényre az egyes tárgyak. A lelet még a múlt század 50-es éveiben néhai Vay Ábrahám idejében találtatott. Ő maga tette el azokat a berkeszi levéltárba. A lelet 110 darabból áll. (Nyirvidék 1903. febr. 12.)

E bronzlelet helyétől 300 lépésnyire délre mintegy 400 négyszögméter területen nagyobbára vörösre égetett földből került égett embercsontokat tartalmazó edénykék, legtöbb részét rigolírozó munkások elpusztították. Múzeumunkba 23 darabot hoztak be. Hat díszített, egy krétabetétes. Hoztak még 35 apró bronztárgyat és egy edényfeneket.

Itt kell megemlékezni a gégényi honfoglalás kori leletről is, mellyel okt. 13-án Schiller Gyula nyíregyházi ékszerész gazdagította múzeumunkat. A helyszínen megjelent Jósa András érdeklődött az ez évben elbontott, 5-6 m magas dombon állott régi templom iránt. Tapasztalatait leírta a Nyirvidék okt. 15. és nov. 27. számában, azon kívül az Arch. Ért. 1904. évf. 175-176. lapján.

A nagykállói bronzleletről (Hallstatt A. vége) azért kell szólani, mert az Appel Sándorné -féle birtokon egy szegény asszony cserépfazékban talált több bronztárgyat, - így verte a hír. Ezekből Görömbey Péter ref. espereshez került egy köpűsbalta, aki azt beküldte a múzeumba. A balta felületén mintegy ötödrészét elborító, vegyileg kimutatható vasrozsda foltot észlelt Jósa András. Az esperestől tudta meg, hogy a Horskovits Sándor szolgabíró által bevitt bronzbalta is abból a leletből való. A Nyirvidék legközelebbi számában már azt is közölte Jósa A., hogy Gál Sándor földműves, ki a szóban lévő birtokon leletre akadt, bevitt neki 9 db bronzbaltát szintén rozsdafoltokkal, azonkívül egy kettétört, lapjára hajlított sarlót, egy másik sarlót és egy kisebb sarlótöredéket. Összesen 14 darabot mentett meg.

A Főfelügyelőség 1903. évi jelentésében olvasható: Szabolcsvármegye nyíregyházi múzeuma ez évben új, az eddigieknél alkalmasabb helyiségeket kapott a vármegyeháza épületében, s a gyűjtemények átköltöztetése az év folyamán vette kezdetét (az alispáni jelentésből tudjuk, hogy júniusban megtörtént). A vármegye közönségének ama kérésének teljesítését, hogy a múzeum berendezésére szakember küldessék ki, megfelelő munkaerő hiányában csak a jövő év folyamára helyezhettük kilátásba. A múzeum új elhelyezése remélhetőleg módot fog nyújtani arra, hogy a törvényhatósági közkönyvtár a múzeummal egyesíttessék, amit annyival is inkább kívánatosnak tartunk, miután a könyvtár jelenlegi állapotában a reá váró feladatoknak nem lévén képes megfelelni, nem bír elegendő jogcímmel arra, hogy mint önálló könyvtár szerepeljen az állami felügyelet alatt álló gyűjtemények között. Ebben az ügyben Dr. Schönherr Gyula felügyelőségi titkár Nyíregyházán járt, amikor megbeszélést folytatott a múzeum újból való rendezése ügyében is.

Arch. Ért. 1903. évf. 435. lapon Orosi Árpádkori karperec címmel Hampel József cikket írt múzeumunk ezen tárgyáról.

1904. évben a földszinti új helyen a tárgyak rendezése Jósa Andrásra várt. Az a tudat, hogy a szabolcsi gyűjtemény, különösen annak bronzkorszaki része a vidéki múzeumok között leggazdagabb, bátortalanná tette arra a vállalkozásra, hogy az új helyén a múzeumot úgy rendezhesse be, hogy az a szakférfiak kritikáját kiállhassa. Ezért egy évig huzakodott a berendezéstől. A Múzeumok és Könyvtárak Orsz. Főfelügyelsége a vármegye második kérésére kijelölte segítségül Dr. Cserni Béla gyulafehérvári tanárt, aminek Jósa megörült, hogy a felelősség nem egészen az ő vállát terheli,mégis kissé megrőkönyödött, hogy most már hátul fog kullogni a berendezésben. Ilyen izgalmak után határozta el, hogy néhány németországi ősrégészeti tárgyakat is őrző múzeum tanulmányozására utazik el. Ez utat minden támogatás nélkül akarta megtenni, de Liptay Jenő és Mandel Dezső barátai értesülvén szándékáról, 100-100 frt-tal járultak az útiköltséghez, azzal a megokolással, hogy ez nem magán, de közügy. Így indult el Jósa András 70 éves korában – három heti szabadságot kérve – régészeti tanulmányútra. Jegyzetei szerint jún. 5-én Budapestről Bécsen át meg sem állt Regensburgig. Három hét alatt 14 múzeumot „futott be” - ahogy mondta – mert az idővel takarékoskodni kellett. Legtöbb városban egy-két napot töltött. Megfordult Regensburg, Nürnberg, Würzburg, Hanau, Frankfurt, Mainz, Darmstadt, Heidelberg, Karlsruhe, Stuttgart, Augsburg, München, Salzburg és Linz városok múzeumában. Tapasztalatait a Nyirvidékben írta meg. Ez a múzeumokról való beszámolása Jósa szavaival élve „egyes élményeim elbeszélésévé fajult.” A közönség éppen ezért várta az újságszámokat és olvasta élvezettel írásait. A Jóba-nyomda külön könyvben is kiadta az értékes közleményeket Barangolás Németországban és visszaemlékezések cím alatt 1906-ban, mely 181 lap terjedelmű lett.

A Főfelügyelőség hivatalos közlönyben ismertetvén a múzeumok 1904. évi működését, onnan értesülünk, hogy Dr. Cserni Béla újra rendezte a gazdag gyűjteményünket új helyén. A Főfelügyelőség szakfelügyelője is megtekintette a gyűjteményt, de a gyarapodásról nem adott hírt a hivatalos lapban, a Múzeumi és Könyvtári Értesítőben.

A vármegye a Főfelügyelőségtől kért szakember útján gondoskodott a felől, hogy a gyűjtemények a vármegye új helyiségeiben szakszerűen legyenek felállítva. A rendezés és felállítás Dr. Cserni Béla régészeti szakmegbízottnak vezetése mellett ez év nyarán, a Jósa András külföldi útja után, júl. 8 – szept. 8-ig ment végbe, s annak befejeztével mondta ki a vármegye közönsége okt. 12-i gyűlésén a múzeum és könyvtár egyesítését, illetve együttes kezelését a Főfelügyelőség közbenjárására múzeumi bizottságot alakítva annak ügyei vezetésére.

E bizottság első feladata a múzeum szervezeti szabályzatának kidolgozása, melyre a Főfelügyelőségtől kért mintákat. A múzeum új helyisége a vármegyeház földszintjén van elhelyezve, s 3 szobából áll; ezekben van a régészeti gyűjtemény és a szakkönyvtár felállítva. A tulajdonképpeni törvényhatósági könyvtár anyaga a megyeház emeletén lévő régi helyiségben maradt. A gyűjtemények a szervezési munkálatok befejezése után fognak a nyilvánosságnak átadatni.

A Cserni Béla kifogástalan munkájával a rendezés nincs befejezve – jelenti az alispáni jelentés – mert hátra van még a lajstromozás és a katalógus – lehetőleg ábrákkal – elkészítése, ami legalábbis még két hónapig tartó munkát igényel.

1905. évben a múzeum ősrégészeti gyűjteménye részint vétel útján, de legfőképpen a közönség áldozatkészségéből örvendetesen gyarapodott, mert 99 db tárgy és 2 db érem érkezett be.46 Ezek közül megemlítem a bodrogzsadányi bronzleletet (B. IV.). Ez év elején, még januárban Szabó Mihály kenézlői lakos több társával Bodrogzsadány határában erdőirtás alkalmával egy igen vén fa gyökereinek kiásása közben a föld súlya alatt összetöredezett cseréptálban sok bronztárgyra bukkant. Azt hitték arany. És néhány darabot tűzbe dobtak és várták az aranynak vélt tárgyak tisztulását. Mikor látták, hogy a fényes zöld helyett csúnya vasrozsda réteggel kerültek ki a tűzből, széjjeldobálták. Virányi János kenézlői körjegyző értesülvén a leletről, útra kelt és ládák alól, istállóból, szemétdombról 30 db-ot megkerített. Általa került a múzeumba. Jósa ndrás ismertette az értékes leletet Adalékok Zemplénvármegye történetéhez évnegyedes folyóiratban két ízben is 1906. évf. 4-5 és 67-70 l., a Nyirvidékben pedig 1906. jan. 19. számban.

A másik lelet az Urkom-dűlőben napfényre került rézkori edények és edénydarabok csoportja. Torday József a tiszadobi uradalom tiszttartója és főintézője a Tisza-szabályozás előtt több ezer holdat körítő Tisza egyik félszigetének délnyugati szélén fekvő Urkom-dűlőben 50 hold szőlőterület forgatása alkalmával, ennek a homokos nyíri vidék legszélső részének szélén talált őskori tárgyakat volt szíves beküldeni a múzeumnak. Panaszolva írja Jósa András, hogy pótolhatatlan veszteség a Nyír archeologiájára nézve, hogy Tordai tiszttartó a terjedelmes uradalomnak egyéb részén lévén elfoglalva akkor, mikor a szakmánymunkások e területet már felásták, csak a rombolás után szedhette össze azon tárgyakat nagy gonddal, amelyek még megmenthetők voltak. 33 edény és cserép, azonkívül 2 bronz tárgy volt a küldeményben.

A múzeum történetére vonatkozó tudnivalót a Főfelügyelőség jelentéséből ismerjük, mely szerint Fejérpataky László és Wosinszky Mór orsz. felügyelő aug. 23-án és az előadó titkár, Dr. Schönherr Gyula látogatása révén adhatunk magunknak képet a Szabolcsvármegyei Múzeumról. Jelentéseik szerint a régiségtár újjászervezése kellő pontossággal és szakszerűséggel hajtatott végre. E vélemény a Cserni Béla által végzett rendezésre vonatkozik.

Ez évre 400 korona államsegélyt kapott a múzeum. Most készül a szabályzat. A két gyűjtemény egyesítésének kifolyásaként a vármegye közönsége Jósa Andrást, a múzeum eddigi őrét, a múzeum és könyvtár igazgatójává választotta.

A vármegye törvényhatósága okt. 10-én tartott közgyűlése Bory Béla és Dr. Mezőssy Béla bizottsági tagok indítványára Dr. Jósa András vármegyei tisztifőorvos részére 40 éves közszolgálatának betöltése alkalmából közhasznú tevékenysége némi megjutalmazásaként 2000 kor. Tiszteletdíjat, az általa megteremtett régészeti múzeum kezeléséért, az ő személyéhez kötötten, évi 1200 kor. Személyi pótlékot szavazott meg egyhangúlag.

A múzeum 1906. évi működéséról Jósa András nem küldött jelentést a Főfelügyelőségnek, amit a hivatalos jelentés panaszolva ír: „Nyíregyházán Szabolcsvármegye múzeuma és könyvtára ama vidéki kultúrintézetek közé tartozik, melyek az életjeladásnak hivatalos írásbeli formáit a lehetőségig mellőzik. A Főfelügyelőség előtt közelebbről ismeretes ugyan, hogy a múzeum, különösen ősrégészeti részében hazánknak a Magyar Nemzeti Múzeum után legbecsesebb gyűjteménye s tudva van az is, hogy vezetése, gyarapítása szakértő kezekbe van letéve, mindazonáltal ápolandónak tartjuk a felügyelőséggel való hivatalos érintkezést nemcsak azért, mert ez az állami felügyelet feltételeiből és természetéből szükségszerűen következik, hanem azért is, mert a vidéki tudományos közgyűjtemények a főfelügyelőségnek az egész országra szóló kultúrprogramjában csak akkor érvényesülhetnek, ha velünk mindenkor a szükséges eleven konjukcióban állanak.”

Az Arch. Ért. 1906. évf. 87. lapján olvassuk, hogy a nyíregyházi múzeum rendezési költsége mintegy 480 kor. Tehető. Ugyan ebben a kötetben a 69. l. látható a múzeumunkban őrzött chirurgusi olló rajza, a 463. lapon pedig őskori cserépedények (valójában rézkori) Tiszadobról. Szöveg nélkül közölték záróképül.

Ez évfolyam 278-282. lapon jelent meg Jósa András Szabolcs megyei bronzkardokról c. dolgozata, melyben 10 kardot ismertet.

Dr. Jósa András vármegyei főorvos 72 éves korában 38 évi hivatalos működése után nyugdíjba ment. Utódát, Dr. Dohnál Józsefet nov. 25-én nevezték ki.

A múzeum anyaga Jósa András szerint 1906-ban se vétel, se adomány útján nem szaporodott, az I. félévi alispáni jelentésben pedig öt helységből 10 db ajándékot sorol fel.

1907-ben is nehezményezi a Főfelügyelőség a múzeum hatóságának hallgatását. „A Szabolcsvármegyei Múzeum fenntartó hatósága az intézet működéséről szóló jelentését s a régiségtárra 1907 évre nyert 300 koronás államsegély elszámolását ismételt sürgetésre sem küldvén be, a Főfelügyelőségnek nem lehet módjában a Szabolcsvármegyei Múzeum múlt évi működéséről és állapotáról érdemleges jelentést közzétenni.”

A felügyelőség hivatalos jelentése adja tudtul, hogy 1907. febr. 12-től Mihalik József főfelügyelőségi előadó. Ugyancsak onnan értesülünk, hogy Radisics Jenő az Iparművészeti Múzeum igazgatója meglátogatta ez évben a múzeumot.

Az alispáni jelentésben Jósa András így ír: „Ősrégészeti tárgyakban kevéssé gyarapodott múzeumunk.47 A csekély gyarapodás főoka, hogy szőlőtalaj mélyítések az előbbi évekhez viszonyítva kis területeken eszközöltettek, de meg az is, hogy közbenjárók útján a szabolcsmegyei őskori leletek máshova kerülnek.

Jósa A. szerint kívánatos, hogy a törvényhatóság eddigi érdeklődését és támogatását azzal tetézze, hogy 200 kor. Áldozatával az Országos Régészeti Egylet alapítóinak sorába lépjen, és hogy így ezen egylet kiadványai mindenkorra múzeumunknak további költség nélkül megküldessenek.

A érdeklődés fejlesztése végett az alispán intézkedett, hogy a múzeum hetenként kétszer a közönség számára nyitva álljon, ami eddig azért nem történt, mert a múzeum igazgatója személyzettel nem rendelkezik. A vármegye kapusának lesz a kötelessége a látogatási időben a gyűjteményre felügyelni.

Ősrégészeti csekély gyarapodásunkkal szemben áll ereklye tárgyainknak tetemes gyarapodása. II. Rákóczi Ferenc és társai földi maradványainak 1905. okt. 29-én Kassán történt ünnepélyes eltemetése alkalmával használt 4 db harsona a vármegye címerével hímzett csüngő lobogócskával.

Vay Ádám kurucvezér hamvainak 1906. nov. 16-án Vaján történt végeltemetése után a következő tárgyak lettek örök letétképpen múzeumunkba elhelyezve: Három díszes és nagy értékű ezüst koszorú bársony párnákon a nagy szabadságharcos utódaitól, a nyírbátori választókerület községeitől és a nyírbogdányi választókerület községeitől. - Egy nagy bársonypárna, melyen a temetés alkalmával a kuruc Vay Ádám által használt kardot vitték. E kard most gróf Vay Ádám birtokában van. Ezenkívül 17 koszorúszalag feliratokkal.

Megemlítendő még, hogy Jósa András hosszabb cikket írt a Nyirvidék 1907. aug. 23. számában a tiszaszentmártoni gót templomról.

