A takta-kenézi bronzleletről. Archaeologiai Értesítő XXII. 1902. 274-280. (Jósa 326)

Jósa 326. A takta-kenézi bronzleletről. Archaeologiai Értesítő XXII. 1902. 274-280. IV. Dr. JÓSA ANDRÁS: A TAKTA-KENÉZI BRONZLELETRŐL. A Tiszának jobbpartján, az ú. n. Taktaközben, a Szabolcsmegye kötelékéhez tartozó TaktaKenéz határában 1889. évben bronzleletre akadtak. Mi mindent hordtak szét a leletből, nem tudni. A leletből néhány nap múlva a találás után a 13., 14. számú tokos balta és egy ketté tört lándzsa 15. sz. Szelóczky Géza rakamazi gyógyszerésznek birtokába került, a ki azokat nekem ajándékozta. Huszonkét darab gróf Andrássy Géza úrhoz jutott, a ki kegyes volt a tárgyakat a napokban múzeumunknak ajándékozni. Az I. tábla 13—16. sz. alatt feltüntetett négy lándzsa, melyek a nyélhez erősíthetés végett a köpü és penge határán két átellenes lyukkal vannak ellátva, úgy nagyságra, valamint súlyra és alakra nézve is egymástól eltérők, tehát előkelő bronzöntő iparosnak műhelyéből került, a ki többféle öntő mintával rendelkezett. A 14. számú lándzsának pengéjén három élesen kiemelkedő lécz fut végig. A közbülső a penge letört hegyétől a penge és köpű határáig a lándzsa pengéjét két egyenlő részre határolva; a két oldalsó a köpüsrész felé egy kissé kifelé irányul és itten hirtelen kifelé kanyarodik. A 2., 13. számnak a köpütől a csúcsig üres és keskenyedő bordája hengerded. A 16. számúnak bordája hasonlít a két előbbiéhez azon különbséggel, hogy ezeknek bordája a pengével párhuzamos síkban el van lapítva úgy, hogy átmetszetük mindkét lapon (tarapéz-rajz) alakot képez. Az 1—10. és 12. számú, fülecskével ellátott köpüs balta is egymástól nem csak annyiban különbözik, hogy hét darab (1—7. ábra) ú. n. magyarországi typus; — a mennyiben peremük félkörben van kivágva és a fülekkel szemben álló perem csücsökben nyúlik fel, — hanem abban is, hogy díszítésük és nagyságuk nem egyforma. Ez is azt igazolja, hogy a bronzműves nagyban űzte mesterségét, mert sokféle öntőmintával rendelkezett. Hogy ezen bronztárgyak nem máshonnan lettek behozva, hanem itt készültek, bizonyítja a 18. sz. bronzpogácsán kívül azon körülmény is, hogy számos bronzleleteink között alig akad egy-kettő, a melyeknek kiegészítő részét bronzrögök ne képeznék; de még az is, hogy a rakamaz-timári őstelepről unicum számba menő agyagból készült öntőkemenczének töredékét és Nyíregyházáról egy graphitos agyagolvasztó csészét őriz múzeumunk, a mely uttóbbinak külső oldalához a megolvasztott odatapadt bronz ma is látható. A baltákra vonatkozólag mellékesen megjegyzem, hogy némelyeknek azon nézete, miszerint a szárnyas balták régibb időből származnának, mint a köpüsek, téves, mert több olyan csoportos leletet őriz múzeumunk, melyben mindkét változat előfordul. A 11. sz. alatt feltüntetett köpüs véső Szabolcsban ritka. Csak egy került N.-Halaszról, mely ehhez némileg hasonlít. Nem mindennapi a 17. alatti karvédő bronztekercs sem; mert csak női, vagy gyermekkarra volt alkalmazható, mivel belátmérője alól 7, felül pedig csak 4 cm. Felső vége úgy látszik, hogy le lett törve. Most a hogy van, 1 cm. széles, 2 mm. vastag tíz szallag-tekercsből áll. Belfelülete lapos, külső felületén kissé domború, a középen pedig egy és fél milliméternyire kiemelkedő élesen határolt lécz fut körül, mely felülről számítva a második tekercstől a negyediknek közepéig és a nyolczadiktól a kilenczediken túl mélyen és sűrűn be van rovatolva úgy, hogy az gyöngysoros díszítésnek tűnik fel. A kilenczedik és tizedik tekercs a szalagból kihegyesedő hengerded alakúvá válik, szigetenkint csoportosult rézsútos rovátokkal diszítve. A 18. sz. alatt nyitott, végei felé vékonyodó és egymás fölé hajló hengerded átmérőjű huzalból készült, nem díszített karikát látunk. A II. tábla 1. száma egy hosszában kétfelé