Régiségi ásatások. (Jósa 255.)

Jósa 255. Régiségi ásatások. I. (Nyirvidék, XXI. évfolyam, 10. szám, Nyiregyháza, 1900. márczius 11-én. 3. lap.) II. (Nyirvidék, XXI. évfolyam, 11. szám. Nyiregyháza,1900. márczius 18.-án. 3. lap.) III. (Nyirvidék, XXI. évfolyam, 13. szám. Nyiregyháza, 1900. április 11-én, 2. lap.) IV. (Megjelent: Nyirvidék, XXI. évfolyam, 15. szám. Nyiregyháza, 1900. április 15.-én, 2-3. lap.) RÉGISÉGI ÁSATÁSOK Megjelent: Nyirvidék, XXI. évfolyam, 10. szám, Nyiregyháza, 1900. márczius 11-én. 3. lap. I. Valami nagy mágnes lehet itt a Nyir alatt, a mely az őskorban, a népvándorlás idejében a népeket ide vonzotta, sok időig itt marasztotta, mai lakóit varázs hatalmával kebléhez szorítva tartja. Tatár török labanczjárás viharzott el felette, de a szabadság szent tüze mindig égett lakóinak szívében akár a burokéban. Magyar a Nyirnek izze porcza. A rakamazi, napkori, pócs-petri-i, vencsellői svábok csak hírből ösmerik ilyeneknek őseiket. A Nyiregyházi csak volt tót, de ma nincs város széles Magyarországon mely hazafiságban magyar érzelemben túl tenne rajta. A szabolcsmegyei oroszoknak rágalmazott görög katholikusok, kiknek ősei már a honfoglalás előtt őslakók voltak, vagy őseinkkel együtt hódították meg áldott hazánkat, a “divide et impera” jelszó jármában nyögve, most vannak zarándok úton Rómába, hogy engedje meg nekik ő szentsége a magyarok istenét magyarul imádni; mert ők multjukhoz híven nem oroszok, hanem tősgyökeres magyarok, és nem is akad papjaik között egyetlen egy sem, a ki a felvidéki protestáns vagy római katholikus papok némelyikének színvonalára sűlyedt volna le. A mi népünk görcsösen ragaszkodik az ősei által szerzett talajhoz. De azért körül kellett metélni a vármegyét Földes, Szováth, Püspök-Ladány, Nádudvar, Csege, Egyek, Balmaz-Újváros, Téglás községekből Hajdumgyét alakítottak, és Szabolcsvármegyét felére, a “Nyirre” szorították, azon szűk területre, a mely tavaiból erdőiből könnyen művelhető talajából dúsan ellátta a kezdetleges eszközökkel rendelkező, és csekély igényű népeket hallal, vadakkal és a földnek termékével. Ha nagy bőség nem volt is nálunk, de inség sem. Hiszen 1817. és 1863-ban százezrenkint tódultak vármegyénkbe az egyszer hopp máskor kopp vármegyékből az éh-halál ellen menekülendők. Ha ma nem is, de a multban ilyen arkádiai élet volt nálunk. Hogy pedig ez nem hypothesis, bizonyítja azon körülmény, hogy alig van, - vagy talán nincs is - hazánkban vidék, mely annyi ősnyomokat mutatna fel, mint a mi szeretett Nyirünk. Több ízben igyekeztem a “Nyirvidék” hasábjain vármegyénk archeologiai viszonyai iránt az érdeklődést ébren tartani. Az eredményről szerény muzeumunk tanuskodik. Dr. Hampel József úr szívességéből többek között az Archeologiai Értesítőben beszámoltam a Szabolcsvármegyei őshalmokról szerzett tapasztalatainkról is, a mely közleményben felemlítettem, hogy a Nyirben minntegy 50 ős halom van két keletrtől nyugotra vonuló - távolság ésirányban egymástól eltérően szétszórva. Eddig tizenkét - ilyen - őshalomnak megásásában vettem tevékeny részt. Nem akarom recapitulálni azokat, amiket már elmondtam. Csak azt említem meg, hogy az eddig felásott őshalmok különböző korból származnak. Legrégibb a gróf Pongrácz Jenő bőkezűsége folytán átkutatott 8 méter magas tisza-eszlári Potyhalom, melynek felső fele fekete televény, alsó fele sárga homokból volt felhordva. Az ilyen határolt sárga homokon, kemény sárga agyaggal kitapasztott hosszas négyszögű területen, összekucsorodva