Szabolcsmegyei őshalmok. Archaeologiai Értesítő XVII. 1897. 318-325. (Jósa 187)

Jósa 187. Szabolcsmegyei őshalmok. Archaeologiai Értesítő XVII. 1897. 318-325. Szabolcsmegyei őshalmok. Szabolcs vármegyében — mint hazánk más részeiben is — számos a síkságból hirtelen kiemelkedő halmok vannak szétszórva, melyeket még néhány évtized előtt dr. Szabó József európai hírű geologusunk földtani képződéseknek tartott. Az azóta eszközölt ásatások azonban kétségtelenné tették, hogy azok nem egyebek óriási sírhalmoknál, melyek körül azonban sáncz, árok nem vonul, hanem a környezet felszínét mintegy lehámozva kosarakban, vagy talán paizsokon hordták össze a nagy halott emlékét megörökítendő. Egyetlen egy halom van a vármegyében, melyet több méter mélységű árok körít, és a mely árokból kikerült földtömeg részint kifelé hányatott, részint pedig a mint húsz lépés átmérőjű, középen meghagyott szigetre halmoztatott fel. Ezen «Gara halom» Karász községben Okolicsányi Menyhért úr birtokán fekszik és általa 1895. évben részben megásatott. Lócsontokon kívül papir vékonyságú egy cm. széles, sok darabra tört, összesen 15 cm. hosszú díszítés nélküli rossz ezüstből készült lemez, — valószínűleg karperecznek maradványai, — átlyuggatott háromszögű ezüst lemezkék, két kengyelnek töredékei, egy balta töredék, és két kis ezüst szíjdíszités került napfényre. Az utóbbiak, és a kengyelek jellegzetes honfoglalási korból származóknak bizonyultak. Ember csontok nem találtattak. Miután pedig nincs példa arra, hogy csupán egy lónak emlékére emeltek volna ilyen óriási munkába került halmot, valószínű, hogy az emberi csontváz a kutatás elől megmenekült. A vármegyében levő halmokat eddig még nem számláltam meg egész pontosan, de hozzávetőlegesen ötvenre becsülöm. Egyenkint szétszórva is fordulnak elő, de két — keletről nyugotra vonuló — sorozatot meg lehet állapítani. Egyik, — 14 halomból álló — csoport K.-Semjéntől a Nagy-Kálló kötelékéhez tartozó Császárszállásig vonul, kisebb-nagyobb távolságban egymástól, és többnyire 4-8 méter magasak. Nevüket többnyire elvesztették. A semjéni határban levő három halomnak nevei: kincses, lyukas, szerencsehalom. Kétségtelen, hogy ezek későbbi elnevezések. A kallói, illetőleg császárszállási területen van a Nagy-Korhány, melynek ásatását f. hó 15-én fejeztük be. Nyiry Ferencz úr tanyájának belterületén közvetlen egymás mellett mintegy 4 méter magas három halom, mely Hármas halomnak neveztetik. Ezektől délre 500 lépés távolságban egy névtelen halom, melyet 1894-ben ásattam meg. A hármas halom és a Nagy-Korhány között a vasút mentén két névtelen halom. A Császárszállás vasúti állomás közelében két névtelen, és egy К ... a halom, valószínűleg a Déloroszországban ezrével található Kurgán halmok nevének elferdítése, és ezen állomástól mintegy két kilométer távolságban levő — igen nagy — Bene halom. Egy másik mintegy húsz halomból álló sorozat Halásztól Ibrány, Buly, Berczel, Gáva, Szabolcs, Timár, Rakamaz, Nagyfalu, T.