Jósa András családjának ősi soron volt kapcsolata Nagykállóval. Jósa Mihály az 1640-es években a kállói várőrség parancsnoka volt.
Talán ez is motiválhatta Jósa András nagyapját, Istvánt, hogy amikor 1787-ben Szabolcs vármegye Karai és Rendjei meghívták a vármegyei főorvosi székbe, azt készséggel elfogadta. Az akkori megyeszékhelyen a piactéren, a vármegye házával szemben vásárolt házat. A család itteni létéről Jósa András így emlékezett: „Nagyatyám, mint megyei főorvos a XVIII-ik század végén Nagykállóban lakott. Az akkori tisztviselők nem fizetésért, hanem ambícióból szolgáltak és nem Kállóban, a megye székhelyén, hanem vidéken, birtokaikon laktak. Csak a többnyire két hétre is terjedő szédriákra – megyegyűlésekre – jöttek be a vármegye székhelyére, amikor a papokon, a kastellánuson (várnagy) és a patikáruson kívül alig lakott nadrágos ember Kállóban, ahol fogadó nem volt, úgy, hogy ilyen alkalmakkor 30–40 vendége is akadt nagyanyámnak.” (Barangolások Németországban 161. oldal) Jósa András édesapja, Péter is itt, Nagykállóban született.
Jósa András bécsi orvostanára, Josef von Škoda doktor tehetséges tanítványát beajánlotta Erzsébet királyné mellé orvosnak. De Jósa 1864-ben inkább hazatért Nagykállóba, ahol az apai házba költözött be.
Nagykállóban talált rá élete párjára, Láner Olgára, akivel beköltöztek a „kondorhegyi várkastély”. „Így nevezték később komolyan és a Jósa András tréfás elnevezése után azt a kényelmes úriházat, amit megvett és amelyik erőssége a szenvedőknek. Nagykállónak „Kondorhegy” nevezetű dombos részén épült. A sors játékos kedvéből azonban azon a helyen, a vár fennállása idején a hóhér lakott.” ‒ írja Jósa Jolán. A házat Harsányi Gézáné nagykállói történész az 1875-ben és 76-ban felvett kölcsönök teherlapja alapján azonosította azzal az épülettel, amelyben később a Polgármesteri Hivatal működött (Nagykállói Hírmondó XVIII: 12. 2008.), és amely ma a Fecskeház Kállóban. Ezen az épületen 2006. szeptember 6-án emléktáblát avattak Jósa András emlékére.
Abban az évbe ‒ 1864-ben ‒, amikor Jósa hazatért Kállóba, távozott a városból Korányi Frigyes, akit meghívtak Pestre egyetemi tanárnak.
Jósa az év végén átvette tőle a nyolc ágyas szükségkórházat, melyet egykor nagyapja, Jósa István álmodott meg, és amelyet Jósa András 28 évi munkával 84 ágyas komoly intézménnyé fejlesztett.
„A ’kondorhegyi várkastélyban’ nem volt idő mézeshetek éldegélésére. A ’népek milliói’, ahogy Jósa András betegeinek sokaságát nevezte, egyre inkább tolongtak a házatája körül. Csak kétszer egy héten futotta idejéből rendelőnapokra. Szemtanuk szerint az idegen ilyenkor országos vásárnak nézhette a háza környékét. Talyigák, szekerek, hintók táboroztak utcahasszat. Világéletében koránkelő ember volt Jósa András, mégis rövid lett számára a nap. Ilyenkor délután négy óráig is egyfolytában rendelt, étlen-szomjan enyhített a szenvedőkön.” (Jósa Jolán)
Jósa doktor komoly közéleti tevékenységet folytat. Választmányi tagja lett az 1878-ban megalakult főreáltanodai segélyegyletnek.