oldalt fekve egy nagy emberi csontvázat találtunk, bal fülénél egy borsónyi átmérőjű, vastag kifli alakú, külső felén hornyolt bronz fülbevalónál egyebet nem találtunk. A sír előtt pár lépésnyire két égetett gyermek csontváznak maroknyi maradványait. Ezen sír az ősidőkben kirabolva nem volt. A Tisza-Eszlár kötelékéhez tartozó Bashalomban gróf Pongrácz úr kastélyának kertjében az eredetileg legalább is tíz méter magas halomnak közép magasságában egy, és a fenéken egy másik csontváz találtatott, latszólag bolygatatlan helyzetben minden sírmelléklet nélkül. Ezen halom sem lett az ősidőkben feldúlva, leglább behatoló aknának nyoma nem látszott. A Nagy-Kállóhoz tartozó császárszállási névtelen halom teljesen sértetlen volt. A hat méter magas halomnak fenekén egy két méter hosszú,a közép magasságban egy kisebb csontváz feküdt hanyatt fekvő helyzetben kinyújtóztatva, fejjel nyugotnak, lábbal keletnek. Az utóbbi mellett egy 2 méter hosszú. másfél méter széles és 30 ctm. magas tenyérnyi vastag hamufoszlánnyá vált tölgyfa deszka láda. Tartalma hamu puha volt, míg a környező egész halom tömeg kemény homokos agyag. Hogy a láda mit tartalmazhatott, a leggondosabb kutatás mellett sem lehetett gyanítani. Sírmelléklet absolute semmi. A felső csontváz mellett minden irányban pár méter távolságnyi tömegben kisebb-nagyobb író kréta darabokat találtam. A halomnak más részében egy diónyi ércz salakot, és egy gesztenye mekkoraságú részben lepattogtatott kova darabnál egyéb nem akadt. Ezen halom a Bashalommal egykorú, és azon időből származik, mikor az érczet már ösmerték ugyan, de sírmellékletül nem használták. Egy negyedik halomban, a gávai Kató halomban a legalább is 3 méternyire lekopott tetőtől 50 ctm. mélységben egy bolygatatlan, teljesen porrá vált csontváz mellett egy éles hasú edényt, és egy 50 ctm. hosszú egyenes kétélű kardot találtam, melynek markolata vászonnal körül göngyölt gyűrűben végződött. Állítólag a stájerországi hochenbergi kardhoz hasonlít, csakhogy annak pengéje sokkal hosszabb, és markolata nem gyűrűben, hanem gömbben végződik. Ezen halomban már az ős időben aknával hatoltak le és a halom aljában levő sírban csupán elkorhadt tölgyfa gerenda daraboknál egyebet nem találtak. Ezen sír kétségtelenül a korai népvándorlás idejéből származik, de teljes analogia hiányában meg nem határozható időből. A halom körül rendkívül fínom és díszes - unicumnak tekinthető cserépedények és dudoros boka perecz került muzeumunkba. Egy negyedik fajta egymás mellett levő hat halomból álló, 12 öl átmérőjű és 1 1/2 ől magas halom csoport, melyet a nép Kunhalomnak nevez Geszteréd község mellett fekszik. Ezen halmokat báró Vécsey József ásatta meg. Az ásatásban dr. Rómer Flóris felügyelete mellett én is tevékeny részt vettem 1867-ben. A halmok közül öt már az ős időkben teljesen ki lett fosztva. Egy azonban részlegesen. Az itt talált tárgyak a nemzeti muzeumban őriztetnek. Egy itt talált edény a berlini “Norddeutsche Alterthümer” muzeumban a Kr. u. V-ik századból Mainzban talált terra sigillata edények barbár utánzata. Póttárgyaknak lettek felösmerve. Tudva levő dolog, hogy a keleti góthok Atilla hadseregének egyik tekintélyes részét képezték. Nincs tehát kizárva az, hogy a geszterédi Kunhalmok kunhalmok ne lehetnének. Annyi bizonyos, hogy az említett halmok négy különböző korból származnak. A nagykállói korhány, a mely valószínüleg a déloroszországi kurgánok sorába tartozik, - mert hazánkban hét korhány nevű