Jósa 578.
Dr. Jósa Andrásnak Szendrey Jánoshoz írott levele
Igen tisztelt Uram!
Szives volt egy Konstantinápolyból kelt levelében (szíves volt) megtisztelni azon megbizással, hogy Bartalos Gyula főtisztelendő kezére járjak a szabolcsi földvárnak átkutatásában. Ezt megtettem, de még hátra van a várnak és közvetlen környékének lejtmérezése után készítendő dombor=térkép, és a fénykép felvételek, melyeket magamra vállaltam,de a mellyeknek elkészítését a közbe jött téli idő miatt kénytelen vagyok a tavaszra halasztani.
Bartalos Gyula főtisztelendő ur Szabolcsvárnak létesítését Szabolcs vezérnek tulajdonítja, és azon nézetben van, hogy némely elfogult történész elött Anonymusnak hitele csorbulna ha ez nem igaznak bizonyulna.
Szabolcsvezér honfoglalási dicső tetteinek értékét nem szállíthatja le az, ha egy elfoglalt és (egy) már készen talált várat, (és azt) ‒ bizonyra megerősítve ‒ hadi czéljaira tovább is használta.
Nem von le Anonymusnak az sem, ha a hagyományokat átvéve, az írott történelemben ő szerepelteti elöször Szabolcsvárát, és állítja, hogy ezen helyen Szabolcsvezér nagy sánczokat hányatott.
Az én nézetem szerint Szabolcs várát nem Szabolcsvezér, hanem egy olyan nép emelte, melyet már egy más cultur=nép előzött meg.
Ezen feltevés nem egészen jogosulatlan igazolására, ‒ tisztán az igazság érdekében, és legkevésbbé sem polemizálási viszketegből, ‒ kénytelen vagyok kitérni, melyek Szabolcs vára korának megállapítására nézve nem bizonyítékok ugyan, de minden esetre érdemesek arra, hogy figyelembe vétessenek.
Minden kétséget kizáró történelmi adatok hiányában, föld(tani)rajzi és régészeti adatokat mellőzni nem volna helyes eljárás, vidékünk ős történelmének gyér megvilágítására.
A Nyírre is áll az, hogy a népek fejlődése szoros összefüggésben van (áll) a talajjal melyen élnek.
Ennélfogva bocsánatot kérek, ha mindenek előtt a Nyír keletkezésére vonatkozó szerény nézetemet röviden el mondom.
A Nyír azon mintegy 6000 ⸋ kilométernyi homokos terület, mely a környező lőszlapályból a tokaji Tisza=nullpont felett legmagasabb pontján ‒ a bogáthi határban ‒ 70 méternyire emelkedik ki.
Ezen területet egy Nyír Madától, Bogáth, Lugos, Geszteréd, és Hadház községek határán áthuzódó vízválasztó vonal két egyenlötlen részre osztja, egy kisebb keletire, melynek vízei az Érbe és a Berettyóba folynak, és egy sokkal nagyobb északira, mely felesleges vízét hét folyáson a Tiszába bocsájtja.
Az összes nagyobb folyók nem lehetnek egyebek, mint törpe nyomai azon hatalmas áramoknak (nyomai), melyeknek vizei évezredek alatt a vaskapunál utban álló Gneisz hegységet ugy átnyalták, hogy most már (csak) annak csak ellenállóbb czukorsüveg alaku kovarcz magvai maradtak meg.
Ha a Kárpátoknak tőlünk északkeletre fekvő homoru körvonalu déli lejtőjéről leözönlő vizek akadályba nem ütköztek volna, a legrövidebb utat választva, csekély eltéréssel délnek tartott volna. De látjuk, hogy nem így volt. Mert míg a Berettyó és az Ér a Szilágyság hegyeit elhagyva csakhamar keletnek tart, a Kraszna ‒ mely a Berettyótól csak néhány kilometer távolságban hagyja el a hegyeket, ‒ előbb a Szamossal, később a Tiszával egyesülve, egy oriási kanyarulatot tesz északra Csap felé, és a Nyírt megkerülve nagy sokára fordul Tokaj mellett Tisza=Polgárnak délre.
Ez csak ugy történhetett, hogy ott, hol jelenleg a Nyír áll, egy oriási terjedelmű sziklatömb létezett, még pedig ‒ mint a Nyírt környező hegyek kivétel nélkül ‒ trachyt, a mi azért is valószínű, mert a Nyírben artézi kutakat létesíteni nem sikerült.
A vizeknek ilyetén folyása következtében tehát örvénynek kellett keletkezni, hol a víz lasubb mozgásuvá válván, a nehezebb homok lerakódott, a finomabb agyagrészecskék pedig tovább sodortattak.
A viz mely a magyar síkságot borította, lassankint leapadván, itt szükségképen egy zátonynak kellett kiemelkednie, és mint egy nagy sziget (legelőször) legmagasabb pontját képezte, és képezi ma is a Magyar síkságnak.
