Honfoglaláskori emlékek Szabolcsban. I. - Monumentes l'époque de la conquete du pays au comitat de Szabolcs. Arch. Értesítő XXXIV. 1914. 169-184., 271-273., 303-340., 449-450. Kny. Budapest 1914. 57 lap Franklin nyomda – kézirat 40 lap

Honfoglaláskori emlékek Szabolcsban. - Monumentes l'époque de la conquete du pays au comitat de Szabolcs. Arch. Értesítő XXXIV. 1914. 169-184., 271-273., 303-340., 449-450. Kny. Budapest 1914. 57 lap Franklin nyomda – kézirat 40 lap

HONFOGLALÁSKORI EMLÉKEK SZABOLCSBAN.

I.

Egyik történettudós, a ki Erdélyen át vezeti be honfoglaló őseinket, mint nyomatékos argumentumot említi meg azt, hogy Gombáson Alsófehérmegyében honfoglaláskori leletre akadtak; úgy látszik, nem volt tudomása arról, hogy a honfoglaláskori nyomok tekintetében a Vereczkei-szorostól Beregen, Zemplénen át a Nyírségig vezető útvonal mellett hazánknak többi vidéke eltörpül. Ha tehát van bizonyító ereje a leleteknek, akkor nem lehet megfosztani vidékünket azon dicsőségtől, hogy őseink behatolva a Vereczkei-szoroson a Bodrog-köznek és Nyírségnek vették további útjokat.

Akkoriban, mikor újabbkori történetíróink Anonymus Belae regis nótáriust, mesemondónak bélyegezték: Hampel munkáinak, az Arch. Ért. és a saját itt szerzett ismereteimnek nyomán összeállítottam 1900-ban hazánk honfoglaláskori leleteinek statisztikáját, a mely azt bizonyítja, hogy bár Anonymusnak épen úgy nem szentírás minden állítása, mint bármely történetíróé sem, de lényegében az akkor még létezhetett, de már elpusztult irott adatok és hagyományok alapján bir annyi hitelességgel, mint mákszemnyi adatból nagyra hizlalt kritika.

Néhai Thaly Kálmán barátomnak ma is nagy becsben tartom azon levelét, melyben a régészeti leleteknek statisztikáját nem kicsinyelve írja, hogy inkább bízik Anonymusban, mint némely újabb történészeinknek elméleteiben és épen azért a millenáris emlékek helyeinek reá bizott megjelölésénél Anonymust tartotta irányadónak.

Miután Anonymus részben hagyomány után írta munkáját, az igazság nemzedékeken át kiszínezve, szépítve juthatott tollára; de arra, hogy lényegében nem hazudott, csekélységem is tud egy adatot szolgáltatni.

A honfoglalás ezredik évének országos ünneplése alkalmával Szabolcs várának felkutatásával a kereskedelemügyi miniszter Bartalos Gyula jelenleg egri czímzetes kanonokot, mint történészt és engemet, aféle koczarégészt bizott meg. A köztemetőül szolgáló letompított hosszas háromszögalakú sáncz 30 holdnyi területet körít be. (L. I. kép.)

Három napon át sok napszámossal három helyen vágtuk át a sánczolatot.

A némely helyen 13 méter magas sáncznak taréjja mindenütt egy-két méter vastag fekete földből állott. Ez alatt élesen határolt sárga homokos agyag, a melyben az építéskor levágott nagy élőfák három irányban lettek galyastól elhelyezve: függélyesen, küllősen és koszorúként vízszintesen fektetve, nyilván a végből, hogy a földtömeget összetartva a sánczok meredekek maradjanak. Ezen óriási sárga földtömegben szétszórva igen sok ökölnyi, szakasztó kosárnyi darázskövet (Rhiolyth) találtunk, melynek legközelebbi lelőhelye Bodrogkeresztúr innen egyenes irányban tizenegy kilóméter távolságra fekszik, a hol ezen követ ma is bányászszák és messze vidék épületeinek alapozására nagy mennyiségben hordják szét.