-Eszlár, Tisza-Lök községek határain Bűd-Szent-Mihályig van szétszórva. Névről a következőket ismerem: Bálvány-hegy, Fekete-halom, Szőllős, Kató, Dinnyés, Két-Őr, Cseh, Kálvária, Poty, Égető, Nagy- és Kis-Bashalom, Kuzsér, Gyémánt-halom. A többi soknak neveit nem ismerem. A gyulaji határban egymástól messze szétszórva mintegy 7 halom, a geszterédi határban pedig mintegy 9 halom külön csoportokat képeznek, mely utóbbiak közül hat egymás mellett ív alakban elhelyezett Kunhalom 1868. és 69-ben báró Vécsey József úr jelenlétemben és későbben Rómer Flóris úr jelenlétében ásatott meg. Ezen ásatások erédménye az Archaeologiai Értesítő I-ső évfolyamában lett közölve. Ezen hat halom közül még az ős időkben kincsásók által teljesen ki volt fosztva és csak egy kardtok záródását képező Ω alakú 5½ cm. széles és 4½ cm. hosszú ezüst tárgyat, és pár alaktalan bronz lemez töredéket találtunk. A hatodik sir nem volt egészen kifosztva. Ezen halmok közül 2 nagyobb, 2 kisebb volt. A legnagyobb 4 méter magas és 24 méter széles. A halmoknak alja egész szélességében mintegy két méter mélységben a földszine alatt eredetileg ki volt hányva, és az egyetlen emberi csontváz a nagy kerek sírnak közepére volt elhelyezve. Itt-ott rendetlenül szétszórt lócsontokat is találtunk. A teljesen ki nem fosztott sír — keletről számítva — harmadik volt a sorban, és egyike a két nagyobbnak. A sírnak feneke, mintegy két méterrel feküdt mélyebben a talaj felszinénél. Lehetett 2 méter hosszú és másfél méter széles. Az egyetlen emberi csontváznak csak némely része volt a sír közepén fejjel délnek, lábbal északnak elhelyezve, de ezen elhelyezést csak egyes csontok helyzetéből lehetett következtetni, mert a csontváznak legtöbb része a sírnak délnyugoti szögletében volt felhalmozva. A délkeleti sarokban hegyével lefelé irányítva egy 29 cm. hosszú elrozsdásodott vaslándzsát találtunk, melynek köpüje vastag színezüst lemezzel volt borítva. A sírnak négy szögletében nagy L. alakú elrozsdásodott vas-kapcsokra akadtunk, melyek valószínűleg a sírládát képező négy — teljesen elkorhadt — deszkát tarthatták össze. Több apró színezüst lemeztöredék és apró csatok is kerültek ; de arra már nem emlékezem, hogy a sírnak mely tájékán, mert régészeti ösmeretem azon időben egyáltalában nem volt, arra azonban világosan emlékezem, hogy a legtöbb ezüst-tárgy színezüstből volt készítve, réz rozsdának nyoma sem volt és hogy azok teljesen chlorezüstté változtak, mert mikor kivettem, hófehérek voltak, a világosságon előbb lilaszínűvé, később feketévé váltak, és az ujjak közt szétporlódtak. Két ezüst tárgy azon két kicsiny sarkantyúhoz hasonlított, mely Kanyárról került muzeumunkba és a mely annak egyik becses részét képezi. Találtunk egy réz, vagy bronzból készült paizsdudort is, mely karimáján három helyen egymáshoz közel levő két-két lyukkal van ellátva, melyeknek mindenikében egy-egy, — egy centiméter hosszú — mindkét végén szétkalapált aklaszeg volt. A sírnak közepe táján találtunk egy kis tojás mekkoraságú borostyánkő darabot, melyen rovatolások voltak még pedig úgy, hogy csekély phantasiával azt lófej utánzatának lehet tartani. Közepét egy ezüst huzal hatotta át. A sírnak kellő közepén az emberi csontváz maradványoknak jobb oldalán, egy, körülbelöl 5 centimeter széles, 50 cm. hosszú vaskard feküdt, annyira elrozsdásodva, hogy azt zsebkéssel nagy gonddal körül faragva, csak sok darabban voltam képes kiemelni. A kardnak felületét bársonyszerű — pár millimeter vastag — fekete lepedék borította, mely a kard-hüvelynek bőr, vagy más anyagból készült korhadéka lehetett. Ezen hüvelynek, tehát a kard hegyén is túl két mintegy 7 centimeter átmérőjű vékony ezüst lemezből készült korong találtatott, melyet egy ujjnyi vastagságú, külső kerületén rovátolt, belső kerületén réses, a korongok kerületének megfelelőleg kerekre hajlított, üres, ezüstcső foglalta össze. Az alsó korongnak díszítésnek nyoma nem látszott. A felső korong, mely az előbbivel együtt egy síkban feküdt a