Mióta a múzeum anyaga lekerült az emeletről a földszintre valószínűleg a rendezés s így a látogatottság hiánya miatt, azonkívül Jósa Andrásnak a hazai és külföldi tanulmányútjai miatt, nem utolsó sorban a földmunkálat fogyatkozása miatt négy évig szűk esztendők jártak a múzeumra. Az 1908. évben – úgy látszik – a földmunkálatokkal a leletek száma növekszik, és nemcsak a leltári számot szaporította a felszínre került tárgyak mennyisége, de tudomány szempontjából is igen értékes leletekkel gazdagodott a múzeum.48

Ebben az évben is sok cikket írt Jósa András a Nyirvidékbe. Különösen Csevegés múzeumunk érdekében cím alatt (95 l. füzet), ahol nemcsak a múzeumi tárgyakról, azok jelentőségéről beszélt, hanem – mivel tárgyakhoz ritkábban jutott, beleszőtte családi eseményeit és más egyéb élményeit is, amelyek a „csevegésbe” igen jól beleillettek. Így került elő a művelődésház ügye, amellyel már 1906-ban is foglalkozott. A csevegés során ezeket mondta: „Én ezt a művelődésházat odaálmodtam a Károlyi térre, amelyen mind a négy oldalról világosságot kapna és annak díszítéséül szolgálna. Pénzbe se kerülne a hely. Minden oldalról világosnak kell lennei azon épületnek, melyben könyvekkel ellátott könyvtárnak, talán még tágas olvasóteremnek is kell helyet szorítani, a lelki homályban szenvedők agyának megvilágítására. Mert hát eddig csak könyvtelen és olvasóteremtelen könyvtárral büszkélkedünk, ami a művelődést nem a legrohamosabb léptekkel lódítja előre. Olyan közművelődési házat álmodtam, amely nincs házsorokba dugva, hanem a legnagyobb világításban terjeszti a világosságot.

A miniszter kimondta azt is, hogy a közművelődési házakat csak ott és azon arányban fogja anyagi támogatásban részesíteni, ahol nemcsak áhítozást, hanem megfelelő áldozatkészséget is lát. Aztán azt is kimondta, hogy az általa támogatandó művelődési házban egy olyan nagy teremnek is kell lenni, amely 300-400 embert képes befogadni, és ahol nemcsak kizárólag a jó ízlést fejlesztő, magas színvonalú hangversenyeket élvezhetjük, hanem esetleg másféle – talán vetített képekkel is tarkázott – általánosabb érdeklődést keltő népszerű, tudományos előadásokkal a műveltséget minél szélesebb körben és minél több irányban terjeszteni.

Az álmodott közművelődési ház körül jelenleg néma csend uralkodik” - fejezi be Jósa András mondanivalóját. (Ma sincs művelődési ház Nyíregyházán.)

A Főfelügyelőség évi jelentésében nincs is megemlítve a Szabolcsvármegyei Múzeum. Államsegély nem érkezett.

Ez évben Posta Béla látogatta meg a múzeumot és felkereste Dr. Schmidt Hubert a berlini nemzeti múzeum segédje, egyetemi magántanár szept. 27-én.

A szép eredményű és értékes adományok közül megemlítem a nevezetesebbeket.

Az elmúlt év őszén a br. Podmaniczky Géza rohodi birtokán a gazdasági cselédek akácfatuskó kiásása alkalmával egy bronzbográcsba rejtett 61 db tárgyat találtak. Matos György nyírbaktai körjegyzőtől tudta meg Jósa, hogy Podmaniczky Géza a leletet magával vitte Kiskartalra. Rohant hát a lelet után, hogy lerajzolására és leírására engedélyt kérjen. Jósa András nagy örömére Podmaniczkyék örök letétként engedték át a tárgyakat a múzeumnak. A Nyirvidékben hosszan írt a leletekről Jósa, 20 oldalas füzet lett belőle. A Múzeumi és Könyvtári Értesítő 1910. évfolyamában Hallstatti vagy „Nyíri” kultúra címen jelent meg a rohodi bronztárgyakkal illusztrált tanulmánya.

Április 25-én gazdag vaslelettel gyarapodott a múzeum. Pap József petneházi birtokos földjén szántás alkalmával találták ép állapotban. A lelet 18 db-ból áll, és egy 2100 év előtt élt kovácsmester elrejtett kincse lehetett. Jósa András másnap Petneházára utazott, hol Sipos Emil barátjától még három vastárgyat kapott. Ezek is a vaslelethez tartoznak. Egy foghúzó is van a leletben, mely szakértő fogászok szerint hasonló a mai amerikai szerkezetű foghúzóhoz. Jósa a Nyirvidékben ismertette a leletet Csevegés múzeumunk érdekében IV. közleményében.

Nagyfalu határában a Kistelek dűlőben levő tiszaparti telepen talált karneolgyűrűt adott Jósa Andrásnak ifj. Liptay Ede pénzügyi titkár. Innen való az a régészeti gyűjtemény is, melyet édesapja, a 86 éves Liptay Ede 1876-ban a budapesti régészeti kongresszus alkalmával állított ki és méltó feltűnést keltett. Ezt a gyűjteményt most a múzeumnak felajánlotta. Jósa A, jún. 15-én szállította Nyíregyházára és ezzel tetemesen gyarapodott a Nyírnek írott történelem előtti ősmúltjára vonatkozó okmánytára. Az adomány 76 db-ból áll. Leírása a Nyirvidékben olvasható szintén a Csevegés IV. közleményében.

Nagyhalász kiszomborhegyi honfoglalás kori temető. Nagyhalász község fölött a vizek levezetése előtti Nagytó északkeleti nyúlványa volt Zombor. E nyúlvány keleti oldalán, a Demecsertó tanyája mellett két kis sziget 800-800 négyszögöl terület Kiszombor néven ismeretes. Hideg János gazda a pár méter magas szigetről tőzegtalaj javítás végett lehordott homokterületen 15 sírt dúlt fel, melyekben állítólag vascsákánynál egyebet nem talált, azt is eldobta. A sírsorok egymástól 3 m távolságban észak-dél irányban vonultak. Jósa András a helyszínen megjelenvén, 6 munkással 11 sírt bontott ki. Megtalálták az eldobott csákányt is. A sírokban kiemelhető csontváz nem volt. A múzeum részére koponyát mentett meg. Három csontváz fejénél 30 cm-re egy-egy kis kutyacsontváz volt. A csontváz szája előtt ép csupor és a másiknak alsó fele. Gyermekcsontváz nyaka körül 5 üveggyöngy, jobb vállánál bronz csüngődísz. Szept. 4-én folytatták az ásatást, amikor 13 sírból 10 melléklet került ki. Egy csontváznak a bal lábszára le volt vágva és fordított helyzetben sírba téve. A sírok feltárása a Nyirvidékben jelent meg Jósától a Csevegés IV. közleménye és április 7 és következő számában Honfoglaláskori temető a nagyhalászi határban címmel.

A rakamazi Vágott-halom megásatása nem járt eredménnyel. A három csontváz mellett melléklet nem volt.

Ez évben a Főfelügyelőségtől 4 művet kapott a múzeum szakkönyvtára: Divald K.: Szepes vármegye művészeti emlékei III. rész. Varjú E.: A losonci Bánffy család története I. kötet. Malonyay D.: A magyar nép művészete II. k. Magyarország az 1900 évi párizsi kiállításon.

Jósa András a Nyirvidék 1910. szept. 16. számában, de az 1909. évi történtekre értve így ír: „Dr. Posta Béla és Mihalik József ajánlatára a Szabolcsvármegyei Múzeum mintegy 7000 tárgyai leltározására és korszakok szerinti rendezésére küldötte ki aranyosrákosi Létaz Balázst, a kolozsvári múzeum segéd archaeologusát támogatásomra, mert magas korom és látóképességem tetemes fogyatkozása miatt bugafővel erre képtelen lettem volna. Létay Balázs 7 hét alatt nem tekintve a hivatalos órára, vasárnapra, ünnepnapra kora reggeltől kezdve késő estig dolgozott. A múzeum leltárát korszakonkint csoportosítva ős készítette el, és az összes tárgyakat leltári számmal ellátta. Nemcsak leltározott és korszakonként rendezett, de sepregetett, porolt is, mert hát a múzeum külön szolgája nincs.” Jósa András később is – a világháborúban történt halála után is – szeretettel emlegette ezt a kiváló tehetségű székely fiút.

Ugyancsak itt írja azt is, hogy az alispán az 1910. évi költségvetési előirányzatba önként felvett egy múzeumi, megbízható és értelmes szolgai állásnak rendszeresítését.

Ebben az évben Jósa András hat év előtti kérését ismét előterjesztette az alispánnak, mivel a gyűjtemény annyira felszaporodott, hogy a meglévő bútorokba elhelyezni nem lehet, s így a bútotok átalakítása és újaknak beszerzése elodázhatatlanul szükségessé vált. Alispán a kir. főmérnökök által felülvizsgált költségvetés alapján a közművelődési alapból 410 koronát kiutalt. Az azonban nincs feltüntetve, hogy ez összegben benne van a Propper Samu bizottsági tagnak erre a célra még 1903-ban adott 100 koronája. A megye Marozsány József helybeli asztalossal készíttette a szükséges szekrényeket, de nem kőrisfából, mint a meglévő 13 szekrényt, 4 kisebb lábas szekrényt és egy állószekrényt.

1909-ben közel 100 tárggyal gyarapodott a múzeum anyaga. Ezek közül magasan kiemelkedik a gávai gót sírlelet.

A Nyíregyháza vidéki keskenyvágányú kisvasút buji állomásáról Balsáig vonuló szárnyvonalának mentén, Gáva község északnyugati szélén, ahol közvetlenül a község mellett folyik a nyírvizeket levezető Lónyai gyűjtő főcsatorna, melnyek mindkét partját több méternyi magas védtöltés szegélyezi, a tavaszi Tisza földuzzadás ártalma ellen földmunkákat végeztek 1909 nyarán. A vasútnak a csatornát mintegy 9 m magasságban át kellett hidalni a védtöltés áttörése nélkül, melyre a csatorna közeléből 2-3 m mélységből 30 000 köbméter földet kellett kiemelni. A terület, melyről e földtömeg kikerült 2-3 holdnyi lehet. A munkások egy helyen 2 m mélységben egy négyzetméternyi területen több, aranyból és tükörfémből készült tárgyat találtak, állítólag csontmaradvány nélkül. Kétségtelen, hogy több értékes tárgy sikkadt el, mint amennyit Olchváry Pál főszolgabíró páratlan szorgalma megmentett jún. 25-én. Ahogy tudomására jutott a lelet, az előkeríthető tárgyakat a munkásoktól átvette, de azt az értesülést is nyerte tőlük, hogy egy Lévi nevű alvállalkozó, a főszolgabíró érdeklődésének neszét véve, több tárggyal Miskolcra szelelt el. Többek között egy tömör, nagy súlyú hengerded átmetszetű, végei felé trombitaszerűen kivastagodó, összeérő, de nem összeforrasztott, színarany karpereccel. Távirati megkeresésre a miskolci rendőrség 2 db (öt darabra tört) tükörfémből készült fibulát tudott tőle visszakapni A munkások bevallása miatt az aranykarperecet le nem tagadhatván, azt állította, hogy azt elvesztette, amit azonban csak a legnaivabb ember hihet el. - A lelet 28 db-ból áll, 3 db arany, a többi tükörfém és ezüst anyagú. E nagybecsű leletet Jósa András ismertette a Múzeumi és Könyvtári Értesítő 1901. évf. 227-240 lapon, Hampel is foglalkozott vele az Arch. Ért. 1911. évf. 145-147. l. Szerinte a tárgyak női sírból valók. A fibulák ideje az V. század közepétől a VI. század közepéig tehető.

Az 1910. évben múzeumunk életében nevezetesebb esemény nem fordult elő. Apró hírként közli a Múzeumi és Könyvtári Értesítő 1910. évf. 285. lapján a hivatalos közlemények között: Dr. Jósa András magángyűjteményében volt egy érdekes cserép bányamécses, melyet 1848-ban a nagybányai kereszthegyi bányában találtak. Jósa ez évben a Nagybányai Régiségtár részére adományozta.

Az Arch. Ért. 1910. évf. 285. l. látható és olvasható 4 db őskori lándzsacsúcs Abaúj megyéből a nyíregyházi múzeumban aláírással. A múzeum leltárában nem szerepel Abaúj megyei lelet.

A megye alispánja 1910. ápr. 28-án írja jelentésében: „a múzeum szakszerű berendezése néhány hét múlva befejeztetvén, gondoskodni fogok arról, hogy a múzeum meghatározott időben a nagyközönség részére hozzáférhetővé tétessék.”

Megemlíti azt is, hogy „már az 1910. évi házi-pénztári költségvetésbe felvettem egy új szolgai állás rendszeresítését azon célzattal, hogy a közönség részére megnyitandó múzeum helyiségeinek tisztán tartása és a látogatási idő tartama alatt a kellő felvigyázat gyakorlása lehető legyen, azonban ezen új állás szervezése nem engedélyeztetett. Az 1911. évi költségvetés során megismételjük kérelmünket.”

Jósa András a Nyirvidék szept. 16. számában arra kéri Inczédy Lajost, a lap szerkesztőjét, hogy az egyes korszakokról tájékoztató ismertetéseket készített abból a célból, hogy ne csak lássanak a múzeumban megfordulók, hanem tanuljanak is. Ha közérdekűnek tartaná, tegye közzé a lapjában.

Nov. 17-én hozzákezdett Jósa A. az Oros községhez tartozó Nyírjesi részen levő Névtelen halom ásatásához. Az 5 méter magas halom ásatása 12 napszámossal 4 napig tartott zord időben. Három és fél méter mélységben 115 cm hosszú, 60 cm széles és mintegy 30 cm magas faládára akadtak, de úgy megsemmisülve, hogy a földtől alig volt megkülönböztethető. A ládában szétdarabolt hullát, valószínűleg a halom főgazdájának a temetéskor leölt áldozatot temették. Sírmellékletnek nyoma se volt. Lejjebb hatolva 3,80 m mélyen egy másik, nagyobb faládát leltek. Koponya darabjaira, emberi csontok darabjaira akadtak. Melléklet nem volt. Nov. 21-án hatoltak le 4 m-nél lejjebb, de a téli zord idő miatt az ásatást abbahagyták.

Múzeumunk ez évben igen kevés, de igen becses régiségekkel szaporodott.49

Az 1911. év történetét Jósa írásának idézetével kezdem: „Az érdeklődés ugyancsak szunyúkál, ha ugyan nem hortyog, mert tavaly június óta még egy kőkorszaki fogpiszkálóval sem gyarapodott a múzeum.” Az öt éve nyugalomban lévő 77 éves Jósa doktor ha kedve szerint nem, nagy ritkán foglalkozhatik ásatással, mint minden évben most is hosszabb cikkeket ír a Nyirvidékbe, s itt mondja: „a kert megvolna, csak a kertészlegény már kezd trottyosodni”, értvén alatta, hogy a szépen és szakszerűen berendezett múzeum megvan, de az öregség súlya naponként érezteti hatalmát és gátolja őt a gyűjtemény olyan fejlődésében, ahogy szeretné.

Az idő terhe késztette arra a gondolatra, hohy az alispánnal közölje, mennyire szükséges egy múzeumi segédőr alkalmazása, akinek tapasztalatait átadva, a fiatal erő munkakedvével a múzeum sorsa biztosíttassék fejlődésében. És megtörtént a csoda. A vármegyei törvényhatóság március havi közgyűlésén kimondotta, hogy a múzeum további állandó kezelésének biztosítása céljából es hogy a múzeum a hét meghatározott napjaiban az érdeklődő közönség előtt nyitva legyen, vármegyei alkalmazottként múzeumi segédőri állást szervez, és az ennek javadalmazásához szükséges összeg felerészét a vármegyei millenniumi alapból fogja fedezni, a javadalom másik felerészét Nyíregyháza városa egyelőre 10 évre szintén megszavazta. Írja is Jósa előbb említett cikkében: „a múzeum szekere vígan kezd döcögni Nyíregyháza segítségével.”

A vármegye és a város ez a kedvező határozata indította útnak a Múzeum és Könyvtár Orsz. Főfelügyelőségének két vezető emberét Nyíregyházára, amint azt a Főfelügyelőség 1911. évi jelentése közli: „A Szabolcsvármegyei Múzeumtól nem érkezett évi jelentés. Szalay Imre h. orsz. főfelügyelő okt. 26-én Mihalik József előadó orsz. főfelügyelővel együtt Nyíregyházán járt, hogy a múzeum fönntartásának ügyét, mely ez idő szerint kizárólag lelkes alapítójának Dr. Jósa Andrásnak vállain nyugszik, az érdekelt és illetékes tényezőkkel tárgyalás alá vegye, s lehetőleg oly irányba terelje, hogy a múzeum fönnállása és fejlesztése állandó, biztos lapokra helyeztessék.