Azon népet tehát, mely az óriási tömegű sánczot emelte, már egy másik elpusztult kulturnép előzte meg, mely a faragatlan darázskövet talán Tisza-áradás elleni védgátnak használta és a sáncznak emelésekor nem tett több hasznot, mint ugyan olyan tömegű föld.

Nincs kizárva, hogy ez bronzkorszaki (tehát ismeretlen) történet előtti nép volt, mert épen ottlétünkkor a vártól keletre mintegy 300 lépésnyire Szabolcs községnek belterületén Bihari Andrásnak beltelkén kút ásás alkalmával nyolczméter mélységből egy gyönyörűen díszített bronzkorszaki edény egy bronztűvel együtt került múzeumunkba; tehát ezen földvárból három különböző nép beszél hozzánk néma, de némileg mégis érthető jelekkel.

A sánczokban korhatározó tárgyakra nem akadtunk. A belterületről s csupán egy, valószínűleg La Tène ízlésű vas-sarlóra és egy olyan üres bronz csörgő pitykére, a milyen a mándoki honfoglaláskori leletből is ismeretes.

Anonymus a következőket mondja:

«Communi consilio sociorum suorum fossatam magnam fecit, et aedificavit castrum fortissimum ex terra (t. i. Zobolsu), quod munc castrum Zobolsu muncupatur».

Anonymus tehát nem hazudott, csak a szépített hagyományt csonkítatlanul hagyta nekünk örökül.

Szabolcs vezér mint előrelátó hadvezér az általa elfoglalt várat esetleges menedékül vagy fedezetül megerősítette; tehát nem az aedificavit, hanem csak a renovavit, restauravit, vagy fortificavit szókat kellett volna használni, de azért, hogy a kissé kiszínezett hagyományt híven hagyta ránk, mesemondónak nem bélyegezhető.

Különben Anonymus nélkül is kétségtelen az, hogy a Nyírség és a Bodrogköz volt azon tájék, a hol honfoglaló őseink legtovább időztek és mintegy főhadiszállásukat tartották.

Csak úgy közbe szúrva említem meg, hogy boldog emlékezetű,

I. KÉP. SZABOLCSI FÖLDVÁR (1 : 1400).

A ▒ jelzett helyek a főkapunál jobbról s balról, a Halásziné-féle oldalkapunál és az északi kapunál a Bartalos Gyula és dr. Jósa András által 1895 őszén átkutatott helyek. — b) Az északi kapu mellett a várudvaron lelt kora középkori csörgő. (Bartalos Gy. birtokában). — c) Csüngődísz habkőből (Bimsenstein), zöldesszínű, rézoldattal beivódva. Szabó Dezső tanító úrtól. Ezenkívül a közöstemető délnyugati sarka felé napvilágra került elő egy római korinak látszó vassarló. Szeloczky Dezső úr pedig adott egy XV. századbeli sarkantyút és egy eltört vékony hengerded alasú rézfülbevaló karikát.

elévülhetetlen érdemű Hampel Józsefnek 1907. évben a M. Tudományos Akadémia kiadványában megjelent honfoglaláskorra vonatkozó művében tizennyolcz honfoglaláskori kardról volt tudomása. Azt, hogy addig hány lett ismertetve általa a mi területünkről, nem tudom, mert gyarló könyvtárunk az Akadémia kiadványaival nem rendelkezik, de tudok annyit, hogy a szabolcsi múzeumban Tisza Eszlárról Szelóczky Géza rakamazi gyógyszerésztől egy, a szabolcsmegyei demecseri Borzsova pusztáról Elek László földbirtokostól kettő, az újfehértói Micske pusztáról Nánássy Sándor földbirtokos birtokáról kettő, Kenézlőről Farkas Ferencz birtokáról három, tehát nyolcz honfoglaláskori kardot őrzünk. A Nemzeti Múzeumban a szabolcsi Bezdédről kettő, Dókus Gyulának gyűjteményében pedig Bodrogvécsről 2 honfoglaláskori kard van, tehát vidékünkről eddig 12 honfoglaláskori kard került.*

Honfoglaláskori leleteinket három csoportba sorozhatjuk.