karddal, némileg babérkoszorúhoz hasonló, de alig látható aranyozott díszítéssel volt ellátva, középen egy két centimeter hosszú, pár millimeter vastag, fényesre csiszolt kerülék alakú metszés nélküli onyx kővel. Ezen tárgyakon kívül cserépdarabokat szedtem fel, melyeken — kiszáradásuk után lekefélve — díszítéseket észleltem, és mozaikszerűleg összeragasztva, a paksihoz hasonló, nagy csésze alakú, vékonyfalazatú, keskeny talpú, a terrasigillátákkal rokon edény állott elő, de felülete fényezett nem volt. A perem alatt úgynevezett ökörszem díszités futott körül, ez alatt pedig elmosódott, rendnélküli, pettyes guirland, mely talán csillagokat vagy napokat akart ábrázolni. Nagy-Kálló határában van egy halom, melyet Nagy Korhány-nak neveznek, és a mely szó hasonlít a Kurgán szóhoz. Ki kellett tehát tudni azt, hogy ezen elnevezés véletlenül hasonló-e a Kurgán szóhoz, vagy collectiv elnevezésnek tekintendő. Az utóbbi nézetet kell vallanom, mert Oros község határában is van egy Nagy- és Kis-Korhány, továbbá Békésen, Henczidán, Füzes Gyarmaton, és a Császár-Szálláson. A nagykállói Korhány fölásása dr. Bleuer Miklós úrnak köszönhető, a ki a közélet terén hazafias érzelemmel, önzetlenül, buzgalommal és eredményesen működik. A nagykállói NagyKorhánynak 200 frtnál többre rugó ásatási költségeit nagy részben sajátjából fedezte. A Nagy-Korhány előtt a chronologiai sorrendben három nagyobb őshalomnak megásásárúl kell megemlékeznem. 1889. szeptember hónapban gróf Pongrácz Jenő úr, mint a tudományos törekvéseknekbőkezű, és lelkes pártfogója megboldogult apósának, id. gr. Dessewffy Miklós úrnak tisza-eszlári birtokán fekvő teljesen ép, mintegy 36 méter átmérőjű, 8 méter magas, kupola alakú u. n. Poty-halmot kérésemre megásatta. Öt napon át ifj. gróf Dessewffy Miklós úr és az én jelenlétemben húsz ember dolgozott a halomnak felásatásán. A halom, a Tiszának maiglani árterében fekszik, minden nyoma nélkül ároknak, vagy mélyedésnek, melyből a domb felhalmoztatott volna. A behatolás az északkeleti oldalról radialis irányban történt, még pedig úgy, hogy a dombból egy ékalakú czikkel hordatott le, a domb aljának szintjéig, a hol az így létesített árok fenekének szélessége 7.5 méter, hosszúsága a domb középpontjáig 18 méter hosszú lett. A halom kétféle földtömegből állott, melyek egymástól egy vízszintes éles határvonal által voltak elválasztva. A felső rész öt méter mélységig dús humus tartalmú fekete rétegből, az ezalatt levő rész pedig sárga sivár homokból állott, és csupán az ezen utóbbi rétegben levő régi ürgemenetek voltak sötétebb szinű homokkal eltömülve. A dombnak oldalai mindenütt évszázadok vagy ezredek alatt képződött lefelé elmosódottan határolt humusréteggel voltak borítva, mely a környező lapálynak humus rétegébe észrevehető határ nélkül ment át. A dombnak függélyes tengelyén, a fekete és sárga homok határán a föld feketébb és lazább lévén, a tulajdonképeni sírt itt gyanítottuk, és pinczeszerüleg nyugot felé vájva, azt megis találtuk. Itt a lazább sárga homokrétegnek felülete 3- 4 ujnyi vastagságban oly kemény — Tiszából került — sárga agyaggal volt fényesen kitapasztva, a milyent kása malmoknál vidékünkön alsó malomkő helyett szoktak használni. Ezen síkon egy 170 cm. széles és 71 cm. széles négyszögű terület árkocskával volt határolva, melynek szélessége 20 cm. mélysége teknő alakúlag vájolva, 5—8 cm. volt, és arra szolgált, hogy a sír egy feneketlen, mintegy 30 cm. magas, és 5 cm. vastag deszkából készült ládával