A helyszínen kellemesen győződött meg a h. orsz. főfelügyelő arról, hogy úgy Nyíregyháza, mint Szabolcs vármegye vezető köreiben élénk érdeklődéssel viseltetnek a múzeum sorsa iránt, s annak érdekében jelentékeny áldozatokra is hajlandók. A Főfelügyelőség tagjainak részvételével tartott értekezlet nevezetes elhatározásokat hozott létre, úgy egy rendszeres javadalommal ellátandó múzeumőri állás, mint egy múzeumi épület létesítése érdekében. A nagy lelkesedéssel felkapott tervek örvendetes módon megvalósítás stádiumába jutottak, melynek eredményeiről jövő évi jelentésünk lesz hivatva beszámolni.”

Másnap, okt. 27-én Szalay – és Mihalikkal Jósa András is a fővárosba utazott. Egész úton tanakodtak, ki legyen a múzeumőr? Jósa András a Nemzeti Múzeum tisztviselői közül szeretett volna maga mellé venni egy fiatalembert. Szalayék igyekeztek megmagyarázni neki, hogy fővárosi régész nem vágyakozik vidékre. Jósa András azt hangoztatta, hogy olyan embert szeretne, aki a múzeumnak él, és minden idejét annak szenteli. Főgimnáziumi tanár alkalmazását – mint ahogy ajánlották neki – nem fogadhatja el, akinek a múzeum ügye mellékes, egy-két órát fordíthat rá üres idejében. Ilyenféle beszélgetés közben értek el Hatvanig. Itt, mivel 20 percig állott a vonat, leszállottak egy pohár sörre. Alighogy visszaültek helyükre – beszélte később Jósa András – és elindult a vonat, egyszer csak Mihalik József a fejéhez kap és így kiált föl: „Tudom már, ki lesz a vármegyei múzeum őre!” Kicsoda? - érdeklődnek mind a ketten. „Kiss Lajos, a hódmezővásárhelyi múzeum őre” – feleli Mihalik „Hát persze, hogy Kiss Lajos” - vágta rá Szalay is.

Hogy Mihalik eszébe jutottam, aligha véletlen. Ugyanis aug. hó végén felkerestem hivatalában, elpanaszolván nehéz helyzetemet a hódmezővásárhelyi múzeumnál és ismerhette működésem, szakirodalmi munkásságomat a hozzá bejutott évi jelentésekből, de br. Szalay sose látott és nem ismert. Én se őt.

Nov. 2-i kelettel kaptam Mihalik József főfelügyelőségi előadó bizalmas levelét, közölvén velem tájékozódás céljából a következőket: „Nyíregyházán a Szabocsvármegyei Múzeum őre Dr. Jósa András idás lévén, a múzeumi teendőket ellátni már alig képes, de Nyíregyházán nincs olyan egyén, aki ily irányú előképzettségénél s gyakorlatánál fogva alkalmas volna, hogy Jósa András utódja legyen, ha majd őt a Gondviselés elszólítja arról a térről, amelyen oly sok szépet alkotott.

A helyettes orsz. felügyelővel okt. 27-én a helyszínen járva s ott az illetékes hatóságokkal tárgyalásokat folytatván megállapodtunk a következőkben. A vármegyei és városi hatóság már most szervez nyugdíjjogosultsággal bíró múzeumi segédőri állást, mely 2.600 korona évi fizetéssel és 700 korona lakbérrel járna. Ez állás betöltésénél első sorban igen tisztelt Uraságodra gondoltam, s ki is fejeztem az illetékesek előtt, hogy meggyőződésem szerint Ön a segédőri állást sikerrel tudná betölteni, ha arra vállalkoznék.

Miután az ügy most még csak az előkészítés stádiumában van, de mert arra nézve is már jó előre tájékozva kell lennünk, van szerencsém teljes bizalommal felkérni, szíveskedjék nyilatkozni, hajlandó volna-e a Nyíregyházán létesítendő múzeumi segédőri állást elvállani? Megjegyzem, hogy a segédőri állás idővel rendes őri állássá szerveztetnék át, s ehhez képest a fizetésben is emelkedés következnék be.”

Deus ex machina gyanánt érkezett e nem remélt fordulata sorsomnak. Örömmel fogadtam a megtisztelő bizalmat, mivel Hódmezővásárhely város vezetősége 8 évi munkásságomat, mely idő alatt szinte semmiből 6000 szebbnél-szebb, értékesnél-értékesebb tárgyat gyűjtöttem a városi múzeumnak, annyira nem értékelte, hogy 4 évig fizetést nem adott, csak hitegetett, a másik 4 évben 400, azaz négyszáz korona évi tiszteletdíjat szavazott meg. Mellékes pénzkeresgélésekkel, de így is keserves viszonyok között éltem, tengődtem a múzeum alapítása óta.

Nov. 6-án, hétfőn érkezett Nyíregyházáról Dr. Trak Géza városi tanácsnok levele, melyben a segédőri állás elnyerésével kapcsolatban kérte, terjesszem be hozzá okmányaimat képzettségemről, múzeumi működésemről. Egyszersmind ajánlotta, utazzam el Nyíregyházéra bemutatkozás, ismerkedés céljából.

Nov. 20-án megjelentem Nyíregyházán és felkerestem hivatalában Dr. Trak tanácsnokot, majd otthonában Dr. Jósa Andrást. A kedves öreg úr estig tartott magánál, tájékoztatva a múzeum állapotáról és reám váró munkáról. Másnap reggel együtt mentünk a megyeházára, ahol megmutatta őskori leletekben gazdag múzeumát. Itt jöttem rá, miért kívánatos az én alkalmaztatásom, hogy e nagyszerű régészeti gyűjteményt néprajzival bővítsem. Ezért is gondolt rám Mihalik előadó. Azzal a biztatással bocsátott el Jósa András, hogy együttműködésünk rövid időn belül elkövetkezik, mert a Főfelügyelőség meleg ajánlását a vármegye is magáévá teszi. Dr. Trak Géza tanácsnok pedig azt gondolta célravezetőnek, ha már a jövő év elején Nyíregyházára mehetnék, mivel Jósa András hajlott kora nem igen engedi a hosszú várakozást.

Ásatás is történt ebben az évben. Késő ősszel, dec. elején Jósa András Inczédy Lajos barátjával Bökönybe ment a községtől északra, másfél kilométerre levő Kakasdomb megásatására. A szétlapulásból ítélve, mintegy 2 métert veszíthetett magasságából. Az 5 méter magas halomba 8 m széles aknával hatoltak be. 180 cm mélységben nagyobb cserépedény hiányos töredékeit találták. Három méter mélyig fekete televényes homokban dolgoztak, de kisebb állatcsonton és elrozsdásodott hegyes vasdarabon kívül egyebet nem leltek. Négy méterig hatoltak le eredmény nélkül. A harmadfél napi munka tehát eredménnyel nem járt. Hiába fáztak, költöttek, kincsre nem akadtak. A főcél nem is ez volt, hanem hogy őshalmaink természetéről eddig szerzett ismeretet bővítsék.

Jósa Andrásnak a Nyirvidékben dec. 15-én megjelent írásából értesülünk, hogy a miniszter nem engedte meg a vármegye közönségének háromszor felterjesztett azon kérése teljesülhessék, hogy a múzeum szolgai teendőinek végzésére egy szolgai állás rendszeresíttessék.

Az 1912. évben a Szabolcsvármegyei Múzeum életében nagyfontosságú esemény ment teljesedésbe. A múlt évben tervbe vett múzeumőri állás szervezését, valamint a múzeumi épület létesítését a vármegye törvényhatósága március 12-án, Nyíregyháza város képviselőtestülete márc. 22-én határozatilag kimondotta. E szerint a vármegyei múzeum az állami és törvényhatósági alkalmazottak IX. fizetési osztálya részére rendszeresített és 2.600 korona javadalom, 700 korona évi lakbér és a megfelelő 300 koronás fizetési többlet – illetményekkel egy múzeumi segédőri állást szerveznek, s miután a múzeum végleges elhelyezésének kérdését a múzeum megfelelő osztályával kapcsolatos közművelődési ház létesítésével tartják a legmegfelelőbben megoldhatónak, a vármegyei törvényhatósági bizottság a vármegyei millenniumi alap terhére 50.000 korona hozzájárulás tőkében, vagy megfelelő összeg évi annuitásának biztosítása útján, a város képviselőtestülete pedig szintén 50.000 korona készpénzt és egy megfelelő telket ajánlott meg attól feltételezetten, hogy a közművelődési ház fölépítése megfelelő államsegéllyel biztosíttatik. Mivel a vármegyei törvényhatóság és a városi képviselő-testület által megajánlott értékek 200.000 koronára rúgnak, a Főfelügyelőség 1913. évi költségvetési előirányzatában 200.000 korona rendkívüli beruházási segély megadását hozta javaslatba a vallás és közoktatásügyi miniszter előtt, kérve a segély első 10.000 koronás részletének 1913-ban való utalványozását.

E határozatok jóváhagyása végett felterjesztettek még márciusban a minisztériumhoz, de a jóváhagyás késett hónapról hónapra. Jósa András időről időre közölte Kiss Lajossal a történteket. Leveleiből kitűnik, mennyire szívén viseli az általa létrehozott múzeum sorsát. Elkövet minden lehetőt, hogy a gyűjteményt jó kezekben tudja. Májusra várta a döntést. Biztató sorai mutatják, mennyire bízik az ügy sikerében. Márciusban írta leendő famulusának: „Az állás május vége felé lesz elfoglalható. Szeretettel várjuk.” Mikor pedig májusban sem történt semmi, jún. 9-én Pestre utazott, hogy mielőbb hagyják jóvá a múzeum segédőri állás ügyében hozott határozatot. Ott értesült a késedelem okáról, hogy Nyíregyháza város csak 10 évre járult hozzá a segédőri fizetéshez. Egy hónap múlva, jún. 9-én tudatta, hogy reparálva lett a város határozata, amit újra felterjesztettek. Most már biztosra veszi a sikert, és júl. 16-án ismételten írja: „várom a segítőtársat!” Múlnak a hónapok, jóváhagyás csak nem jön. Okt. 16-án azt közli, hogy 20-án a Pesten tartandó Múzeumok és Könyvtárak Orsz. Szövetsége gyűlésén részt vesz, és felhasználja az alkalmat, hogy a miniszteri asztalfiókból az akta napfényre kerüljön. Úgy is lett. Felkereste Rakovszky miniszteri osztálytanácsost. Most meg az a baj, hogy a vármegye egy aktán küldte fel a múzeumi segédőri állás és a közművelődési ház dolgát, pedig az egyik belügy-, a másik a közoktatásügyi minisztériumhoz tartozik. Mindazáltal kedvező véleményekkel tér haza. Azonnal értesíti Kiss Lajost és tanácsolja neki, kérjen ajánlólevelet báró Szalay Imre h. főfelügyelőtől, amit majd a pályázati kérvényhez csatoljon. Okt. 26-án már elküldte Szalay Imre a hivatalos ajánlólevelet, de a várva várt jóváhagyás csak két hét múlva érkezett meg az alispáni hivatalhoz. Ahogy ezt megtudta Jósa András, magához kérette a tb. Főjegyző referensét és mint írta: „nyélbe ütöttük a dolgot”. Örömmel tudatja: „A múzeumi bizottság nov. 20-ra lesz összehíva, siessen hát kérvénye beadásával. Állását dec. 1-től biztosítva látom. Nem lesz sine cura – fejezi be sorait – sok dolgot fogok adni a munkabíró és munkakedvelő idealistának, amilyen én is voltam a kőkorszakban.” Arra is kiterjed a figyelme, hogy a kinevezendő segédőr dec. 1. előtt átköltözzön Nyíregyházára, és felvehesse a decemberi fizetését. Nov. 20-án írt lev. Lapon közli Kiss Lajossal, hogy 21-én lesz a múzeumi bizottság ülése. Egyedüli tárgya a múzeumi segédőri állás betöltése. A gyűlés után azonnal értesíti a kinevezésről. Megírja azt is, hogy a kinevezési okmányt az eskü letételekor veheti át az alispántól.

Kiss Lajos nov. 27-án szerdán érkezett Nyíregyházára, s a hivatalos esküt nov. 28.án tette le Jósa András jelenlétében az alispán előtt.

Jóváhagyta a miniszter a múzeumi szolgai állás rendszeresítését is. Az alispán ki is nevezte ez évben Barna Miklós helybeli lakost erre az állásra, de az a múzeumnál soha sem teljesített szolgálatot. A csinos, jóképű fiatal ember a főispán hajdúja lett. Állandó külön hajdúja nem is volt, és nem is lett a múzeumnak soha se. A vármegyei főorvosi hivatal hajdúja Popovics György takarította a múzeum szobáit, ő végezte a kézbesítést is 1913-1917 években.

Az egy hónap, ami az évből még hátra volt, a múzeumi segédőr számára ismerkedés volt a múzeum 44 év alatt összegyűlt anyagával, a ki nem állított leletekkel, cédulakatalógussal, fényképekkel, rajzokkal. Rendbe kellett hozni az íróasztalon és a benne lévő régi és újabb hivatalos aktákat, leveleket, Jósa András igazgató különféle jegyzeteit csoportosítva elhelyezni és megőrizni a jövendő számára. A ki nem állított anyag is rendeztetvén, férőhelye lett a következő évek napfényre került tárgyainak. A szekrények nagyszámú kulcsainak, melyek eddig a szekrényekben állottak, alkalmas beosztású kis szekrényt csináltattak, hogy abban azonnal megtalálható és kivehető legyen a keresett kulcs. Mindezzel már megkezdődött a múzeum rendezése, melynek végrehajtása és befejezése a követkeő 1913. évben történt.

A múzeum leltározott anyaga 1940 db kőkori, 1993 db réz- és bronzkori, 1301 db La Tène kori, 110 db népvándorláskori, 754 db honfoglalás kori, 37 db különféle időből való tárgy. Összesen: 6,135 db.

1912 évi gyarapodás50 abból az ásatásból származott, amelyet Jósa András a Micskepusztán végzett. Újfehértó nagyközség kötelékéhez tartozó Micskepusztán, a Tálas dűlőben a tíz holdnyi, a környezetből csak pár méternyire kiemelkedő, elmosódott szélű, természetes homokdombon, mely a községtől délkeletre, körülbelül 4 km távolságra esik, id. Nánássy István egyik nagyobb birtokán, fia, Nánássy Sándor f. év március végén dohány alá 25 cm mélyen szántatott. Az eke két igen elrozsdásodott vasdarabot és három papírvékonyságú – 20, illetve 25 mm átmérőjű – kerek, színezüst lemezkét vetett fel. Ezen kívül egy bronz pitykét, valamint csekély cseréptöredéket és egy igen ép emberkoponyát, hibátlan, de annyira lekopott zápfogakkal, melyek 60-70 évkorra vallanak.

Ezt a leletet Nánássy Sándor márc. 29-én elküldte Jósa Andrásnak, de a leletnek nagy tulajdonságot nem tulajdonítva, könnyebb csomagolhatóság végett a kardokat derékban összehajlította.

A kedvezőtlen hideg és szeles időjárás miatt csak ápr. 18-án mehetett ki Jósa András a lelőhelyre, ahol Nánássy Sándor a további kutatásban aznap és még a következő két nap is támogatta.

Az eke által feldúlt két sírt is belszámítva, a temető 21 egyénnek képezte nyugvóhelyét. A talált tárgyak száma 64 db.

Ez ásatás leírása a Nyirvidék május 7. számában jelent meg. A tárgyak rajzaival pedig 1914-ben a Múzeumi és Könyvtári értesítőben.

1912. ápr. hóban kezdett Jósa András a Nagyhalász határában lévő Bálványhegy ásatásába és jún. 20-án folytatta, amikor is a halom fekete humuszos tömegéből 260 cm mélységből egy trachit (valószínűleg kőkalapács) töredéke, obszidián szilánk, csont és edénydarabok kerültek ki. A halom további ásatása az 1913. évre maradt.

A Szabolcsvármegyei Múzeum 45. évét töltötte be az elmúlt 1913. évben. Ez idő alatt az államsegélyek elszámolásáról, a múzeum szaporodásáról, a tárgyak kezeléséről, gondozásáról, általában az évenkénti tevékenységtől rendes, a Főfelügyelőség által megkívánt évi jelentést nem nyújtott be a felügyeletet végző hatósághoz. AZ 1912. év végén állandó tisztviselő neveztetvén ki a múzeumhoz, azóta rendes időben és megfelelő módon intéztetnek a múzeumi ügyek, így az 1913. évi munkálkodásról és annak eredményéről már részletesen beszámoltunk.