I. Szórványos, magános leletekre, melyekről a lelhelyen kívül semmit sem tudunk.

II. Sirleletekre, melyekről csak annyit tudunk, hogy feldúlt sirban találtattak, de egyebet semmit.

III. Sirleletekre, melyek gondos ásatásaink eredményei.

Az első csoportból:

Csupán honfoglaláskori cserépedény került Вácsaranyosról, Besztereczről, Ramocsházáról, Tardosról egy-egy, Kállósemjénből, Kótajból kettő-kettő, Döghéből három.

A kormeghatározásnak megbizhatóságát a következőkben vélem igazolhatni.

Az 1888-iki nagy árvíz alkalmával, melynek következtében Tiszaeszlár községet pár kilométer távolságra kellett kitelepíteni, 1889-ben Nagyfalu és Eszlár között a Sinka-hegy dűlőnek területén nagy védgátat emeltek, esetleg ismétlődő áradás ellen. Ezen alkalommal a kubikusok 50-60 sirt dúltak szét.

Szelóczky Géza rakamazi gyógyszerész barátom a pusztításnak csak akkor jutott tudomására, mikor az már megtörtént. Sikerült azonban hét koponyát, (melyek az embertani intézetbe felküldettek ugyan, de a melyeknek meghatározásával dr. Török Aurél adós maradt) a következő tárgyakkal együtt megmenteni. (L. II. és III. kép.)

II. KÉP. TISZA-ESZLÁR-SINKAHEGYI TEMETŐ.

(A szablya 1/5, a balta 1/3, a nyílcsúcsok 1/2, a szíjvég, boglár, csat 1/1 nagyság.)

1. Öt rétegből álló szíjvégdíszítés; ezüst, fa, bronzvonalakkal díszített hártyavékonyságú arany és ezeket befoglaló arany keret, 2. Papirvékonyságú ezüstlemez (szíjdíszítés egyik lemeze), 3. Vas balta, minő a népvándorlás kezdő szakától az Árpádkor végéig található, 4. Kardpengetöredék, 5. Ezüst szalagtöredék, 6. Pasztagyöngy, téglavörös, 7. Papírvékonyságu színaranyrozetta, 8-10. három falevélalakú vas nyílhegy, 11. nagy agyaggyöngy, 12. agyag orsókarika, 13. nyílt ezüst fülbevaló, 14—15. bronz csattok, 16. szolyvai típusú szablya, 18-28. cserépedények, (összesen 13), a csontvázak fejének közeléből, igen durvák, egyen népvándorláskori hullámvonalas díszítéssel.

A leletnek az ad rendkívüli fontosságot, mert összekapcsolja az avarkort a honfoglalás korával. Szabolcs megye területéről Kótajból volt ismeretes egy ilyen lelet; itt ugyanis egy lándzsa csúcscsal négy kengyelt találtak, kettő közülük rendes honfoglaláskori típus, kettő pedig az avarkori (hún-bolgár) hurkos fülű kengyelekkel azonos. (L. Hampel J. Újabb tanulmányok. 18. tábla). Ilyen a beregmegyei szablya is, melynek Szasszanida-ízlésű süvegdísze kétségtelenül honfoglaláskori, míg a sinkahegyinek megfelelő egyik szablya avarkori típusú. Egy másik hasonló vegyes jellegű leletet pár évvel ezelőtt az ó-budai farkasréti temetőben találtak. Pár év múlva egy ugyancsak az 1888-iki nagy árvízkor a Sinka-hegyen lelt, csuklóra nyíló byzanti ízlésű bronzereklyetartót (III. kép. 17. a-b) kaptam gróf Pongrácz Jenőné, gróf Dessewffy Izabella úrnőtől.

