Muzeumunk érdekében. (Nyirvidék, XVIII. évf., 2. szám, 1897. január 10. 3-4. lap) (Jósa 164)

Jósa 164. Muzeumunk érdekében. (Nyirvidék, XVIII. évf., 2. szám, 1897. január 10. 3-4. lap) Muzeumunk érdekében. Tüzzel-vassal, gőzzel, vilammal rontunk, rombolunk, rohanunk előre. Köd előttünk, köd utánunk, ki tudhatja mi lesz belőle. A világ kerekének forgását senki sem akadályozza meg, és a ki ezért kapaszkodik belé, azt felkapja és azonnal el is gázolja. Mindenki a jelenért és jövőért küzd. A törekvést kezdi a stréberség felváltani. A kegyelet alig tart tovább az örök hagyók szemeinek lehunytán tul. „Élvezd a jelent és ne sirj”. Ez a jelszó. A költő még meg engedi, hogy a jövővel ne gondoljunk, de a múltra az is örök fátyolt vetett. Pedig csak a múltból, és nem a jövőből meríthetünk tanulságot. Érdemes tudni, hogy miből burjánzottunk ki a mai Babylon tetejére. A mai fejedelmek és főuraknak ősei hajdan a mai pápuák és uj-guineaiak színvonalán álló ős emberek, vagy a pöffeszkedő tömeg gyilkolók szerint vad emberek voltak. Van tehát az archeolognak ethikai joga a multat felkavarni és napfényre hozni azt, a mi a múltnak culturájára bár mily csekély világot is vethet. Ezen pár szó nem akar egy archeológiai értekezésnek bevezetése lenni, mert hiszen olyannak meg írására elegendő ösmerettel nem birok, hanem a buji gör. kath. templomban levő repedt harang hangja visszahangzik belőlem, a mely csak 361 év után unta meg a mindinkább gyérülő híveket az örök Isten házába gyűjteni. Ezen harang akkor is szólott, mikor Szemere Miklós halhatatlan magyarul érző és író költőnk szerint a lukai pap fohászkodott József császárért e képen: „Ne nézd uram. hogy ő német, óh ne nézd azt kérünk téged, hisz őt is te alkotád”. Sirva szólhatott ez a buji harang akkor is, mikor a labancz a szomszédos Ibrány várat 1682 évben elpusztította. Nem tudom, hogy miért szakadt meg épen mostan szive bánatában. Talán jobban érzett mint én. Akár miért történt, de meg történt. Vessünk fátyolt a multak szomorkodó emlékeire, de nem azokra magukra; és keressük fel vármegyénk területén azon érczes hangú szónokokat, kik közös veszedelem esetén a híveket legtöbbször élet halál harczra, és csak elvétve öröm-ujjongásra hívták fel Isten nevében. Szeretem a harangot, mert nem titkolja érzelmeit, hanem hangosan hív Istenhez, és vesz részt örömünk vagy bánatunkban. A kit szeretek, szeretem tudni, hogy mikor született, ki volt az apja, melyik szent volt a kereszt apja, miféle nemzetségből származott, itt született-e vagy Szerbiában, Csehországban (mert a régi harangok innen származtak hozzánk) egy szóval körül ölelem őket, mint a régi idők tanúit szivemmel. Nem akarok tovább ömlengeni; idealista színűnek tarthatnának, a mi pedig mai napság szégyenszámba megy, hanem reá térek kérésemre, de mindenek előtt annak forrására. A buji gör. kath. harang a múlt évben megrepedvén, a toronyból levették. Lámfalussy gör. kath. plébános ur a harangnak felső részén levő feliratot velem közölte, és azt megközelítőleg megfejtette. A felirat a harangról lepacskoltatván, a lepacskolást tüzetes tanulmányozás végett Dr. Hampel József muzeumi igazgató régiségtári őr urnak megküldöttem, a ki ezt Dr. Hodinka szak régész urnak adla át. — A harangnak körirata Cyrill hetükkel van. Fordítása a következő: „Csinálodik Istennel a harang Szt.-Miklós templomába Jakab pap idejében. 7044.” Levonva belőle 5503 byzanti időszámítást kapjuk az 1536 évet Dr. Hodinka a felírásban szerbizmust lát, tehát ezen harangot Bocskay által vidékünkre a Bánátból telepitett szerbek hozhatták. Ezek után azon tiszteletteljes kéréssel fordulok vármegyénk bármilyen felekezetű lelkészeihez, hogy szíveskedjenek harangjaikat megtekinteni, és ha azok régibb származásuaknak látszanának, a harangnak méreteit (magasságát, szád íjának átmérőjét, alakját, fogantyúját, ütőjének alakját, esetleg sulyát, netalán ösmeretes származását, egyéb díszítését sat. sat.) leirni, és velem közölni, hogy azt közzé téve, az ösmertetésnek egy-egy példányával szolgálhassak. A régi irásu köriratok megfejtése legbiztosabban a lepacskolásokból történhetik. Mentül puhább komisz itatós papir szalagot kell vágni, valamivel szélesebbre mint a közirat. Meg kell nedvesíteni igen kevés keményítő, vagy arábiai gummi oldattal vegyitett vízzel. Az eként megnedvesített papirt több rétegben kell venni, és nem szabad megszárítani, hanem azon nedvesen kell a köriratra feltenni, s madzaggal gyengén a harangra reá kötni, hogy magától le ne essék. Ezután kefével addig kell reá ütögetni, mig a papír a betűk közötti mélyedésekbe be nem hatolt. A pacskolatot a harangon meg kell hagyni száradni, és csak azután levenni. Jó lesz a lepacskolandó részt gyengén áztatott olajos ruhával előbb megtörölni, hogy a papiros oda ne ragadjon. Azon templomok, melyek góth ízlésűek és a melyeket könnyen fellehet ösmerni abból, hogy szentélyük nyugatnak, ajtajuk keletre feküsznek, tagozott támoszlopokkal birnak, ablakuk csúcsívesek és a déli oldalon vannak, szentélyük nem ivalapzatuak, hanem ha ki egészítenénk, hat vagy nyolcz szögletüek, a 14-ik vagy 15 századból származnak. A kerekded szentélyüek román ízlésre vallanak és régiebbek. A ilyen templomokban többnyire nagy culturbecsü falfestések vannak, melyeket sokszori meszelés fed és mentett meg a végenyészettől. Igen kérem a figyelmet ezen körülményekre is kiterjeszteni, és az észleletet velem közölni. Nyíregyháza, 1897. január 7-én Dr. Jósa András.