Az elmúlt évben a múzeum vezetőségének első dolga volt rendet teremteni a múzeumban, hogy az eddig csak ritkán, kivételes alkalmakkor szemlélhető becses gyűjteményt állandóan és meghatározott időben megnyithassák a nagyközönség részére. A leltározatlan tárgyakat előbb korok szerint csoportosítva leltárkönyvbe vezették, azután cédulakatalógusba leírták és lerajzolták, majd kiállították, vagy elcsomagolták.

A könyvtárt is rendezték. Különválasztották a szakkönyveket a folyóiratoktól és másféle irányú művektől. A duplumokat kiválogatták, s a hiányos folyóiratokat félretették, a többit pedig beleltározták.

A múzeum a vármegye székházában, a főorvosi hivatallal együtt van. Dr. Jósa András ugyanis vármegyei főorvos volt 1884-1906. okt. 9-ig. Ezért adtak helyet hivatala mellett a múzeumnak is. Nyugdíjba vonulása után is ott maradt a múzeum hivatala. Három szobát töltenek be a múzeum tárgyai. A főorvosi előszobában a hivatalos szekrényeken kívül a vármegye két hatalmas térképe foglalja el a helyet és a világosságot annyira, hogy ott a járás-kelés világítás nélkül lehetetlen. A sötétséget azért kihasználták: itt van a fényképezéshez szükséges sötétkamra.

Az 1. számú sötét szoba kis ablaka mellett helyezték el a szakkönyvtárt három szekrényben. A többi helyet a Bessenyei és Kossuth szoborpályázattól visszamaradt, igen megrongált, csekély művészi értékű szobrok foglalják el, amik selejtezendők lesznek.

A 2. számú nagyteremben középen három dupla nagy szekrény és köröskörül a falak mellett kisebbek vannak elhelyezve, melyekben a tárgyakat úgy állították ki, hogy az egy korból valókat egy helyen, együtt szemlélheti a néző. A szekrényekben kőkorszaki leletek, rézkorszaki tárgyak, magános és gazdag bronzkorszaki raktárleletek vannak. A többi szekrényekben a vaskorszak ún. La Tène ízlésű tárgyai nyertek elhelyezést. A szekrények tetején a bennük elhelyezett tárgyak korából való nagy edények állnak egymás mellett.

A 3. számú termet a honfoglalás kori leletek szaporodása következtében kétszer is átrendezték. Az előbb kiállított népvándorlás-, Árpádkori, legújabb kori és kegyeleti tárgyakat a fekvő szekrények alsó fiókjaiba raktározták el, helyüket pedig a honfoglalás kori temetők újabban szerzett gazdag leleteivel töltötték meg. Az állószekrényekbe kegyeleti tárgyak kerültek, meg az avarkori edények. E fekete színű szekrények tetején honfoglalás kori koponyák sorakoznak egymás mellett.

Gondoskodtak arról, hogy a nézők ne csak lássanak, de tanuljanak is. E végből a szekrényekre felfüggesztett kartonlapokon az egyes korszakok tömör ismertetése, a tárgyak mellett nevük, használati módjuk, sokszor a leletkörülmények, valamint az ajándékozók nevei olvashatók.

A rendezési munkával annyira előrehaladtak, hogy ápr. 1-jén megnyithatták az ősrégészeti tárgyakban nagyon is jelentékeny múzeumot.

Másik fontos dolog volt, hogy a múzeum a szükséges kezelési könyvekkel láttassék el. Szakleltáron kívül más hivatalos könyve nem lévén a múzeumnak, készítettek leltárkönyvet és naplókat, továbbá iktató-, pénztári napló, kézbesítő- és posta, nyilvántartási és vendégkönyvet. Igaz, hogy e könyveket a tisztviselők maguk fűzték és vonalazták, de kénytelenek voltak vele, mert a múzeumnak az évi államsegélyen kívül más jövedelme nem volt.

A rendezés továbbfolytatása mellett hozzáfogtak annak a régészeti szempontból igen fontos tervüknek megvalósításához, hogy kikutassák azt az utat, „melyen keletről a bronzkultúra Nyírségbe jött.” Ezt az utat úgy vélik megállapítani, hogy a múzeumban lévő 32 gazdag bronz raktárleleteiket lerajzolva, sokszorosítva elküldik a keletre eső nagyobb külföldi múzeumoknak (Tomszk, Odessza, Kercs, Bukarest, Pétervár, Moszkva, Kiev, Kazán stb.), azzal a kéréssel, jelöljék meg azokat a tárgyakat, melyek gyűjteményükben előfordulnak, valamint azokat is, amelyek ott nem találhatók. E sok türelmet igénylő munkát természetesen még nem fejezhették be. Lerajzolt a múzeum őre 10 raktárleletből 368 db. Bronztárgyat.

Schapirograph sokszorosító készüléket szereztek be e munkák végrehajtására, melynek árát az államsegély maradványából fizették ki, úgyszintén a sokszorosításhoz szükséges papiros árát is, különben tervük csak terv maradt volna. Dr. Jósa András igazgató személyesen intézte el Szalay Imre h. orsz. főfelügyelővel a múzeumi kiadvány ügyét, szóbeli felhatalmazást nyervén a unka tovább folytatására.

A vezetőség minden lehetőt elkövetett, hogy az elrendezett és már megnyitott múzeum iránt az alábbszállott érdeklődést felkeltse. Úgy a helybeli, mint a vármegye területén megjelenő lapokban hírt adott a múzeum minden eseményéről és a múzeumot ért elismerő nyilatkozatokról. Abbeli fáradozásának meg is lett a kellő eredménye, amennyiben ajándékozók szép számmal és elég sok tárgyat hoztak be a múzeumba. Őskori tárgyak megszerzése céljából leveleztek és személyesen is utána jártak a tudomásukra jutott vagy felkínáét vételeknek. A múzeum életében eddig elő nem fordult eset is történt, nevezetesen a letétként őrzött Kiss Pál -féle 13 db-ból álló bronzleletet bírói ítélet folytán vissza kellett adni örökösének, özv. Mersits Jánosné, szül. Henczy Paulinának.

A Főfelügyelőség felhívására a Magyar Minerva V. kötete részére elkészíttetett a múzeum rövid története és a múzeumra, valamint a gyűjtemény ismertetésérevonatkozó kisebb-nagyobb cikkek és tanulmányok repertóriuma.

Dr. Jósa András múzeumigazgató kezelte az államsegélyt. Az ásatás megejtése céljából sokat fáradozott, utazott, levelezett; az ásatást vezette; nagy ismertségénél fogva szóval és írásban egyaránt elősegítette a tárgyak szerzését; a cédulakatalógusba mintegy 100 db tárgyat rajzolt le; az ásatások eredményéről részletesen számolt be úgy a nagyközönségnek, mint a szakértőknek s ellenőrizte a múzeumi segédőr működését.

Kiss Lajos múzeumi segédőr a múzeumot és a szakkönyvtárat rendezte; kezelési könyveket készített; Dr. Jósa András munkájához és a cédulakatalógus részére 500 tárgynál többet lerajzolt; ásatásoknál a feltárást végezte, jegyzetet készített minden talált tárgyról; az összes irodai munkát ellátta; a leltározatlan, valamint az ásatás és ajándékozás útján bekerült tárgyakat leltározta és konzerválta. A közönség érdeklődésének ébrentartása céljából időközi felhívásokat, közleményeket írt a vármegye területén megjelenő lapokba.

A leltárkönyvekbe 659 tárgyat vezettek be, valamennyit cédulakatalógusba leírták és lerajzolták. A rozsdás tárgyakat lakkal vonták be, nem lévén laboratórium, ahol más, sikeresebb eljárást végezhettek volna.

Az előző években megcsappant adakozási kedv az 1913. évben felelevenedett, amely örvendetes jelenség a hírlapi közleményeken kívül a múzeum megnyitásának tulajdonítható.

Állami letétül kapta a múzeum a szakkönyvtár részére dr. Komlóssy Ferenc: Széchenyi élete, Malonyay Dezső: Magyar népi művészet IV. kötete, dr. Molnár Géza: A magyar zene elmélete, dr. Roska Márton: Bevezetés az őskorba című műveket. Szabolcsvármegye könyvtárából pedig a Pallas lexikon 16 kötetét.

I. A Bálvényhegy ásatása. A Főfelügyelőség július 31-én hagyta jóvá a múzeum munkatervét. Az abban felsorolt ásatásokat azonban nem valósíthatták meg, mert tervük keresztülvitelében az egész nyáron szünet nélkül tartó nagy esőzések megakadályozták a vezetőséget.

Az államsegélyről való felhasználási tervek felterjesztésekor már hozzáfogtak a Nagyhalász határában lévő ún. Bálványhegy ásatásához, melyet dr. Jósa András 1912. épr. Hóban kezdett ásni és jún. 20-án folytatta. 1913. márc. 13-án folytatták az óriási halom ásatását. A két napi munkának azonban nem sok eredménye lett. 6,20 m mélyen találták meg az eleven földet. 3,20 m mélyen kovaszilánkot, elporladt csontokat, alaktalan köveket, 5 m mélységben emberfogat találtak, a halom nyugati oldalán nagyszámú krétagalacsinokat leltek, milyeneket már az 1912. évi ásatáskor is sokat szedtek össze.

II. A micskepusztai ásatás. Nánássy Sándor újfehértói földbirtokos ápr. 15-én levélben értesítette dr. Jósa András igazgatót, hogy édesapja birtokán szántás közben cserépedényeket találtak, melyeket a múzeum részére felajánl.

Dr. Jósa András április 28-án ment ki a helyszínre, ahol megtudta a leletkörülményeket. Ugyanis Micskepusztán 500 lépésnyire attól a helytől, ahol 1912-ben a 21 sírból álló honfoglalás kori temetőre találtak, dinnyeföld alá szántáskor két cserépedényt tört össze az eke, egynek pedig a peremét vágta le, egy negyedik edénynek valamikor elpusztított darabjait is ott lelték meg. A négy edényt egymástól másfél méternyire négyszögben elhelyezve találták. Az edények tele voltak égett embercsontokkal, a nagyobb, épebb edényben pedig a következő La Tène izlésű térgyak volta: 2 db bronzkarika, melynek a kerületén lévő négy kisebb karikának egyike le van törve, 1 db pápaszemes fibula, melynek tűje hiányzik és amilyent a Nyírségben ez ideig még nem leltek, 1 db belső szélén nyitott félkörben hajlított, papírvékonyságú, kívül harántul bordázott bronzcső töredéke, mely valószínűleg korongpárnak keretét képezte, 1 db agyaggyöngyöt is találtak benne és egy másiknak töredékék.

A nevezett helyen kisebb-nagyobb távolságban kutatóárkokat húzattak, hogy a gyanított La Tène-kori temetőre ráakadjanak, azonban durva anyagból való cseréptöredékeken kívül mást nem találtak.

III. Tálashegyi ásatás. Augusztus elején ismét Nánássy Sándor újfehértói lakos ajándékozott a múzeumnak egy vaskardot. Dr. Jósa András és Kiss Lajos augusztus 4-án Újfehértóra utaztak, hogy az ásatás megejtéséről és a leletkörülményekről tájékozódjanak. A kardot Nánássy gulyása találta legeltetés közben a Tálashegy nevű domb déli oldalán, mely domb az újfehértó-debreceni vasútvonal első átjárójától kelet-délkeletre, körülbelül 300-400 lépésnyire esik, nyugat-északnyugatra a honfoglalás kori és a vaskorszaki helytől A 80 cm hosszú, csaknem egyenes egyélű vaskard markolata nem előrehajló és borított volt, mivel rajta aklaszeg észlelhető. A keresztvas bal lapján is aklaszeg látszik, mely a másik felén nincs. Dr. Jósa András igazgató szerint a kard származási ideje a XII. század. Nagy Géza pedig így határozta meg: „Ami az újfehértói kardot illeti, markolata után összevethető a csunyival (népvándorláskori) a tinódival (XI-XII. Századbeli, nyilván besenyő) s a felső-volgai csudméri szintén XI-XIII. század körüli szablyákkal.” Kiss Lajos novemberben megásatta különösen a domb déli részét, ahol a kardot találták, hosszú és mély kutatóárkokat húzatván észak-déli irányban, azonban az ásatás eredménytelen maradt. Figyelembe véve annak lehetőségét, hogy szántás alkalmával a kardot az eke más helyről hozhatta találó helyére, Kiss Lajos megásatta azok fordulatterületét több helyen, de sírra, vagy más leletre nem akadt. Bizonyos azonban, hogy a hely lakott volt az ősidőben, mert a domb déli oldalán agyag orsógombot, díszített és díszítetlen edénydarabokat és állatcsontokat találtak.

IV. Kenézlői ásatás. Virányi János kenézlői körjegyző ápr. 26-án 15 db tárgyat és 2 db koponyát hozott a múzeumba és elmondta, hogy a behozott tárgyakat szántás alkalmával vetette fel az eke. A tárgyakat kétségen felül honfoglaláskorinak ismervén fel a múzeum vezetősége, június 27-én hozzáfogott a kutatáshoz. Csak az eke által feldúlt három sírt áshatta fel, mert a szakadó eső miatt fél napnál többet nem dolgozhattak. Szept. 4-án folytatták a munkát, s 3 nap alatt 7 sírt ástak fel. Most már megállapíthatták az előbbi ásatások alkalmával szerzett tapasdztalatok alapján, hogy soros temetővel van dolguk és hogy a dél-északi irányban vonuló sírsorok egymástól 3 m távolságra, az egyes sírok pedig a sorokban 2 méternyire esnek. Szept. vége felé 5 nap alatt szép eredményt értek el. A felásott 15 sír közül az egy sorban lévő 14 hatméternyi távolságra van az előbbi sírok sorától. Úgy látszik tehát, hogy itt 6 méter széles út volt, mely két csoportra osztja a temetőt.

Van-e még több sírsor e honfoglalás kori temetőben, nem tudhatni. Az idő előre haladván, a kutatás helyét fölszántották s bevetették. A jövő évben aratás után fog eldőlni e ma még nyílt kérdés.

Minden egyes sírról részletes jegyzéket vettek fel, s lerajzoltak minden sírt úgy, ahogy a feltárásnál a csontvázat és körülötte a mellékleteket találták. A hazaszállított 16. lovassír részére Jósa András üveggel ellátott fenyőfa sírládát csináltatott. Más honfoglalás kori leletek részére pedig kis lábasszekrényt ugyancsak fenyőfából.

Az ásatásról dr. Jósa András múzeumigazgató a nagyközségnek a Szabolcsi Hírlapban számolt be, a szakértők pedig az Arch. Ért. 1914 évi első számában olvashatják szakdolgozatát. Meg is jelent Honfoglaláskori emlékek Szabolcsban cím alatt 169-184 és 303-340. l. (Lásd még: Fettich N.: A honfoglaló magyarság fémművessége Arch. Hung. 19. LX-LXV. t. - László Gyula: A honfoglaló magyar nép élete Bp. 1944. 138-149. l.)

Meg kell még említeni, hogy a sírokban cserépedény töredékek, obszidiánmagok, csonttárgyak stb. sűrűn előfordultak, azonban e tárgyak sohasem a sírok tartozékai, mivel e hely minden időben lakott hely volt: a honfoglalók a sírokat az újabb kőkori telep maradványaiba beleásták. A sírok környékén, a földszínén annyi az obszidiánszilánk, hogy Kiss Lajos rövid negyedóra alatt több mint 200 db-ot szedett össze.

A múzeum nyitási napjait, mint a helyi viszonyoknak legmegfelelőbb és legalkalmasabb napokra, szombat és vasárnapra tették, amikor de. 9 órától 12 óráig díjtalanul tekinthető meg a múzeum. A nyitásra előre felhívták a közönség figyelmét az újságokban, a vármegyeház főbejáratánál pedig oszlopokra függesztett nagybetűs táblák hirdették a múzeumba való bemenetelt, azonban 3-4 héten keresztül alig egy-két látogató szállingózott a múzeum helyiségeiben. Nem ismerték a múzeumot. A nyitási napok szaporodásával a látogatók is megszaporodtak. 98 nyitási napon 3.402 látogató nézte meg azt.

A múzeumot dr. Pósta Béla orsz. felügyelő látogatta meg, továbbá Cholnoky Jenő kolozsvári egyetemi tanár, Margittay Ernő iparművészeti iskola tanára és Dr. Bevilaqua Béla nemzeti múzeumi segédőr.

Az 1914. évben a Szabolcsvármegyei Múzeum a háború kitörése óta nem fejlódhetett. A tervbevett s igen szép reményekkel biztató ásatásokat nem hajthatták végre, mivel a háború mindenféle munkaerőt elvont a vármegye területéről. Majd az év végén teljesen megbénult a tevékenység, mert a múzeum egyetlen tisztviselője, Kiss Lajos segédőr, katonai szolgálatra behívatván, nem maradt senki, ki a régészeti leleteke éber figyelemmel kísérhette volna.