Szórványos ezüst szíjdíszítések: Balkányból négyféle 17 darab (lásd Arch. Ért. 1871. évf.), Bökönyből 3 darab (1. Hampel J.: Honfoglalás kor hazai emlékei 58. lap), Gégényből egy unicum számba menő ezüst csésze, három olyan tojásdad ezüst lemez, a milyeneket csak Pilinben (Nógrád m.) és Battán (Fehér m.) találtak és hét kissé domború, díszített aklás ezüst szíjdíszítés (1. Arch. Ért. 1904. 175. lap). A nagyhalászi Gencsy Albert-féle Homoktanyáról: Egy egész csupor és egynek alsó fele része, két kengyel, két fokos, egy kópja és egy bronz szíjdíszítés, melyeket Jeney Szabó Árpád hozott be, de a kinek rövid ottartózkodása miatt, a lelet körülményeket kitudni nem sikerült. (Lásd a IV. képet). Van egy másik lelet is Nagyhalászból, a Kis-Zomborhegyről, melyet magam ásattam fel. Erről alább. Nyíregyházáról a Királytelek felé vezető országút mellett lévő Mezey, most Drucker-féle szőlőben lévő földvárnak területéről egy a balkányi hosszúkás szíj díszítéssel azonos tárgy. Honfoglaláskori kengyelek a következő helyekről kerültek. Orosról 4, Turárót 4 kengyel és egy zabola, Pátroháról két kengyel, Nagykállóból egy, Balkányból egy, Nyíregyházáról egy. Egy nagyobb szórványos honfoglaláskori lelőhelyről érdemesnek tartom különösen megemlékezni.

III. KÉP. TISZA-ESZLÁR-SINKAHEGYI TEMETŐ.

(1889. a védgátépítésekor szétdúlták a munkások. A tárgyakat csak később lehetett összeszedni.)

A kereszt 1/1, az edények 1/4 nagys.

IV. KÉP. NAGY-HALÁSZ–HOMOKTANYA.

(A bronz szíjdiszítés 1/1, a többi 1/3 nagys.)

V. KÉP. ZALKODI LELET.

A) 1. Gyöngyök. 2. 1 db. kagyló. 3. 11 db. kerek boglár. 4. 20 db. szívalakú boglár (1/1). 5. Karperecz (1/1,). 6. 1 db. szíjvég (1/1). — B) Szegfarki dűlőben a jelenlegi temetőtől nyugatra kb. 60 lépés távolságban ló- és embercsontokkal együtt 1888. A több százra menő aranyozott szíjdíszítések az itt közölt 3 db. kivételével (1/1) elkallódtak. — C) Lovas-sírból, a magas parton fekvő régi zsidótemető alatti homokfúvásból a szél által föltárt tárgyak (1/1), ú. m. 1. 1 db., 2. 22 db., 3. 1 db., 4. 1 db., 5. 1 db. Összeszedte Fábry Károly úr s a Szabolcsi Múzeumba kerültek Virányi János úr kenézlői körjegyző közbenjárására 1910 május 16.

Közel Tokajhoz, a hol a Bodrog a Tiszával egyesül, a Bodrog-köznek nyugat felé legszélső homok magaslatán fekvő, Szabolcs megye kötelékéhez tartozó Zalkod község a tavaszi – rendesen bekövetkező – árvizek alkalmával nyugatra kinyúló félszigetet képez.

Ennek a környezetből több méternyire kiemelkedő eléggé meredek oldalú homokterületnek, a régi zsidó-temetővel közvetlen határos Szegfarkának csúcsát évszázadok alatt a szél és a viharverte gyakori vízáradat már csaknem a temetőnek árkáig lekoptatta.

