Jósa 622
Kutyálkodjunk (kézirattöredék, 1. 3-4. lap)
Kutyálkodjunk
Ebben a kutyavilágban, a mikor nálunk sokan váltak Lueger -féle osztrák harapósoknak magyar létük daczára osztrák kutyává, nem lehet megütközni azon ha a pennának is kutya hangulata van. Minden megjuhászodó magyar juhász kutyának le kellene vágni a farkát, hogy ne tudja azt Lugeréknak a beküvetkező bécsi ítélet napig csóválni, mert hát amint minden gutgesinnt ember tudja nem Budapesten, hanem Wienben ítélnek elevenek és holtak felett.
Ezzel minden józan eszű ember tisztában van.
Az ezer éves bolgár sobranje, szerb szkupcsina, oláh nemtudommicsoda, török, perzsa, japán alkotmányos országgyűlések, a melyeket chínának már 21 tartománya is majmol, meg az orosz dummedima, nemely buta magyarban is felébresztette a vágyat, hogy ő is döntőleg szólhasson saját belügyeibe.
Bolondok házába kell ezeket zárni, hogy végre valahára észre térjenek; mert hiszen a marhát nem a marhának érdekébe teremtette az Ur Isten, hanem azért, hogy a budapesti, bécsi, vagy sarajevói mészárszékre vigyük.
Na de nem marháról, hanem kutyáról beszélünk a ki, vagy a mi kezemet nyalja ha korbácsolom, mert hát ez kell a kutyának.
Valamikor 1851ben jogász volta, Bécs
HIÁNYZÓ OLDAL
Soha nem jutott volna eszembe kutyahymnuszt zengeni, pedig egy ilyenformáról is tudnék írni, ha nem lettem volna kénytelen pofon vágni egy brugott suhanczot, mikor forgalmas utczámon torka szakadtából azt merte énekelni Nyíregyházán, de Nyíregyházán, hogy
„Kutyatartók sírjatok, mélyen szomorkodjatok, keseregjen minden szív, ki hű kutyájához hív.”
Mikor aztán feltápászkodott szegény, sajnáltam és megbánva tettemet, bocsánatot kérve, lovagias kötelességemet tulságig eleget téve, alázattal kérdeztem tőlle, hogy miért mert ilyen szemtelen nótát énekelni? Rögtön kijózanodott. Mit? Én énekelni! Kikérem magamnak! Én csak ugatni szoktam! Miért? Hát kutyának tetszik lenni? Nem én; csak kutyabarát vagyok, mert a kutyában több emberség van, mint sok emberben, de ezenfelől vannak olyan képességei is amiről emberfia még álmodni sem képes.
Az én teljesen kijózanodott puffancsom, a ki egy elzüllött kedélyű, reményeiben sokszor csalódott, de idealista és értelmes embernek látszott lenni, beszédjét ekként folytatta minden czélzás nélkül tovább, hogy „Hallottam egy nyíregyházi doktoról a kutyákra vonatkozólag egyetmást. Elmondom, hogy mit. A mult századnak hatvanas éveiben Nyírbátorban, szigoru téli időben egy uhlánus őrnagy már három nap előtt eltűnt és hosszas keresés után a bátori ligetben hótól csaknem teljesen eltakarva megtalálták az öngyilkost hű újfundlandi kutyája akkor is ott őrizte étlen szomjan gazdáját.
Hány családtag lenne képes ezen nem emberi, de kutyai lelki magasságra emelkedni?
Az én puffancsom tovább akarta beszédjét folytatni, de meg kértem és beleegyezett abba, hogy beszédjét most már elárulva magamat én folytassam tovább.
Nem vagyok semmiféle titkos társaságnak tagja, még szabad kőműves sem, pedig úgy hallom, hogy ennek a místikus egyletnek legmagasabb culturális czéljai vannak. Az undorító felekezeti, politikai, nemzeti elkülönbözések kivannak zárva ténykedésükből.
Ugy hallottam, hogy jelszavuk az ami Krisztus urunké „Szeresd felebarátodat, mint önnön magadat.”
Ezen nincs mit titkolni, pedig hát még is titkolóznak.
Kár!
Visszatérve az embernek és kutyának összehasonlítására, minden emberi elbízakodástól mentes embernek 100000 ezer közül egynek el kell ösmerni azt, hogy némely állatnak vannak olyan „észre valló” tulajdonságai, a melyekről nekünk elbízakodott embereknek fogalmunk sincs és a mely tulajdonságokat ösztönnek szokás nevezni. Az az „Ösztön” szó olyan phrasis, a minek se füle se farka.
A higgadt ember önmagába „állva és mellét verve „Nemtudommal” tudná ezt megmagyarázni.
Az Uristennek joga van arra, hogy teremtményeinek tetszése szerinti érzékeket adjon a mindenségben szereplő erőknek megérzésére,
A FOLYTATÁS HIÁNYZIK