legyen köríthető, a mely ládának alsó széle a vályúba bele illett. A deszka azonban már vörhenyes porrá vált, és abból egy szilánk sem volt eltehető. A ládát hasonló vízszintesen elhelyezett deszkázat fedte. Vasalásnak nyoma sem volt. Az agyaggal kisimított sírfenék az árkocskákon túl minden irányban még 25 cm. szegélyzetet képezett. A sírban egy nagy termetű férfinak csontváza feküdt, oldalt, összekuczorodott helyzetben jobb oldalán fekve, fejtetővel nyugotnak, arczczal délnek fordulva. A föld súlya alatt az egész csontváz össze volt nyomva, és a koponya az állkapocscsal együtt annyira összelapítva, hogy csak szétporlott töredékeket gyűjthettünk össze, de egyetlen ép csontot sem. Ezek is olyan könnyűek voltak, mint a száraz szivacs. A csontváznak bal füle tájékán, egy 11 millimeter átmérőjű, köpczös, kilfli alakú, nyitott hegyes végű, sok ónnal vegyített rézből — bronzból — készült, külkerületén harántul sűrűn hornyolt, — valószínűleg — fülbevaló, mely egy betöréses lopás alkalmával birtokomból eltűnt. Egyéb emberi készítmény a sírban a leggondosabb kutatás daczára sem került napfényre. A halomnak közepe táján, a leírt sírtól mintegy két lépésnyire északkeletnek, egymástól egy lépésnyi távolságban két gyermek égetett hamu és szénnel vegyes csontvázának némely részét, egyegy kis rakásra hányva találtuk. Egy-egy rakás egy marékban könnyen elférhetett volna. A csontok között égetett csontból vagy csiga héjból (tridacna gigás ?) készült 4 mm. hosszú, és széles gyöngyöket is találtunk. A tulajdonképeni sírtól délnyugatra egy méter távolságban, és 60 ctm. magasságban, de már a felsőbb kemény földben, egy a föld súlya által széttöredezett, szájával felfelé álló, nem korongon és rossz anyagból készült, rosszul égetett 1½ ctm. vastag falazatú 20 ctm. átmérőjű, az összenyomottság miatt meg nem határozható, eredeti magasságú hamuveder volt elhelyezve, melynek fenekén kevés égetett ember csontokon kívül egyéb nem találtatott. A sírnak színtája alá még 3 méternyire ástunk, de miután itt csak nyersföldre akadtunk, az ásatást tovább nem folytattuk. A másik nagytömegű, épnek látszó, mesterségesen lehámozott földből felhalmozott dombnak, a tiszaeszlári határ kötelékéhez tartozó Bashalom pusztán fekvő Nagy-Bashalomnak mélyébe ugyancsak gróf Pongrácz Jenő tisztelt barátomnak szívességéből, és áldozatkészsége folytán pillanthattam be, és a mely a gróf úr díszes kastélyától északkeletre mintegy 150 méter távolságban fekszik. Aljának körülete az eső és szélnek behatása alatt már elmosódott, eredeti szélességét azonban mintegy 60 méterre becsülöm, magassága, melyről néhány év előtt a környező lapályosabb helyek feltöltésére már mintegy 2½ méter lehordatott eredetileg 8 méter lehetett. A megboldogult Dessewffy gróf úr ezen helyet szemelte ki magának öröknyugalmul. Az elébb letompított halom hordottnak bizonyulván, a mauzóleum alapfalait 5½ méterre kellett sülyeszteni, a mely alkalommal a dombnak közepe tájáról egy embernek csontvázmaradványai is kerültek napfényre. Rendszeres ásatást csak az épület szilárdságának rovására lehetett volna végezni, tehát meg kellett elégednünk, a sirbolt-templom közepén ásott, négyszögben 3 méter hosszú, és 180 ctm. Széles, 5½ méter mélységre hatoló függélyes aknával. Az évek előtt történt földlehordás által sík felületté vált tetőtől 2½ méter mélységben, az akna északi partjának közelében — valószínűleg nem a dombnak középpontján — kis termetű, de a diaphisiseknek az epyphisiseknek már nem