költő, író, ügyvéd, táblabíró, az MTA és a Kisfaludy Társaság tagja
Elszegényedett nemesi családban született, édesapja gazdatiszt volt. Apja halála után a Perczel családnál nevelő, közben a jogi egyetemen tanult, ügyvédi oklevelet szerzett. Első költeményeit az 1820-as években írta. 1825-ben jelenet meg a Zalán futása, amely ismertté tette a nevét. 1823-tól joggyakornokként kezdte pályáját. Jogi pályáját később föladta, 1826-tól kizárólag az irodalomnak szentelte idejét. Egyre nagyobb részt vállalt a megélénkülő közéletben. Az MTA egyik első tagjaként a magyar helyesírás szabályai szerkesztésével foglalkozott. A Kisfaludy Társaság alapítója.
Részt vett az 1848-as forradalomban, képviselő is lett. A szabadságharc bukását követően az országgyűléssel Szegedre, majd Aradra menekült. A világosi fegyverletétel után bujdosásra kényszerült, majd 1850-ben kegyelmet kapott, előbb Baracskára, majd Nyékre költözött. Betegsége fokozatosan elhatalmasodott rajta, 1855-ben hunyt el egy pesti gyógykezelés során.
Temetése a Bach-korszak elleni néma tömegtüntetéssé vált.
Jósa András 14 esztendős korában találkozott a nagy költővel. A papa, Jósa Péter Pesten, a Károlyi palota környékén bérelt lakást. Az ablakból épp Vörösmarty dolgozószobájára lehetett látni. A kis Jósa Andris onnan leshette a költőt, és olykor meg-megjelenő vendégét, Petőfi Sándort. Jósa Jolán alighanem sokszor hallhatta édesapjától a történetet: „Vörösmarty az ablak széles, befelé eső párkányát használta íróasztalnak. Ezen nyújtóztatta ki elmaradhatatlan hosszúszárú pipáját. Közben csendesen borozgatott a mellette álló üvegből, jól felhígítva savanyúvízzel. Nem egyszer látta Andris, amint ’felfelé megy barban a gyöngy...’ Jól tette! Ez a ritkán ürülő pohár azután némi kis sétákkal volt összekötve az udvar vége felé, ahová mély gondolatokba merülve látta lépkedni a nagy költőt. Visszajövet állva vetett papírra 20–30 sort, felejthetetlen igéit a halhatatlanságnak.” Történt egyszer, hogy „dobbanó szívvel találkozott vele össze Jósa Andris a kapualjban. Nemzetőri kabát feszült vékonyka alakján és tiszteletteljesen szalutált a költőnek.
– Ki vagy öcsém? – kérdezte Vörösmarty.
– Jósa András nemzetőr, jelente, alássan.
– Gyenge még a te karod a haza védelmére...
– Annál erősebb a szívem, bátyám.
– Derék gyerek vagy öcsém, Isten tartson. Olvastad verseimet?
– Igen.
– Felejtsd el mind, csak azt az egyet el ne felejtsd: ’Hazádnak rendületlenül...’
Jósa András könnyes szemekkel került beljebb.”
