egyházjogi doktor, szepesi püspök, egri érsek, bíboros, egyházi író, az MTA tagja
Bölcseletet és teológiát tanult. 1852-ben szentelték pappá. Szülővárosában többször választották képviselőnek. 1869-ben kinevezték vallás- és közoktatásügyi miniszteri osztálytanácsossá. Két évig szepesi püspök, majd 1873-tól egri érsek. A művészetnek, a tudományoknak pártfogója. Ezt jól példázza, hogy amikor Nyíregyházán felépült a múzeummal kibővített új vármegyeháza, a múzeum berendezésére 200 Frt-t küldött Jósa Andrásnak. Adományai ‒ ezek közé tartozott a nyíregyházi római katolikus templom építési költsége (1902-ben tartott aranymiséje emlékére ajándékozta meg vele az akkori Szabolcs megye székvárosát)‒ már érseksége huszadik évében meghaladták a másfél millió forintot. 1905-ben a pápa kinevezte bíbornokának.
1873-ban járt Szabolcs megyében, amikor Orosra is ellátogatott. Ott találkozott vele Jósa András. Hallgassuk erről Jósa Jolán beszámolóját: „A hosszúra nyúlt ebédet ínyenc csipkelődésekkel akarta fűszerezni. Ebben az időben történt, hogy a törvényhozás a budapesti egyetemen a hasonszenvi gyógyításmódnak (azaz a homeopátiának) tanszéket állított fel. Erről azonban Jósa Andrásnak még nem volt tudomása. Samassa, hogy megtréfálja, feldicsérte előtte ezt a tudományt, aztán megkérdezte tőle:
– Mit tart főorvos úr e nagyszerű tudományról?
Jósa András előbb kitérően válaszolt, aztán kereken kijelentette :
– Orvosi dolgokban csak orvosokkal vitatkozom.
– De kérem, minden kérdés megér egy feleletet – mondta az érsek.
– Kegyelmes uram! Ha a homeopathia alaptétele igaz, akkor ha valaki Donaueschingenben egy itce bort önt a Dunába és egy másik Galacon Duna-vizet iszik, annak holtrészeggé kell válni.
Az ellentmondáshoz nem szokott főpap megneheztelt és félrefordította a fejét. Jó pár ételfogás után újra Jósa András felé fordult:
– Hát főorvos úr! Mit gondol, hol van hazánkban az intelligencia központja?
– Az intelligencia góca csakis az egyetemi tanári testületben lehet, ahonnan a magasabb ismereteket nyerjük.
– Ha így gondolkozik, akkor ön rossz hazafi.
– Ezt a vádat elhárítom magamról.
– Rossz hazafi, kérem, mert az ország színe-java az országgyűlés. És nem tudja ön, hogy az országgyűlés néhány hónap előtt a király által szentesítve olyan határozatot hozott, hogy a homeopathiának a budapesti egyetemen tanszéket állítsanak fel? Önnek is kötelessége a törvényt tisztelni.
– Kegyelmes Uram – qui bene distinguit bene docet. – A törvénynek engedelmeskedni mindenkinek kötelessége, mert különben sok baj, fejetlenség, anarchia lenne, de nem kényszeríthet senki, hogy tiszteljem azokat a törvényeket, amiket veszedelmeseknek vagy butáknak tartok. Mert az ilyen törvényeket azok csinálják, akik pálinkás hordókból bújtak ki.
Jogosan utalt ezzel a mindenkori „tiszta” választásokra.
– No, már kérem – felelte az érsek – lehet, hogy maguknál a képviselők hordóból bújtak ki, de nálunk, Egerben nem.
– Bocsásson meg excellenciád, a különbség csak annyi, hogy nálunk krumplipálinkás, Egerben pedig vörösboros hordóból bújnak ki.
Erre már tüntetőleg fordult félre az érsek és nem méltatta többé diskurzusra Jósa Andrást.
Ebéd végeztén más szobába mentek feketekávézni. Az érsek egyik ajtófélfának dőlve fogyasztotta feketéjét, a másik ajtót Jósa támasztotta, ugyancsak feketéjét szürcsölve. Nyomasztó csend. Megszólalt Jósa András:
– Excellenciád az ebédnél orvosi dologban fordult hozzám, engedje meg, hogy most én tegyek fel egy kérdést, amely némileg a teológiába vág.
– Ön teológiával is foglalkozik?
– Csak éppen annyira, amennyire Excellenciád az orvosi kérdésekkel foglalkozik. – Halljuk a kérdést.
– Csak az esetben tehetem fel, ha kegyes lesz megígérni, hogy meg nem haragszik. – Remélem, ilyen badarságot nem tételez fel rólam!
– Legyen kegyes nékem megmondani, szabad-e Istent az oltárról letaszítani?
– Milyen vallású ön, hogy ilyen kérdést mer hozzám intézni?
– Római katholikus, éppen úgy, mint Excellenciád. Mert ígérni tetszett, hogy megharagudni nem fog és mert mint délben mondani méltóztatott, hogy minden kérdés megér egy feleletet.
– Hát hogy lenne szabad! – felelte indulatosan.
– Na lássa, Excellenciád. És mégis a francia konvent 1792-ben detronizálta az Istent. Letaszította az oltárról, hogy helyébe nem is kétes, hanem kétségtelen nőszemélyt ültessen. Szabad volt-e egy laikus testületnek a dogmáknál is szentebbel szemben képtelenséget decretálni?!
– Dehogy volt szabad!
– Na és a francia törvényhozás mégis helyben hagyta. Éppen úgy, mint a mi országgyűlésünk – ugyancsak laikus testület – jóváhagyta a homeopathia tanszék oltárrá emelését.
Samassa erre csak annyit válaszolt:
– Ha Egerbe jön, kérem, látogasson meg.”
Ahogyan Jósa leánya még megemlíti, a két csipkelődő nagy ember „vagdalkozását” az érsek zárta le jóval később ekképpen: „Tudja mit, én kettőnket két vékonyfalú porcelánhoz hasonlítom, vastagon vagyunk gyapotba göngyölve, hogy össze ne törjünk egymáson, lökjük le a vattát és beszéljen Samassa Jósához, Jósa Samassához. – Két éles penge csapott össze, de egyik sem csorbult ki... Ez volt a legnagyobb emberi elismerés, amit ez a vasszigorú és vasigazságú egyházi fejedelem embernek mondott.”