Innen 1888-ban Dombrádi Gusztáv mérnöktől kaptam három darab szíjdíszítést, a ki azt mondotta, hogy több százra menő hasonló és másféle, de általa ki nem puhatolhatott alakú, többnyire aranyozott szíjdíszítések ezen 3 darabon kívül (V. kép és Hampel Honfogl. eml. 150. 1.) elkallódtak.

Ugyanitt – ma a libapásztorok, ezer év előtt pedig Szabolcs vezérnek főhadiszállásán – Fábry Károly zalkodi földbirtokos a homokfelületről számos ezüst szíjdíszítést szedett fel, melyeket Virányi János kenézlői körjegyző útján szíves volt múzeumunknak juttatni. Néhány nap múlva hárman kimenvén, találtunk tárgyakat, melyeket a szél újabban tárt fel és a melyek a libapásztorok elől megmenekültek. Azt, hogy itt hány sirból álló temető volt, ma már megállapítani nem lehet. (V. kép.)

Azon körülményből azonban, hogy a földnek felületén talált ember és lónak egy-két szárcsontja zöld rozsdával volt átivódva, tehát szokatlan testrészeken is ékszerekkel lettek eltemetve, azt lehet következtetni, hogy a Bodrog-köznek ezen végpontjain honfoglaló őseinknek előkelőbbjei tartózkodtak.

Csaknem biztosra veszem, hogy azon «Tokaji kincsnek» nevezett gazdag aranylelet, melyet a Nemzeti Múzeum egy tokaji aranyművestől vett, szintén ezen helyről került, A Fábry-Virányi-féle lelet a mellékelt rajzban van feltüntetve. (V. kép C).

A mándoki – szőlőtalajt forgató – napszámosok által feldúlt magános sirból került gazdag lelet, melyeket néhai Forgách László gróf úr ajándékozott, az Arch. Ért. 1897. évi folyamában lett közölve, rajzokban is feltüntetve.

Az anarcsi nevezetes ezüstkorong egy pecsenyesütő vasnyárssal és egy pár kis női lábra illő kengyellel szintén egy feldúlt sirból került és az Arch. Ért. 1902. év folyamán lett ismertetve.

Mivel azonban Anarcsról arany és egyéb tárgy is került a Nemzeti Múzeumba, lehetséges, hogy egy fenyőerdőcskének közelében temetőre fogunk akadni.

Gégényben az unicum számba menő ezüst csészének lelőhelyétől, melyről az Arch. Ért. 1904. évfolyamában referáltam, mintegy 1000 lépés távolságban, a demecseri vasúti állomástól Kisvárda felé eső első vasúti őrháztól északra mintegy 100 lépésnyi távolságban egy magányos sirból egy igen ép brachicephal koponyát kaptam, a koponyán több helyen észlelhető zöld rozsdából következtetve nem szegény ember lehetett. Ezen sirból azonban csak két kengyelt, egy szárnyas zabolát és egy vastag bronzszalagból készült nyitott végű karpereczet kaptam. (1. VI. kép.)

VI. KÉP. GÉGÉNYI LELET.

Kis-Várda felé az első vasúti őrház közeléből magányos lovassírból, ép koponyával.

(A karperecz 1/2, a többi 1/3 nagyságban.)

Demecser kötelékéhez tartozó Borzsova pusztáról Elek László földbirtokos úrtól két honfoglaláskori kardot, egy fokost, bronzkarika töredéket és egy hatszögű lopótökalakú füles csüngő pitykét kaptunk, melyek az Arch. Ért. 1902. évi folyamában lettek közölve, s a melyeket a szőlőtalajt forgató munkások egymástól pár száz lépésnyi távolságra eső magános sirban találtak. A lelet körülményekről tájékozást szerezni azonban nem sikerült.