porczos, de csontos összeforradásából következtetve, teljesen kifejlett lónak, és egy kecske csontváznak maradványaira akadtunk. Ezen csontvázaknak csak némely részei (koponyatöredékek, szárcsontok, pár csigolya, és lábtőcsontok) találtattak, és így nem természetes fekvésükben, hanem összevissza voltak hányva. Valószínű, hogy itt több csontrészre is akadtunk volna, ha az alapozási munkálatok veszélyeztetése nélkül a gödröt észak felé szélesíthettük volna, mert ott a földnek metszőlapján még csontok állottak ki. Emberi csontváznak maradványaira itt nem akadtunk. Nem valószínű, hogy a domb — legalább felülről lefelé hatolva — valaha ki lett volna fosztva, mert a különböző színű földtömbök körülbelől egyforma nagyságúak és keménységüek voltak; pedig ha a halom valamikor ki lett volna ásva, a kiemelt és a magasból újra visszahányt földnek a nagyobb mélységben apróbb darabokban összevegyültnek kellett volna feltűnni, mint a dombnak meg nem bolygatott részeiben. A most már felépült, és örök lakóját befogadott mauzóleum tornyának nyugoti fala közelében 4½ méter mélységben a szűzföldnek határán, egy emberi csontváz részeire, — tibia, fibula, femur, calcaneus, astragalus, és metacarpusokra — akadtak, melyek rendkívül könnyűek, és porlékonyak voltak. Hogy ezen csontvázrészek természetes fekvésükben találtattak-e, nem tudom, mert akkor, mikor ezek napfényre kerültek, a helyszínén jelen nem voltam. Közvetlen ezen csontok alatt pár milliméter vastag, hamuvá (nem barna porrá) vált faréteg volt. A farostok fel voltak ösmerhetők, de a fának nemét felösmerni képes nem voltam. Ilyen hamuvá vált farostok a dombnak több — pontosan meg nem határozott — részeiben is találtattak. Emberi készítményre, kivévén egy látszólag korongon, de durván készült edény fenekének töredékét, nem akadtunk. A két előbbihez hasonló nagyobb szabású dombot 1893. év május havában ásattam meg, a mely a Nagy-Kálló város kötelékéhez tartozó Császárszállás pusztán fekszik, fél kilometer távolságban délre a Nyiry Ferencz úr tanyájának belterületén, egymásnak közvetlen közelében levő három halomtól. Ezen magában álló nagy halmot, az apróbb hármas halomtól való közelség miatt a nép szinte hármas halomnak nevezte el. Mi volt eredeti neve, nem tudni. A halom sík talajból emelkedik ki, letompított kúpalakú, teljesen ép, és mintegy ;o méter alap átmérőjű. Ezen halmot felülről lefelé hatoló, négyszögű aknával ásattam meg, melynek oldalai a felületen mintegy 10 méter hosszúak voltak, és hat méter mélységben a sírnak fenekén 5 méterre szűkültek. Ezen sírhalom azelőtt megbontva nem volt, mert a különböző homokos agyagtömbök egyforma nagyságúak és kemények voltak. A hat méter magas halomnak 3 méternyi mélységében egy kinyújtóztatott, - hanyatt, és fejjel nyugotnak, lábbal keletnek fekvő —emberi csontvázra akadtam, amelynek közvetlen közelében emberi készítménynek nyomai nem voltak. Feltűnő volt azonban, hogy ezen csontváz körül minden irányban mintegy 2 méternyi távolságban, de azon kívül nem — borsónyi, kis diónyi, gömbölyded, írókréta darabkák voltak sűrűn, minden rend nélkül szétszórva. Ezen csontvázzal egy színvonalban, pár deciméter távolságban, észak felé egy mintegy tíz centiméter vastag, ép rostú, hamu kinézésű, két méter hosszú, másfél méter széles és harmincz czentiméter magas láda feküdt, (a farostok felösmerhetők) a mely hamu állományú, de sötétebb színű földtömeget tartalmazott, de a melyben, a legszorgosabb átkutatás mellett sem lehetett olyan