Dr. Jósa Andrást igen lehangolta egyetlen emberének elvesztése. Mi lesz a múzeum sorsa, ha esetleg nem tér vissza a háborúból Kiss Lajos. Más nemcsak nem ért hozzá, de megtörténhetik az is, hogy mint értéktelen haszontalanságot, kihányatják az épületből. Búsúltában levelet írt Tisza István miniszterelnökhöz, akiről, régi ismerősétől Kiss Lajos felmentését kérte. A miniszterelnök válasza ez volt:

„Igen tisztelt Orvos Úr!

Szíves soraira, melyekből örömmel látom, hogy még mindig friss egészségnek örvend és folytatja közérdekű tevékenységét, sajnálatomra nem adhatok kedvező választ.

Sokkal nagyobb időket élünk, sokkal komolyabb harcot folytatunk nemzeti létünk és nagyságunkért, semhogy bárkit is ilyen okból felmenthetnénk a katonai szolgálat alól. Teljesítse Kiss Lajos hazafiúi kötelességét a harctéren s adja Isten, hogy jó egészségben térhessen vissza a múzeum gondozására.

Szívből üdvözli

régi híve

Tisza Istvám

1914. dec.17.”

Dr. Jósa Andrásnak, aki a múzeum létesítésétől a mai napig fizetéstelen igazgatója, s a 80 évet meghaladta, már látóképessége tetemes fogyatkozása mellett is minden olyan foglalkozástól, melyhez testi erő szükséges, tartózkodnia kellett.

Kiss Lajos segédőr mint 34 éves B.) osztályú népfelkelő 1914. dec. 24-én vonult be Miskolcra, majd onnan a nógrádmegyei Szécsénybe a 11. honvéd gyalogezred pótszázadához.

Az 1914. esztendő a legjobb kilátással, a legkecsektetőbb reményekkel kezdődött. Az előző évben megnyílt múzeum nyitvatartásának, a hírlapi felhívásoknak és tudósításoknak örvendetes eredményei mutatkoztak. Nemcsak helyben, de a vármegyében felszínre kerülő régészeti leleteket a találók bejelentették s a birtokukba került tárgyakat a múzeumnak ajándékozták. Egymásután kapták az értesítést Újfehértó, Gégény, Tiszapolgár, Rakamaz, Buj, Kisvárda, Nagykálló helységekből, majd Gáváról, hogy a talált és beküldött tárgyak alapján ásatást eszközöljenek. Munkatervük szerint elsősorban az 1913. év őszén félbemaradt kenézlői honfoglalás kori temető tovább kutatását tűzték ki.

A közönség meleg érdeklődése és a leletek értékessége csak fokozta a munkakedvét, kettőzött szorgalommal igyekeztek végrehajtani a tömegesen kínálkozó ásatásokat, azonban az augusztus 1-jén kitört világháború a munkásságot megbénította s így a megkezdett munkát abba kellett hagyni. Akadály volt a múzeum gyenge anyagi helyzete is. Az előző évről 70 korona államsegély-maradvány volt az intézet összes pénze, melyből nemhogy ásatásokat rendezhettek volna, de még a bejelentett lelőhelyeken sem jelenhettek meg, hogy ott tájékozódást szerezhessenek. A rakamazi honfoglalás kori tárgyakat a Főfelügyelőségnél bemutatván, aug. 10-én 150 K. rendkívüli államsegély utalványoztatott ki ásatási célokra, ebből azonban az említett okok miatt, csak a gávai ásatásra fordíthattak csekélyebb összeget.

A múzeum berendezésében kisebb változás történt. A helyszűke miatt szanaszéjjel elhelyezett 12 db bronzkorszakbeli kardot egy függő szekrényben állították ki. A szekrény fölött alkalmas rámára kifeszített kartonlapon láthatók a kardok markolatainak teljes nagyságú rajzai, feltüntetve azokon a jellegzetes díszítések, melyek a nemes rozsda miatt csak gyengén tünnek elő a markolaton.

A szerzett tárgyakt helyszűke miatt ki nem állíttathatták, hanem elcsomagolva elraktározták vagy az állószekrények tetején szorítottak neki helyet.

Folytatták a múlt évben megkezdett azt a munkát is, mellyel a bronzkultúra keletről hozzánk vezető útját szándékoznak kikutatni. Az év folyamán lerajzoltak és sokszorosítottak 14 raktárleletből 555 tárgyat. A régebbi rajzokkal együtt tehát 24 raktárlelet 948 tárgyának pontos rajzát készítette el és sokszorosította 60 példányban a segédőr.

A háború kitöréséig megejtett ásatás eredményét feldolgozták a felszínre került tárgyakat cédulakatalógusba leírták és lerajzolták, a rozsdás tárgyakat lakkal lekenték, a törött cserépedényeket összeragasztották, valamennyit leltárkönyvbe vezették és elraktározták.

Bár sokat foglalkoztak a rozsdásodni kezdő tárgyakkal, a legnagyobb gondozás mellett is minduntalan előtűnik a rozsda, s rétegesen váladozva pusztulnak az értékes és pótolhatatlan vastárgyak. A főfelügyelőség 7 db honfoglalás kori, 1 db La Tène ízlésű kardot, valamint a Nagykállóban talált bronzkori rézsisakot, a gávai díszített bronzkarperectöredéket és az ezekkel talált két érmet dr. Gasparek Géza múzeumi segédőrrel galvanolyticus úton restauráltatta, konzerváltatta s így a rendkívül becses tárgyak fennmaradását biztosította.

Nem hagyta érintetlenül a múzeum vezetőségét az a ritka égi tünemény sem, melyet Szabolcs megyében május 24-én délután 6 óra tájba n és július 17-én du. 7 óra tájban észleltek. Ez említett időben meteorkő hullás volt közvetlen észlelők szerint ágyúdörgésszerű robbanással, melyet az égen látható óriási tűzsáv előzött meg. Híre kelvén a meteorhullásnak, a múzeumnak sikerült megszereznie két nagyobb (1350-1550 gr súlyú) és három kisebb meteorkő darabot.

A Főfelügyelőség ama többszöri felhívásának, melyek szerint különböző s nélkülözhetetlen műveket, folyóiratokat ajánl megvételre, vagy előfizetésre, az intézet nem tehetett eleget, mert bár nagyon érzik az ajánlott művek hiányát, de az évenként nyert csekély államsegélyből – más jövedelmi forrás nem lévén – az ásatási kiadásokat is alig tudják fedezni.

A Főfelügyelőség ama felhívására, hogy a most folyó háborúra vonatkozó s a háborús eseményekkel kapcsolatban megjelent különböző nyomtatványokat a lehetőséghez képest összegyűjtsék s megőrizzék, az ajánlott módon járt el a múzeum.

Az 1914. évben a múzeum más évektől eltérőleg, csakis ajándékozás útján gyarapodott. Az adakozók száma szaporodott, ami arról győzte megy, hogy a közönség érdeklődése a múzeum iránt erősbödött.

Tagsági illetményül kapja a múzeum az Archaeologiai Értesitő, Ethnographia és Néprajzi Értesítő folyóiratokat. Évek óta díjtalanul kapja Zemplén-vármegye Története évnegyedes folyóiratot és a Pécs-Baranyamegyei Múzeum Egyesület Értesítőjét.

Állami letétül kapták: Divald Kornél: Magyarország csúcsíves szárnyasoltárai. - Deréki Antal: Pálcás színészek. - Hekler Antal: Görög és római arcképszobrászat. - Gönczi Ferenc: Göcsej s kapcsolatosan Hetés vidékének és népének összevontabb ismertetése c. műveket.

Vételek: a szakkönyvtár részére: Hampel József: Újabb tanulmányok a honfoglalási kor emlékeiről. - A régiségtár részére: Gégényből 11 db bronzkori tárgy. Tomasovszki Andrástól XVI-XVII. századbeli lándzsa. Grósz Sámuelnétól (Rakamaz): 14 db honfoglalás kori különböző tárgy.

A belügyminiszter arról értesítette az alispáni hivatalt, hogy a Nyíregyházán létesítendő művelődési ház építési céljaira kérelmezett 200.000 korona államsegély fedezeti nehézségek miatt ez idő szerint meg nem adható, de a törvényhatóságnak ezen közművelődési ház céljaira megajánlott 50.000 koronás hozzájárulását jóváhagyja.

Ásatások:

I. Tikostanyai őstelep. A Tiszapolgár kötelékéhez tartozó Tikos tanyától keletre pár száz lépésnyi távolságban most épülő szentmihály-polgári kőút és a tanya között a téglavető melletti gödörből, valamint az úttestből számos kőkorszaki edénytöredék és honfoglalás körüli időből származó szláv ízlésűnek tartott bronz tárgy került napfényre, melyeket Horváth József uradalmi tiszttartó a munkásoktól összeszedett és értesítette Dr. Jósa András igazgatót, hogy azokat a múzeum részére felajánlja Dr. Jósa A. és Kiss L. segédőr jún. 17-én a helyszínén megjelenvén, megtudták, hogy a tárgyak magából a úttestből, továbbá az út melletti négyszögletes gödörből kerültek ki, mely ekkor 25 méter széles, 20 méter hosszú és 4 méter mély volt. A gödör mélyén, honnan az építéshez hordták ki a földet, Horváth tiszttartó szerint még nem is olyan régen halom volt, de azt több ízben elhordták s lassanként elszántották. A kihordott földből csontvázak mellől szedték össze a munkások a bronztárgyakat, míg a kőkori cserépedények töredékei az úttestből és a most aknázott gödör mellett két kisebb gödörből valók, honnan a téglakészítéshez szükséges földet vették. Ez utóbbi helyeken szanaszéjjel hányt cserepek között talált Kiss Lajos kőkori lakásból kiégett tapaszokat, melyeken egyik felől vesszőnek vagy nádnak, másik felől emberi kéznek ujjlenyomatai jól felismerhetők, továbbá vastag falú edények aljának töredékeit, díszített és dísz nélküli edénycserepeket, különböző edényfüleket és díszített orsógombot szedett össze. Az úttestből valók a talpcsöves edények, finomabb készítésű edénytöredékek, kisebb-nagyobb edényfülek stb. A munkások méteres fogású tömegekben szakították le az összeálló, kőkeménységű földet, s így nem volt megfigyelhető az sem, hogy a bronztárgyak csontvázak körül, vagy azok mely részén voltak. Megállapítható annyi volt, hogy a jelenlegi földszinttől alig egy ásónyom mélységben már több helyen találtak csontvázakat fejjel nyugatnak, lábbal keletnek, és hogy egy méter mélységben egymás alatt három sorban voltak csontvázak sok esetben keresztül-kasul egymásra helyezve, de a legtöbb kelet-nyugati irányban feküdt. Érdekes és említésre méltó, hogy a koponyák alatt és a csontvázak között, de az alsó csontváznál nem mélyebben nagy rhyolith (?) kődarabok voltak. A földből kikerült bronztárgyak helyeit a bronzrozsda által zöldre festett csontok mutatták legvilágosabban s ezek után ítélve, meg a munkások bemondásai alapján megállapítható volt, hogy a halántékon, a fülön, a nyakon, karon és ujjakon voltak fémtárgyak a földben.

Nem rendelkezvén a munkásokkal dr. Jósa A. igazgató Dutkay kanonok-dékántól, a gazdasági ügyek vezetőjétől két-három munkás kirendelését kérte sürgönyileg, hogy néhány csontvázat gondosan feltárva, a tapasztalt észleletek feljegyzésével emelhessenek ki. Azonban két napi várakozásnak az lett az eredménye, hogy a további ásatást Dutkay betiltotta.

A kikerült tárgyak: 27 cserép, 24 bronz, 1 kovakés, 2 koponya, 16 obszidián és kovaszilánk, összesen 70 db.

Ez őstelepből számos cserép és fémtárgy, érem, stb. került dr. Burián Tamás tiszapolgári ügyvéd birtokába.

II. Kállói ásatás. Nagykálló község elöljárósága július 20-án egy rézsisakot küldött be a múzeumba, melyet a kísérő levél szerint július 13-án az ún. „Vármegye utcában”, a mostani tébolyda mögött telefonoszlop gödrének ásása közben találtak. Az értékes bronzsisaknak igen megörülvén dr. Jósa A. igazgató, másnap Kállóba sietett, hogy a sisak lelőhelyén az ásatást tovább folytassa. A munkások állítása szerint a sisak másfél méter mélyen volt a föld színétől. E helyen dr. Jósa 5x2 m nagyságú gödröt ásatott. 2 méter mélyen egy dohányfőzőtűt, 3 méternyire pedig a szabolcsi földvárban talált sarlóhoz hasonló fűrészes élű sarlótöredéket lelt, mire az ásatást dr. Jósa beszüntette, látva, hogy a sisaknak nem ez az eredeti fekvőhelye, hanem más helyről hozatott valamikor ide. Az összelapított sisakot dr. Gasparetz Géza nemzeti múzeumi segédőrrel konzerváltatta, s eredeti alakjára kiigazíttatta.

III. A gávai Katóhalom tövének ásatása. Gáva községtől keletre, mintegy másfél kilométer távolságra esik, közvetlen a Gáva-berceli út déli oldalán a Katóhalom. Ennek északi tövéből 1886 ében a tiszai védgát magasabbra emelése végett hordtak földet, 889-ben pedig az utat mélyítették, s mindkét alkalommal több cserépedény, ember és állatcsont, bokaperec stb. került felszínre. Az 1914. év tavaszán ez útnak kőúttá való átalakítása alkalmával a kubikosok ismét sok sírt dúltak szét. Olchváry Pál főszolgabírónak, a múzeum lelkes pártfogójának köszönhető, hogy a megmenthető cserépedény töredékeket összeszedte és a múzeumnak beküldötte. Az edénydarabokkal volt még egy La Tène ízlésű kard pengéjének és hüvelyének igen elrozsdásodott két-két töredéke, valamint egy keresztalakú bronz csüngő, egy díszített bronzkarperec töredéke és egy igen elrozsdásodott vaslándzsának köpűs vége.

Július 23-án Jósa A. és Kiss L. a helyszínére rándultak, ahol Olchváry Pál főszolgabíró volt szíves az ásatási engedélyről és munkaerőről gondoskodni. Az eléggé meredeken levágott partoldalban barnább foltokat észlelvén, alaposnak bizonyult az a következtetés, hogy ezen sírok jelenségei, bár a sírgödröknek körvonalai a lesimított partoldalban felismerhetők nem voltak, és csupán a sötétebb színű sírfenék fölött pár arasznyira volt a föld porlósabb és kissé elszínesedett. Öt sírt találtak meg, melyek észak-déli irányúak.

Valószínű, hogy ezen – részben elpusztított – öt síron kívül a halom körül még több sírra is lehet akadni, melyek bővebb tájékozást nyújtanak azok származási idejéről, a halomhoz való viszonyáról, valamint annak koráról is.

Az ásatásról dr. Jósa A. írt hosszabb dolgozatot, mely az Arch. Ért. 1915. évfolyamban 197-210. l. jelent meg.

A közönségek a múzeum iránti fokozottabb érdeklődése abban leli magyarázatát, hogy a múzeum két alkalommal szombaton és vasárnap délelőtt nyitva áll bárkinek a megtekintésre. Örömmel tapasztalták, hogy azt, míg nyitva lehetett tartani, nemcsak a nyitási napokon, de más alkalommal is több ízben keresik fel helybeliek, úgy mint a megye területéről a városban ügyes-bajos dolgaik elintézése végett megfordult vidékiek.

Szeptember 15-ig, a múzeum bezárásáig 2.722 látogatója volt a múzeumnak, míg tavaly egész évben 3.402 nézte meg azt.

A múzeum törzsállománya. Könyvtár: 332 könyv. Régiségtár: 5.435 őskori, 1492 közép és újabbkori tárgy. Összesen: 6.927 db.

A múzeum személyzete: Igazgató: Dr. Jósa András, ny. vármegyei főorvos. - Segédőr: Kiss Lajos.

A Szabolcsvármegyei Múzeum 1915-ben a világháború második évében nem fejlődhetett, de a tevékenység is igen kis térre szorult a háború okozta munkáshiány és a gyenge anyagi erő miatt. Az újesztendő már nem találta hivatalában a múzeum egyetlen tisztviselőjét, Kiss Lajos múzeumőrt. 1915. január 16-án került Szécsényből haza bizonytalan időre betegen, s így hivatalos működését nem folytathatta. Márc. 24-én ismét bevonult Szécsénybe. Jelentkezése után a szegedi 5. honvéd gyalogezredhez tették át, honnan mivel időközben a Főfelügyelőség pártolólag terjesztette fel a kultuszminisztériumhoz végleges felmentésre, a kérelem eldőléséig hazabocsátották.