halmot ösmernek, - teljesen ki volt fosztva, és a hat méter magas dombnak aljában csupán elkorhadt tölgyfa deszkánál egyebet nem találtunk, tehát gyanítani sem lehet, hogy milyen időből származik. Ezen halmok körül ároknak nyoma sincs, és talán azért tartotta ezeket megboldogult világhírű geologusunk dr. Szabó József geologiai képződéseknek. Úgy látszik, hogy a kegyelet a környékről lehámozott földből emelte ezeket a hatalmas elhunytaknak. A Nyiren létező halmok egynek kivételével, hasonló módon létesültek. Ezen kivétel a karászi Garahalom, melyről az Archeologiai Értesítőnek 1899 év folyamán tettem jelentést, és a mely halom egy honfoglaló vezérnek volt kifosztott sírja, és a mely igen mély és széles árkokkal volt körülvéve. Ezen vázlatos közleményből valószínünek látszik az, hogy a Nyirben eddig gondosan átkutatott tizenkét őshalom legalábbis öt különböző korszakból származik. Dr. Jósa András RÉGISÉGI ÁSATÁSOK Megjelent: Nyirvidék, XXI. évfolyam, 11. szám. Nyiregyháza,1900. márczius 18.-án. 3. lap. II. Hazánkban alig van vidék, a hol oly nagy számmal volnának őshalmok szétszórva mint Szabolcsvármegyében, különösen pedig a Nyiren. Ötven hatvan halmaink között legnagyobb és külsejét tekintve legépebbnek látszik az özv. Ibrányi Zsigmondné sz. Vezerle Mária úrnőnek mintegy 2000 holdas televény dús ibrányi birtokából kiemelkedő u.n. Fekete halom, melynek alap átmérője mintegy 70, magassága pedig 11 méter, és a mely halomnak tetejéről gyönyörű kilátás van a Hegyaljára, a Rétközre és a Nyirségre. A mennyire ösmeretem terjed, ennél nagyobb halom hazánk területén nincs. Az 1867-ben felásott geszterédi hat Kun halmot hajlandó vagyok hun halomnak én azt hittem, hogy halmaink mind kunhamok. Miután a Fekete halom mindegyik között legnagyobb, közel állott azon feltevés, hogy ezen halom alatt valamely hatalmas hun vezér, talán épen Atilla alussza örök álmát. A később átkutatott és átlag hat méter magas halmoknál szerzett tapasztalatok azonban öt különböző korszakra engednek következtetni. Ezen kérdésnek esetleges megoldását a nagyméltóságú belügyminiszter úr által rendelkezésemre adott pénzsegély, özv. Ibrányi Zsigmondné úrnőnek kegyes engedélye a birtokát díszítő halom megbontására, szíves vendégszeretete, melyet a halom közelében fekvő telek tanyáján már mintegy két hét óta élvezek, és a család teljhatalmú megbízottjának Ónody Dezső úrnak időt és fáradtságot nem kímélő áldozatkész támogatása tette és teszi lehetővé. A Fekete halom Nyiregyházától északra 16, Kótajtól észak nyugatnak 6, és Bujtól délkeletre 2 kilométer távolságra fekszik, és a tiszaszabályozás előtt a Tisza árterét képező akkor még mocsaras Rétközből emelkedik ki. Eredeti elnevezése ösmeretlen. Mai nevét a televénydús fekete földtől nyerte, melyből a környező talaj lehámozásával készült. Sáncz ároknak nyoma sincs, hanem saroglyán hordták fel a földet, mert gyakran igen nagy egymástól elütő színű földtömböket találunk benne, és így sisakkal, vagy paizson alig halmozhatták volna fel. Elnevezése későbbi lehet, mint a Lyukas, Szerencse, Kincses vagy Őrhalom elnevezése. Az utóbbi feltevés képtelenség, mert sok esetben ezen halmok egymásnak közvetlen közelében esnek, pedig két őrhalomra egymás mellett szükség nem volt, de mi okból is emeltek volna ezerek munkájával 6-11 méter magas halmot, miután egy hasonló magas leszúrt gerenda vagy élőfa is ugyanazon szolgálatot tehette. Az eddig felásott halmok kivétel nélkül ki lettek az ős időkben fosztva, és mindig