Muzeumunk gyarapodása. (Nyirvidék XXIII. évf. 50. sz. 1902.december 14. 3. l. - Klny. dec. 9. 7 lap) (Jósa 325.)

Jósa 325. Muzeumunk gyarapodása. (Nyirvidék XXIII. évf. 50. sz. 1902.december 14. 3. l. - Klny. dec. 9. 7 lap) Muzeumunk gyarapodása Úgy látszik, hogy e czímen állandó rovata nyílik meg a Nyirvidéknek már eddig is elég gazdag culturális gyüjteményünknek érdekében. A napokban id.Gönczy László adott egy bronz gyürűt, melyet Bujon találtak, melynek czímer-paizsában csupán három nyíl van bevésve, egyik függélyesen, a másik kettő rézsut jobbbalra lefelé irányítva. A paizs felett S.N. betű. Igen egyszerű, tehát igen régi czímer lehet, melynek - származási korát - heraldicus nem lévén - meghatározni nem tudom, de a betűk alakjáról itélve a véset maga a XVI-ik századnál régibb nem lehet. Érdekesebb egy másik bronz gyűrű, melyet a Sima pusztán, valószínűleg Schlichter Gyula ny.százados úr birtokáról bérlője, Ungár Géza úr küldött, de Ferenczi József nyíregyházi könyvkereskedő úr útján. Ennek pecsételő lapja kissé szögletes, tojásdad. Vésete egy kar, mely hosszabb markolatú rövid keresztvasú kardot tart. Alatta félhold; a könyök mögött pedig egy csillag. Egy kardot tartó, könyökben derékszögre meghajlított kar, mellette félhold és egy csillag! Mi ez? Természetes dolog, hogy nem lehet más, mint török pecsétgyűrű. Eltaláltuk, mint szarva közt a tőgyét. A hetvenes évek elején az öreg tudós Pulszky Ferencz csecsemő múzeumunkat Nagy-Kállóban meglátogatta. Ezen alkalommal nagy büszkén mutattam meg egy a Sima pusztaihoz hasonló gyűrűnket. Elmosolyogta magát az öreg tudós. Hát azt hiszi maga, hogy a török világ előtt nem volt csillag és hold az égen? Nem forgattake azelőtt is kardot a vitézek, úgy mint ma? Feleletem mély hallgatás volt. Na lássa, én meg azt tartom, hogy ez avar gyűrű. Arra már nem emlékszem, hogy ezen nézetét mivel támogatta. A világhírű tudósnak nézetét azonban el kell fogadnunk, és ezen esetben a simai bronzgyűrűt a Krisztus utáni VII-ik századból származó avar gyűrűnek lehet tartanunk. Hogy nem Baján fejedelemé volt, az már bizonyos, mert a nagyszabású rablóvezérnek aranyból is telt volna gyűrűre; de az is bizonyos, hogy viselője ugyancsak markos legény lehetett, mert mai markos legényeink közül már többen felpróbálták, de mindegyiknek csak úgy pötyögött az ujján. Ezen gyűrűkön és egy pár kengyelen kívül, vármegyénkben biztosan avar származású leletre még nem akadtak. A nagykállói határban Ujhelyi István tébolydai gépész öcsém szerint Krausz nevü gazdatiszt négy avar csattot és több nyílhegyet talált, de minden érdeklődésemnek daczára a lelethez eddig még nem jutottam. Ez ügyben e sorok olvasóinak támogatását kérem! Grosz Benő mérnök ur Kisvárdáról legutóbb két kis ős cserépedényt ajándékozott. Az egyiknek magasan felnyúló füle, a Kr: előtti évezred II-ik felére az u.n. La-Téne cultúrára vall. Az edénykék útépítés alkalmával Vencsellőn kerültek napfényre. Ezen korból számos érdekes leletet őriz múzeumunk Nyíregyházáról, hat úrna temetőből, ehhez járul Cserepes-Kenéz, Téth, Sényő, Borsova puszta, Szennyes puszta, Ibrony, Balkány, Gáva, Ó Fehértó, Kékcse stb. A vencsellői edénykék hozzájárulnak azon régebbi nézetnek