A laza homokból a szél buczkákat formált, melyeknek főiránya az uralkodó északi széllel egyezik. Ezen buczkák között ezernyi mélyedések keletkeztek 1től 1000 holdig terjedő nagyságban, melyek tavakat képeztek, és a melyek csak néhány csapoltattak le a Tiszába. Ezen tavak míg le nem csapoltattak rendkívül haldusak voltak, és minden valószínleg ilyenek voltak az őskorban is.
A Nyír a hidegebb éghajlatot kedvelő nyírfa erdőktől kaphatta nevét, most már csak az aránylag hűvösebb vízválasztó vonalon, és annak közelében képez terjedelmes ligeteket.
(A Nyír) Miután tehát a Nyír számtalan tavaiban halakkal, rengeteg erdeiben tüzelőn kívül vadakkal bővelkedett, talaja fakampóval is könnyebben volt művelhető, mint a környező vidékeknek agyagos talaja vas és aczél eszközökkel, az ősembernek a lehető legkedvezőbb életfeltételeket nyujtotta. Múzeumunkba rövid idő alatt igen sok bronzsarló került a Nyír területéről. Más földművelő eszközt ezen korszakból nem ösmerünk, annál kevésbbé a kőkorszakból pedig ezen időben is foglalkoztak földmíveléssel, a mit csak fakampóval és homok talajon űzhettek leg előnyösebben.
Annak bizonyítékául, hogy az őskorban menyire lakott volt a Nyír, felhozom nincs a Nyírben (vidékünkön) egyetlen tó, vagy tófenék sem a 10k száz közül, melynek közvetlen közelében, ‒ különösen a homok, ‒ obsidián, kova eszközöket, szilánkokat, és őskori cserép töredékeket találni ne lehetne.
Lokalis patriotismusom nem engedi, hogy fel ne hozzam, hogy ez a lenézett „Nyír”, a melyről a megboldogult Rudolf trónörökös által kezdeményezett „Monarchia” czímű műben, ‒ melynek a Nyírre vonatkozó részének megírását Tóvölgyi Titus urra akarták bízni, de mivel azon kezdte, hogy „Ott a hol a virgács terem” és e miatt aztán ezen is végezte, és (mert) másra bízták a dolgot, ‒ a mely vidéket sokan csak a nyíri pajkosokról emlegetnek, a kik pedig nem léteznek, ‒ a hol éhen sem 1817ben, sem 1863ban, mikor az „egyszer hopp, máskor hopp, máskor kopp” dus alföldről mintegy 60000 ember özönlött ide az éhhaláltól megmenekedni, a hol soha még éhen senki meg nem halt, ‒ hiszem hogy valóságos Chánaán volt azon időben, mikor a sarlón kívül érczből készült földmivelő eszközt nem ösmertek.
A könnyű megélhetésen kívül, a rengeteg erdők által nyújtott biztonság lehetett oka, hogy ezen oly sűrű népességű Nyírbe a kapzsi rómaiak be nem nyomultak, legalább itt ott rendkívül gyéren előforduló római érmen kívül római emlék nálunk egyáltalában elő nem fordul.
A kultura nem nyugatról, hanem keletről tört be a Nyírbe, még pedig a kora népvándorlás idejében.
A rakamazi őstelep, melyet az Arch értesítőnek valamelyik füzetében leírtam, és a mely mintegy 500 méter hosszú omlásából számos régiség töredékeket juttatott a szabolocsi muzeumnak a kőkorszaknak, bronz és vaskorszaknak maradványait zárja magába, nem egymás fölé települve, hanem minden rend nélkül össze keveredve.
Ebből az következik, hogy itt a kőkorszaknak a vaskorszakba rendkívül rövid idő alatt, talán ‒ mint jelenleg Uj Guineába egy vagy legfeljebb két század alatt ment át.
Hogy az őslakók minden védelem nélkül hajtották volna a nyakukat igába, fel nem tételezhető.
A Szabolcsi nagy szabású földváron kívül van kisebb az orosi, pócs-petri, besztereczi, thuzséri határokban, és még több helyeken, melyeket, miután azokat nem láttam nem is említek.
A rakamazi őstelepen talált díszített számtalan cserép töredékek némelyike nem csak hasonló, de tökéletesen azonos némely ‒ a Büd Szt. Mihály kötelékéhez tartozó Józsefházi pusztán, és a gávai Katóhalom tájékán ‒ talált töredékekkel. Az utóbbi lelőhelyről olyan edényeink vannak, milyeneket egy mai fazekas talán csak remekbe tudna el készíteni. Ezen lelhelyen egy Nagy Constantin féle, a józsefházi lelőhelyen pedig Trajántól Nagy Constantinig terjedő időszakból származó négy érem találtatott.
A rakamazi őstelepen culturát terjesztő nép ezen korban szerepelhetett.