Az ásatásokat a már említett munkáshiány miatt, még inkább a pénz hiányában alig eszközölhettek, folytatták tehát az 1913. évben megkezdett ama munkát, mellyel a bronzkultúra keletről hozzánk vezető útját szándékoznak kikutatni. Közel 2000 bronztárgyat rajzoltak le és sokszorosítottak 60 példányban. E nagy munka befejezéséből még a bronzkorszaki cserépedények lerajzolása van hátra.

Két ízben mégis végeztek ásatást. Július 13-án ugyanis Szalay Jenő szolgabíró cserépedényeket, vastárgyakat, csontokat hozott be a múzeumba, melyek a gávai Katóhalom mellett, annak tövében Gáva-berceli útépítéshez szükséges homokhordás, illetve bevágás alkalmával találtak a munkások. A talált tárgyak helye a múlt évi ásatás III. számú sírhelyétől körülbelül 80 lépésre van a község felé vezető út árkában, a 41. sz. telefonoszloptól 12 lépésre. A tárgyak 1,10 m mélyen voltak az út szintjétől, éspedig a múlt évben feltárt sírleletekhez hasonlóan, egy csomóba egymás mellett. Felszínre került: La Tène vaskard tokostól együtt, markolat nélkül, kard felkötő, hasonló a rádi lelet felkötőjéhez, kés vagy tőr, melynek tokja teljesen tönkrement, fenőkő, fibulatöredékek, 1 szilke, 4 fazék, 2 tál és több különböző alakú edény kisebb-nagyobb töredékei. Az edények mellett csontok voltak, a fenőkő és a kardmarkolat között disznócsontok, a tálban csirkecsont. A rendkívül rozsdás tárgyakat konzerválás végett a Nemzeti Múzeum laboratóriumába küldték fel, a széjjeltört cserépedény közül pedig sikerült 4 db-ot összeragasztani.

Július 18-án dr. Jósa A. igazgató a múzeumőrével a helyszínre ment tájékozódás végett, amikor is megállapították, hogy e helyen előbb végzett ásatásokból következtetve a Katóhalom tövében urnatemető van, melynek felkutatásához a tulajdonos engedelme és nagy munkaerő szükséges. A következő napon azért megkísérelték két emberrel a keresést a lelőhely körül és a meredeken levágott partoldalban, azonban az egy napi munkának eredménye nem lett.

A másik ásatás Kenézlőn volt, ahol az 1913. év őszén félbemaradt kenézlői fazekaszugi honfoglaláskori temető továbbkutatását folytatták. Hat sírsort fedeztek fel 1913-ban, melyek egymástól 3 m távolságra estek, míg az egyes sírok 2 méternyire voltak. E tapasztalatból kiindulva aug. 17-én a 14. sírtól nyugatra, melyet annak idején pontosan megjelöltek – 3 m távolságra hat kutatóárkot húzatott Kiss Lajos múzeumőr, majd a sorok között is, de sírra nem akadt. A már 1913-ban feltárt sírsorok észak és déli végeinél is hasonló módon kutatott, de munkája eredménytelen maradt. A temető helye lakott hely volt az ősidőben, mint azt az 1913. évi jelentésben is említettük, a sírokat pedig az őstelepbe ásták bele a honfoglalók. Ez alkalommal is több jellegzetes cseréptöredék, obszidián és kovaszilánk került ki a kutatóárokból.

Debrecen város múzeumának példájára az alispáni hivatalhoz előterjesztést nyújtott be a múzeum az iránt, hogy mivel az állam részére lefoglalt vagy lefoglalandó réz és bronztárgyak közt akadnak olyan fontos műtörténelmi, néprajzi és különösen őstörténelmi okmányoknak tekintendő földben talált ritkaságok és régiségek, melyeknek megsemmisülése egyértelmű lenne a levéltárakban őrzött nagybecsű okmányok elégetésével, rendeltessék el, hogy a fémbeváltó és beszolgáltató közegek azon begyűlt réz és bronztat, melyek az említett szempontból értékesnek, soha többé nem pótolhatónak látszanak, szolgáltassák be a múzeumhoz hivatalos úton elbírálás, értékelés, esetleg megőrzés végett. E kérelemnek ez ideig nem lett eredménye.

A közönség érdeklődésének ébrentartása céljából a Nagykállóban talált bronzsisakot lerajzolva, több oldalas szöveg kíséretében elküldték a vármegye összes kaszinóinak, olvasóegyleteinek, hírlapjainak s a múzeum iránt érdeklődő egyéneknek. Tanulmányozás céljából 6 esetben kölcsönöztek ki tárgyakat. Az Arch. Ért. 1915. évfolyamában Nagy Géza ismerteti a berceli skytha leletet, múzeumunk jelentős darabját.

Állami letétként kapta a múzeum a Révai Nagy Lexikon I–XIII. Kötetét.

A múzeum a háború kitörése óta zárva van, miért is azt leginkább csak iskolák növendékei látogatták tanáraik vezetése mellett. A látogatók összes száma: 227. Csoportosan voltak helyből a főgimnázium VIII. oszt. 28 növendéke és a gör. kat. tanítóképezde 84 tanulója. Debrecenből pedig az állami reáliskola 103 növendéke.

Ez ében 33 ajándékozó növelte a múzeum anyagát.

A gyűjtemény törzsanyaga az 1915. év végén. Könyvtár: 350 könyv. Régiségtár: 5445 őskori, 1507 közép- és újkori tárgy.

Az intézet személyzete: Igazgató: Dr. Jósa András ny. vármegyei főorvos. Őr: Kiss Lajos.

A Szabolcsvármegyei Múzeum 1916. évi gyarapodása a háború napról napra növekedő bajai és nehézségei következtében még kevesebb volt, mint az előző évben, úgyannyira, hogy csupán ajándékozás útján szaporodott néhány tárggyal. A tervbe vett ásatásokat nem hajthatták végre munkaerő hiányában, a múzeum iránt érdeklődők figyelmét pedig a napi megélhetés sokféle gondjai kötik le. Nem sok sikerrel járt a fémtárgyakat rekviráló bizottságokhoz az alispáni hivatal útján elküldött felhívás sem, melyben a műbeccsel bíró tárgyak múzeumba való szállítását kérték.

Ha külső munkát nem is végezhettek, annál többet dolgoztak a múzeumban a tárgyak épségben maradása és elrendezése körül. Ez aprólékos, sok időt igénylő foglalkozás mellett bevégezték azt a nagy munkát is, amellyel a bronzkultúra keletről hozzák vezető útjának kialakulását szándékoznak elérni. 91 táblán 2.015 db bronzkori tárgyat rajzoltak el és sokszorosítottak 60 példányban. A táblákhoz jegyzeteket készítettek, hol a szükséges tudnivalók: leletkörülmények, analógiák s egyéb körülmények feltalálhatók. A béke megkötése után a dolgozat több példányát német szöveg kíséretében külföldre, leginkább oroszországi múzeumoknak küldik el.

A múzeum berendezésében annyiban történt változás, hogy a II. számú nagyteremben egy, a kenézlői honfoglaláskori temetőből kiásott sírt állítottak ki, mely a benne talált lókoponyán és a közelében lévő, valószínűleg kantárszíjat díszített érmek tanúsága szerint Taksony vezér idejéből való. A csontváz mellé azonban nemcsak abból a sírból való mellékleteket helyeztek, hanem több honfoglalás kori sírból napfényre került s honfoglaló őseink temetkezési szokásait bizonyító tárgyakat is, úgy, ahogy azokat a helyszínen gondos ásás alkalmával találtak.

Az Arch. Ért. 1906. évf. 206. lapján ismerteti Jósa András a vásárosnaményi határ nyírségi részénél talált hallstatti (H.A.) arany fülbevalókat.

A leltárkönyvekbe üsszesen 37 darabot vezettek be; az iktatókönyv 58 iratot tartalmaz; a kézbesítő és postakönyv szerint 32 iratot expeditáltak.

Állami letétül kapták: A Múzeumi és Könyvtári Értesitő X. évfolyamát és Molnár Géza: Általános zenetörténet II. kötetét.

A múzeumot, mivel a háború kitörése óta zárva van, leginkább iskolai növendékek látogatták. A látogatók száma: 392. A tudományos intézetek részéről: Varjú Elemér osztályigazgató, Supka Géza és Györffy István nemzeti múzeumi őrök tekintették meg a múzeumot.

1917-ben a leltározatlan tárgyak leltárba vétele, cédulakatalógus készítése, tárgyak lerajzolása, általában a rendes naponkénti munka (hivatalos iratok, levelezések stb.) elvégzése folyt nem valami nagy nyugalommal, mert jóelőre hirdették falragaszokon, napi lapokban a bevonulásra kötelezettek határidejét. Június 16-án bevonult Kiss Lajos a múzeum őre is Szegedre, ahonnan Gyulafehérvárra továbbították, mivel a 46. gyalogezred ott tartózkodott. Tisztviselő hiányában még a múzeum évi működéséről a szokásos jelentés is elmaradt. Egyedül Jósa Andrásnak jelenik meg a Múzeumi és Könyvtári Értesitő 257. lapján A nyíregyházi múzeumról és egyebekről című közleménye, amely a dr. Burián Tamás ügyvéd régészeti gyűjteményének a megyei múzeumba kerüléséről szól.

A Szabolcsmegyei Múzeumra az 1918. esztendő igen sivár, nagyon szomorú volt. Működésről, gyarapodásról szó sem lehetett. A múzeum őre már 1917-ben is katonai szolgálatot teljesített. Dr. Jósa András magas kora, gyenge látóképessége, elerőtlenedése miatt szobáját csak ritkán hagyhatta el. A múzeumot bezárva lepi a por és szövi hálóját a pók keresztül-kasul a szekrényeken. A nyugodni nem tudó, munkás, alkotni vágyó léleknek elszomorító volt az elhagyott múzeumra még gondolni is. Ha felkelhetett, betegen, fuldokolva is jár hivatalról-hivatalra, hogy a múzeum őrét felmentesse a katonai szolgálat alól, hogy azután a sokat ígérő gávai Katóhalom környékének megásatását végrehajthassák, nagy munkájának, a Nyírség bronzkultúrájának megjelentetését véghezvigyék, azt kiadhassák.

Leginkább foglalkoztatja a Katóhalom környékének megásatása, különösen azóta, hogy Dr. Takács Zoltán a budapesti Turáni társulatban tartott előadásában kimondotta, hogy a halomban és környékén eddig talált tárgyak szolgáltatják a legbiztosabb alapot a hún emlékek megállapítására. Az ásatásra meghívja Takács Zoltánon kívül Zoltai Lajost, Debrecen város múzeumőrét is.

Eredménytelen volt minden fáradozás, sürgetés, közbenjárás. Alkotása, a múzeum iránti szeretet azonban nem hagyja pihenni. Alig várja, hogy kínzó betegsége alább szálljon, felkerekedik a 84 éves beteg ember, és megy a fővárosba a felmentés kieszközlése és bajának orvoslása, gyógyítása végett.

Leverten, összetörten jön haza az út fáradalmaitól, még inkább a kedvezőtlen orvosi véleménytől, legislegjobban egyetlen barátja és kortársától, Rákossy Bélátót való elbúcsúzásától. Mindez együttvéve ott ól lelkén, nem felejteti vele a felmentés sikerülése sem. Kel-fekszik. Többet az ágyban, mint fent. Fullad. Keveset beszél.

1918. jan. 4-én jelent meg a Nyirvidékben a betegen is dolgozó Jósa Andrásnak Múzeumunk érdekében írott cikke, melyben bronz és főleg honfoglalás kori leleteinkkel foglalkozik és a gávai hn és gót emlékekkel, saját szavai szerint „hogy bebizonyuljon az, miszerint a régészet már csak magyar szempontból is a legmelegebb pártolást érdemli.” Itt tudatja azt is, hogy Szomjas Gusztáv, kitűnő gazda és ornitológus barátja mélyszántás alkalmával talált 3 db szép bronzkarddal gazdagította a múzeum gyűjteményét. Az Arch. Értesítőben is megjelent a 93. lapon az Őskori sírok biztos és könnyű kiemelése c. cikke.

A múzeumőr hazatérése (szept. 5.) élénkebbé teszi. Rögtön hozzáfogat a Katóhalom ásatásának előkészítéséhez. Lázas türelmetlenséggel várja, mikor kezdik meg a sokat jelentő munkát. Ébren és álomban azzal foglalkozik, ágyában is számítja a kiemelendő föld köbtartalmát, de már annyira hanyatlik, hogy csak ritkán nyitja fel a szemeit s az ajkairól elszálló rövid mondatok tanúsítják, hogy lázában is az ásatással foglalkozik. Jön a szomorú óra, az utolsó perc: szemeit lehunyja örökre. (1918. szeptember 6.)

Kívánságához híven szeretett múzeumából kísérik ki örökös lakásába a tisztalelkű, kifogyhatatlan szellemű emberbarátot, a fajáért dolgozott, fáradott tudóst, az áldottkezű orvost.

 

A hún leletekkel biztató Katóhalom környékének ásatását, mint az áldott lelkű Igazgató utolsó és annyira óhajtott kívánságát Kiss Lajos múzeumőr szept. 16-án kezdi meg Zoltai Lajos Debrecen városának múzeumőrével. A kérdéses helyet pontosan felmérik, s az eddigi lelőhelyek folytatásaként a halom északi és déli oldalán két-két hatalmas kutatóárkot húzatnak. A két hétig tartott ásatásnak azonban nem lett meg a kívánt eredménye. Csupán őskori edénytöredékeket és a déli oldalon két tűzhelyet találtak. A további munkálatokat be kellett szüntetni, mivel a rendelkezésre álló pénzt a nagy napszám felemésztette. Arról is meggyőződhettek, hogy az ősidőben is lakott hely feltárásához csak nagy munkaerővel tanácsos hozzáfogni, és az egész terület rendszeres felásatása helyszínen előre megállapított terv szerint hajtató végre.

Nyíregyháza képviselő testülete még szept. 13-án tartott rendkívüli gyűlésén elhatározta Dr. Bencs Kálmán polgármester indítványára, hogy az eddigi Károlyi utcát most elhalt kiváló polgára nevéről Dr. Jósa András utcának nevezi el.

A Szabolcsvármegyei Orvos Szövetség átiratot intézett Szabolcs vármegye törvényhatóságához, hogy Jósa Andrásnak, a nagynevű orvosnak és tudósnak emlékét méltóan akarván megörökíteni, indítson akciót Jósa András emlékének méltó megörökítésére. Szabolcsvármegye igaz kegyelettel karolta fel a tervet, és okt. 8-i gyűlésén elhatározta, hogy vármegyeszerte gyűjtést indít egy az Erzsébet kórház előtt felállítandó szoborra, melyet annak idején ünnepélyesen lepleznek majd le. Ugyanezen a gyűlésen kimondta a törvényhatóság azt is, gogy a vármegyei múzeumot, - melynek Jósa András vetette meg az alapját, és amelyet fáradságot és költséget nem ismerve ósa András tett országos hírűvé – alapítója és igazgatója nevéről Szabolcsvármegyei Jósa Múzeumnak nevezi el, és alapítója emlékét a múzeum épületére erősítendő márványtáblán örökíti meg.

A múzeum őre okt. 12-én Tiszakanyár községbe ment, hogy a bejelentett Sipos József kanyári lakos udvarán lelt urnát megnézze és az ásatás lehetőségéről tájékozódjon. Az 1 m magas, vastagfalú, egy hektó űrtartalmú cserépedény 3 ásónyom mélyen találtatott katlanásás közben, melyet elég ép állapotban vettek ki. A találó állítása szerint semmiféle más tárgy nem volt a nagy edény közvetlen közelében. Igaz, hogy tovább nem is kutatott. Mivel feltehető, hogy nem egyedül volt ott és az alakja és füle után ítélve bronzkorszaki edény, az ásatás igen szükséges, melyhez az engedélyt a tulajdonos meg is adta. Fedezet hiányában és az időjárás miatt az ásatást nem lehetett végrehajtani. Az óriási edény csak alkalmas módon és időben szekéren szállítható a múzeumba, addig a községházánál tartják zár alatt.