támogatásához, hogy az említett időtájban vármegyénk talán leglakottabb része volt Európának. Na de ezek felett igen magassan áll Nozaroviczky Kázmér remek ajándéka, amely szerda óta múzeumunknak egyik kíváló díszét képezi. Eddig nyolcz ép bronzkardunk volt. Az egyik melyet dr. Horváth József adott legszebb, gyönyörű zöld zománczos markolattal, amelyhez fogható szépet eddig még egy múzeumban sem láttam. Hármat özv. Salamon Tivadarné sz. gróf Forgách Margit úrnő ajándékozott. Egy Vaján talált kardot dr. Saáry Sándor nyíregyházi városi orvos. Kettőt Vajáról jelenlegi alispánunk édesatyja megboldogult Szikszai Pál, egyet mely Pozsonyból került. Lámfalussy kótaji gör. kath. lelkész úr. Egy pedig ugyancsak Vajáról jutott birtokunkba még 1869-ben. De azt, hogy ki ajándékozta, már elfelejtettem. Különböző bronzkori töredékeink csoportos leletekből származnak, melynek őskori bronzöntőknek újraöntés czéljából összegyűjtött kincsét képezhették. Piricséről Katz Mihály úrtól egy-, Kemecséről Vitéz Lajos úrtól négy különböző kardnak töredéke, Tisza-Eszlárról (Sinka hegy) néhai Szelóczky Géza rakamazi gyógyszerésztől, TiszaEszlárról (falu közeléből) Benedek Pál tiszaszabályozási főmérnök úrtól, Nagy-Halászból Kállay András úrtól. Így tehát eddig 8 ép, 8 töredék kardunk volt múzeumunkban őrizve. Tegnap kettővel szaporodott gyűjteményünk. Mindennek van históriája, tehát ezeknek a kardoknak is. Nem akarok a mátészalkai nóta írójának bűnébe esni, aki a végén kezdte, mondván: "Mátészalka gyászban van, mert a legény halva van." A logika törvényei szerint pedig azon kellett volna kezdeni, ami miatt a legénynek meg kellett halnia. Én sem azon kezdem tehát, hogy itt vannak a kardok, hanem azon, hogy miként kerültek őstörténelmünk archívumába. Angyalossy Pali öcsém, akit mint örök ifjú kedélyű embert, a "Pál" megszólítással megbosszantani nem szeretnék, pár hét előtt megsúgta, hogy Nozdroviczky Kazi, akinek azt kívánom, hogy soha ne vénüljön Kázmérrá, két bronzkardot szerzett és őriz: de tréfásan azt mondja; hogy inkább a kandalló tüzét piszkálja velük, mintsem azokat valakinek odaajándékozná. Angyalossy főszolgabíró vesztére súgta ezt be nekem, amint hogy ez mindjárt ki fog sülni. Ugyanis hétfőn a várdai patikát vizsgáltam meg, amire ugyan nem nagy szükség volt, mert azokban tizennyolc év óta soha rendellenességet vagy szabálytalanságot nem találtam; de hát "Röndnek muszály lenni". A hivatalos functiót d.u. öt órakor befejezvén, fiakkeren kirándultunk Döghébe, józan fiakkeres kocsissal. Kazit nem találtuk otthon, hanem bátyjánál, Györgynél, - akit azonban magammal egyetemben a legtöbben Gyurinak ösmerünk, - kajtattuk fel. Kár, hogy nem úgy hijják Tamás, mert nem olyan ember mint más. Ő is űzi a kutya meg a ló sportot, de űzi ám a más oldalú - talán még nemesebb - sportot is, a magyar iparsportot. Ebédlőterme, háló-pipázó szobája saját rajza után otthon készült faragott magyar díszítésű tömör butorzattal ékeskedik; a mi széles Szabolcsvármegyénknek utánzásra méltó például szolgálhat, - már persze annak, aki teheti. Kazinak mondtuk, hogy két előkelő állású úriember oly szennyet hagyott egymáson, hogy azt csak vérrel lehet lemosni, nem aféle inczifinczi mai