A kisvárdai Csaba mezőn nyilván lovassirból egy honfoglaláskori kengyel, egy a kisdobraihoz, Kecskemét-Madari tanyaihoz s az újabb gombásihoz hasonló fokos, továbbá XII. századbeli gombos sarkantyú került napvilágra, melyeket báró Vécsey Miklós 1852-ben a M. N. Múzeumnak ajándékozott. (VII. kép.) Ez a lelet, mint a bodrog-vécsi is, hol szintén előfordult egy 1100 körüli sarkantyú, arra vall, hogy a honfoglaláskoriaknak nevezett leletek jól benyúlnak az Árpádházi királyok idejébe.

Ezek után reátérek azon honfoglaláskori temetkező helyekre, melyeknek megásatásaiban én is részt vettem.

Legelső ízben 1868-, vagy 1869-ben báró Vécsey József akkori főispánunk és Rómer Flóris társaságában a hugyaji homokfúvásokban 8 vagy 9 csontvázat találtunk, (mert a többiek már a szélnek áldozatai lettek), fejjel nyugatnak, lábbal keletnek hanyatt fekvő kinyújtóztatott bolygatatlan helyzetben. A csontok el voltak korhadva, de nem úgy, mint későbben igen sok esetben tapasztaltam, t. i. hogy a csontváz vagy egészben, vagy részben a földdel azonossá válván, attól megkülönböztethető ne lett volna, hanem éles határokkal a csontvázaknak legtöbb része hófehérnek tünt fel. Tollkéssel nagy gondossággal faragva azonban csak egy koponyát voltam képes épen kiemelni.

VII. KÉP KISVÁRDAI LELET.

Igen szegény törzsnek lehettek tagjai, mert csupán egy csontváznak gyomortáján leltünk egy négyszögletű aklás bronz szíjdíszítést, mely Hampel J. Honfoglalás kor hazai emlékei c. művében a 70. lapon van feltüntetve.

1895-ben Bezdéden Vidovics László főszolgabíró és Somlyódy János szolgabiróval egy 17 sirból álló honfoglaláskori temetőt tártunk fel, a mely ásatásról kimerítő közlemény jelent meg az Arch. Ért. 1896. évfolyamában, tehát itten csak röviden említem meg azt, hogy a 17 sir közül 11 lovas sir volt, a lovakat torozásra fel nem használták, hanem élve temették el. Ez tehát igen gazdag törzs volt.

Túzséron 1900. évben Vidovics társaságában hat gyalogos, de azért eléggé gazdag leletű sirból álló temetőt tártunk fel, a melyekről az Arch. Ért. XX. évfolyamában részletesen referáltam.

Kállay András volt főispánunk múzeumunknak mindig leglelkesebb pártfogója, gyarapítója volt. Egyik fia, ifjabb Kállay András apjának nyomdokait követve, a régészet iránt élénken érdeklődve, 1908. évben tudomásomra hozta, hogy a nagyhalászi határban, a Tisza-szabályozás előtt a rengeteg, mintegy 100,000 holdnyi területű mocsárnak, nádasnak, síkvíznek egyik csupán pár méternyire kiemelkedő mintegy 3 holdnyi területű szigetét képező kis Zomborhegyen, – mely Halász községtől északra mintegy kilométer távolságra esik, – a most már mindenütt szántófölddé vált gyúlékony tőzegtalajnak (melyet itt a Tiszaháton püfőnek neveznek) javítása végett a tulajdonos Hideg János gazda a Zomborhegyről lehordott homokterületen mintegy 13 sirt dúlt fel, a melyekben azonban állítólag egy vascsákánynál egyebet nem talált.

A sirsorok egymástól 3 méter távolságban észak-déli irányban vonultak.

A sorokban két méter közökben a csontvázak fejjel nyugatnak, lábbal keletnek kinyújtóztatott, bolygatatlan helyzetben feküdtek, karjaik hol a törzs mellett, ezzel párhuzamosan, hol mind a kettő, vagy csak az egyik, ölbe hajlitva találtattak.

Koporsóféleségnek nyomai a szabolcsi honfoglaláskori sírokban nincsenek.