csak egy embernek képezték sírhalmát; csupán a Bashalomban és a császárszállási most már névtelen halomnak közép magasságában és a gávai Katóhalom kúpjához közel találtunk még egy-egy kinyújtóztatott csontvázat, mely valószínüleg mint a nagy halottnak áldozata temettetett el oda. Miután az eddigi tapasztalatok szerint a sírok a halmoknak függélyes tengelyének közelében találtattak, idő, erő és pénz fecsérlésnek tartottam az egész óriási halomnak széthordását, hanem f. évi február16-án kezdettem felülről a halomnak közepéből egy függélyes aknával, melynek hosszúsága keletről nyugotra tíz és fél, délről északra nyolcz méter szélesre tűzetett ki. A két déli sarkon egy-egy méter széles és az északi oldalnak közepén egy négy méter széles, a föld kihordására szükséges, északnak irányuló fő kijárót hagytam, hogy a halom feneke felé szűkülő bevágás még elég széles legyen a földnek kifurkálására. A halomnak tetején egy észak-keleti, keleti, dél-keleti, oldalán a kúptól 2-3 méterrel lejebb három behorpadást észleltünk, kincsásók turkálásának nyomait, melyek azonban egy méternél valamivel kevesebb mélységre hatoltak. A felső horpadásnak megfelelőleg másfél méter mélységig tölcsér alakú, a föld átázott és könnyen ásható volt, a halomnak többi része bár vegyült földből állott ugyan, de olyan kemény volt, hogy néha ásó helyett csákányt kellett használni, s a gödörnek oldalait csaknem függélyesnek lehetett hagyni beomlás veszélye nélkül. A halom tetejétől két ásó nyomnyira egy, mintegy hat éves lónak fogát találtuk, mely annyira ép volt, miszerint csak újabb időben kerülhetett lakhelyére. Ettől másik ásónyomnyira mélyebben azonban már egy olyan lófogra akadtunk, a melynek már zománcrétege is annyira el volt korhadva, hogy ujjaim között gyenge érintésre is porrá vált. Pár ásónyomnyira mélyebben az előbbiektől, oldalt keletre egy igen elrozsdásodott mogyorónyi vas gömb egy czentiméter hosszú nyéllel, mely kétfelé rövid ágban végződött, és talán sarkantyú csekély töredékének tekinthető. Mintegy másfél méter mélységből, a halomnak függélyes tengelyétől pár méternyire északnyugotra egy diónyi alaktalan jaspis töredék, valamivel mélyebben hasonló, gyermekökölnyi, és még mélyebben távolabb az előbbiektől egy harmadik ilyen töredék. A halomnak pár méternyi mélységéből egy nem korongon készült, kívül belül veresre égetett, de közepén fekete, 2 ctm. hosszú és széles cserép edény töredék. Még mélyebbről, de különböző helyről két nyílhegyül is használható obsidián szilánkot és egy obsidián késtöredéket, és öt méter mélységből egy mindkét oldalán homorúra kopott őrlőkőnek háromszögű, mintegy 10 ctm. hosszú darabját. Ezen felemlített tárgyak, a halom anyagának különböző mekkoraságú és élesen határolt volta, nagy keménysége eddig csak azt bizonyítja, hogy a halom hordott földből áll, keletkezési korára azonban világosságot nem vet. Mintegy három méternyi mélységben, a közép függélyes vonaltól északnyugatra, a domb fenekétől képzelt egyik sugár vonalában, a felülettől egy méter mélységben egy cserép töredékre akadtunk, a melyről pár szóban meg kell emlékeznem, a melyről azt tartom, hogy a kora - népvándorlás idejéből származik, és a melyhez hasonló négy darabot a Rakamaz és Timár közötti mintegy 500 méter hosszú, 1-2 méter vastag culturrétegnek az 1888-ik évi Tisza-árvíz által okozott partomlásból sok más tárggyal együtt kerítettem muzeumunkba, és a mely omlásról annak idején az Archeologiai Értesítőben röviden beszámoltam. Dr. Josa