1880-ban a megalakuló szabolcsmegyei fügetlenségi kör kállói körének választmányi tagja lett. Ugyanebben az évben a Nyírvidék számolt be arról, hogy „Nagy-Kálló halad. Igazolja azt azon műkedvelő-társulat, mely ott nem rég alakult dr. Jósa elnöklete alatt, hogy a nemsokára beálló unalmas téli estéken felolvasások, dal- és zeneestélyek s színi előadások rendezésével mulattassa a közönséget. A műkedvelők már tanulják is szerepeiket. Az előadások tisztajövedelméből szegény sorsú gyermekek fognak öltözékkel ellátattni! Sikert kívánunk e szép és közhasznú szövetkezetnek!” Az első előadásra a megyeháza nagytermében került sor, amikor az „Apró félreértések” című vígjátékot mutatták be. Ahogy Szohor Pál emlékezik róla: „Különös virágzásnak indul a társulat, mikor vezetését 1887-ben dr. Jósa András veszi át.”
A XIX. század második felében, fél évszázaddal a Magyar Nemzeti Múzeum alapítása után kitűnő férfiak egymás után hoztak létre múzeumokat országszerte. Az elsők között volt Szabolcs vármegye múzeuma is.
1867-ben Nagykállóban alapították meg a Szabolcsvármegyei Régészeti Egyletet ‒ nagy Magyarországon hatodikként, a mai ország területén negyedikként ‒, a Jósa András Múzeum ősét. „Kezdeményezik egy régészeti tárgyak tárául szolgáló üveges szekrény megalapításával egy megyei, múzeum létesítését”, amely „hivatásául tekinti, hogy szorosan a megye határain belül napfényre került régészeti tárgyak fönntartására törekedjék.”
A múzeum a megyeházára költözik be.
A megyeháza épülete, ma Megyei Elme- és Ideggyógyintézet (Jósa András Múzeum 694)
1876-ban Szabolcs vármegye székhelyét Nagykállóból Nyíregyházára helyezik át. Jósát főorvosnak hívják. 1883. december végén családostól elköltözik Nagykállóról. De a városhoz élete végéig kötődött. Jósa Jolántól tudjuk, hogy 1886-ban a kállói református templom kérte kölcsön az orvosdoktor által készített orgonát. „A hívek úgy megszerették ott a zengését, hogy egy év múlva már közadakozásból orgonát szereztek.”
1893-ban például megásatta az akkor Nagykállóhoz tartozó Császárszálláson lévő egyik kunhalmot.
Gyakran kapott régészeti leleteket kállói barátaitól, ismerőseitől. Közülük az egyik legkiemelkedőbb, Jósa által különös becsben tartott darab egy sisak volt. Ezt a tébolyda mögött egy telefonoszlop gödrének ásásakor lelték. Jósa nyomban sietett megnézni a helyet: kisebb ásatást is végzett ‒ eredménytelenül. Az összelapított sisakot viszont sietett a Nemzeti Múzeum segédőrével, dr. Gasparetz Gézával restauráltatni.
Többször megfordult újra és újra Kállóban. Ilyenkor gyakran szállt meg a katolikus plébánián.
Hogy vissza-visszatért, nem véletlen. Két évtized alatt az ifjú, barátságos orvos rengeteg barátra lelt Kállóban. Elsősorban a Kállayakat kellene itt felsorolnunk: Emánuelt, Jánost, Adolfot, Ubult, Albertet, Ottót, a keresztkomáját. Jósa Jolán sorolja a többieket is: „a Hubaffyak, Dózsa József, Tamár, Schurina plébánosok, a Ferenczyek, Hvezda, Urszinyi…” A nagykállói barátok közül említenünk kell Bleuer Miklóst, az orvost ‒ „ünnepe Jósa Andrásnak, ha házánál tisztelheti” (Jósa Jolán). Bár a névsor nyilván nem lehet teljes, de muszáj még itt említenünk Görömbey Péter nagykállói ref. esperest, Jósa András sok-sok viselt dolgában társat és barátot. A barátokat sorolva idézzük föl ismét Jósa Jolánt: „Nagyra tartja Borosnyai Lukács Bélát, a nagykállói elmekórház igazgatóját. Az ő segítségével és a Gödény Sándor dr. ottani gyógyszerész lelkes támogatásával utolsó műkedvelői előadását rendezi meg. Két leánya is együtt szerepel vele. Akkor már saját szavai szerint hetvenkedik, 70 esztendőt hordoz a ’puttonyában.’ A közönség meghatva szemléli, amint fekete, módos gazdaviseletben jelenik meg az öregségében is tisztesen fiatalnak maradt magyar.”