A keleti két sírsort a nyugati két sírsortól öt méter széles köz választotta el.

A temetőnek északi végét az uralkodó északi szél már réges-régen lekoptatta annyira, hogy az itt emberemlékezet óta fel-fel tünedező embercsontok miatt a babonás mezei munkások déli pihenésre sem mernek lenyugodni.

A munkások által szét dúlt 13 síron kívül Kállay András öcsémmel 26 sírt tártunk fel.

Kiemelhető ép csontváz nem akadt.

A legtöbbnek egyik vagy másik része már földdé vált. Hol jobb, hol bal, alsó vagy felső, sőt gyakran középső része, idősebb és fiatalabb egyéneknél egyiránt. Csupán kilencz többé-kevésbbé ép koponyát tudtunk múzeumunk részére megmenteni.

Lócsontokat nem találtunk, valószínűleg nemcsak azért, mert ezen törzs igen szegény volt, hanem azért is, mert a kis szigeten lovat nem is használhattak volna. Halászati eszközök közül csupán néhány szétmállott égetett agyag-hálósúlyon kívül egyébre nem akadtunk.

Három csontváznak fejétől jobbra mintegy 20–30 cm. távolságra kis termetű kutyacsontvázat leltünk.

Egyik ember- és kutya-koponya között hullámos fésűdiszítésű, szláv eredetűnek tartott, fületlen csupor állott. Ez azonban nem azt bizonyítja, hogy ide szlávok temetkeztek volna, hanem csak azt, hogy Szabolcsban úgy mint ma, a honfoglalás idejében is fazekas ipar nem volt, hanem a szlávok-lakta északi vidékről szerezték be edényszükségleteiket.

Egy ilyen edénynek alsó része egy a munkások által szét dúlt sírból került.

A mellékelt rajzokon (VIII. kép) az egyes sírok nem ásatás idejének sorrendjében vannak számozva, hanem csak annak kitüntetése végett, hogy egy-egy sírban mit találtunk.

1. sír. Harczi fokos. – 2. sír. Fületlen csupornak alsó fele. – 3. sír. Fületlen ép csupor. – 4. sír. 75 mm. átmérőjű, 10 mm. széles erős kartonpapír vastagságú bronzszalagból készült, nyitott végein kunkorodó karperecz (4. ábra). – 5. sír. 10–12 éves gyermekcsontváznak bal kulcscsontja alatt talált bronz csüngődísz és nyakának táján öt sárgás pasztagyöngy, három fehér körből kissé kiemelkedő vörös petytyel (5–6. ábra). – 6. sír. Egy igen elrozsdásodott vastőr (7. ábra). – 7. sír. Falevélalakú nyílhegy (8. ábra). – 8. sír. Elrozsdásodott vaskés (9. ábra). – 9. sír. Az 5-ik sírban találtakhoz hasonló két pasztagyöngy (10–11. ábra). – 10. sír. Bal fül mellett talált nyitott végű fülbevaló karika (12. ábra). – 11. sír. Nadrágszárnak alsó végét szegélyező bőrszalagra aklázott 3 db. lencse mekkoraságú és alakú pityke. Több is lehetett, mert a láb középcsont zöld rozsdával volt beivódva (13. ábra). – 12. sír. Csiholó aczél, erősen hozzá tapadt nagyobb kovával (14. ábra). – 13. sír. Egy ezüst gyűrű. Fejében egy felül domború áttetsző kék üveggel. Körülötte négy kendermagnyi félgömbbel diszítve (15. ábra).

Ezeken kívül még négy sírban egy-egy csiholó kova (16–18. ábra).