András RÉGISÉGI ÁSATÁSOK. Megjelent: Nyirvidék, XXI. évfolyam, 13. szám. Nyiregyháza, 1900. április 11-én, 2. lap. III. A Feketehalomban talált tárgy egy tölcsér alakú cserép edény alsó végének töredéke. A végrész tömör, ép és egy kerülék alakú olyan sík lapban, vagy talán helyesebben mondva talpban végződik, mely 34 és 28 milliméter átmérőjű, és olyan, hogy az ép edény azon megállhatott a nélkül, hogy feldöljön. Ezen tömör alsó vég 25 mm. magas és 11 függélyesen végig hatoló lyukkal van ellátva, tehát nem lehetett egyéb mint túró készítéséhez használt cserép tölcsér, melybe a füllesztett aludttejet zacskóstól bele tették, hogy a savó a lyukon ki csepeghessen. Ezen cserépedény-töredék kívül olyan sajátos zegzugos vonalakkal van díszítve, a milyeneket csupán némely rakamazi cserép-töredéken, de másutt nem láttam. Ilyen tölcsér-végből Rakamazról 4 példány van muzeumunkban. Kétségtelen tehát, hogy a rakamazi őstelep korából származik. Ezen telepen kő, bronz és vaskorszaki tárgyakat találtunk, de a mint én észleltem, nem egymásra települve, hanem minden rend nélkül összevegyülve, a miből azt kell következtetnem, hogy a kora népvándorlás idejében a keletről ide tóduló népáradat az itt lakó kőkorszakban élőket, meg nem határozható - de aránylag rövid - idő alatt a bronzkorszakon át a vaskorszakba vezette. Lehet, hogy észleletemet tüzetes kutatás oda helyesbítené, hogy a különböző korszaki emberek itt egymás fölé települtek. Annyi azonban kétségtelen, hogy ezen túrószűrő tölcsérek fejlődöttebb agyagiparra vallanak, és a kő vagy bronzkorszaknál hozzánk közelebbi időből, legalább is a Krisztus születését megközelítő időből a kora népvándorláskor idejéből származnak. Hogy a Feketehalom újabb keletű egy érme bizonyítja, mely a halom közepétől lefelé számítva 5 méter mélységben, ennek függélyes tengelyétől északra 17 méter távolságban, a felülettől egy méter mélységben találtatott. Körirata Imp. Caes. M. Aur. Antonius S. Aug. Hátsó lapján Mars hadisten áll, mögötte Mars előtte Victor felirattal. Ezen római császár Kr. u. 161-180 Mart. 17-ig uralkodott, tehát a napokban múlt 1720 éve hogy elhúnyt, és a Jazygokkal, Quadokkal, Markomanokkal győzelmes csatát vívott. De megesett rajta az, hogy a Quadok Esztergomban körül zárolták, és már-már vízhiány miatt meg akarta magát adni, midőn a többnyire keresztény légio fulminatrix katonáinak imádságára az ég csatornái megeredtek, és megmenekülését a keresztények Istenének köszönve, a keresztény vallás terjedését nem akadályozta. Ezen halmunkban talált érem verve volt már akkor, mikor a halmot emelték, az tehát vagy azon időtájban, vagy későbben, de semmi esetre előbb nem létesült. Azt, hogy ezen időben milyen népek lakták vidékünket, nem tudjuk. Caracalla (211-217) azon góthokkal harcolt, melyeknek hatalmas királyuk Ostrogotha 217-ben a Dunát átlépve Mősiát és Thraciát pusztította. Ennek utóda Kniva pedig a Tisza vidékéről 70.000 emberrel Thraciába törve Philippopolisnál Decius római császárt legyőzte, a ki ezen csatában esett el. Valószínünek látszik, hogy már Marcus Aurelius philosophus idejében is góthok lakták vidékünket, a kik késöbben az ötödik században Atilla világhódító seregének hatalmas részét képezték. Ezen homályos kor kimerítő írott történelem hiányában archeologiai kutatások támogatására szorul. A Feketehalom is egy foszlányos okmány azon sötét homályba burkolt kornak némi megvilágítására, melyet morzsák után némelyek tisztán vélnek látni. Ilyen morzsát