hasított hengerhez hasonló bronz-darabból készült nyitott végű karperecz, melynek külső domború felülete különbözőleg csoportosított párhuzamos rovátokkal van diszítve, úgy szintén a 2—4. és 6. számú karperecztöredékek is, melyeknek díszítése csak kettőnél azonos. A 24. számú karperecznek külső domború felülete kétfelől rézsut el van lapítva úgy, hogy átmetszete olyan házfedélnek keresztmetszetéséhez hasonlít, melynek gerincze hosszában le van vágva. Az én gyarló szememben az 5. szám régészeti szempontból a legérdekesebbnek látszik; mert ez kétségtelen bogrács gúzs, tehát a takta-kenézi — részben elkallódott — leletnek kiegészítő részét bogrács is képezte. Meggyökerezett azon nézet, hogy a félgömb alakú, egyben vagy két külön darabban öntött, kereszt-alakú füllel és két gúzszsal (nem magyarosan fogantyúval) ellátott bográcsok hallstadti culturára vallanak; valamint a bronzkondérok (fazekak) is, a milyenek a hallstadti mintegy 2000 sírban kétszáz KÉP: III. A SÉNYŐI BRONZEDÉNY körül, — de minden diszítés nélkül — találtattak, de valószínűleg nem díszedények voltak, hanem csak sófőzésre használtattak. Érdemes volna, ha szakrégészek, a kiknek nemcsak személyes tapasztalatok, hanem könyvtárak is állanak rendelkezésükre, kritika alá vennék azon általános állítást, hogy az úgynevezett hallstadti cultura csakugyan Etruriából, vagy Illyriából származott-e? Böszörményben — a Nyírnek nyugoti szélén — 1854-ben egy nagy bronzleletre akadtak, a mely egy trébelt diszítésü kondérból, két kettöskereszt-fülü, két gúzszsal ellátott bográcsból, (lásd Hampel «Bronzkor emlékei» LXIV, LXV-ik tábla) bronz-sisakból és 20—30 darab bronzkardból állott. Vasnak nyoma sem volt. Sényön (Szabolcsm.) 1900-ban Molnár József birtokán, szöllőtalaj forgatás alkalmával, a böszörményi kondérhoz hasonló bronz-edényt találtak III. ábra, a mely a böszörményitől csak abban különbözik, hogy míg a böszörményi a rajz szerint 296 mm. magas, a sényői 317 mm. Patinája fényes sötétzöld, trébelt díszítése csaknem ugyanaz. A lelhelyen 15 méter hosszúság és szélességben ásatásokat eszközöltem, de semmit sem találtam. Teljesen hasonló díszítésű, de más alakú kondérokat látunk lerajzolva Hörnes «Urgeschichte des Menschen» czímű munkájának 398. és 399. lapján, melynek egyike Dániában, másika Svédországban találtatott. A Monarchia műnek Istriára vonatkozó kötetében 127. lapon látható egy kondér, mely hasonlít a sényőihez, de csak négy körülfutó gyöngysorral diszítve. Ezen sajátságos díszítésű gyöngysoros, trébelt művű, körkörös, — talán napot ábrázoló — korongnak mindkét oldalán szembe néző hattyúfej és nyak szintén gyöngysorosan trébelve tűnik fel. Ilyen díszítést látunk azon öt félgömb alakú kettőskereszt-fülü két gúzsos bográcsoknak egyikén, mely a bécsi udvari Naturhistorisches Múzeumba Galicziából Unizról került, valamint azon hét ilyen bográcsnak egyikén, melyről Demetrykievicz Vladimir, a Rudolf trónörökös Monarchia munkájában a Galicziára vonatkozó kötetnek 122. lapján megemlékezik. Ezek Kungsowcéban a Dniester folyó mellett találtattak, a melyeket D. a mai Magyarországból származóknak tart. Azon körülmény, hogy némely bronzkondéron és kettőskereszt-fülü kél gúzsú bográcsokon azonos és jellegzetes különleges díszítéseket találunk, ezeknek egykorúsága mellett tanúskodik. Az említett diszítést Európa keleti részén találjuk egy uniri, egy kunysoncei bográcson, a böszörményi, sényői, laniai, svédországi összesen négy kondéron, mely két utóbbinak alakja a mieinktől eltér. A hallstadti mintegy 200 kondérnak az alakja azonos ugyan a böszörményi és sényőivel, de minden díszítés nélküliek, tehát valószínűleg sófőzésre használták. Ugyanott bográcsot csak egyet vagy kettőt találtak, de az említett jellegzetes díszítés nélkül. Ugyancsak a bécsi múzeumban van Bardóczról (Udvarhelymegye) két kettőskeresztfülü bogrács, melyek közül egyik nagyszemű gyöngysoros trébelt hasonló díszítéssel bír, mint a mi két mária-pócsi bográcsunknak egyike IV. ábra. Ilyen kettős fülü sima bográcson ösmertet Makowszky Sándor a Monarchia Morvaországról szóló kötetének 63. lapján a Becziskala-barlangból. Egy ugyan ilyet a krajnai kötetnek 309. lapján a Sittich melletti Virből Deschman Károly által közölve. A Darnay-féle múzeumban is van egy, a mely a veszprémmegyei Somlyóról került. Egy-egy keresztalakú bográcsfületet láttam Lehóczky gyűjteményében és a felsőmagyarországi múzeumban Kassán. Lehet, hogy másutt is van kettőskereszt-fülü bográcsoknak nyoma, de én csak a felsoroltakról birok tudomással. Feltűnő, hogy hazánktól nyugotra a felsoroltak közül csak a két hallstadti, a morvaországi és a krajnai ösmeretes, 12 Galicziából való, a hova Demetrykiewicz szerint Magyarországból jutott. Kettő Böszörményből, 2 Bardóczról, 2 Mária-Pócsról egy KántorJánosiból V. ábra, egy pedig Somlyóról került. Egy bográcsgúzs a takta-kenézi leletet egészíti ki. Egy-egy keresztalakú bográcsfület pedig a Lehóczky-féle bereghi gyűjteményben és a felsőmagyarországi múzeumban Kassán láttam. A kántor-jánosi-i bogrács igen sok bronztárgyat tartalmazott, melyek közül a következő — nagy részben töredék — tárgyak kerültek meg a bográcson kívül. Öt fülecskével ellátott köpüs balta (magyarországi typus), 2 egyenes peremű balta (európai typus), 1 kés, 1 kard, melynek pengéje és markolata egy darabból van öntve és a mely nem korongban, csészében vagy csápban, hanem kis gombban végződik; egy fürész, egy sarló, 4 db kivülbelől éles zárt karika, 6 db nyitottvégű karperecz, melyeknek egyike kivül szépen van díszítve, 2 bronzrög, 1 bronzlemeztöredék. Vasnak a leletben nyoma sem volt. Nem emlékezem, hogy a hallstadti tárgyak között hasonlókat láttam volna. A takta-kenézi leletben sem volt vas, hanem csak bronztárgyak bogrács gúzszsal. A böszörményi kincs is tiszta bronzlelet. A más vidéki Kondérok és kettöskereszt-fülü bográcsoknak lelet, körülményeit nem ismerem ; de az utóbb felemlített három lelet kétségtelenül bizonyítja, hogy az edények jóval a hallstadti cultura előtt a bronzkorszakban használatban voltak. A mi vidékünk volt a keleti népeknek behatoló útja nem csak a honfoglalás idejében, a mit a honfoglaláskori leleteknek statisztikája minden okoskodásoknak daczára kétségbe vonhatatlanul beigazol, hanem valószínűleg az ős időken is. A mennyire tájékozva vagyok bronzokban a Nemzeti Múzeum után a szabolcsi múzeum a leggazdagabb. Nem sokkal áll hátrább a Lehoczky gyűjteménye, mely unghi és bereghi leletekből áll. Bronzaink nem kereskedelem útján kerültek hozzánk, hanem itt helyben készültek. Tanúskodik e mellett egy cserépből készült őntőkemenczének darabja, melynek rajza a szabolcsmegyei múzeumnak őskori tárgyait ismertető füzetkének 36. lapján ábrákban látható; egy graphitos agyagból készült olvasztó csésze, melynek oldalán az oda tapadt bronz ma is látható; valamint tíz csoportos leleteink közt levő számos bronzrög. Hogy a Kondérok és bográcsok társaságában vasnak nyoma sincs, megczáfolja azon nézetet, hogy ezek Hallstadt vidékéről vagy délről származtak volna hozzánk, mert tőlünk délre ilyen edények elő nem fordulnak. A hallstadti edények díszítés nélküliek, míg a mieink közt gyönyörű díszítések vannak. Az itteni bronzkori népeknek szépészeti érzékük sokkal magasabban állott, mint a hallstadtiaknak, a kik pedig már a vasnak ismeretéhez jutottak. Ugylátszik, hogy a mi vidékünk volt azon híd, mely az akkor művelt keletet a barbár Közép-Európával összekötötte. Végül megemlítem, hogy Nyíregyházán részben a belterületen hat különálló La Tènekori urna temetőből számos leletet őrzünk. Nyíregyháza, 1902. február 17-én. Dr. Jósa András