tárgyat, vagy akármilyen törmeléket, korhadékot találni, a melyből a láda tartalmára következtetést lehetett volna vonni. Szövetet nem tartalmazhatott, mert ezen esetben a szövetszálaknak nyomai itt-ott mégis csak meglátszottak volna. Csontnélküli hús nem lehetett, mert azon esetben a ládának hamuszerü tartalma sötétebb lett volna, mint a minden irányban egyenlően igen kemény földtömeg. Talán liszt lehetett, de határozott véleményt koczkáztatni nem merek. Hat méter mélységben, a környező talajból lehámozott és felhalmozott halom alapjának és a megbolygatatlan ösföldnek határán, az előbbi csontvázhoz teljesen hasonló helyzetben egy másik csontvázat találtam, melynek hossza épen 200 centiméter volt, tehát igen nagy termetű embernek hiánytalan, porrá vált csontvázzá volt. Mellette azonban semmiféle emberi készítménynek még nyoma sem találtatott. A két — egy függélyes vonalban fekvő — csontváz közötti földtömegből egy tojás mekkoraságú érczsalak, és egy egyik oldalán, — valószínűleg nyilhegykészítés czéljából — lepattogatott kova-darab került elő. Nem akarok azon ősembernek érdemeiből semmit sem levonni, a kinek emlékét kortársai ily óriási halomnak a távolabb eső környezetből lekapart tömegével akarták megörökíteni; de tekintve ezt, hogy még jelen századunk elején is elöljárónak rendesen a legtermetesebb, legimponálóbb kinézésű egyéneket választották, az ősidőben is ekként lehetett. Az érczsalakból következtetve azt vélem, hogy a sír azon korból származik, mikor érczet már ösmertek és használtak, de sajnálták ezen — akkor értékes — tárgyakat a hullával eltemetni. A kova nucleus pedig a mellett szól, hogy azon időben még kőeszközöket is használtak. A negyedik — dr. Bleuer Miklós úr áldozatkészsége folytán megásott — halom, a NagyKorhány, mely a nagykállói vasúti állomástól mintegy két kilométernyire nyugotnak, a vasúttól pedig északnak mintegy száz lépésnyi távolságban fekszik, előttem — régi időben történt — kifosztás gyanújában állott, mert a természetes emelkedésen fekvő 210 lépésnyi kerületű s mintegy hat méter magasságú halomnak teteje körülbelől 20 méter átmérőjű kerekségben behorpadtnak látszott. De czélunk nem kincskeresés, hanem a halom természetének megállapítása volt, annál is inkább, mert neve után Kurgánnak kellett tartanunk, és e miatt az átkutatást megérdemelte. A halomból, mint a Poty halomnál, egy czikelyt ástunk ki, mely fent 10 méter széles volt és a domb szélétől a közepén túl pár méternyire terjedt, lefelé kissé keskenyült. A halomnak felsőbb részéről egy nagy — nyéllyukánál eltört — 1707 gramm súlyú trachytból készült kőbaltának kerekded végű, foka került elő, a mely kétségtelenül a halomnak építését megelőző korszakból a környező föld lehámozása alkalmával került a földtömegbe. A kifosztott sírt, a halomnak kellő közepétől mintegy két méter távolságban délnyugot felé, és az előbbi síroknál szerzett tapasztalatainkkal egyezőleg hat méter mélységben találtuk meg. Ezen mélység alatt már csak ősföldet találván, egy-két ásónyomnyinál tovább le nem hatoltunk. A földtömböknek különböző nagyságából, és porhanyóbb voltából következtettük, hogy a sír felülről lefelé hatolva fosztatott ki. A halomnak különböző helyein gyéren elszórva megszenesedett vagy barnára korhadt valószínűleg tölgyfa maradványokra akadtunk, és egy lócsontvázának egyes darabkáira, de a mely a temetkezési szokásra világot nem vet. A sír fenekén, a fentemlített mélységben és helyen, a föld hirtelen világosabb színűvel