Karászon árokkal körülvett dombban, mely Okolicsányi Menyhért birtokán van, a tulajdonos 1894-ben ásatást rendezvén, lovassírra akadt, melynek mellékletei, ú. m. ezüstpitykék, lemezkék és pánttöredékek, öt darabra tört kengyel, stb., a szabolcsmegyei múzeumba kerültek. Ugyanitt találtak később egy XI. századbeli keresztet, Szt. István, Péter és Szt. László érmeit s aztán hajkarikákat vagy halántékgyűrűket, melyek Szabolcs megye területein eddigelé sehol másutt nem fordultak elő. Egy baltatöredék is napvilágra került, mely megfelel az avarkori és halántékgyűrűs leletek baltatipusának. (v. ö. II. kép. Tisza-Eszlár-Sinkahegyi lelet).

Nánássy Sándor úrnak köszönhető, hogy alkalmat és támogatást nyújtott arra, hogy az Újfehértó nagyközség kötelékéhez tartozó micskepusztai birtokán a Tálas-dülőben általa 1912. évben felfedezett honfoglaláskori temetőnek átkutatásával a honfoglaláskorra vonatkozó ösmereteinket bővíthettük.

Jelentésemet ezen ásatásnak eredményéről a Múzeumok és Könyvtárak Értesítője a szükséges ábrákkal 1914. évi folyamában közli.

VIII. KÉP NAGY-HALÁSZ–KIS-ZOMBORHEGYI LELET.

(Balta, edények, tőrtöredék, késtöredék és nyílcsúcs 1/3, ezüst karperecz s aczél kovával ½ többi 1/1 nagys.)

Itten tehát csak vázlatosan említem meg azt, hogy a temető észak–déli irányban vonuló, egymástól három méter távolságra eső igen hézagos sírsorból állott 8, 10 és 3 sírral, mert a sekélyebb mélységre ásott sírokat 1000 év alatt a szél már régen elpusztította. A hézagtalan helyeken az egyes sírok egymástól két méter távolságra esnek.

A hant- vagy koporsó nyomok nélküli sírokban a bolygatatlan helyzetben, – de többnyire többé-kevésbbé elenyészett csontvázak hanyattfekvő, kinyújtóztatott helyzetben, fejjel nyugatnak, lábbal keletnek voltak különböző mélységben elföldelve.

Itten csak éppen a sírmellékleteket sorolom fel.

Egy honfoglaláskori jellegzetes szablya. A szomszéd sírban egy kétélű, nyugoti ízlésű kard, melyet a vitéz külföldi portyázásból hozhatott. Egy kardnak rövid ellenzője a markolatnak és pengének igen csekély maradványával. Öt sirban két-két kengyel. Lócsontnak végtagja csak egy sírban.

Dr. Jósa András

* Ez idő szerint a következő honfoglaláskori sírokban lelt kardokról van tudomásunk és pedig szablyák: Agárd (Zemplén m.), Aszaló (Abauj m.), kiadatlan, Beregszász (Bereg), Bezdéd (Szabolcs m.) 3, Bihar, Bodrogvécs (Zemplén) 3, Csákbereg (Heves m.), Csanád (Pest m.) avar tipus, demecseri Borzsova (Szabolcs m.) 2, Eger (Heves m ), Esztergom vid., Gombás (A.-Fehér), Gödöllő (Pest m ), Karos (Zemplén), Kisdobra (ú. o.), Kenézlő (Szabolcs m.) 3, Nemes-Ócsa (Komárom m.), Sz.-B.-Kál (Zala m ), Székesfejérvár-Demkóhegy, Szolyva (Bereg m.) 2, az egyik avar tipusú, Tarczal (Zemplén m.), Tisza-Eszlár-Sinkahegy avar tipusú, újfehértói Micske puszta (Szabolcs) csak az egyik szablya. Összesen 32, ebből a Vereczkei-szoros vidékére esik 20. Nyugati tipusú egyenes kard: Csornád (Pest m), Ecséd (Heves m.), Sz.-fejérvár-Demkóhegy Karoling tipusú, újfehértói Micske puszta, Kecskemét Szentes. Összesen 6, Jankovich szerint egyenes volt a benepusztai (Pest m.) kard is. Szerk.