keresek én is a Feketehalomban. Világosan emlékszem arra, hogy olvastam valahol - de hamarjában nem tudom megtalálni - egy byzathin császárnak azon rendeletét, melyben meghagyja, hogy az őssírokból ki kell szedni azon kincseket, melyek a halottakkal eltemetve, az élők használatától elvonattak. Úgy látszik, hogy ezen rendeletnek hatálya a görög birodalom határain is túl terjedt, mert úgy a szabolcsi - eddig átkutatott 12 - sír is, csak úgy mint hazánknak más vidékein megásott őshalmok is már az ősidőkben a legtöbb esetben teljesen, igen ritkán részben már ki lettek fosztva. Ezeknek tudatában nem anyagi kincsekre sóvárogtam, hanem csak böngész leletre, a mi pedig igen soványnk igérkezik. 310 ctméter mélységben a halomnak függélyes tengelyétől keletre 4 méternyire a puha föld váltotta fel a kemény talajt, melybe az ásónak nyele könnyen hatolt végig a mélységbe. Rögtön tisztába jöttünk azzal, hogy ezen halomban is keletről nyugot felé meredek lejtővel már a régi időkben fosztogatók hatoltak le a halom fele magasságának közepe felé. Öt és fél méter mélységben egy két méter hosszú és ugyanilyen széles feldúlt sírnak tölgyfa deszka fedelére, vagy tetejére akadtunk. A sírnak közepe a halom tengelyétől keletre két méternyi távolságra esett. A kívülről lejtősen keletről nyugotra lefelé hatoló 2 1/2 méter átmérőjű kerekded átmetszetű akna egyenesen lett a sír felé ásva. A régi sírfosztók nagy tapasztalattal bírhattak, és olyan biztos irányban törtek a sír felé, mintha átlátszó üvegben dolgoztak volna. A földtömb szilárdságában is bíztak, mert az aknának sem tám, sem homlokoszlopai nem voltak, hanem egyszerűen vakondok munkát végeztek. A tölgyfa deszkából készült sír 80 ctm. magas volt. A deszkák 7-8 ctm. vastagok voltak, és ezeknek nyomát a 2 méter széles és ugyan ilyen hosszú sírnak oldalán ki lehetett mutatni, de ezek is meg lettek már a fosztogtók által semmisítve úgy, hogy csak egy darabnál lehetett megállapítani azt, hogy 50 ctm. széles és 7 ctm. vastag volt, élével lefelé állítva, mint azt a földhöz tapadt farostok iránya igazolta. A deszkák nem voltak szorosan egymás mellé helyezve, hanem 20 ctm. közöket is ki lehetett mutatni. Ezen oldal-deszkákat a kifelé dűléstől a sírnak fenekétől még 50 ctm. mélységre lehtoló 140-150 ctm. hosszú tölgyfa gerendák óvták. Egy ilyen gerenda a fosztogatók által ki lett húzva, de már akkor is olyan korhadt állapotban volt, hogy a sértetlen, be nem omlott, 50 ctm. hosszú, 15 ctm. széles, 10 ctm. vastag cölöp üres helyének oldalain 1/2 ctm. vastagon már a fosztogatáskor oda tapadt függélyes irányú farostok tisztán észlelhetők voltak. Ezen körülmény azt bizonyítja, hogy a fosztogatok mélyebbre ezen aknán le nem hatolhattak, mert különben ezen lyuk is úgy beomlott volna, mint a többi kiszedett gerendának helye. Dr. Jósa András RÉGISÉGI ÁSATÁSOK Megjelent: Nyirvidék, XXI. évfolyam, 15. szám. Nyiregyháza, 1900. április 15.-én, 2- 3. lap. IV. A függélyesen állított tölgyfadeszkákkal határolt 80 ctm. magas 2 méter hosszú és ugyanilyen széles négyszögű sírban gondosan hatoltunk le azon reményben, hogy bár a sírban keletről egy meredeken lejtő, puha földdel telt akna vezetett le, melyen ősidőkben fosztogatók hatoltak be; - még is csak fogunk valami sírmelléklet maradványaira akadni. Nagyban csalódtunk, mert a sír felső szélétől számítva lefelé mintegy 70 ctm. mélységben egy 4-6 ctm. vastag tölgyfa deszkára akadtunk, mely vízszintesen volt elhelyezve, de nem fedte be a sírt mindenütt