vegyültnek, csaknem szurok színűnek, és félig-meddig zsiros tapintatúnak tünt fel. Alatta pedig egyszínű fehéres sárga homok tömeg volt, élesen határolva a felette fekvő, és csaknem tisztán fekete földtől. Ezen mintegy 20 ctm. vastag, sötétebb színű kisebb-nagyobb tömbökkel vegyült réteg, mely felfelé világosabb színű volt és a halomnak egyéb részeivel mihamar egyenlőnek látszott, lehetett mintegy két méter hosszú, és másfél méter széles, tehát a sírnak a négyszög alakot megközelítő feneke. A sírnak alját, t. i.: ott a hol már az ősföld kezdődött, a sírnak egész hosszában, és szélességben egy vízszintesen fekvő, a föld nyomása által kissé homorúvá vált ujnyi vastagságú deszka képezte, a mely a Bashalom és a császárszállási halmokban talált hamuszerű famaradványokhoz hasonlítottak, és a mely fának rostjai tisztán felösmerhetők, tehát elégetve nem voltak. A fának faját meghatározni nem tudom, és szakavatottabb egyénre vár nálamnál. Én nyírfának vélem. A régi sírfosztogatók nem állottak meg a sír fenekét képező deszkánál, hanem annak közepe táját — talán nem elégedve meg a sírnak tartalmával — egy ásónyomnyi mélységre áttörték; a mit abból lehet következtetni, mert ezen mintegy 60 centiméter átmérőjű rendetlen alakú területen a korom-sötét, és világos-sárga homokot nem egy vízszintes vonal választotta el egymástól, hanem a határvonal függélyes átmetszete egy olyan óriás fűrésznek fogaihoz hasonlított, melyek egymástól húsz czentiméter távolságra feküsznek. Oldal deszkáknak nyomaira nem akadtunk. A sírfenék alatt ezen helyen mintegy 15 centiméter mélységben, egy czombcsont fejecskének szivacsszerű maradékát találtuk. Ezen sírhalom tehát teljesen ki lett fosztva és ennélfogva azt, hogy a déloroszországi kurgánokkal milyen rokonságban van, ez idő szerint megállapítani nem lehet, és így csak a teljesen kifosztott emberi sírok sorában szerepel. Annyi bizonyos, hogy a Potyhalom, és a császárszállási helytelenül hármas halomnak nevezett Névtelen-halom, a jelenlétemben eszközölt ásatás előtt megbontva nem volt. A NagyBashalomról ezen tekintetben véleményt nem mondhatok, mert a mauzóleumnak építése miatt a halmot alaposan átkutatni nem lehetett. A «Névtelen» halom keletkezésének idejében érczet már ösmertek, de azokat temetkezési mellékletül nem használták, de kőeszközük még volt, és a főhalottal együtt ugyanazon időben valamely rabszolgát is temettek el, mert nem valószínű, hogy ugyan egy időben a halomnak középmagasságára egy más halott is került volna, még pedig olyan a kinek emlékét az előbbivel együtt akarták volna megörökíteni. A geszterédi kunhalmok keletkezése a Kr. u. II—III. századból származhatik. A Nagy-Korhány felhalmozásának ideje, teljes kifosztás miatt homályban van, és ezen kérdésnek megoldása azon időre marad, ha az országban létező többi Korhányok, — valószínűleg Kurgánok — szakszerűleg átkutatva lesznek. Az őshalmoknak a régi időben lehettek olyan ismerveik, (talán Kamene bábák) melyek alapján kincskeresés czéljából azokat feltúrták; mert különben érthetetlen az, hogy miért dúlták fel a geszterédi sírokat és a Nagy-Korhányt, míg a többieket sértetlenül hagyták, holott mai kinézésük teljesen egyforma. Az őstörténelem ezen homályos kérdését nem egyeseknek, hanem Oroszországnak példájára, az államnak kellene megoldani. Nyíregyháza, 1897 julius havában. Dr. Jósa András. * Utóbb 1878-ban Rómer az 1876-ik évi ősrég. Congressus Compte Rendűjében (II. köt. I. rész 134—136. 11.) a letöbb tárgy rajzait is közié.