December 17-én előterjesztést tettem a megye alispánjának a múzeum fejlesztéséről és a további munkálkodást akadályozó hiányokról, melyet jelentésemhez mellékeltem. E 14/1918 számú és a múzeum fejlesztését célzó előterjesztésemet, mely 31714/1918 alispáni számot kapott, az előadó referens egyszerűen irattárba tétette.

A Főfelügyelőség 578. sz. körlevélben kiemelten tudatta azon figyelmeztetéssel kapcsolatosan – mely szerint az állami letéteket képező tárgyak gondozásáról körülményes beszámolás nyújtandó. Erre nézve meg kell jegyeznem, hogy az április 2-án letétül kapott művek közül a Népköltési Gyűjtemények XII. kötetéből (Kríza: Vadrózsák II. rész) a 16 első lap nincs meg, annak hiányával érkezett múzeumunkhoz.

A múzeum egész évben zárva volt.

Íme a Szabolcsvármegyei Múzeum 50 éves története, ahogy Jósa András élő beszéde, előadásai, jegyzetei, újságcikkei, tudományos tanulmányai alapján el lehetett készíteni, mely egyszersmind Jósa András élete története is. Ő indította el a múzeum eszméjét, ő volt annak minden időben cselekvő tagja. Éltető lelke; ereje és áldozatkészsége folytán gyarapodott, fejlődött naggyá, jelentőssé. Bronzkorszaki és honfoglalás kori tárgyakban az ország vidéki múzeumai között az első helyet foglalta el, amint azt régészeink, legkiválóbb tudósaink megállapították és méltatták szakdolgozataikban.

Ez a szerény, bámulatos tevékeny ember haláláig dolgozott. Nagyon igénybe vett orvosi foglalkozása, sokféle irányú működése és ezermesterkedései ellenére, főleg múzeumának élt. Legnagyobb elfoglaltsága közben is sietett e nagy vármegye legtávolabbi részbe a tudomására jutott régiségek megszerzésére. Nagykállói orvos korában vasút hiányában csak kocsin kereshette fel betegeit, s kocsijában mindig ott volt az ásó, hogyha szántás közben felcsillanó obszidiánszilánkot vagy edénycserepeket látott, ugrott le a kocsiról és kutatott ősi tárgyak után, mit sem törődve időjárással, fáradsággal. A vasút létesítés után pedig vonaton igyekezett a lelőhelyekre, és kánikulai hőségben, késő őszi hidegekben, sokszor esőben, napokat töltvén a halmok ásatásánál, sírok feltárásánál, jegyezgetve a leletkörülményeket.

Szűkebb hazája, vármegyéje szeretetében önzetlenül eltöltött hosszú élete alatt nem mindig talált megértésre és éppen azoktól, akiktől leginkább várta a támogatást, a segítséget. Nemcsak nem értették, de el is ítélték és „furcsa ízlésűnek” tartották, hogy a komoly, híres orvos Jósa András kedvét leli abban, hogy a kiásott csontokat és a mellettük talált tárgyakat kézbe fogja, tisztogatja és azoknak örül. - Láttuk, hogy vádolták meg igaztalanul aranyérmék eltűnésével, amely évtizedre kedvét szegte régészkedésének, majd mikor újra gyűjteni kezdte az ős múltról beszélő tárgyakat és a felszaporodott gazdag anyagot, ugyancsak az általa gyűjtött nagykállói gyűjteménnyel felajánlotta a vármegyének az új megyeházába való elhelyezésre, az alispán bántó, kicsinylő megjegyzése, ha nem is vette el kedvét a további munkásságtól, szinte évenként felpanaszolta gyakori írásaiban azt az érzéketlenséget, mellyel az alispán a régészetet és őt illette.

Hányszor hallottunk később is éppen a vármegye fejének szájából olyan megjegyzéseket, melyeket ha leírnánk, erőszakoltnak, hihetetlennek tartaná az olvasó. Pedig csak az történt, hogy az öreg korában is fürge Jósa András lelkesedéssel vitte hozzá és mutatta a honfoglalás kori sírból került szablyát és nyugati típusú kardot. - Máskor meg a város polgármestere mosolyogta meg azért a közléséért, hogy a nyíregyházi erdőben található az a gomba, amit a tudomány mérgesnek ismer és tiltja szedését, pedig hozzáértéssel elkészítve, élvezetes táplálék. Ki tudná elsorolni azt a sok utánjárást, meggyőző beszédet, harcot, küzdelmet, mellyel valamelyes jóindulatot tudott kelteni, vagy elérni illetékeseknél a múzeum iránt az az ember, akit mindenki tisztelt, becsült, szeretett. Ilyen tevékenységét ritkán és keveseknek említette. A valóság az, hogy a segítség legtöbbször kívülről jött, nem a megye hatóságától.

Az értetlen véleményekről, megjegyzésekről Jósa András nem is tudott, hitt az emberek jószándékában és ha ellenkezőt tapasztalt is, azzal vigasztalta magát: „Nem a mának dolgozunk. Majd eljön az idő, mikor megértik, miért dolgozunk.” Hányszor végezte így cikkeit: „Megvirrad még valaha, nem lesz mindig éjszaka!”

Az a szép álma azonban – sajnos – nem teljesült, amit legjobban óhajtott, amire kezdettől fogva nagy szükség volt, egy állandó különálló épületet, művelődési házat nagy előadóteremmel, melyben általános érdeklődést keltő, népszerű tudományos előadásokkal a műveltséget lehetne terjeszteni. Álom maradt Jósa András életében is, halála után se valósult meg egész a mai napig. Pedig most volna rá égető szükség, amikor néprajzi osztállyal is kibővül múzeum helyisége valóságos raktárrá, mégpedig zsúfolt, áttekinthetetlen raktárrá változott, és sem kiállító, sem előadó terme nincs.

Kiss Lajos

Az ez ében elhunyt Kiss Lajos Kossuth díjas néprajzkutató e munkáját 1958-ban írta és még életében kaptuk kézhez, hogy Posta Béla születésének 100. évfordulóján, 1962-ben megindult múzeumtörténeti sorozatban adjuk közre.

A kéziratot szinte változatlan formában rendeztük kiadásra, csupán jelentéktelen ismétlések kihagyásával rövidítettük meg. Elhagytuk az egyeki bronzkori temetővel kapcsolatos levelek közlését részben azért, mert az anyag csak közvetve kapcsolódik a nyíregyházi múzeum történetéhez, részben, mert más helyen már közölt. A jegyzeteket kiegészítettük az újabb irodalom legfontosabbjaival és ahol lehetett és szükséges volt, a kormeghatározásban a mai állásfoglalásokat tüntettük fel. A nem teljességre törekvő évi gyarapodásokban a jegyzetek között kisebb szelekciót hajtottunk végre, s a sok szórvány jellegű ajándékokból csupán a jelentősebbeket, illetőleg a megfigyelési adattal rendelkezőket vettük fel. Ez nem csorbítja a munka értékét, részben, mert a nyíregyházi Jósa András Múzeum Közleményeiben Csallány Dezső gondozásában megjelent Jósa András irodalmi munkássága és Jósa András régészeti és múzeumi vonatkozású cikkei (1889–1900) és ezekben benne találja az érdeklődő, illetőleg a kutató számára fontos anyagot és rendelkezésre állnak az alispáni jelentések nyomtatott számai is.

Az egykori irodalom Jósa András megjelent írásainak, jegyzeteinek, a kéziratos anyganak gondos tanulmányozása párosulva az egykori munkatárs személyes visszaemlékezéseivel és jegyzeteivel teszik hitelessé a Szabolcs-Szatmár megyei múzeum első félévszázadának történetét, és írója által méltó arra, hogy a rendszeresebben megjelenő múzeumtörténeti sorozatot vele folytassuk.

Szerk.

1 Jósa András kézirata 1872-ből a nyíregyházi múzeum könyvtárában.

2 Szirmay Antal: Szatmár vármegye története II. r. 7. lap.

3 Múzeum keletkezéséről és rövid történetéről említést tesz Jósa András a Nyírvidék 1898, 1900, 1901, 1911. évfolyamaiban, továbbá „Szabolcs vármegyei ős- és középkori tárgyainak ismertetése” c. munkája első lapjain.

4 Sajnos, éppen ez az első nincs a múzeum tulajdonában, Vécsey azt a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta, úgyszintén Acsádon talált 3 hallstatti aranykarperecet is, amellyel nyilván Rómer jóindulatát igyekezett megnyerni. Lásd még Arch. Ért. 1869. első év. 184. l.

5 Ez ásatás ismertetése közöltetett még1878-ban Rómer 1876. évi ősrégészeti kongresszus Compte Rendu-jében II. k. I. rész 134–137. l., ahol a legtöbb tárgy rajza is látható. Később Jósa is megemlékezett arról, az Arch. Ért. 1897. 319–320. lapon.

6 Az 1868. évi gyarapodás 10 régészeti tárgy, köztük 4 késő bronzkori edény Egyekről, amellyel az 1899-ben kinyomtatott katalógus is kezdődik. A múzeum egyik elindítója, Vécsey József főispán XIV. századi sarkantyút adott, amit Nyíracsádon találtak.

7 Hampel József: A Szabolcs megyei múzeum. Rövid utasítés vidéki múzeumok berendezésére 1871. Az értekezlet által kibocsátott felhívást lásd: Arch. Ért. 1869. 72. l.

8 Arch. Ért. 1869. 183. l.

9 Hallomásból tudom, hogy a péntrárnok Hvezda Károly gyógyszerész volt, a titkár pedig mint a megalakuláskor kibocsátott felhíváson áll, Tokaji Nagy Lajos, Szabolcs megye akkori tanfelügyelője.

10 Nagy Lajos egyeki jegyző levele a nyíregyházi múzeum könyvtárában.

11 Arch. Ért. 1869. II. évf. 133. l.

12 Az 1869. évi gyarapodásból kiemelkedik a Ravaszhegy tövéből napfényre jött bronz kard, amelyet Jósa A. ismertetett az Arch. Ért. 1893. 168. l. 4. kép.

13 Lehoczky T. Adatok hazánk archaeologiájához különös tekintettel Bereg megyére és környékére. 1892. I. kötet.

14 Arch. Ért. 1870. 173-180. l.

15 Arch. Ért. 1870. 222. l. Lásd még: Patay Pál: Bodrogkeresztúri kultúra emlékei a Szabolcs megyei Jósa András múzeumban. Arch. Ért. 1950. 112. l. - Patay: A bodrogkeresztúri kultúra temetői. Régészeti Füzetek 10. szám. - B. Kutzián I.: Acta Arch. IX. (1958) 154. l.

16 Ez a feljegyzés annyiban téves, hogy nem Bittó Mihály, de Miklós az ajándékozó neve, aki az ottani Dessewffy uradalom akkori tiszttartója volt.

17 Arch. Ért. 1870. 236. l.

18 Hampel J., A Szabolcs megyei múzeum rövid utasítás a vidéki múzeumok berendezésére. 1871. E füzetet Pesten készíti el Hampel, mert május 23-án kelt levelében köszöni meg az egylet titkárának abbeli szívességét, hogy a tárgyak leltárának felküldésével a kérését teljesítette.

19 Jósa A. 1899. évi nyomtatott katalógusában 1869. évi szerzeményként szerepel. 1871-ből az Arch. Ért. 83. lapján csak Balkány homok fúvásból 17 db honfoglalás kori szíj-díszítést és Bököny honfoglalás kori szív alakú szíjdíszítést említ.

20 Alispáni jelentés 1872. évből.

21 Jósa A., Szabolcs vármegyei muzeum ős- és középkori tárgyainak ösmerete 1899. 2. lap.

22 Arch. Ért. 1872. 112. l.

23 Arch. Ért. 1872. 73. l.

24 1872. február 1-jén Nagy István nádudvari főszolgabíró küldi vissza a Régészeti Egylet aláírási ívét 3 taggal és 3 forinttal. Ez ívet a nyíregyházi múzeum őrzi.

25 Jósa András levele 1899. június 12-ről a nyíregyházi múzeumban.

26 Jósa András jegyzete.

27 Jósa András jegyzete szerint: Geszteréd határában 4 nagy, 6 kisebb, Bököny határában 5 kisebb, Nagyfülöp pusztán 6 apró, Kárász határában a Garahalom, Semjénben 3 nagy úgynevezett Kincs Lyukas és Névtelen, Rázompusztán 3, Gyulaj határában 7, amelyek közül 3 gyönyörű.

28 Bella Lajos véleménye szerint a Geszteréden kiásott edény eredeti római készítés.

29 Böszörményi Kornél árvaszéki ülnök közlése.

30 Jósa András: Szabolcs vármegyei múzeum ős- és középkori tárgyainak ösmertetése, Nyíregyháza 1899. 2. lap.

31 Özv. Bolits Józsefné 89 éves volt nagykállói lakos közlése szerint az Elizium a Nagykállótól kivezető kiskállói út délnyugati oldalán elterülő nagy park, kerti mulatóhely volt nyír, tölgy, fenyőfákkal, bokrokkal beültetve. A Berettyó ér (ma kemecsei főcsatorna) folyt mellette, amely az ott felállított alulcsapó vízimalmot hajtotta; fürödtek is benne. A bejárattól nem messze balról volt a park gondozójának lakása, a park közepe táján két szobás, földszintes manzárdtetős szép épület. Hátrább nagy füves tér, amit ha eljött a tél, a csatornából locsoltak, ez volt a korcsolyapálya. A kiskállói jól gondozott köves út melletti lugasban sokat ültek tavasszal és ősszel, mert a máriapócsi búcsusok százával, ezrével jártak ott el. Nagy György nagykállói bíró 1864. évi hivatalos írása szerint: „az Elizium kertben egy kőre épült vízimalom is van – mulató sétáló hely, hideg, meleg fürdő”, id. Kállai András: Vegyes közlemények 1885-től 1911. III. rész című könyve 61. lapján pedig az olvasható, hogy halastavak is voltak az Eliziumban.

32 A tárgyakról Jósa által készített másolatot a nyíregyházi múzeum őrzi.

33 Arch. Ért. 1875. 13. l.

34 A Magyar Nemzeti Múzeum múltja és jelene. 378. l.

35 1888-ban 338 db tárggyal gyarapodott a múzeum, köztük a Rakamaz-timári partomlásból 330 db tárgy Szelóczky Géza adományaként jutott a múzeumba. Arch. Ért. 1892. Lásd még: Tompa F.: Arch. Hung. V-VI. 23. l. Jelentős Viss községből egy nagyobb bronzleletnek 5 darabja, 60 cm mélyen cserépedényben találták, Láhner Lajos mérnök adománya. Szabolcs vármegye története 376. l. Tiszaeszlártól keletre a temető és a falu között 24 db bronzlelet Benedek Pál főmérnöktől. Zalkod Szegfarki dűlőben a jelenlegi temetőtől 60 lépésnyire 3 db honfoglalás kori szíjdíszítést szedett össze Dombrádi Gusztáv.

36 1889. évben 116 darab a szaporulat. Fontosabbak: Tiszaeszlár Sinkahegy avar temetőből 11 db durvafalú edény Szelóczky Gézától. Az avarkorra vonatkozóan lásd: Csallány Dezső: Szabolcs-Szatmár megye avar leletei. J.A. Múzeum Évkönyve I. 33-83. l. - Rakamazi őstelepről 40 edénytöredék. Lásd: Makkai János: Különös régészeti leletek a Jósa András Múzeumban. J.A. Múzeum Évkönyve III. 7-15. l. - Gáva határszélén lévő Katóhalom környékéről nagy edény és fonott fülű edény Zsoldos Ferenctől és Kiss Lipóttól. Ugyaninnen letört fülű edény és cipő alakú edény Nyíri Ferenctől. Lásd: Hunyadi I., Kelták a Kárpátmedencében Diss. Pann. Ser. II. No. 18. LXXIII., LXXIV. 4. - Buji bronz raktárlelet 13 darabja, csatorna ásáskor került elő Schreiber József mérnöktől. A 8 méter magas Potyhalom megásásából csak egy kifli alakú ezüst fülbevaló lett az eredmény. Jósa a Nyirvidék 25. számában 1897-ben írt róla, majd 1901. november 22-i számban is. A 28 darabból álló taktakenézi bronzleletet gróf Andrássy Géza juttatta el a múzeumba. Jósa 1902. február 17-én küldte el az Arch. Értesitőhöz, ahol meg is jelent.

1890-ben 108 darabbal növekedett a tárgyak száma. Jelentős a Tura határában Ludas és Remetető között cserépedényben talált 18 bronztárgy, Popper Samu ajándéka. Szabolcs vármegye története 378. lap. - Tiszaeszlár Sinkahegy tájékáról való a 22 darabból álló bronz raktárlelet Szelóczky Géza gyógyszerész ajándéka.