hanem csak itt-ott, de meglátszott, hogy ezen deszkából hiányzanak ugyan részek, de eredetileg 2 méter hosszú és 2 méter széles területet fedtek be. A deszkák, daczára annak, hogy tisztán felösmerhetőleg tölgyfából voltak, két féle képen voltak elkorhadva, mint azt már általam előbb felásott őshalmokban is tapasztaltam. Egy része az elkorhadt tölgyfának épen úgy néz ki, mint a bükkfatapló, csakhogy annyira porlékony, miszerint ép darabokat kiemelni nem lehet, más része pedig valósággal szürke hamuvá vált és csak abból lehet megtudni, hogy nem égés által vált hamuvá, mert hosszú rostokban lehet felszedni, kuszáltságnak minden nyoma nélkül. Fát a legnagyobb gonddal sem lehet hamuvá égetni, hogy azt hosszú rostokban, maréknyi tömegekben lehessen felszedni és hogy fekete szénnek nyomai se mutatkoznának mint itt és másutt is tapasztaltam. Talán az élő tölgyfának különböző kora lehetett oka kétféle elkorhadásnak. A deszka alatt 3-4 ctm. vastag zsíros tapintású fekete földréteg volt. Tollkésemre és annak nyelére szurok módjára tapadt úgy, hogy reá száradva azt lemosni alig, hanem csak levakarni lehetett. Hiába szurkáltam azt a környező földbe, mert ezen réteget ebben ledörzsölni nem lehetett. Nyilván a hulla lágyrészeinek bomlásterményei földdel vegyülve képezték ezen rendkívül tapadós fekete réteget. Ezen rétegben össze-vissza hányt, részben szárcsontoknak felösmert emberi csont maradványokat találtunk. A sírnak délnyugati szögletének közelében lisztté vált csontmaradványok találtattak ökölnyi tömegben, valószínüleg koponya részletek. Ugyan itten papír vékonyságú néhány czentiméternyi átmérőjű nem élesen határolt hófehér rétegre akadtunk, mely eredetileg valamely vékony rézzel nem vegyített ezüst lemez volt, mely chlor ezüstporrá változott, a mit azon körülmény tesz kétségtelenné, hogy a hófehér por a napvilágon lila színűvé, később feketévé változott, de még egy hártya vékonyságú lemezt sem sikerült észlelnünk, vagy kiemelnünk. Ugyanitt pár czentiméternyi távolságban egymástól két kis rézzel nem vegyített ezüst fülbevalót találtunk, melyeknek átmérője 13 mm. köpczös kifli alakú, hengerded, minden díszítés nélkül, legvastagabb része 6 mm. átmrőjű, két vége felé hirtelen egyenesedik ki és hegyei egymásra hajlanak. Ezen leírás csak az egyikre illik, mert a másik, a melyik pedig eredetileg ugyan ilyen volt, részben már chlor-ezüst porrá változott. Hegyes végei megsemmisültek, vastagabb részének felülete is már chlor-ezüsttel van borítva, a melyet megkaparva, a tiszta ezüst anyagot ismerjük fel. Hogy lehet az, hogy ilyen közel egymáshoz, az egyik tiszta ezüst marad, a másik pedig részben már chlor-ezüstté változik. Ez nem képzelhető másként, csak úgy, hogy a hullának egyik részén légeny sav képződött, mely az ezüsttel légeny savas ezüstöt (pokol-követ) képezett, melyből a chlorsav a légeny savat helyettesítve chlorezüstöt állított elő. Azt, hogy ilyen közel egymáshoz miért jöttek létre különböző vegyi folyamatok, magyarázni nem tudom, de hogy így volt, a ténylelet igazolja. Ezen szurokszerű vékony rétegben egyébre nem akadtunk. A hét méter magas tisza-eszlári Potyhalomnak fele magasságában, a felső fekete föld és a sivár sárga homoknak határán, kemény agyaggal kitapasztott tölgyfa deszkákkal körülvett és befedett sírban egy összekuczorodott oldalt fekvő csontváznak egyedüli sírmelléklete egy az egyik fül mellett talált, a feketehalmihoz alakra és nagyságra teljesen hasonló bronz fülbevaló volt, külső részén