Kérelem muzeumunk érdekében. (Nyirvidék, XXI. évf. 5. sz. 1900. febr. 4. 3. l.) (Jósa 247)

Jósa 247. Kérelem muzeumunk érdekében. (Nyirvidék, XXI. évf. 5. sz. 1900. febr. 4. 3., Különnyomat 1 flekk) KÉRELEM MUZEUMUNK ÉRDEKÉBEN Muzeumunk a vármegye művelt közönségének támogatásával folyton gyarapodik, úgy hogy a koromsötét multba mégis kezd mint parányi fény bevilágítani; nagyobb világosságot azonban csak a megye értelmiségének állandó és fokozódó pártolása áraszthat. A szöllő telepítés nálunk annyi lendületet vett, és sok helyen a rigolirozást már ismét meg is kezdették. Alig van olyan terület, melynek mélyében őskori tárgyakra ne akadnának. A cserépedényeket részint azért verik agyon, mert olyan alávaló szemtelenek, hogy pénzt vagy kincset nem tartalmaznak; részint babonából, mert azt tartják, hogy az ilyen edény szerencsétlenséget hoz a házhoz. A vastárgyakat miután azok többnyire egészen el vannak rozsdásodva, mint teljesen értékteleneket még apróbbra zuzzák, és félre lökik, pedig esetleg fontos okmányok lehetnek vidékünk őslakóinak származására, culturájára és kereskedelmi összeköttetéseinek történetére nézve. Anyagi értéke nincs ugyan, de éppen romlandóságánál fogva ritkább más ércz leleteknél. A mi őssírjainkban értékes mellékleteket nem találunk. Azokat rendesen szétdúlják, pedig történelmi szempontból mennyire fontos azoknak pontos vizsgálata és leírása, mutatja többek között azon 17 sírból álló bezdédi honfoglaláskori temető is, melyet Vidovich László főszolgabíró barátom fedezett fel és ásatott meg, és a melyet annak idején az Archeologiai Értesítőben körülményesen ösmertettem. Ez az ásatás kétségtelenül beigazolta, hogy őseinket többnyire élő lóval temették el, melyeknek lábai össze voltak kötözve. Szilárd anyagból készült nyergük nem volt, hanem hevederrel szorították a lónak hátára, a nemez vagy egyéb anyagból készült takarót. Csak általvető kengyelt használtak, mely a nyeregféle takaróhoz erősítve nem volt. Sarkantyút nem viseltek. A kard igen becses lehetett, takarékoskodtak vele, mert 11 lovas sírban csak három mellett akadtunk igen szétrozsdásodott kardra, melyet baloldalon viseltek. Egyik csontváz kivont kardját hegyével felfelé jobb kezében tartotta. Czomb középig érő zekét viseltek, melyeknek alja és ujjainak vége bőrrel volt szegélyezve, és erre rossz ezüstből készült díszítések voltak aklázva. A zekére egy vagy két sorban ritkásan elhelyezve pityke volt varrva. A süvegnek peremére sűrűn háromszögű papírvékonyságú ezüst lemezkék voltak varrva. Az íjjak majdnem olyan hosszúak voltak, mint az ember maga, és jobb oldalra hosszában elhelyezve. A tűzszerszámot díszes ezüst lemezzel borított tarsolyban a bal czombon viselték. Nyilaik falevél alakúak voltak, és nem voltak köpüvel ellátva, hanem a nyílvesszőbe bele lettek szúrva. Azért igen kérem azokat, a kik esetleg ilyen sírokra bukkannak, legyenek szívesek minden aprólékosnak látszó körülményt feljegyezni, hogy így helyes következtetést lehessen esetleg vonni őslakóink viseletéről, szokásaikról, és egyéb sajátságaikról, vagy pedig engemet értesíteni, hogy a bontás az én részvételemmel történnék meg. Különösen a községi jegyző és lelkész urakat, - a kik népünkkel állásuknál fogva leginkább érintkeznek - kérem fel arra, hogy a tudomásukra jutott leleteket megszerezni szíveskedjenek. A kiadásokat, bele értve a csomagolás és pósta költséget is muzeumunk részéről szívesen megtérítem és kérem az esetleges küldeményt bérmentesítetlenül adni póstára. A találónak nem csak az anyagi értékét térítem meg, de a leletnek műértékét is köszönettel meg adom. Nyiregyháza, 1900. február 2-án. Dr. Jósa András