1891-ben 65 darabbal gyarapodott a múzeum anyaga. Fontosabbak: Zalkod 3 db szíjdíszítés a honfoglalás korából, Dombrády Gusztáv mérnöktől. Kárász község határában Márky Elek birtokán végzett ásatásnak 5 tárgy lett az eredménye. Jósa részletesen megírta az ásatást a Nyirvidék október 2-i számában, s ezt közölte le az Arch. Ért. 1892. évf. 171-173. lapján. 10 év múlva folytatta az ásatást, eredménytelenül. Piricse község határában Katz Mihály birtokán cserépedényben megakadt az eke, 38 bronztárgyat tartalmazott. Jósa ismertette a leletet, az Arch. Ért. 1892. évfolyamában. Zalkodon, a bodrogközi tiszai védgát építésekor népvándorláskori nagy kincsnek 3 darabját ajándékozta Lázár Kálmán ügyész. Ismertetése megjelent az Arch. Ért. 1891. évfolyam 91-92. l. Jósa megírta Szabolcs-megyei monográfiájában 1900. 384. l.

1892. évi gyarapodás sem marad alul az előző éveknél 174 tárgyával. Jelentősebbek: Nyírbogdányi bronzlelet 137 db, Szalánczay Ferenc és Begányi Ferenc ajándéka. A kemecsei bronzlelet 32 db tárgyát Kállai András adta. Mindkét leletet közölte Jósa Szabolcs vármegye monográfiája 378. lapján. Tiszaszentmártoni bronzlelet 28 db. Gróf Forgách László adománya. Arch. Ért. 1893. 259-260. l., ismertette Jósa András.

37 Az 1893. évi gyarapodésból kiemelkedik Viss határában talált 9 arany tárgy. Ismertette Jósa Arch. Ért. 1893. 443. l. - Tuzséron a park közelében 3 db bronz kardot szántottak ki. Ismertetése az Arch. Ért. 1893. 443. l.

1894-ben 55 tárgy került a múzeumba, köztük a kántorjánosi bronz raktárlelet 24 darabja. Karász nyugati határában lévő Garahalmot Okolicsányi Menyhért tulajdonos részben megásatta. 4 év múlva folytatta Jósa András. A talált tárgyakat ismertette Arch. Ért. 1898. évfolyam 402-404. l.

1895-ben 187 tárggyal növekedett a múzeum anyaga, köztük a Kemecséről származó 175 darabból álló bronzlelettel Vitéz Lajos ajándékaként. Ismertette Jósa András. Arch. Ért. 1896. 146-148. l.

38 Jegyzéke azon vármegyei ereklyéknek, melyeket Márky Elek főlevéltárnok úrtól a Szabolcsvármegyei múzeumban való megőrzés végett átvettem.

1. Egy hóhérpallós Krucsay alispán nejét lefejeztette, kerék és akasztófa rézberakással.

2. Egy zöld selyemzászló. Egyik oldalán Szabolcsmegye címere, Comitatus de Zabolch 1809. - másik oldalán Magyarország címere, Virtute, prudentia, fortitudine felirattal. Szabolcsvármegye címerének négy mezeje közül 2 fehér, 2 kék.

3. Egy zöld selyemzászló. Ugyanazon címerekkel és feliratokkal. Nyele a lobogó alatt letörve, hiányzik.

4. Egy zöld selyemzászló, az előbbiekhez hasonló, címerekkel és feliratokkal. Szabolcsmegye címerének mind a négy mezeje kék színű.

5. Egy zöld selyemzászló, az előbbihez hasonló.

6. Egy veres selyemzászló. Egyik oldalán aranyos cserfalevél koszorúban Szabolcsmegye címere, a nyíl és kalászok ezüst, a hal és fatörzs kék mezőben. - Másik oldalon aranyos cserkoszorúban „A legjobb Feő Ispánynak a tisztelkedő Nemes Bandérium 1830” nemzeti színűre festett nyéllel. Gróf széki Teleki Józsfef.

7. Egy zöld selyemzászló, a második számúhoz hasonló, csak hogy a zászlónyél felső végén lévő lándzsa felében letörve. A letört darab hiányzik.

8. A 48-ik számú 1848/9 honvédzászlóalj zászlója. Egyik szalagján: „Győzni vagy halni” - másik szalagján „Szabolcs a hazáért 1848 Sept.” A nemzeti színű zászlón egy hímzett virágokkal díszített szöveten a vitézségi érdemrend van felvarrva.

9. Csokorra kötött fehér atlaszzászlószalag gazdagon arannyal hímezve. Egyik ágán „B. Mészáros Johanna. G. teleki László özvegye” - másik ágán „József annya ajánlja 1830. Hozzátok vissza” felirattal.

10. Nemzeti színű selyemszalag 191 cm hosszú, gazdagon arannyal hímezve. Egyik lapján tölgylevelek és makkok, másik lapján „Lónyainé szü Vay Eulália 1830.” Két végén nagy aranybojt. Középen egy aranyozott ezüst (?) érccsokor. A közepén Magyarország címere.

11. Veres bársony zászlószalag, egyik oldalon gazdagon arany tölgylevelekkel és makkokkal díszítve, aranyrojttal körülszegve. Másik oldal fehér selyem. Egyik ágán „Ajánlja özv. Komáromy Györgyné született Vay Anna 1830 évben”

12. Egy ágú fehér atlasz zászlószalag, egyik oldalán arannyal hímezve, másik oldala rózsaszín selyem díszítés és felirat nélkül.

13. Egy hét rozettából álló aranykarperec. Minden rozettának közepén egy-egy lencsemekkoraságú ametiszt, kerületén veres, fehér, kék és zöld zománcozással.

14. Egy négylábú múlt századbeli ezüst sótartó.

15. Arany koronázási emlékérem Egyik lapján Ferenc József király feje I. Ferenc József I.K. ausztriai császár. Másik lapján a magyar korona. Felette „Bizalom az ősi erényben”. Alatta „Magyar királlyá koronáztatott Budán MDCCCLXVII”.

16. Ezüst koronázási emlékérem Egyik lapján Erzsébet királyné mellképe „Erzsébet ausztriai császárné” - Másik oldalon a magyar korona felett „Boldogító csillagzat örömárjai közt”. Alatta „Magyar királynévá koronáztatott Budán MDCCCLXVII”.

17. Nagy bronz emlékérem, egyik oldalán Hungaria alakja allegórikus csoportozatban „Buda visszafoglalásának CC éves emlékére Budapest főváros”. Másik oldalon Hungaria oroszlán mellett állva, a háttérben Buda körirat nélkül. Tartóban.

18. Bronz emlékérem tokban. Egyik lapján Hungaria koszorút magasra tartva, jobbról 1890, balról Október 6. - Másik lapján felül „Arad” paizsban Damjanics János, Nagy Sándor József, Aulich Lajos, Kiss Ernő, gróf Vécsey Károly, Török Ignác, Lahner György, Knezics Károly, Pöltenberg Ernő, gróf Leiningen Károly, Schweidel József, Dessewffy Arisztid, Lázár Vilmos” Alól „1849 október 6”.

19. Bronz emlékérem. Egyik lapján Hygeia alakja „Gazdagítva boldogít” - körirattal. Másik oldalán két ágaskodó ló közt Temesvár városa a m. orvosok és természetbúvárok az 1843 évi aug. 8. kebelében tartott gyülekezet emlékeül”.

20. Bronz emlékérem. Egyik oldalán Aesculap kezetfog Hygeiával. Másik oldalon koszorúban „Szabad királyi Sopron város a magyar orvosok és természetvizsgálók VII nagy gyűlésére 1847 Aug. 11-17” körirattal.

21. Bronz emlékérem. Egyik oldalán két női nemtő Kassa és Eperjes város címereit tartja. Felül „testvérileg egyesült sz. kir. városok Kassa és Eperjes” alól 1846. A másik lapon cser és búzakalász koszorúban „Szívesen fogadják az Aug. 10-16 egybegyűlt magyar orvosokat és természetvizsgálókat.”

22. Bronz emlékérem. Egyik oldalon Mária Terézia mellképe „Mária Terézia Magyarország királya”. Mögötte: „MDCCLXXIX” előtte „MDCCLXXIX” Túl lapján királyné trónuson ülő anyához siető gyermekek „A déli részek anyaországba bekebelezésének évszázados emlékére”.

Dr. Jósa András

39 Arch. Ért. 1897. 284-85. l.

40 1896. évi adományok: Nagykállóból honfoglalás kori kengyel Munczhardt József mérnöktől. Cserepeskenézről (most Újkenéz) La Tène kori lelet 27 darabja. Ismertetve Arch. Ért. 1896. 385. l. Bezdédi honfoglalás kori temető 17 sírját Vidovics László főszolgabíró ásatta. Két sír felbontásakor jelen volt Jósa András is. A lelet a Nemzeti Múzeumba került, mert a 350.- Ft kiadást a megye nem fizette ki. Jósa András ismertette: Arch. Ért. 1896. 385-412 lapján. Lásd: Fettich ArchHung. 19. XLIX. tábla.

41 1898. évben 26 ajándékozó, 110 tárgyat juttatott a múzeumba, közöttük Nyíregyháza Pazonyi utca vége csatorna ásásakor talált 15 urnát ajándékozott báró Basselli százados. Anarcsról Mátyás és Jagello korából származó vas-sarkantyú, Czóbel Imre. Berencsről 4 db bronz harci csákány Czóbel Imre kamarástól. Nagyhalász homoktanyából honfoglalás kori kengyel lándzsa és csákány Jeney Szabó Árpádtól. Pazony határában rigolírozás közben találtak Haas Emil birtokán Sártelken a Róna dűlőben ép bronzkardot, amelyet Leányfalussy kótaji görögkeleti lelkész ajándékozott a múzeumnak. A gávai Katóhalom megásását Jósa A. ismertette az Arch. Ért. 1898. évfolyamban a 402-404. l. Az ásatás megjelent a Nyirvidék 1898. december 4. és 18.-i számában, később 1901. november 8. számában is, azonkívül Szabolcs vármegye története 392-93. l. Napkoron Fekete János talált szőlőforgatás közben a Ludastól déli részén durva cserépedényben 44 bronzleletet. Leírása olvasható Szabolcs megyei múzeum ösmertetése 56-57. l. és Szabolcs vármegye története 387. l. Jósa András noteszéből jegyeztem ki: 1898 május 8-án kaptam ereklyetartó keresztet gróf Pongrácz Jenőnétől Bashalom.

42 1899. évben régészeti szempontból érdekesebbek: Máriapócsról 2 db igen ritka és szép gúzzsal ellátott bronzbogrács Gergelyffy Dezsőtől. Képe az Arch. Ért. 1902. 279. l. Tiszaberclről 1 db szkíta vas tőr. Orosról 6 db vas ásó Erdélyi Farkas jegyzőtől. Nagyhalászból ekevas, sarló és bronz fibula Kállai Andrástól. A besztereci földvár területéről bronz mécses Horváth Józseftől. Kótajból 4 kengyel, egy lándzsa a honfoglalás korából Teleky Lászlótól. Képe az Arch. Ért. 1902. évfolyam 297. l. Anarcsról díszes ezüst korong palmettás dísszel, amelyet Jósa A Nyirvidék 1900. január 1, Hampel pedig az Arch. Ért. 1902. 297-298. lapján ismertetett. Az anarcsi fenyves erdő alatt 3 honfoglaláskori sírból került még női kengyel és nyárs elő. Eddig tart a Jósa által kiadott leltárul szolgáló katalógusban közzétett anyag, de mivel az 598 tárgy leírása mellől hiányzik az évszám, gyakran a lelőhely is, így azok a tárgyak nem oszthatók be egy év szaporulatához sem.

43 1900. évi adományok jelentősebb darabjai 203 tárgyat mutatnak. Oros Kányadűlőben talált vasásók közül 1 db Szűcs Gyulától, 4 db Erdélyi Farkastól. A Szárdoska kis mezei faiskolában talált vasásó és Antoninus Pius -féle érem, amely az ásó korát meghatározza. Tuzsér Boszorkányhegyi 6 sírból álló honfoglalás kori temető megásásáról számolt be Jósa Arch. Ért. 1900. 214-1224. l. Sényőről vétel útján került egy 317 mm magas bronz edény Molnár Józseftől. Arch. Ért. 1902. 277. l. Beceszentmárton (Bihar) régi temetőjéből bronz feszületre való Krisztus alak Szent László idejéből. Adományozó: Vidovics László. Demecser határában Badarász szigeten szántás alkalmával napfényre került 62 db bronz raktárleletet a Nyirvidék 1900 december 15-i számában írta le Jósa. Ugyancsak Demecser határában a Borzsova pusztán a Dinnyés dűlőben egymástól távol egy-egy honfoglalás kori kardot találtak. Jósa ismertette a Nyirvidék márciusi számában, képe Arch. Ért. 1902. 297. l. Nyíregyházán a János bokor tanyáról rigolírozáskor csikózablát és 2 db ezüsttel berakott honfoglalás kori kengyelt hoztak a múzeumba. Jósa A. megjelent a helyszínen kutatás céljából, de nem talált semmit. Lásd: Nyirvidék december 16.-i száma. Az Ibrányi feketehalom, amely talán a legnagyobb és legszebb hazánkban, megásatását leírta Jóa A., Arch. Ért. 1900. 267. l.

44 1901. évi szaporulat, 101, számában olyan lelet is szerepel, amely hazánkban eddig egyedülálló. A Gyulaháza Tetemhalomból kikerült sarkantyút és ezüstérmet – IV. Bélától származót – Orosz Gáborné adta. Kárászi Kishalomban bronz tárgyakat találtak: bronztőr, harci csákány, köpűs balta. Lásd: Mozsolics Acta Arch. Hung. 12 (1960) 113-123. l. - Kenézlőről népvándorláskori fedeles csészét és 16 db honfoglalás kori vastárgyat ajándékozott Katka Izidor görögkatolikus plébános. Tiszalökről sírban talált kalapot adott be Frics Sándor, a koporsón még olvasható volt „Itt nyugszik az Urban Bene József 1820.”

45 Jelentősebbek: Petneházáról Sipos Emil birtokáról előkerült aranyozott bronz corpus és vas balta. A nagykállói várból török vas zablát adott Újhelyi István gépész. Vidovics Lászlóné arannyal átszőtt brokát darabot a XVII. századból.

46 1905. évben gyűjteményünkbe került még: Tiszarád község déli szélén újonnan épített szőlőforgatásnál talált La Tène kori lelet. Lásd: Hunyadi: Kelták Magyarországon. Régészeti füzetek Ser. I.2. (1957. 145-152. l.) Pazonyban a Róna dűlőben Róth Ferenc borkereskedő szőlőjében páratlanul szépen díszített tömör markolatú bronz kard és egy 4 kg-os bronz öntőlepény.

47 1907. évi kevés régészeti adomány: Gégényben ez év tavaszán Jósa András honfoglalás kori emlékek után kutatott és Mezősi Gusztávval két kőkorszakból származó csonteszköz került elő. Vétel útján jutottunk egy vas kardhoz, amelynek pengéjén arany betétes díszítések és betűknek nyomai látszanak. Nyíregyháza belterületéről a görögkatolikus templomtól a tokaji (ma Rákóczi) útig terjedő XVII. századból való temetőből egy nemezből készült kuruc süveget kaptunk.

48 Az 1908. évi 191 gyarapodást 8 ajándékozó szívessége és öt ásatás eredményezte. Ezek közül kiemelkedik a rohodi bronzlelet. Petneházán vas raktárlelet került elő, 6 ekevassal, 8 db sarlóval, egy db üllővassal, 2 kovács kalapáccsal, 1 fenőkővel és 1 foghúzóval. Nagyfalu határában Kistelek dűlőben 11 nyitott karika, 2 sarló, 1 lándzsa, 1 köpűs balta került elő. Nagyhalász Kiszomborhegyi honfoglalás kori temetőből csákány, csupor, bronz csüngődíszek. Dégenfeld birtokon Bököny határában 5 db köpűs bronz lándzsát Bálint János református lelkész juttatott a múzeumba.

49 1910-ben Zalkodról Fábri Károly és Virányi János szél által feltárt és pásztorgyerekek által kipusztított honfoglalás kori lovas sírnak még összeszedhető 80 db mellékletét ajándékozták. Buj állomás felügyelője kis kertjében talált ekevasát és csoroszlyát adott Deák Imre.

50 Az 1910-es évek adományai és gyarapodásai a megfelelő alispáni jelentésekben részletesen közzé vannak téve.