karddal, hanem kipróbált legalábbis 3000 éves - karddal. Ilyen köztudomás szerint csak Kazinak van. Miután az ilyen régi kardokra sok mindenféle bacillus tapadhatott, én lettem arra kiküldve, hogy a kardokat a vármegye muzeumában fertőtlenítsem, nehogy a párbajozók élete súlyosabban veszélyeztessék. Kazi barátom reám parancsolt, hogy a véres öldöklő fegyvereket házához vissza hozni ne merészeljem, hanem helyezzem azon hóhér pallos mellé, mellyel Krucsay, feleségét Tolvaj Borbálát a kisvárdai várban lefejeztette. Megállapodtunk. Igen, de a kardok nem Gyurkánál, de a Kazi lakásán voltak. Angyalossy a józan fiakkeres kocsist küldte el a kardokért. - Vártuk de hiába vátuk. - Utánna küldték az ispánt, hogy a késedelemért erélyesen simogassa meg az arczát. A kocsis félreértette a megbízást és azt hitte; a kardok a korcsmában vannak. Ezeket ottan nem találva, a pálinkás üvegben kereste azokat, de ott csak a mély narcosist találta meg, és igy azt hozhatta magával; a kardot pedig az ispán úr. Döghéből Várda felé visszaindulva, szemben a hózivatarral, kegyetlen hidegben, a lovak lassudnak, végre megállnak. Hé! Temetésre megyünk vagy mi? Semmi válasz. Miska kocsisnak lábát lehetett volna amputálni anélkül, hogy szemével csak egyet is hunyorított volna. Angyalossy pálczájával igyekezett öntudatra ébreszteni, ami azonban minden igyekezetnek daczára sem sikerült. Végre is a kocsis önkénytelenül leszállott. A főszolgabíró, megunván régen viselt hivatalát, felült Khón fiakkeresnek bakjára, és a ragadós, nem merem mondani, hogy a földhöz ragadós lovak felett úgy forgatta az ostort, akár a tollat a hivatalban. Na még ilyen úri kocsisom is ritkán volt, de ő sem próbált még ilyet! Mikor Várdába értünk, hóemberhez hasonlított. Megdermedett ujjai alig voltak képesek a nagysokára előkerített másik fiakkeres kocsisnak a gyeplőt átengedni. Gondolhatta, hogy mégis csak jobb főszolgabírónak, mint részeg kocsisnak józan, helyettese lenni. No de a menyországba sem lehet Mac Adam, hanem csak Cyclops úton jutni. A vármegye közigazgatási bizottsága is a túlvilágra készülvén, Mac Ádám útján indul. Hogy azonban a bronzkardok ebbe a hideg szószba bele ne fulladjanak, halásszuk ki őket belőle. A bronzkardoknak két fő változata van. Az egyiknek markolata lapos, mindkét oldalán hosszában vályu alakulag kimélyítve, amelynek két lapja csonttal, vagy fával volt borítva, a másik fajtánál pengével egy darabból lett öntve. Ennek a másik fajtának pengéje és markolata két külön öntvény volt egymással akla-szeggel össze erősítve. Ennek a válfajnak három fő változata van, amely a markolatnak a pengével ellentétes végén észlelhető. Az egyik fajtánál a markolat végén két oldalán egy felnyúló többszörösen befelé kunkorgó szarv képezi a díszitést, a másiknál egy kerekded, vagy tojásdad korong, melynek közepén egy gombszerű kiemelkedést látunk. A harmadiknál a markolat végződést egy kerek csésze alaku kiszélesedés képezi, amelynek a közepén a gomb sem hiányzik. Kunkorgó szarvban végződő markolatú kardot hazánk területén eddig még nem találtak. Lapos korongban végződőt külföldön csak ritka esetben; csésze alakban végződőt pedig csakis Magyarországban. A Thuzséron együtt talált három kard közül