azonban sűsűn egymás mellett levő hornyolatokkal. Lejebb azonban a föld vegyülve nem volt, és egy második alsó sírt a halom alapjának szintjén nem találtunk. Azt hittem tehát, hogy a Feketehalom a Potyhalommal azonos. De miután a Feketehalomban talált kifosztott felső sír alatt a föld épen olyan vegyült és keménységű volt, mint a hogy azt a sír felett észleltük, fel kellett tennem, hogy a halomnak alap vonalán még egy másik sírra is fogunk akadni. Hogy a föld a közép magasságban talált sír alatt is hordott volt, kétségtelenné vált, miután itt-ott különböző mélységben apró, alaktalan, díszítés nélküli cseréptöredéket és pár obsidián szilánkot találtunk. A halomnak tetejétől számítva tizenkét méter mélységben, a középmagasságban talált sírtól csak 50 czentiméterrel keletebbre, egy két méter hosszú, másfél méter széles, 3-4 ctm. vastag, vízszintesen elhelyezett bükkfa taplószínű, porrá vált, és a föld nyomása folytán 10-20 ctm. mély teknő alakúvá horpadt tölgyfa deszkára akadtunk, mely a sírnak fedelét képezte. Ezen sír a felsőnél egyszerűbb volt, mert sem oldal-deszkának, sem gerendának még nyomai sem látszottak. Nagy reményeket fűztem ezen sír-lelethez, mert ezen mélységben a függélyes 10 1/2 méter mély gödörnek oldalain behatolásnak nyomai a leggyanakvóbb vizsgálatra sem mutatkoztak. A deszkát gondosan lehámozva, egy bolygatatlan embercsontvázra akadtunk, fejjel nyugotnak, lábbal keletre fektetve, félig összekuczorodott helyzet ............... a czombcsont a gerinc-oszloppal tompa szöget képezett és a térdizület a koponya tetőtől 123 ctm. távolságra esett. A sípcsont a felszárral derékszöget képezett és 40 ctm. hosszú volt. A jobb kézfej a jobb csípőizület felett, a balkéz pedig a bal czombcsontnak közepe táján feküdt. A koponya azonban mely a föld súlya által úgy volt összenyomva, hogy azon méreteket eszközölni nem lehetett arcczal felfelé volt irányítva. A csontok annyira el voltak porladva, hogy a koponyát a legfáradtságosabb gondossággal sem lehet kiemelni, hanem teljesen széthullott. A fogak épek voltak, de koronájuk annyira kopottak, hogy ebből következtetve, az eltemetett egyén 50-60 év között lehetett. Dr. Dohnál József törvényszéki orvos, Hrabovszky Aurél kir. ügyész, Kauzsay Ödön vármegyei jegyző urakkal a legfigyelmesebb és órákig tartó vizsgálat mellett sem voltunk képesek bármily silány sírmellékletre sem akadni. Ezen sír alatt már ősföldre akadván, a további ásás czéltalan lett volna. Az ásatás február 26-tól április 7-ig tartott a rossz időjárás és betegségem miatt két hétig megszakítva. Anyagi eredménye az ásatásnak az elmondottak szerint nem volt. A talált éremnek alapján azt lehet megállapítani, hogy ezen óriás sírhalmot a Kr. utáni második század előtt nem emelhették. A halomnak tömege nem egy körülfutó árokból, melynek nyoma sincs, került, hanem a környezetről lehámozott földből készült. A halom sok ezer embernek napi munkájába került, tehát magas társadalmi egyénnek, valószínüleg fejedelemnek képezte sírhalmát, a kivel a halomnak középmagasságában egy áldozatul szánt egyént is temettetett el. Abból, hogy a halom aljában talált bolygatatlan csontváz mellett sírmelléklet nem volt, azt kell következtetni, hogy nem azért nem helyeztek el a halott mellé értéktárgyakat, mintha ilyenekkel életében nem rendelkezett volna, hanem azért, mert tartottak attól, hogy ezen esetben a halottnak nyugalmát kapzsi sírfosztogatók háborgatták volna. Nyiregyháza, 1900. április 13.-án. Dr. Jósa András