egyik csészés, a másik kettő korongos. Ebből azt lehet következtetni; hogy a korongos kardoknak divatja hazánk területéről származott át más vidékre. A könnyebben utánozható lapos korongos kardnak készítési módját elsajátították, de a complikáltabb mintát igénylő csészés markolat-végezetű mintát utánozni képtelenek voltak, pedig ez tetszetősebb, mint a lapos korong. Mit lehet ezen körülményekből következtetni mást, mint azt, hogy a Krisztus előtti II-ik évezredben magasabb színvonalon állottak az itt lakó ismeretlen fajú és nyelvű népek, mint azok, akik tőlünk nyugatra laktak, mert különben a complikáltabb mintákat utánozták volna. A Nozdrovczky Kázmér által ajándékozott két kard ez évnek őszén egymás mellett találtatot. Akár a dögei, akár a veresmarti határban, ez archeologiai szempontból közömbös. Csak mellék tekintetből nem mondom meg, hogy melyik határban. A két kardnak markolata ??? Az egyiknek markolata külön van öntve és az 493 milliméter hosszú, tövénél 25 mm, hegye felé 45 milliméterre kiszélesedő u.n. liliomlevél alakú pangére két aklaszeggel van odaerősítve. A penge sötét fűzöld malachyt-patinával (nemes rozsda) van borítva, amely nem fényes. A markolat még sötétebb zöld és olyan fényes, miszerint azt jogosan - egy ma még nem ösmert - zománcnak is lehet tartani. A korongból kiemelkedő gomb körkörös és félkör alakú vonalakkal van díszítve, amit a többi szabolcsi kardokon nem észlelünk. A korong a gomb mellett felfüggeszthetés végett úgy mint a legtöbb korongos v. csészéskard, át van lyukasztva. A korongnak bekarczolt díszitése elmosódott. A markolat maga egymással egyenlő távolságban elhelyezett körülfutó kissé kiemelkedő három lécczel van díszítve, mely függélyes és harántos sűrűn vonalazott csoportokkal ékeskedik. A hirtelen 53 milliméternyire kiszélesedő pengetövet magába fogadó félhold alakúlag kivágott marokrészlet kigyódzó hármas párhuzamos és félkörös vonal díszekkel bír. A másik kardnak markolata lapos és mindkét lapján hosszában vályuszerű homorulattal van ellátva, a markolat csont vagy fából készülhetett borító lemezének befogadására. A markolatból csak 55 mm. hosszú rész maradt meg. Eredetileg 10 ctm. lehetett. A szintén liliom levé1 alakú 615 mm. hosszú tövéhez közel 33 mm. hegyétől 17 ctm. távolságban 4 ctm. széles pengéje világosabb zöld patinával van bevonva, széleitől 7 milliméternyire a pengének egész hosszában bemélyített vonal képezi s díszítést. A pengének töve akként szélesedik ki 54 milliméternyire, mint azt a korongos, vagy csészés kardokon látjuk. Hegyéből mintegy 3 ctm. hosszú darab hiányzik. Reménység van arra, hogy ugyanazon lelhelyről még több darab is fog kerülni. Nozdroviczky Kázmér barátom megígérte, hogy utána fog látni. Döghében az időből kifogyván, nem tehettem tiszteletemet özv. Ferenczy Emilné sz. báró Vay Hedvig úrnőnél, hogy elmondhassam neki miszerint a megboldogult férje akkori főispánunk Kállay András előtt igérte, hogy régészeti gyűjteményét muzeumunknak adja, ha érte megyek. Úgy értesültem, hogy a bárónő férje emlékét múzeumunkban megörökítendő, férjének ígéretét kegyes lesz beváltani. Annak idején a gyüjteményről referálni fogok. Nyíregyháza, l902.december 9-én. Dr. Jósa András